

Az idei házasság hete a kommunikáció fontosságára összpontosít – szögezi le Mucsi Zsófia lelkipásztor, a Gyökössy Intézet szakmai vezetője és a szervezőbizottság református tagja a február 9-én kezdődő rendezvénysorozat kapcsán.
Tovább a cikkhezA házasságban sem mi fogjuk egymást vassal formálni, alakítani, nevelni: elfogadó kegyelemre van szükség egymás iránt, amelyben Isten véghez viheti ezt a munkát. Nekünk csak engednünk kell, hogy elvégezhesse – vallja Berze János, a Székesfehérvár-Budai Úti Református Egyházközség lelkipásztora. Gyülekezete lesz a házigazdája a február 9-én kezdődő házasság hete országos református nyitó istentiszteletének.
A rendszerváltoztatás óta a polgári kormányzat kifejezésen jellemzően egy konkrét politikai csoportosulást és ennek a csoportosulásnak az ország vezetésével megbízott tisztségviselőit értjük. A református teológiai hagyományban ugyanakkor tágabb értelemben az állami élet egészére vonatkozik a kifejezés, jelen sorok szerzője is így használja azt. Etikai szempontból nézve kérdések sora jelenik meg előttünk, ezek közül válogatunk, és igyekszünk válaszolni rájuk a megadott keretek között.
– A reménység emberének tartom magamat, a gyülekezetnek is ezt akarom továbbadni, így hálát adtunk Istennek, hogy nem történt személyi sérülés, és megóvta a templomot is, amelyet, majd amikor ő engedi, ki is fogunk festeni – mondja Molnár-Kovács Edit, a Hangácsi Református Egyházközség lelkipásztora. Lelki hajlékukban tűz pusztított tavaly adventkor.
Az idei házasság hete a kommunikáció fontosságára összpontosít – szögezi le Mucsi Zsófia lelkipásztor, a Gyökössy Intézet szakmai vezetője és a szervezőbizottság református tagja a február 9-én kezdődő rendezvénysorozat kapcsán.
Keresse a gyülekezetekben, a nagyobb újságárusoknál és online!
Tovább a cikkhezBankszámlaszám:
OTP Bank Nyrt. 11706016-20478269
Nemzetközi számlaszám:
117630621 490088600000000
IBAN nyomtatott forma:
HU27 1176 3062 1490 0886 0000 0000
OTP Bank SWIFT azonosítója (BIC): OTPVHUHB
Weberné Zsikai Mária
főszerkesztő
Arany Lajos
olvasószerkesztő
Illényi Éva
tervezőszerkesztő
Kiss Sándor
korrektor
Regéczy-Nagy Enikő
olvasószerkesztő
Kovács-Sipos Bíbor
újságíró
Joó István
újságíró
Hegedűs Bence
újságíró
Borbás Réka
1146 Budapest XIV., Abonyi utca 21.
Telefon: hétfőtől péntekig 9 és 15 óra között
+36 30-396-8208