Reformátusok Lapja 2021/48. szám

LXV. ÉVFOLYAM,

48. SZÁM,

2021. NOVEMBER 28.

LAPJA

REFORMÁTUSOK

A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETILAPJA ÁRA: 400 FT

Tiszta lappal 9 771419 856007

AMIKOR RÁJÖSSZ, HOGY ELFELJTETTÉL ITALT VENNI

21048

| TARTALOM |

ELEINK FOHÁSZAI

Közöld, ó, Uram, bő mértékben e kegyelmedet másokkal is, valakik az evangéliumot szeretik s azért őket hasonló tusakodásra hívni jónak látja Te Felséged, hogy a Te ügyed, a mennyei igazság mindig győzedelmeskedjék dicsőségben, s annak ellenségei végképpen semmisüljenek meg, hogy soha semmiféle ármánnyal, ravaszsággal vagy erőszakkal el ne sötétíthessék az evangéliumi világosságot!  ORTOKOCSI FÓRIS FERENC GÁLYARAB LELKÉSZ – 1676

6

8

14

17

A Magyarországi Református Egyház hetilapja Szerkesztőség és Kiadóhivatal: 1113 Budapest XI., Tas vezér u. 13. Honlap: www.reflap.hu. E-mail: szerk@reflap.hu, kiado@reflap.hu. Szerkesztőségi titkárság: Buzási Zsoltné (titkarsag@reflap.hu) Telefon: hétfőtől csütörtökig 9 és 16 óra között 06-30-396-8208. A lap megrendelhető és előfizethető a Kiadóhivatalban. Bankszámlaszám: OTP Bank Nyrt. 11706016–20478269. Nemzetközi számlaszám: 117630621 490088600000000. IBAN nyomtatott forma: HU27 1176 3062 1490 0886 0000 0000. OTP Bank SWIFT azonosítója (BIC): OTPVHUHB. Mb. felelős szerkesztő és kiadó: Fekete Zsuzsa Szerkesztőség (szerk@reflap.hu): Balogh-Zila Teodóra (zila.teodora@reformatus.hu), Hegedűs Bence (hegedus.bence@reflap.hu), Illényi Éva (illenyi.eva@reformatus.hu) Kiss Sándor (kiss.sandor@reflap.hu), Petrőczi Éva (petroczi.eva@reflap.hu). Regéczy-Nagy Enikő (szerk@reflap.hu) Tervezőszerkesztő: Rezessy Szabolcs. Nyomdai előállítás: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája. Felelős vezető: Németh Balázs ügyvezető. A beküldött kéziratokat szerkesztve közöljük, és nem áll módunkban megőrizni vagy visszaküldeni őket. A lap megvásárolható a Kiadóhivatalban, a gyülekezetekben és az újságárusoknál. Terjeszti a Reformátusok Lapja Kiadóhivatala, a Magyar Posta Zrt. ÜLK, a Magyar Lapterjesztő Zrt. INDEX 25 734, ISSN 1419-8568, HU-ISSN 0482-086 x.

Címlapfotó: Pályi Zsófia

INTERJÚ • 6. Isten éltesse a koraszülött kis hősöket | Tolnay Lajossal, a Budai Irgalmasrendi Kórház Keresztyén Családi Centrum nőgyógyászati ambulanciájának vezető főorvosával beszélgettünk REFORMÁTUS SZEMMEL • 7. Józan reménység | Köntös László írását ajánljuk EGYHÁZI ÉLET • 8. A legszebb hozomány a boldog gyermekkor | Sellyén, a Biztos Kezdet Gyerekház ünnepi átadásán jártunk REFORMÁTUS ÉLET • 12. Az áldani tudás ünnepe | Beiktatták az új énekeskönyvet a Kálvin téri templomban GONDOLATOK • 21. A szó a gondolat hangteste | Váradi Ferenc gondolatai INTERJÚ • 22. Isten szabadítása nem javítgat, tiszta lapot ad | Az Iszákosmentő Misszió Alagi téri csoportalkalmakat vezető házaspárral találkoztunk

Tisztelt Olvasóink!

A Reformátusok Lapja Szerkesztősége és Kiadóhivatala elérhetőségei:

TELEFONSZÁMUNK:

hétfőtől csütörtökig 9 és 16 óra között: 06-30-396-8208.

E-MAIL-CÍMEINK:

szerk@reflap.hu (szerkesztőségi ügyekben), kiado@reflap.hu (előfizetési, terjesztési és példányszám-módosítási ügyekben). A személyes ügyfélszolgálatunk szünetel. 2021. november 28.

Reformátusok Lapja

3

| AZ IGE MELLETT |

XI. 28. VASÁRNAP Advent 1. vasárnapja

XI. 29. HÉTFŐ

XI. 30. KEDD

XII. 1. SZERDA

4

STEINBACH JÓZSEF

(6) „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ad.” (Jak 4,1–6) Igénk pontos diagnózist ad rólunk, s rámutat állapotunk okaira. Az emberi bűn ez az ok. Jakab azonban a bűnös természetet lefordítja a tapasztalati nyelvre: a tagjainkban dúló önző kívánságok okozzák ezt, még jobban akarunk élni, és soha nem elég, a másiké is kell, az egész világ kell, hogy az élvezeteinkre eltékozoljunk mindent… A jóléti világnak is óriási bűnei vannak ebben. Ha nem ér célt a kívánságunk, irigykedünk, viszálykodunk tovább. Még az Istent is belekeverjük az önzésünkbe, igéket, az igazság emlegetését is. Gyakran még az imádságainkban is csak önmagunkról van szó (3). Észre sem vesszük, ahogy kiszolgáljuk azt a világot, amely megtörte az Istennel való, éltető szövetséget (4). Áldott legyen az Isten, hogy ő szereti ezt a nyomorult világot, megváltotta e világot, és megkezdte annak újjáteremtését. Ennek bizonysága az ő népe, az egyház! De jó tudni, hogy féltékenyen szeret bennünket a mi Urunk, őriz, nem enged el. Isten Lelke arra indít minket, hogy megalázzuk magunkat az Úr előtt és a testvérünk előtt is, megelégedve, csak végre építsünk, és ne romboljunk (4–6). Zsolt 103  103. zsoltár (9) „Gyötrődjetek, gyászoljatok és sírjatok, nevetésetek forduljon gyászra…” (Jak 4,7–10) Az Úr cselekszik értünk, mi pedig az ő erejével harcoljuk a hit harcát, mert fáj az, ami nem kedves az Istennek az életünkben és mások életében, mindez meggyötör, bűnbánatra, gyászra, sírásra késztet. Minden ilyen megszomorodást az Isten Lelke munkál bennünk, amikor valóban fáj a bűn, a magunké, a másoké, a világban tapasztalható sok-sok vétek, bántás, azaz istentelenség. Bizony, a jóléti társadalmak élvezeti és istentelen kultúrája képtelen bármit kezdeni a mai igével. Hallani sem akarunk bűnről, gyászról, halálról, az örök élet nem téma, élni itt akarunk örökké, élvezni az életet egészségben! Aki megidősödik, megbetegszik, az attól fogva nem számít, akkor sem, ha könnyekig meghatóan mondogatjuk, hogy számít… Kisgimnazista unokaöcsém értelmes fiú, jólétben él Németországban. Megvettem neki A Pál utcai fiúk című regényt, gyerekkorom meghatározó olvasmányát. A szülei azt mondták: nem olvashatja el, mert a vége szomorú, meghal benne Nemecsek. Tudtam, nincs miről beszélni tovább! Uram, irgalmazz! Zsolt 104  104. zsoltár (11) „Ne rágalmazzátok egymást…” (Jak 4,11–12) A rágalom gonosz indulatból fakadó, hazug ítélet a másikról, amellyel tönkre akarom őt tenni. A rágalom névtelenül is elvégzi romboló munkáját. Enyhébb formája a sejtetően bántó vélemény. Isten igéje egyértelmű: ne rágalmazzuk egymást, a testvérek közösségében végképp ne (11), de felebarátodat se rágalmazd meg! (12) Ezt meg is indokolja Jakab levele. A rágalmazó önhitt ember, aki a törvényadó és az ítélőbíró, azaz az egyetlen, élő Isten helyébe lép, ezáltal önmagát Isten fölé emeli. Így a legnagyobb bűnt követi el, miközben másokat bánt: az Istennel kerül szembe, aki egyedül menthet meg és veszíthet el! Isten elsődleges szándéka a megmentés: meg akar menteni bennünket, elveszetteket. Kik vagyunk mi, hogy az evangéliumot, Isten megváltó, megszabadító szeretetének törvényét rágalmazó lélekkel felülbíráljuk? Márpedig folyamatosan mondogatjuk a másikra a magunkét! (11–12) Az evangélium embere nem lehet törvényeskedő, sem teológiai, sem jogi értelemben. Viszont szólni kell azért, ami az Isten szerint nem jó, a prófétai szolgálatot végezni kell! A prófétai szolgálat intése azonban mindig az Isten mentő szeretetének Lelkéből fakad. Ennek semmi köze nincs a rágalmazás gyarló, a másikat elveszíteni akaró lelkületéhez! Zsolt 105  105. zsoltár (13) „…kereskedünk és nyereséget szerzünk…” (Jak 4,13–17) A sikeres, nagy nyereséget termelő kereskedők példázata tanít bennünket, és megtérésre hív. Adjunk hálát az Úrnak minden napért! Hiszen minden nap kegyelem, amit azért kaptunk, hogy szeretetben, békességben éljük meg azt, mint akik az Isten országát építik. Isten az életünk Ura, a holnapunk Ura, az üdvösségünk Ura, akarata tökéletes, mindent szépen intéz (15). Vessük magunkat mindenkor az Úr megtartó kegyelmébe! Adjunk hálát az Úrnak mindenünkért! Örüljünk a saját részünknek, a többit adjuk tovább! Kevésre van szükség magunknak! (Lk 10,42) Neked van sok mindened, amiért felelősséggel tartozol, hogy azokkal az Isten dicsőségére és a másik ember javára élj! Nem lehetsz olyan szegény, hogy mégis ne neked kellene adnod a másiknak. Nem lehetsz olyan gazdag, hogy vagyonod ne gyötörjön, amíg annak te vagy egyedüli birtokosa (17). Tervezz, de jusson eszedbe: a holnapi nap is az Úr kezében van! (13–15) Kereskedj,

Reformátusok Lapja 2021. november 28.

| AZ IGE MELLETT |

illetve sáfárkodj, azaz Isten színe előtt hűséggel forgasd talentumaidat! Vigyázz a nyereséggel, mert abban a gonosz munkál, és elszakít az Úrtól. Önhitt dicsekvővé tehet az Úrtól kapott adományod minden sikere, és minden ilyen dicsekvés gonosz, mert amid van, azt az Úrtól kaptad (16). Zsolt 106  106. zsoltár (1) „…ti, gazdagok…” (Jak 5,1–6) A gazdagság olyan földi vagyon, amelyből soha nem elég, és mindig relatív. A vagyonnak épp e viszonylagosságában van a démoni természete. A gazdagság büntetése tökéletes összeomlás, mert aki a vagyonában bízik, annak semmije nem marad. Jakab Jézustól veszi a képeket (Mt 6,19–20): a földi vagyon megrothad, moly megrágja, rozsda megemészti. A földi élet rövid, semmit sem hoztunk a világra, el sem vihetünk innen semmit (1Tim 6,6). A legnagyobb büntetés azonban az: nemcsak a vagyon emésztődik meg, hanem a birtokosa is (1–2). A gazdagság bűne, hogy megront ott, ahol kizárólag saját célra felhalmoznak. Lehet a saját kis résznek örülni, de a vagyont illetően csak az menekül meg, akinek a kezén a vagyon átváltozik jótéteménnyé, szolgálattá. Jakab sorolja a bűnöket, amelyeket elkövetünk, relatíve gazdagon is, tehát ne mutogassunk azokra, akik szerintünk gazdagabbak nálunk. Még az utolsó napokban is „kincseket gyűjtöttünk”, amikor már végképpen megtérni, az Úr előtti megállásra kellett volna készülni. Áldom az Urat, hogy Jézus Krisztus evangéliuma sokkal több, mint újratermelődő, gyarló társadalmi kérdések megoldása. Hiszem, az egyház is mérhetetlenül több karitatív szervezetnél, amivé sokan szeretnék törpíteni Jézus Krisztus ügyét és az egyház szolgálatát, ma is. Jézus Krisztus maga az egyetlen megoldás, a megváltás, minden tekintetben! Náh 1  301. dicséret (7) „…az Úr eljöveteléig.” (Jak 5,7–12) Várjuk az Urat! Várjuk őt, aki eljött, aki Igéje és Lelke által már velünk van, és aki visszajövetelével teljessé tesz hívő népe számára minden kínzóan töredékest. Várjuk az Urat, mert az ő eljövetele számunkra nem a vég, hanem az élet teljességének kezdete, a maradéktalan rendeződés és beteljesedés, az egyetlen megoldás. Jézus Krisztus eljövetele az ő országának elhozatala, a világ és az ember megváltása, az eredeti tisztaságába való visszahelyezése. „Jöjj, Uram Jézus!” (Jel 22,20) Az Urát hazaváró gyülekezet, az Urát váró hívő ember türelmes: türelemmel várja életének Urát, akit hitben már lát, akinek mindenre elégséges erejét már megtapasztalja életének minden percében. A türelem Isten közelségének, Isten Lelkének ajándéka. A türelem hívő várakozásból fakad. Urunk cselekszik, érkezik, mindenre elégséges áldásai már jelen vannak bennünk, közöttünk. A hívő türelemmel teszi a dolgát, és könyörögve várja, hogy Isten cselekedjen általa, az az Isten, aki mindig üdvösségesen munkálkodik (Jn 5,17). Aki nem az Urat várja, annak nincs honnan valóságos erőt és távlatot merítenie, így az ilyen ember folyton türelmetlen, vár valami mást, többet, ezért soha nem tud hálaadással élni a jelenben. Az egyházban is sok türelmetlen, elégedetlen, öncélúan újítgató ember van. Mit várunk, kit várunk? Mi erősíti meg a szívünket? (7–8). Náh 2  304. dicséret (16) „Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” (Jak 5,13–20) Az imádságban nem mi befolyásoljuk az Istent (17), hanem ráhagyatkozunk az ő tökéletes akaratára. Ennek érvényesülése számunkra is a legfőbb jó, az üdvösség. Ezért minden könyörgésünk lényegi tárgya: legyen meg az Úr akarata, és jöjjön el az ő országa (Mt 6,10). A könyörgés éppen azt fejezi ki: magasztaljuk a hatalmas Urat, és leborulva őelőtte megvalljuk, milyen gyarlók vagyunk. A könyörgő e leborulásban megtapasztalja a csodát: az Úr lehajol érte, és felemeli őt. E felemeltetésről beszél mint csodáról, Isten szabadító cselekvéséről Jakab is: a szenvedőnek ad az Úr erőt, a betegnek imádkozó és segítő testvéreket, bátorító emberi eszközöket, akarata szerint gyógyulást, az örvendezőnek magasztaló alázatot, bűnös életünknek bűnvalló szívet, bocsánatot és megtisztulást ajándékoz (13–15). A könyörgőnek ad megszabadulást az Úr (15). Ez a szabadulás Jézus Krisztusban már a miénk, mi már üdvösséget nyert emberek vagyunk. Én mai napig is az anyám értem folyamatosan mondott, közbenjáró könyörgéséből élek. Könyörögjünk egymásért is! Náh 3  305. dicséret

XII. 2. CSÜTÖRTÖK

XII. 3. PÉNTEK

XII. 4. SZOMBAT

2021. november 28.

Reformátusok Lapja

5

| INTERJÚ |

Isten éltesse a koraszülött kis hősöket A világon minden tizedik baba koraszülöttként érkezik a világra. Amikor a koraszülés szóba kerül, először mindenkinek a töréILLÉNYI ÉVA keny kis új élet jut az eszébe. Sokan megrémülnek, ha meglátnak egy alig egykilós korababát, imádkoznak, hogy a csecsemő gyorsan megerősödjön, de csak kevesek gondolnak a szülők aggodalmaira. Erről is beszélgettünk Tolnay Lajossal, a Budai Irgalmasrendi Kórház Keresztyén Családi Centrum nőgyógyászati ambulanciájának vezető főorvosával. Mire gondol a kismama, ha koraszülött gyermeke életben marad, és szembe kell néznie a nehézségekkel? A kismamát elsősorban az érdekli, hogy életképes-e a gyermeke, hiszen együtt él vele pár száz napja. Magyarországon az újszülöttgyógyászat rohamléptekkel fejlődött az elmúlt tíz évben. A huszonnégy hetes korban világra jövő magzatoknak majdnem 70 százaléka, a 28. hét után a 95 százaléka életben marad. Vannak persze nem menthető esetek, amikor valamilyen fejlődési rendellenesség vagy súlyos fertőzés is jelen van, ami lehetetlenné teszi, hogy ezek a kis súlyú újszülöttek életben maradjanak. De itt élnek közöttünk sokan, akik koraszülöttként jöttek a világra, és ugyanarra a szellemi, lelki, fizikai teljesítményre képesek, mint az időre született társaik. Egy barátnőm mesélte, hogy aki nem élte meg, elképzelni sem tudja, min mennek keresztül a szülők a koraszülött-intenzíven, ahol minden új nap újabb csoda, mégis rettegéssel teli. Beleégtek azok a kórházi napok, amikor az inkubátor mellett minden grammért imádkozni kellett. 6

Reformátusok Lapja 2021. november 28.

Fontos lenne, hogy a koraszülést el tudjuk kerülni. Vannak családok, ahol ez gyakori, ezekben az öröklődő esetekben nem tudjuk, pontosan mi zajlik. Az ikerterhességek vagy a méh fejlődési rendellenességei hajlamosítanak a koraszülésre. Ennél rosszabb, hogyha a terhesgondozás során nem veszik észre a gyulladást az anya szervezetében, ami beindítja a korai méhtevékenységet. Ritkábban hirtelen vérzés, magas vérnyomás, terhességi toxémia teszi szükségessé, hogy idő előtt véget vessenek a terhességnek. Ezekre fel lehet készülni. Érdekes felfedezés volt számomra is, hogy amióta Lengyelországban betiltották az abortuszt, azóta a korábbi 8 százalékról 3-4 százalékra csökkent a koraszülöttek száma. Tehát van összefüggés az előzményben szereplő terhességmegszakítások és a koraszülés gyakorisága között. Orvosként nem befolyásolhatom az anya döntését, sem terhessége megszakítása, sem megtartása felé! A kötelező ultrahang során, amikor meg kell állapítani a magzat nagyságát, a terhesség korát, és az anya először hallhatja magzata szívműködését, rákérdezhetek, hogy nincs-e helye ennek a gyermeknek mégis a családban. Mi nem, de Isten meg tudja változtatni a szívnek a szándékait, hálás vagyok, hogy ezek a gyerekek megszülethettek. Nemegyszer előfordult – amint azt a felesége egy korábbi nyilatkozatában olvastam –, hogy ön hazatelefonált, és együtt imádkoztak az anyukáért és a babáért, hogy rendben menjen a szülés. Többször megtapasztaltam az ima hatását. Volt olyan eset, hogy az anya ott kínlódott órákon át a szülőszobában, a kisbabája a gyógyszerek hatására meg sem mozdult, az imádság hatásának viszont nem tudott ellenállni, és háromnegyed órán belül megszületett. A szülészet-nőgyógyászat nem csak a diadalmenetek helye. Amikor az orvos észreveszi egy korai terhességben az elhalást, akkor kell valamit mondani az anyának. Egészen más egy hívő emberrel beszélni ilyenkor, mert Jézus az, aki vigasztalást és reménységet adhat, aki a veszteségeket is jóra tudja fordítani. Volt olyan páciensem, akinek hosszabb meddőségi időszak után fogant meg a magzata, de elment. Az ő számára már az is nagyszerű volt, hogy ez a gyermek spontán megfogant, nem kell tovább küzdenie a meddőséggel. Egy másik esetben a gyermek megszülethetett emberhez méltóan, de a szülei ölében meghalt, mert olyan fejlődési rendellenessége volt, amit sem operációval, sem más beavatkozással nem tudtunk volna gyógyítani. Az anya utólag elmondta, mennyire jó érzés volt, hogy nem szakította meg az ultrahang alapján diagnosztizált fejlődési rendellenességgel sújtott magzatát, mert így tisztességgel elbúcsúzhatott tőle, és utána életet adott három egészséges gyermeknek. Megbízatásunknak ez nem könnyű része, de lehet fohászkodni, kérni, hogy ilyenkor adassék bölcsesség arra, hogy olyasmit mondjunk, ami előremutat, ami a világosságra vezet, ami az anya számára is bátorító. 

| REFORMÁTUS SZEMMEL |

KÖNTÖS LÁSZLÓ

Józan reménység A szerző református lelkipásztor

Ahogy mondani szokás, advent a várakozás ideje. Ez így elég általánosan, mondhatni, közhelyesen hangzik, hiszen kétségtelen, hogy az évnek ezt az időszakát szinte „húzza” a karácsonyi készülődés, amelyet ráadásul még tovább fokoznak haszonszerző üzleti érdekeltségek. De az vitathatatlan, hogy az adventi heteknek sajátos hangulata van, amely áthatja szinte mindenkinek az életét, s amelynek az alapmotívuma a készülődés, a várakozás az ünnepre. Általános vonzereje vélhetően abban van, hogy ebben a néhány hétben mintegy szimbolikusan összesűrűsödik az emberi életen végigvonuló alapmotívum: a várakozás. Nyitottság a jövő felé, minthogy a jelent legtöbbször beárnyékolja valamiféle befejezetlenség-érzet. A remélt jövőnek mindig az a szerepe, hogy képzeletben beteljesít.

„Ezért tehát elméteket felkészítve legyetek józanok, és teljes bizonyossággal reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor kaptok.” (1 Pét 1,13). Innen van az, hogy az adventi időszak varázsa mindenkit megérint, hiszen ki ne értené, hogy az élet voltaképpen folyamatos várakozás valamiféle teljességre. Nincs az életnek titokzatosabb dimenziója, mint a jövő. Ennél már csak az titokzatosabb, hogy az ember el tudja képzelni a jövőt, mi több, jövőképeket tud alkotni. Ebből a szempontból az emberi történelem semmi más, mint jövőképek folytonos küzdelme. Egy kort az is jellemez, hogy miként képzeli el a jövőt. Sajnálatos módon azt kell mondanunk, hogy korunkban szinte általánosan elfogadottá vált az a gondolat, hogy az ember végső jövőjének a kérdéseivel, az üdvösség és a kárhozat összefüggéseivel, az emberi lét rendeltetésének, értelmének, céljának a nagy titkával nem kell már foglalkozni, s elég csak arra figyelni, amit az ember tervez és tesz a közeli jövőre nézve. Ez a rövidre zárt gondolkodás a jövőről valójában nem mer szembenézni azzal a nagy kérdéssel, hogy voltaképpen mi történik velünk abban a tapasztalatban, amit életnek hívunk. Vélhetően

azért nem, mert akkor kiderülne, hogy a végső jövőről semmit sem tudunk. A mi hitünk középpontjában is a jövő áll. Csakhogy a keresztyén üzenet nem elégszik meg azzal, hogy osztozik az egyetemes ember homályos jövővárásában, hanem egyenesen azt állítja, hogy a jövő Isten felől érkezik, és Jézus Krisztus megjelenésében teljesedik be. Abban a Jézus Krisztusban, aki már eljött, akinek belépését az ember történetébe karácsonykor ünnepeljük, s aki az idők végén eljövendő. A keresztyén várakozásnak konkrét tartalma van, s mi sem áll tőle távolabb, mint valamiféle általános csodavárás. Sőt, a keresztyén várakozás radikálisan realista, mert egyszer s mindenkorra leszámol azzal a megkísértő utópiával, amely az embertől várja sorsának végső beteljesedését. Nem véletlen, hogy az utópisztikus jövőképek sorra megbuknak, a maiak is meg fognak bukni, mert az emberről mindig kiderül, hogy nem tud önmaga fölé emelkedni. A keresztyén várakozás tartalmának az a mélységes igazság az alapja, hogy az ember nem tudja megvalósítani létének beteljesülését. A keresztyén ember Istenre vár. S ennek az alapja nemhogy nem valamiféle hiedelem, ahogyan a keresztyénség ellenfelei és ellenségei sokszor gunyorosan mondják, hanem a lehető legmélyebb józanság, amely egyszer s mindenkorra leszámol azzal az utópiával, hogy az ember képes meghaladni önmagát, s majd némi igyekezettel elhozza a mindig várt, de soha meg nem valósult beteljesedést. Ugyanakkor ez nem reményvesztettség, valamiféle végzetes pesszimizmus, hanem éppen ellenkezőleg, józan reménység, amelyet az alapoz meg, hogy a világ végső sorsa Isten kezében van, aki megváltó szeretetét megmutatta Jézus Krisztusban. Ezért adventi várakozásunk és karácsonyi ünnepünk a jelenben valójában előretekintés a végső, üdvösséges jövőre. A hívő ember mindig ebből a végső, Isten által Jézus Krisztus érkezésében kijelentett jövőből látja a jelent, s nem a mindig homályos és zűrzavaros jelen foglyaként, magára hagyatva spekulál a jövőről. Ez józan reménységének megingathatatlan alapja.  2021. november 28.

Reformátusok Lapja

7

| EGYHÁZI ÉLET |

A legszebb hozomány a boldog gyermekkor… …jut eszembe a közmondás, amikor Sel�lyén a Biztos Kezdet Gyerekház ünnepi átadásán járunk. Minden egyes gyermek ILLÉNYI ÉVA ígéretekkel jön a világra, felnőtt életét meghatározhatja, milyen volt a gyermekkora, milyen hatások érték, milyen életmintákkal találkozott és milyen viselkedési normákat örökített át az őt ért pozitív és negatív élményekből. Minden kezdet mérföldkő, amely elkísér egy életen át, kitörölhetetlen nyomokat hagy. A Biztos Kezdet program alapgondolata az esélyek megteremtése, illetve a képességek kibontakoztatásának biztosítása. Prevenciós program, amelynek segítségével reális lehetőség nyílik az eltérő élethelyzetből induló gyermekeknél a lehető legkorábbi problémafelismerésre, a korai, célzott képességfejlesztésre, a nagyon korán jelentkező hátrányok mérséklésére, a lemaradás, kirekesztődés elkerülésére. Amint arról korábban már hírt adtunk, idén ősszel ünnepélyesen átadták az idén Ökogyülekezeti címben részesült Biztos Kezdet Gyerekházat. Az ünnepség előtti órákban érkezünk meg az Ormánság fővárosába, Sellyére, ahol a Városháza mellett már várnak bennünket. Nagy a készülődés, lehet érezni, hogy fontos esemény ez a település életében. Megjelennek a gyülekezet aktív tagjai; szeretetvendégség is lesz, érkeznek a finomabbnál finomabb sütemények, saláták, házi készítésű sajtok.

MÁSODIK OTTHON – Megnézném a gyerekek „második otthonát” – mondom a projekt vezetőjének (aki egyházunk Diakóniai Irodája felzárkózási ágazatának vezetője). Eperjesi Tamás, akit itt mindenki csak Tominak hív, már be is mutat a gyermekház vezetőjének, aki abba a szobába invitál, ahol a 0–3 éves gyerkőcöket várja a 8

Reformátusok Lapja 2021. november 28.

FELZÁRKÓZTATÁS ÉLMÉNYPEDAGÓGIÁVAL A Sellyei Tanoda 2017. január elsejétől egy európai uniós pályázati támogatásból indulva folyamatosan működik. A felzárkózási szolgáltatásokat elsősorban hátrányos helyzetű gyermekek és fiatal felnőttek veszik igénybe. Az Ormánság egyike Magyarország legszegényebb kistájának, ahol a régi, dicső református múlt emlékét mára sokszor csak az építmények őrzik. Különösen fontos, hogy ezen a nehéz sorsú vidéken élő, hátrányos helyzetű családok gyermekei számára elérhető közösségi programok mellett egyéni fejlesztési lehetőségeket is kínáljanak. A tanodai fejlesztési szerepből a helyi munkatársak alapvető célja a tanulók iskolai sikerességének elősegítése, ehhez biztosított a gyermekek motiválása, tantárgyi felkészítése élménypedagógiai módszerekkel, nagy hangsúlyt helyeznek a szociális hátrányok kompenzálására is.

| EGYHÁZI ÉLET |

A LEGKISEBB IS SZÁMÍT A „Biztos Kezdet Gyerekház infrastrukturális fejlesztése Sellye” projekttel 2019 tavaszán nyert pályázatot a Magyarországi Református Egyház. Az európai uniós támogatás segítségével a gyerekház működésére alkalmas ingatlant alakítottak ki. A Magyarországi Református Egyház Diakóniai Irodája idén januárban vette át az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával megvalósuló fejlesztési projektet a Magyarországi Református Egyháztól. A projekt keretében az épületet akadálymentesítették. A vizesblokkok teljes átalakításon estek át, korszerűsítették a villanyhálózatot, egy válaszfal elbontásával nagyobb közösségi teret és irodát hoztak létre. Az épület kívülről is megújult: újrafestették a homlokzatot, új kaput és járdát is készítettek. Augusztus közepére a gyermekek számára kiváló kinti játszóteret hoztak létre.

sok színes plüss, társasjáték, vidám rajzok a falakon. Az ajtóról nem maradt el az „Isten hozott” tábla. – Nálunk az „Isten hozott” nem szlogen, hanem való­ban örülünk minden betérőnek, szeretnénk vidám­sá­got, szeretetet, elfogadást sugározni – kezdi is az idegenvezetést Pandur Ibolya. Mielőtt belépnénk, a gyerekház vezetője leveszi a cipőjét, hogy még véletlenül se kerüljön sár a tisztán tartott szobába. Én is így teszek, hiszen itt ez a rend, nem csak a gyerekek miatt. – Ezzel is példát mutatunk a szülőknek, fontos a rendezett ház a kisgyerekes családokban. A sellyei református gyerekház célja a szociokulturális hátrányokkal küzdő gyermekek testi, szellemi fejlődésének biztosítása. Hetente mozgásfejlesztő foglalkozásokat, komplex zenei fejlesztéseket, családi ünnepeket tartunk. Különösen fontos a rászoruló családok esetében a kisétkeztetés biztosítása, ez az egészséges táplálkozást segíti elő. Igyekszünk szeretetteljes légkörben jól érezni magunkat; a bizalom és a családok segítését alapvető feladatának tekinti a Biztos Kezdet Gyerekház teljes közössége – mondja mosolyogva Ibolya. – Fontos, hogy a gyermekek mellett a szülőknek is szervezzünk olyan szolgáltatásokat, amelyek segítik őket, ilyenek a beszélgetőkörök, a szüléssel, kismamasággal kapcsolatos havi dúlaprogramok. – Itt szeretettel várják a nem hátrányos helyzetű gyerekeket is – mondja egy süteménnyel érkező gyülekezeti tag, és már szalad is a konyhába, ahol más alkalmakkor is sürgölődnek. – A gyerekek születésnapját is meg szoktuk ünnepelni közösen, ilyenkor a torta itt készül ehhez. Az előkészületekbe bevonjuk a gyerekeket; élvezik, hogy ők a naposok, viszik a szalvétát, az evőeszközt. Minden tízórai előtt imádságot mondunk. A felnőttek összeteszik a kezüket, és a kicsik is követik őket; bár mondani még nem tudják az imát, de a keresztyén értékeket már itt, pici korukban magukba szívják. Fontosnak tartom a közös imádkozást, mert ha itt megtanulja a gyerek, később a hittanon, az istentiszteleten már be tud kapcsolódni a szertartásokba.

KÁR LENNE ABBAHAGYNI Mondhatjuk, hogy másodszor ünnepeljük a fennállásunkat, hiszen ez itt a második, végleges helyszínünk. Egy hete ünnepeltük a gyerekház első születésnapját, bevontuk a külső szakmai partnereket, az óvónőket, ők elhozták az óvodásokat, akik szintén részt vehettek a bábelőadáson, azután pedig szeretetvendégség volt. u 2021. november 28.

Reformátusok Lapja

9

| EGYHÁZI ÉLET |

A népi játékokat bemutató játékparknak különösen örültek a gyerekek. Ilyenkor a rendezvények díszleteit is mi készítjük a szülőkkel; a gyerekek is szeretik a kézműves-foglalkozásokat, most például Márton-napra készülünk, lámpásokat fogunk gyártani, kis libákat formálunk gyurmából és színes papírból. A gyerekházban elmaradhatatlan az anyák napi ünnepség éppúgy, mint az egyházi ünnepek megtartása a népi hagyományok felelevenítésével. Van, hogy ilyenkor a szomszédos tanoda diákjait is meghívjuk, ők is részt vesznek a termek díszítésében, az ünnepi műsorok előkészítésében. Akarva-akaratlan jön a kérdés: mi lesz 2022 februárját követően, amikor véget ér a támogatási időszak, hogyan tudják folytatni a munkát? A településen nagy a munkanélküliség, lesz-e utánpótlás? – Egyre több fejlesztés van városunkban, ezért bízunk abban, hogy az elvándorlási hullám lassulni fog, és idővel akár meg is szűnik. Abban, hogy megtartsuk a fiata-

„A református gyülekezet legtöbb programja a családokért, a gyermekekért van, mivel az ország jövőjét ők határozzák meg.” (Sinkovicz Richárd) lokat, segíthet a fiatal lelkészünk is. Ez olyan innovatív kezdeményezés, amelyet kár lenne abbahagyni. A szülők sokszor értékesebbnek tartják a programjainkat, mint a bölcsődét és az óvodát, hiszen itt tudatosan figyelünk az anya-gyermek kapcsolatának erősítésére. A szülők „megtanulnak” játszani a gyerekeikkel, itt több időt tudnak szánni rájuk, mint otthon, ahol az egyéb feladatok elvonják a figyelmet.

A TANODA Ibolya lelkes bemutatkozása után elindulunk a második állomásra, a tanodába. Az ajtón itt ez a felirat áll: „Az élet szép. Ebben a tanteremben sokat nevetünk, elnézést kérünk, megbocsátunk, segítünk egymásnak, megértőek, beszédesek, hangosak vagyunk, mindenkit örömmel látunk, nagy álmaink vannak, amiket együtt viszünk véghez.” Kopogtatás után kíváncsian benyitok. Gyurkovics Rudolfné Ilike épp két diákját korrepetálja. – Bejöhetek? – Persze, hogyne – mosolyog. – A verset gyakoroljuk az ünnepségre – teszi hozzá, majd a tanoda bemutatásával folytatja. – 2021 óta állami finanszírozásban működünk, heti 30 tanulóval találkozunk. A tanulássegítésen kívül különböző klubfoglalkozásokat tartunk, a családok részére pedig tartalmas szabadidős programokat kínálunk, amelyekre a gyülekezeti tagok is örömmel jönnek. Sokat túrázunk, kerékpározunk, szeretjük és védjük a természetet – kezdi a tanoda bemutatását Ilike. – Utóbbit le se tagadhatják – mondom, hiszen a terem tele van a természet szeretetére utaló díszletekkel, falevelekkel, rajzokkal, sőt oklevelekkel is. A lelkes tanodavezető örömmel meséli, hogy a cigánymissziós 10 Reformátusok Lapja

2021. november 28.

| EGYHÁZI ÉLET |

zárt időszakot, mert nem láttam azokat, akik fontosak lettek volna számomra. Én apukámmal élek, anyukámmal sem találkozhattam – folytatja elcsukó hangon. – Hiányoztak a barátok és Ilike néni is, de ő gyakran hívott telefonon.

A GYÜLEKEZET ÉS AZ INTÉZMÉNYEK EGYÜTTMŰKÖDÉSE A nap folyamán az is kiderül, hogy Sellyén nagyon jó az együttműködés a partnerekkel, a presbiterekkel is. Ebben a házban mindenki arra törekszik, hogy összefogja az embereket a háromezer fő alatti kisvárosban. Gondolnak a falu lakóira is, legutóbb az idősek otthonába vittek ajándékokat. Én sem távozom üres kézzel, saját készítésű szappant kapok, kreatív kis ajándékdobozban. A sellyei látogatás alkalmával Sinkovicz Richárd református lelkésszel is találkoztunk, az ünnepi átadáson hangsúlyozta,

„Fontosnak tartom a közös imádkozást, mert ha itt megtanulja a gyerek, később a hittanon, az istentiszteleten már be tud kapcsolódni a szertartásokba.” (Pandur Ibolya)

Aranyhíd vers- és prózamondó versenyre is jelentkeztek három tanulóval. Budapestről ezüstéremmel tértek haza, a legnehezebb versekért pedig megkapták a különdíjat. – Amire különösen büszke vagyok – húzza ki magát –, az a teremtésvédelmi játék, amelyben országosan összesen 52 csapat vett részt, öt hónapon és fordulón keresztül tartott az edukációs vetélkedő. Tőlünk három csoport jelentkezett és sikerült is elhoznunk három oklevelet. A 4–5–6. osztályosok az első és a második helyen végeztek, a 7–8. osztályosok a harmadik helyen. A játékban részt vevők örömmel vették a nyereményeket, egy budapesti kirándulást és az ajándékokat. Összesen 15 gyerek vett részt a sellyei tanodából, ők a pandémia idején is keményen dolgoztak. A tanulók szerényen, de bekapcsolódnak. – Csoportokra voltunk beosztva a karantén idején – mondja Jázmin –, volt, hogy telefonon kommunikáltunk. Nehezen vészeltem át ezt a

hogy a református gyülekezet legtöbb programja a családokért, a gyermekekért van, mivel az ország jövőjét ők határozzák meg. – 2019 októbere óta vagyok sellyei lelkipásztor, a pandémia miatt az igazi lelkészi szolgálatom csak most kezdődik. A gyülekezetnek közvetlenül előttem nem volt lelkésze, önszerveződővé és önműködővé vált. Lelkes, ugyanakkor sajnos elöregedő közösség, sok olyan idős tagunk van, aki már el sem tud jönni a hideg templomba. A gyülekezet és az itt működő intézmények között meg kell találnunk azt az összhangot, amel�lyel az egy cél felé, az Úristen felé tudjuk vinni az embereket. Az utcában az ingatlanok majdnem fele a miénk, területileg több hektár, amit majd egyszer jól kell kihasználnunk. Igyekeznünk kell úgy hasznosítani, hogy az ökogyülekezeti címnek még inkább eleget tegyünk: egy tankert kialakításában gondolkodunk. A gyülekezet fiatalítását szolgálhatják intézményeink, de ehhez meg kell találnunk hozzájuk a lelki utat is, hogy a fiatalok vágyjanak a gyülekezet közösségébe. Spantler Gábor gyülekezeti gondnok, aki az intézmények alapítása óta együttműködik a projektvezetőkkel, azt mondja: ha megnézzük, hogy mit tud adni ez a két intézmény a gyerekeknek, a szülőknek és a gyülekezetnek, akkor egyetérthetünk abban, hogy ezt nem engedhetik el. – Engem többen felhívnak, hogyan tudnák a gyereküket ide „felvetetni”, mert óriási az igény rá. A családbarát programok hatása már Sellyén is érződik; nőtt a lakosság létszáma, a környező falvakban megállt a népesség csökkenése. Vagyis bizakodóan mondhatom: lesz utánpótlás.  FOTÓ: KALOCSAI RICHÁRD 2021. november 28.

Reformátusok Lapja 11

| REFORMÁTUS ÉLET |

Az áldani tudás ünnepe Könyvek beiktatásáról ritkán lehet hallani, mégis valami hasonló történt november 21-én vasárnap délután a budapesti BALOGH-ZILA Kálvin téri templomban. A Magyar ReTEODÓRA formátus Egyház 73 év után új énekeskönyvet kap, amelyet advent első vasárnapjától, az egyházi év kezdetétől hivatalosan is használhatnak a gyülekezetek. A kötet sajátossága, hogy a 667 énekből álló gyűjtemény fejezetei a számozás alapján tovább bővíthetők, illetve, hogy imádsággyűjtemény is kapcsolódik az énekekhez. A budapestiek „nagytemploma”, a Kálvin téren álló hófehér épület fél órával kezdés előtt tömve volt, a négy óra előtt néhány perccel érkezőknek már csak állóhely maradt a falak mellett. Előre sejtettük, hogy amikor megszólal a közös kezdőének, koncentrálni kell arra, ne a döbbent meghatottságnak adjuk át magunkat, hanem az események pontos figyelésének, leírásának célja lebegjen előttünk.

Nem volt egyszerű feladat. „Az Úrnak irgalmát örökké éneklem…” – szólt a gyülekezet torkából. A templom közepén ülve azt éreztük, nem csak a meghívott hírességek, a négy egyházkerület kórusai és az ünnepelni vágyó egyháztagok énekelnek, láthatatlanul ott ül mellettünk dédanyánk vagy ükapánk, és dicséri az Istent egyenes derékkal, ahogy az református emberhez méltó. Míg énekeltünk, két fiatal a padok között párnán hozta az új kötetet, két püspök lépdelt mögöttük. 12 Reformátusok Lapja

2021. november 28.

A LÉLEK CSÚCSTELJESÍTMÉNYE Az istentisztelet a zsoltáréneklés köré szerveződött. „Refrénként” hangzott fel a 103. zsoltár, az új énekeskönyvben szereplő mind a hat feldolgozásában. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke is erről a bibliai szakaszról prédikált. – Az áldani tudás és az istendicséret a keresztyén élet lényegi tevékenysége. Igazi gyülekezeti feladat templomban és templomon kívül is – fogalmazott. A püspök, aki egyben az énekeskönyvet előkészítő Generális Konvent Himnológiai Bizottságának elnöke is, úgy látja, nem olyan egyértelmű az istendicséret még a hívők számára sem, hiszen a zsoltáros is felszólítja magát: „Áldjad, én lelkem, az Urat!” – Bátorítani kell magunkat az éneklésre, az ujjongó dicséretre, még ilyen eseményen is, mert a hívő emberre is rá tud telepedni a lelki tunyaság – mondta Fekete Károly, aki felhívta a figyelmet: a lélek a dicséretmondás szerve. A Biblia eredeti nyelvében ez a szó nem csupán a bensőt jelenti – az ember gondolatait, szándékait, aggodalmait és szenvedélyeit –, hanem azt a szervet, amellyel énekelni, dicsőíteni tudunk, az ember egyetlen hangszerét: a torkát. – A zsoltár egyenesen arra biztat: áldjad, én torkom, az Urat. A kimondott szó az áldásban, istendicséretben éri el csúcsteljesítményét – fogalmazott Fekete Károly. Az igehirdetésen átszűrődött: dicséretet énekelni csupán őszintén érdemes. Úgy tudunk méltó módon egyházi énekeket énekelni, ha először a szívünk mélyén történik meg a vallomás. Így lesz nemcsak hangzásában, hanem tartalmában, motivációjában is tiszta az énekünk. – A keresztyén ember naponkénti feltámadásának csodája ez, amelyben olyan energiák szabadulnak fel, amelyek akár a nehéz helyzetek után is meg tudnak újítani. Vigyázzunk, hogy ki ne maradjon életünkből az áldani tudás refrénje. Segítsen ebben bennünket egyházunk új énekeskönyve – mondta Fekete Károly. Hasonló gondolatot fogalmazott meg köszöntőjében Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke: – Éneklés nélkül beszorul a lélek a titkos rejtekekbe, de ha éneklünk, akkor kiárad a hitünk: megszépül, szárnyra kap, szeretetet ébreszt – mondta.

| REFORMÁTUS ÉLET |

A LEGTELJESEBB EGYÜTTES Az igehirdetést és köszöntőt természetesen éneklés keretezte. A kiosztott éneklap szerint vegyesen hangoztak fel a zsoltárok versszakai Gryllus Dániel és Vilmos, Sebestyén Márta, Molnár Ferenc Caramel, valamint a négy egyházkerület kórusaitól: Debrecenből a Kollégiumi Kántus érkezett a buda-

Úgy tudunk méltó módon egyházi énekeket énekelni, ha először a szívünk mélyén történik meg a vallomás. Így lesz nemcsak hangzásában, hanem tartalmában, motivációjában is tiszta az énekünk. pesti templomba, Miskolcról a Cantus Firmus, Pápáról pedig a Séllyei István Énekkar, amelyek közé bekapcsolódott a budapesti székhelyű Központi Református Kórus is. Mintha angyalok énekelnének: az egyesített kórus a második karzatról énekelt. Néha pedig megszólalt a tutti: a szólisták, kórusok és a padokban és amellett sorakozó gyülekezet közös éneke. – Számomra ez az ideális templomi éneklés – mondta az istentisztelet után Pálúr János orgonaművész, aki az esemény zenei alap­pillérét adta játékával. – A mennyországban is így fogunk

közösen énekelni, az éneklést, dicséretmondást biztosan magunkkal visszük odaátra – ez már Berkesi Sándor, a Kollégiumi Kántus legendás egykori karnagyának szájából hangzott el. Nem tehettünk mást, igazat adtunk neki, miközben énekeltük a záróéneket: „Áldjad, én lelkem, a dicsőség erős királyát...”

KÖZÖS KATARZIS A Kálvin téri templomból nehezen oszlott a tömeg. Senki sem akart hazamenni. Jó volt ott lenni, jó volt átérezni, hogy ös�szeköt bennünket az éneklés és maguk az énekek. Mindegy, hogy a szomszéd két hanggal lejjebb lépett be véletlenül egyegy versszakba, mindegy, hogy dünnyögött: tudtuk, a lelkében ugyanaz van, mint a miénkben. Furcsa dolog az éneklésről írni – a közösségi éneklés a pillanatban átélt katarzisáról még inkább. E rövid jegyzet által talán bepillantást adtunk olvasóinknak az énekeskönyvet bemutató, útjára bocsátó istentiszteletbe, mégis azt tanácsoljuk, hogy ha igazán át szeretne valamit élni abból, ami a Kálvin téri templomban zajlott, vegye kézbe a könyvet, vagy idézze fel egy kedves énekét, és ha ma mondana imádságot, tegye meg énekelve! Otthon, ébredés után, vagy halkan dúdolva az utcán munkába menet, esetleg este, mielőtt elaludna. Ígérjük, ha elénekel egy zsoltárt, érezni fogja majd, milyen közösséghez tartozik. Látatlanul is együtt énekel a Kálvin téri templom gyülekezetével és minden magyar reformátussal, aki valaha istendicséretbe kezdett.  2021. november 28.

Reformátusok Lapja 13

Sár és arany Két őzike szaladt át előttünk a nagycsere-halápi erdőben egy november végi borús, esőfelhős napon. Fürgén szökkentek, majd az út túloldaláról érdeklődve szemléltek bennünket. Vendégek voltunk azon a napon az erdő mélyén, ahová Iszlai Gergellyel, a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) debreceni irodájának operatív vezetőjével, Jenei Zoltán nagycsere-halápi lelkipásztorral, a tanyagondnokság vezetőjével és két munkatárssal adományokat és élelmiszercsomagot vittünk oda, ahol nagy szükség van rá. A kacskaringós, erdei földutat és elágazásait az itt élők vagy munkálkodók jól ismerik, másnak könnyű eltévedni. Csak úgy dobált minket az MRSZ kisbusza. Van, ahol több száz méterre lakik a legközelebbi szomszéd. Van, ahol nincs bekötve se víz, se gáz. Van, aki már 1957 óta él a tanyavilágban. Nagycsere és Haláp közigazgatásilag Debrecen városához tartozik, több mint ezer ember él a térségben. A Tiszántúl egyik legnagyobb tanyavilága volt itt régen: utunk során elhaladunk a Halápi Csárda mellett, ahol valaha Rózsa Sándor mulatott. Ma már elhagyatottan áll, a múlt egy darabja. Nagycsere-Halápon régebben gazdálkodó, jómódú emberek laktak, nyolc iskolát eltartott a közösség, 1930-ban parókiát is építettek. Azonban a különböző társadalmi, gazdasági, mezőgazdasági átalakulásokkal, a központosításokkal, a Zsuzsi vonat megszüntetésével és a tanyasi iskolák bezárásával valami végérvényesen átalakult. Az itt élő gazdálkodó emberek ellehetetlenültek, szegénysorba kerültek, vagy éppen elköltöztek. A valaha volt gazdag tanyavilág eltűnt. Iszlai Gergely szereti a hivatását, és szenvedéllyel is végzi a munkáját. Sokat van úton, és bizony ez sok szervezést igényel. Rendszeresen visz adományokat Kárpátaljára, az MRSZ debreceni szeretetdoboz-akcióját is szervezi. Örömmel számolt be arról, hogy most négy erdélyi egyházmegye gyűjt a kárpátaljai testvéreknek, több száz tartós élelmiszerrel megtöltött szeretetdobozt vállaltak, ez több tonna adományt jelent. 14 Reformátusok Lapja

2021. november 28.

A szállításuk és koordinálásuk mind-mind nagy feladat, ami a koronavírus-járvány idején még nehezebb, de nem lehetetlen. Gergely a tanyagondnoki szolgálattal is együttműködik. Jenei Zoltán lelkipásztor megosztotta velünk, hogy az egyházközség 2010 óta tanyagondnoki szolgálatot tart fenn. Ennek köszönhetően a Nagycserén és Halápon élő idősek, betegek, elesettek, szociálisan rászorulók eljuthatnak a kórházba, rendelésekre, vizsgálatokra, az önkormányzati hivatalokba, a gyógyszertárba, bevásárlóközpontokba. Hiszen a közlekedés igen nehézkes innen: messze a megálló, a busz ritkán jár, így akinek nincsen saját járműve, teljesen ellehetetlenül. Az egyházközség fenntart egy családi napközit és bölcsődét is. Ma már sem Nagycserén, sem Halápon nincs iskola. Jenei Zoltán arra is kitért, hogy a maroknyi gyülekezeteknek nem tett jót a koronavírus-helyzet, ugyanis a közösségépítés megakadt. De a pandémia alatt papíralapon minden vasárnapra eljuttatta az igei üzenetet a gyülekezeti tagoknak, és ifjúsági misszióval is próbálkoznak. A tanyagondnoki szolgálat állandó kapcsolatot tart az itt élőkkel: ismerik őket, tudják, hogy mire van szükségük. Három helyre látogatunk: egy egyedül élő, idős nénihez és két családhoz. Látszik, hogy az élelmiszer, a társasjáték, a bicikli, a gáztűzhely, a mikrohullámú sütő, a porszívó jó helyre kerülnek. Kati néni azt mondja, amint meglátja a sok-sok csomagot: „Másnak is vigyenek!” Ropog a kályhában a tűz. Egy mezítlábas kisfiú a cumiját és a cicáját szorongatja. Nincs villany, nincs gáz, sok helyen csak egy-egy szoba, és rá akár hét ember. Tyúkok kapirgálnak, házőrző kutyák méregetnek. Sár és arany. Dolgos és rendes emberek élnek itt, akiknek az átlagosnál sokkal több kihívással kell megbirkózniuk a mindennapok folyamán. Mert van, ahol állandó kérdés, hogy hova, mivel menjen el beszerezni az aznapi betevőt, s miből… Ebben segítenek a szeretetszolgálat, a tanyagondnokság munkatársai. Amiben tudnak, ahogy erejükből telik. Erre mindig nagy szükség van, a krízisidőszak folyamán pedig még inkább – a tél beálltával a délutáni sötétség hamar jön. Mert „akinek két ruhája van, adjon annak, akinek nincs, és akinek van ennivalója, hasonlóan cselekedjék!” (Lk 3,11)  FOTÓ ÉS SZÖVEG: SZIRÁK SÁRA

| CSENDES PERCEK |

KARSAY ESZTER

A beszéd az emberi kommunikációnak egy kis része, ma már tudjuk. Sokkal többet árul el a metakommunikáció, a beszédünket kísérő testtartás, kéz- és arcjáték, a hanghordozás és hangsúly, a szünetek, akadozások, nevetgélés és köhécselés és még sok más apró jelenség. Mégis érdemes rendszeresen vizsgálni és elemezni magát a beszédünket, a tartalmát és üzenetét: mit mondtunk, milyen szavakat használtunk, helyesen fogalmaztunk-e? Esténként nézzük meg visszaidézve az eltelt napot: mennyi bölcsességet, kedvességet és együttérzést vagy mennyi szégyenkeznivalót tartalmazott a beszédünk! Mert a bűn elleni harcunkban a beszéd területe az egyik legnehezebb. Azt még csak tudjuk szabályozni vagy meg tudjuk állni, hogy ne tegyünk meg olyat, ami árt a másik embernek. Az sem könnyű, de a kezünket és lábunkat jobban tudjuk fegyelmezni, a nyelvünket sokszor nem sikerül. Jakab apostol a nyelv bűneiről beszél (3,1–12), noha tudjuk, hogy nem azzal a kicsi testrésszel van csupán gondunk, nemcsak azt kellene fékezni és szabályozni, hanem a lelkünket, amelyből sokszor meggondolatlanul és válogatás nélkül ömlik ki az ösztönös tartalom. Hányszor mondunk olyat, hogy magunk is megbánjuk vagy szégyelljük? De megbánjuk-e valóban? Mert, ha utólag sajnáljuk, és mélyebben elgondolkodunk rajta, gondosan elemezzük magunkban, hogyan és miért mondtuk azt és úgy, és igyekszünk tisztázni magunkban, akkor van remény, hogy nem követjük el újra ugyanazt. Szánunk-e időt és energiát ilyen alapos önvizsgálatra? Mert ez fájdalmas. Gyakran el is felejtjük, mit mondtunk, kit hogyan bántottunk meg. Ösztönösen mélyen eltemetjük magunkban még az emlékét is, így lesüllyed a tudattalanba. Nehezebb a helyzet, ha észre sem vesszük, hogy megsértettünk valakit a szavainkkal, mert magunkkal vagyunk elfoglalva. Nem figyelünk a másikra, a köztünk beálló kínos csendre, elhallgatásra, vagy arra, miért köszönt el sietve a másik, később talán még kerüli is a találkozást velünk. A nyelvünk csak azt mondja ki, ami a szívünkben és gondolatainkban van. Jellemző a kommunikációnkra a következő bölcsesség: „Lényed olyan hangosan beszél, hogy nem hallom tőle, amit mondasz.” (Ralph Waldo Emerson amerikai író) Azaz, nem is tud figyelni az ember arra, amit a szavak közvetítenek, mert az ember egész lénye is beszél. Egy másik amerikai költő is hasonlóan ír: „Megtanultam, hogy az emberek elfelejtik, amit mondasz, és elfelejtik, amit teszel. Az egyetlen dolog, amire emlékezni fognak az, hogy milyen érzéseket váltottál ki belőlük.” (Maya Angelou) (Folytatjuk)

IMÁDKOZZUNK!

Adventben. Van úgy, Urunk, hogy valahogy jobban fájnak a mindennapok. Szemünkkel a hiányokat látjuk, szívünkkel a veszteségeket érezzük, és ordít bennünk a kétségbeesés az idő mulandóságát és saját esendőségünket látva. Van, hogy nem tudunk őszinte örömmel tekinteni a jövőbe, reménytelennek látjuk a holnapot, összevisszának a világ eseményeit. Bocsásd meg nekünk, ha a benned való bizalmunk is meginog, ha gondolkodásunkba befurakodik a félelem és az aggodalom, és téged kezdünk okolni a minket ért nehézségekért! Várjuk jöttödet, Urunk! Az adventi elcsöndesedésben szeretnénk, ha szívünk kétségbeesésének hangjai is elcsitulnának. És megláthatnánk téged, az értünk is született Istent, aki hitet, reményt és szeretetet hozott erre a földre. Ámen  HAJDÚNÉ TÓTH LÍVIA

A HETI BIBLIAI RÉSZHEZ

A szépséges és bűbájos asszonyról Náhum könyve a világtörténelem egyik nagy fordulópontján keletkezett, amikor az Újasszír Birodalom gyöngyszeme, Ninive sorsa megpecsételődött. A város pusztulása (Kr.e. 612) felforgatta az akkori világrendet, ezután pár évvel a korábbi dicsőség romjain már új nagyhatalom terpeszkedett. Náhum, Jeremiás kortársa ezt a változást énekelte meg prófétai könyvében, zavarba ejtő örvendezéssel és élénk képekkel szemléltetve az eseményeket. Isten jogos ítéleteként tekintett minderre, nem a lehanyatló dicsőséges metropoliszt látta maga előtt, hanem egy „szépséges és bűbájos asszonyt”, aki „népeket ejtett rabul paráznaságával, és nemzetségeket bűbájával” (3,4). Palesztina térségében ekkor már több mint egy évszázada berendezkedtek az asszírok, birodalmuk bukásának lehetősége hihetetlennek tűnt. Hosszú idő ez, valóban. Bőven elég az alkalmazkodáshoz. Júda azonban nemcsak elszenvedte az idegen uralmat, hanem valósággal behódolt, leigázottként viselkedett. Átvett idegen szokásokat, vallási és kulturális jellegzetességeket, még a jeruzsálemi templomot sem őrizte meg érintetlenül. Talán azért hasonlította a próféta Ninivét bűbájos asszonyhoz, akinek senki nem tud ellenállni, mert mágikus-megmagyarázhatatlan erővel vonja magához gyanútlan áldozatát. A bűbáj hatása alól Isten népe sem volt képes kivonni magát, s ilyenkor végül mindig ugyanaz következik: a behódolás. Ninive megbűnhődött, egyes kutatók pedig Náhum próféta könyvének ezt a részét (3,1–7) gyászénekként azonosítják. Ez nem a halál, hanem már a temetés pillanata. A sír körül egykori elnyomottak tolonganak, akik emlékeznek az átélt szenvedésekre; de azt sem feledhetik el, hogy hányszor löktek oda ősi értékeket akkor is, amikor azokat senki nem követelte tőlük. Számukra eljött a bűnbánat ideje, és nem árt jól emlékezetbe vésni: Isten előtt a hűség az érték.  HODOSSY-TAKÁCS ELŐD 2021. november 28.

Reformátusok Lapja 15

| AJÁNLÓ |

Hihetően fiktív utazás egy diktátor koponyája körül Fábián Tibor hőseivel könnyű azonosulni, mert történetei velünk is megtörténtek vagy megtörténhettek volna. Hatványozottan igaz ez erre a regényre. Olyan korszakról szól, amelyben közös volt a sorsunk, és amely – utólag látjuk a jó oldalát is – összekovácsolt bennünket. Nem lehet, nem is szabad elfelejteni a diktatúrát. Ha nem próbáljuk megérteni, hogyan és miért történhetett ez meg velünk, akkor nem is tanulhatunk belőle semmit. Immár megvan az a történelmi távlat, amely segíthet az emberek, események megítélésében. Fábián Tibor mégsem ítélkezik. A szatíra kitűnő fegyver a kezében, hősei – vagy inkább antihősei – maguk mondják ki önmaguk fölött az ítéletet. Sajátos nézőpontot választ az író a korrajzhoz: a diktátor személyes környezetébe vezet be, ahonnan testközelből láthatjuk azt a világot, amelyet annak idején misztikus aranyködökbe burkolt a nem-ismeret. Hétköznapi események peregnek előttünk: a nagybetűs Elvtárs – a szocializmus egyszemélyes megtestesítője – reggelizik, telefonál, focimeccsre, vadászni, vagy éppen Hargita megyei kiszállásra megy. És közben éppúgy szorong azon, mint egy kisember, hogy mit is osszon meg az egyszerre tisztelt és rettegett Feleségem Elvtársnővel. A szerző ezzel a közelséggel demisztifikál: emberként látjuk a diktátort, belelátunk a fejébe, megismerjük a mozgatórugóit, a mélyszegénységből feltört akarnok egyre magányosabb és demensebb egóját. A történésekkel együtt magyarázatot kapunk a miértekre is. Az első három fejezetben a romániai Pelikán elvtárs történeteit hallgatjuk. Itt „a tanú” Dumitrașco, a cigány titkár, akit a diktátor felemel magához, bizalmába és kegyelmébe fogad. „Saját gyermekkori nyomorúságát látta viszont az estin érettségizett Dumitrașcoban. Aki szintén ismeri, mi a nélkülözés. Akinek ugyanúgy, egyetlen kiugrási lehetősége a Párt volt.” Dumitrașco is meg akar felelni, vagy talán csak túlélni akar. Látszatra együgyű egyszerűsége mögött a háttérben ott van azért a svejki élelmesség is, amelynek megfelelője a Ceaușescu-korszak Romániájában a „deszkurkálódás” volt. Hogy is felejthetnénk el, hogy 16 Reformátusok Lapja

2021. november 28.

Fábián Tibor: Ceaușescu elvtárs, pajtás, szatirikus történelmi regény, Tortoma Kiadó, 2021. Kapható: erdelyikonyv.hu

mindent – élelemtől a lakáson keresztül a jó állásokig – meg kellett szerezni, „intézni” kellett. Dumitrașco, a „fontos beosztású ember” is ezt teszi, mindenható főnökének és gazdájának árnyékában. Adódik a következtetés: másoknak is ezért érte meg a hajbókolás, bólogatás és lelkes tapsolás. Dumitrașco ebben annyira ügyes, hogy Ceaușescu jobb keze lesz, vesztére vagy szerencséjére, ki tudja. A következő három fejezetben az író továbbra is a diktátor magánszférájába helyezi a történéseket, és ettől úgy érezzük, mintha kulcslyukon lesnénk meg a pillanatokat. Mintha kihallgatnánk a családi beszélgetéseket a Feleségem Elv­társ­nővel – és valljuk be, ebben a közelségben még most is megvan az annak idején sok anekdotát inspiráló pikantéria. Persze ott van a regény sorai mögött a mai tudásunk. Így, logikus sorrendbe állítva, világos, hogy egy diktátor bukórepülését látjuk, a hatalom elveszítéséig. Különösen mulatságos a nyugdíjba vonulás gondolata, amit Ceaușescunak Ilie testvére vet fel a végórákban. „Most még visszaléphetsz. Szépen kinevezed a helyedre Iliescut, amúgy is őt akarják az oroszok, és elmész nyugdíjba. Te leszel a haza atyja. Évente egyszer tartasz egy szép hosszú beszédet, megírod az emlékirataidat és mindenki imádni fog. Ha rosszul mennek a dolgok, már nem téged hibáztatnak, ha meg jól, akkor learatod a babérokat.” Igen, ma már tudjuk, hogy így kellene ezt csinálni – és azt is, hogy a hatalomról mégsem mond le senki, aki annak birtokába kerül. A történet örök érvényű. Fábián Tibor a mindentudás könnyedségével meséli nekünk a jobbnál jobb sztorikat, de mi, akik megéltük azt, hogy mindent elhallgattak és elhazudtak előlünk, tisztán látjuk, hogy emögött a tudás mögött mennyi komoly kutatómunka van. Eltelt a rendszerváltás óta több mint harminc év, de ugyanolyan nagy szükségünk van most is a humorérzékünkre, mint a Ceaușescu-korszakban, amikor a humornak megtartó ereje volt. Fábián Tibor regénye ebben segít nekünk.  MERSDORF ILONA

| KÉSZÜLŐDÉS |

Eljött a Minden ADVENT KEZDETE

A COVID BALJÓS ÁRNYAI ALATT

ÜNNEPTŐL AZ ÜNNEPELTIG

lusosan visszatérő ünnepet leszámítjuk – Krisztus visszajövetelére való várakozás! Több motívum-struktúra egybesűrítése, egybepréselése: az ünnepi emlékezést (karácsonyt) megelőző hagyományok sora; a Krisztusra várás emlékezetbe idézése; és végül a Krisztus visszatérésre való várakozás tudatosítása. Valójában az egész kegyelmi idő advent, mióta csak Krisztus visszament a men�nybe, immár 2000 éve.

FOTÓ: ARCHÍVUM

Lassan belépünk az ünnepi időbe. Az utóbbi évben a Covid miatt nagyon más volt az ünnep, mint az azt megelőző „békeidőben”. Hogy a mostani évben milyen lesz – ez jó kérdés, mert a Covid bármit hozhat újra. Bizonytalanság jellemzi napjainkat, hónapjainkat és az éveket, amelyeket most megélünk. Az embereknek az egyik talán legfontosabb dolog a kiszámíthatóság lenne, hogy legalább a kereteink meglegyenek – életünk keretei, úgymint a napok, hetek, hónapok rendje. Tölthetjük együtt a karácsonyt szeretteinkkel? Ott lehetünk-e a templomban karácsonykor? Gyerekműsor, együtt örvendezés lesz 2021-ben? Mindezek sajnálatosan nem költői kérdések, nem egy mindig mindent megkérdőjelező habitus megnyilvánulásai, hanem a rögvalóságé. Úgy tűnik, a történelminek nevezhető időnk épp a változás korában jár, de hogy milyen irányban változik, azt homály fedi. Ám ez nem a jótékony homály, sokkal inkább félelmetes, baljós. De talán épp ezért kell most nekünk nagyon az advent, mert ugyanazt jelenti, ugyanúgy evangélium, mint eddig, csak talán most a sok bizonytalanság közben végre az lehet nekünk, aminek lennie kell: biztos fogódzó, lelkünk fundamentuma és a jövő reménye. Erre van most égető szükségünk!

Advent ünnepe egyszerre megszokott és zavarba ejtő. Megszokott, mert megvan a maga menete, hagyományos állomásai, a gyertyák meggyújtása hetente, a várakozásról szóló prédikációk a templomban, és végül eljön a karácsony ünnepe. És a másik: várakozásunknak alapvetően nem a karácsony ünnepének eljövetelére kellene vonatkoznia, hanem magára Krisztusra! Viszont Krisztus már eljött – erre emlékezünk karácsonykor. Akkor most arra várunk, aki már eljött? Fura. Néha az az érzése az embernek, hogy misztériumjáték-szerűen újra végigjárjuk minden évben az első advent módján az első karácsonyt, holott mindezek már megtörténtek. Egyszerre emlékezés, amit ugyanakkor szeretnék átélni is. Azt várva magunktól, hogy újra meglepetés legyen. Nem lesz olyan! Mire várakozunk, kire várakozunk akkor? Ma az advent – ha a cik-

Az igazán nagy kérdés, hogy hogyan nézünk az érkezésre és érkezőre. Legtöbben talán romantikusan. Maga a karácsony hallatlanul megkapó történet még ma is: a legnagyobb érkezik a legemberibb kicsinységben, megszületve csecsemőként szerény körülmények közé. És ez rabul ejtően gyönyörű! Mert ez szélső értékek egybepréselése egy valóságba: a mindenség királya egy istállóban csecsemőként, emberré lett az Isten. Aztán Jézus mikor felnő és szolgál, alázatos ember képében látjuk őt mint tanítót, mestert, amikor pedig csodálatos események pillanataiban egy-egy szemvillantásra felsejlik isteni lénye – ott látjuk meg őbenne Isten fiát. Jézus Krisztus születése, tanítása, halála, feltámadása és mennybemenetele szétfeszít minden gondolkodási keretet, minden földi történeten túl van, miközben e történet itt, a földön játszódott. u 2021. november 28.

Reformátusok Lapja 17

| KÉSZÜLŐDÉS |

MÚLT VAGY JÖVŐ? Ahhoz, hogy a második adventben éljünk, alapvetően azt kell tudnunk, hogy ki az, aki eljött az első advent beteljesítőjeként. És milyen sokan rámondanák kissé sértődötten: tudjuk mi ezt nagyon jól, nem kell újra feltalálni a spanyolviaszt! De ha ez így van, akkor keresztyénségünk miért olyan dezorientált, irreleváns, üzenet nélküli, avagy üzenetét a ma embere számára megfogalmazni képtelen, és miért olyan muzeálisan múltba révedő? Úgy tűnik, tudjuk, és mégsem, mert egyáltalán nem hoz minket lázba… Ebből a nézőpontból talán nem is olyan értelmetlen feltenni a kérdést, hogy ki is volt az, aki eljött, és akit visszavárunk?

ELJÖTT A MINDEN János úgy kezdi evangéliumát, hogy „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt.” (Jn 1,1). Ez olyan hír, melynek ma is van érvényessége és ereje. Ismert és sokat hallott, csakúgy, mint a folytatása, azonban megragadható ma is. Talán akkor, ha nem pusztán a megszokott pályán haladunk. Amikor János ezeket leírja, a korabeli civilizációs-kulturális helyzet kitermelt egy fontos fogalmat: a logosz fogalmát, amit itt János hatalmas kontextualizáló érzékről tanúságot téve használ. Az ő evangéliumi magyarázatában LOGOSZ=IGE. Akkor ez hatalmas erővel bíró új hírnek számított. A kultúrában zajló vallási és filozófiai változások már készen álltak arra az időre, amikor az evangélium elindul világhódító útjára. A görög filozófia politeista istenhite már meglehetősen meggyengült, és nem adott az embereknek válaszokat. A rómaiak kezdetben saját – egyébként a görög panteon másolataként létező – hitüket komolyan vették, és bizalmatlanul szemlélték a görögök „liberalizmusát”. Ám Krisztus eljövetelére az összes hagyományos politeista hit kifáradt, elvesztette relevanciáját. Ezzel a fokozódó lelki-vallási vákuummal párhuzamosan áradnak be a keleti misztériumvallások a római birodalomba, amelyek kitöltötték a „régi istenek” megüresedett helyét. Ahogy azt szépen, szimbolikusan mondják: nyugat trónja legyőzi keletet, kelet oltára viszont legyőzi nyugatot. A logosz ekkor azt jelentette, hogy létezik egy világ-ész, értelem, és valamennyire jelen van az a gondolat is ebben, hogy a logosz a világot megteremtő szellem, mely mindenben ott van, mindent irányít, és fenntartja az egész mindenséget. Amolyan személy talán, de ez igen ködösen jelenik csak meg. Képzeljük csak el: olyan kultúrában járunk, ahol a régi vallások kezdenek kikopni, elvesztik a relevanciájukat, az emberek lelkileg-szellemileg éhesek, miközben beáradnak a misztériumvallások keletről és ott van közben a logosz gondolata és hite szintúgy a köztudatban! És ekkor megszólal János: „Kezdetben volt az Ige” (Jn 1,1), „Az Ige testté lett, közöttünk lakott” (Jn 1,14). Ez hatalmas erővel bíró kijelentés volt akkor, mert pusztán néhány mondattal válaszol meg minden kérdést, és azonnal felszáll a köd. Válasz ez a régi bálványok elerőtlenedé18 Reformátusok Lapja

2021. november 28.

sére, a keleti misztikus ködökre, a világszellem (logosz) homályos megsejtésére, és hirtelen élesen és kontrasztosan jelenik meg: a Logosz testté lett. Ez volt annak a kornak karácsonyi üzenete, mely mindent meghaladó üzenetté lett. Nemrég (úgy fél éve) olvastam Szabados Ádámtól egy glosszát, mely azzal foglalkozott, hogy a tudomány valódi eredményeivel kapcsolatban a köztudat mennyire le van maradva. Arról volt szó benne, hogy a nyugati civilizációban a legtöbb ember ma materialista, és azt hiszi, hogy mindezt megkérdőjelezhetetlen tudományos alapon teszi. Nincs más, csak az anyag – mondják. Ám már Einstein és Bohr tudományos elméletei réges-rég meghaladták a klasszikus anyagból álló világ képzeteit. Mind a relativitáselmélet, mind a kvantummechanika izgő-mozgó energiacsomagokról beszél, azok kölcsönhatásairól és arról, hogy amit mi szilárd anyagnak érzékelünk, az milliárdnyi állandó mozgásban lévő részecske összeállt állapota csupán. Ám már ez is a múlt, a tudomány már ezen is túllépett. Ugyanis a tudósok felfedezték azt is, hogy ezek a részecskék maguk is, és az őket irányító törvények is nem más, mint „információ”. Ebből a perspektívából nézve az egész világegyetem egyetlen roppant információs háló nagyban és kicsiben egyaránt! Persze hozzátéve, hogy van valami, amit a tudomány eszközei képtelenek mérni és megfigyelni: és ez a lélek. Az energiaként, térként és időként kifeszített információháló – a mindenség – tehát messze nem az egész! A lelki univerzum még nagyobb, s erről mondja a Zsidókhoz írt levél: „a nem láthatókból állt elő a látható” (Zsid 11,3). A tudo-

| KÉSZÜLŐDÉS |

mány csak a „mérhetőt” képes „látni”, de amiből előállt ez, az a nagyobb, a láthatatlan univerzum, a szellemi világ. Sok tudós tette fel már magának a kérdést: amennyiben az információ szellemi (és nem anyagi) minőség, akkor honnan van az információ? Mert az információt mint szellemi minőséget csak egy szellemmel rendelkező valami, de sokkal inkább: valaki gondolhatja el és hozhatja létre. Megdöbbentő, hogy milyen modern dolog is a Logosz fogalma! Hát még János és evangéliumának értelmezésében, aki megmondja azt is, hogy mi az, ki az! Már az első mondatban: a Logosz személy, a Logosz Istennél volt és a Logosz maga is Isten. És ez a Logosz lett testté az általa teremtett világban. Mert az egész az ő teremtése, mindennel együtt: „Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött.” (Jn 1,3). Az információs hálóba (a világ) megérkezett az, aki az információból álló világmindenséget elgondolta és létrehívta. Kicsoda tehát az, akiről mi beszélünk? Ő a minden! Őnélküle a világ hervad, fonnyad, és mindenben olyan óra van, amely visszaszámol, és végül eléri a nullát és megáll. Nem mindig volt így, hajdanán, a teremtéskor a Biblia híre szerint nem fonnyadt semmi: „Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága.” (Jn 1,4). Azonban ma már mindenben ott van a „lejáró idő kódja”, beleértve a testünket is! Le is jár az időnk! Hányan elmentek közülünk is az elmúlt két évben, akár Covidban, akár másban! Mi nem mesebeli vagy mitikus hőst várunk vissza, mi nem álmodozók vagyunk, hanem Krisztust, a mindent várjuk! Minden, ami jó az életben: őtőle

van. Minden haldoklik nélküle. Ő már eljött. Most imádkozik érettünk az Atya jobbján, a legnagyobb hatalom központjában. És egyszer csak, mikor eljön az ideje, feláll és akkor csend lesz, majd elindul vissza –hatalommal. Nem a véget várjuk, hanem jó véget, ahogy megígérte nekünk.

ADVENT – A JÖVŐ-ORIENTÁCIÓ! Az advent arra is megtanít, hogy keresztyénség nem a múltba néz, hanem abszolút jövőorientált! Ilyen értelemben a keresztyén hit nem konzervatív, mert nem a megőrzés a feladata, hanem a feszült várakozás közepette hirdetni az eljövendőt. Ettől még őrizzük a megőrzésre méltó dolgokat, leginkább a kijelentést, annak eredeti értelmét és a jó hírt, az evangéliumot, amelyet hirdetnünk kell. A nagy kérdés, hogy tudunk-e ma is oly elevenen az eljövendőbe vetett hittel igazi adventi váradalomban élni ünnepi és hétköznapi időben? Meggyőződésem, hogy ez annak kérdése, kinek látjuk őt! Mert ő a Minden. Mindeneddé lett ő neked? A 329. dicséretben Bach gyönyörűen beszél erről: „Bár felfoghatna tégedet az emberszív és képzelet (…) Csak nézlek boldog szívvel, és nem győzlek nézni téged!”  POCSAJI MIKLÓS, FOTÓ: KAPÁS CSILLA

 Adventi sorozatunk első cikkét olvashatták. A következő lapszámunkban megjelenő második rész megigazulásról, megtérésről szól majd, szerzője Molnár Sándor lelkipásztor. 2021. november 28.

Reformátusok Lapja 19

| INTERJÚ |

FIZESSEN ELŐ

PETRŐCZI ÉVA

hetilapunkra!

LXV. ÉVFOLYAM,

48. SZÁM,

2021. NOVEMBER 28.

LAPJA

REFORMÁTUSOK

Dió-díjaim Eddig kapott néhány elismerésem sorában rangos helye van annak, amit én „Krasznai Dió-díj”-nak neveztem el. Különösen gyakran eszembe jut késő ősz táján, amikor a piacokon ott ékeskedik ez a nemes és sokhasznú csonthéjas gyümölcs, gyakran már tiszított formában. De egyik sem olyan selymesen aranyfényű, ínykímélő és természetes édességű, mint az a dió, amelyiket 1990 őszétől kezdve többször is kaptam ajándékba. Méghozzá nem akárhonnan, hanem Zilahon született, későbbi csurgói „Refi”-igazgató dédapám szűkebb pátriájából, egészen pontosan az ugyancsak partiumi Kraszna református parókiájának kertjéből. Számára dedikált könyveimért hozta nekünk ezeket az ízes diókóstolókat Sipos János ott szolgáló lelkipásztor felesége, Siposné Tanka Gizella. A szép, kreol arcú, mély hitű s művelt – családjának I. Rákóczi György adott nemességet, édesanyja, Tanka Károlyné az Ifjú Erdély s más egyházi kiadványok ügyeit intézte, ő pedig három félévig a budapesti Zenekadémián tanult – anyámkorú hölgyet és férjét Svájcban ismertük meg. 1990 tavaszán ugyanis ott, a walzenhauseni „Sonnenblick” üdülőben pihentünk, anyaországi és határainkon túli magyar vendégekkel. Gizi nemcsak a svájci dialektusú istentiszteletek kántora volt, de egész társaságunk lelke. Hite, emberszeretete, humora velem marad, amíg élek. S nem ismerek nagyobb kitüntetést, mint azt, hogy a krasznai lelkészlak „zongorás-könyves” szobájában az én ifjúkori köteteim és folyóirat-publikációim is ott sorakoztak. A Krasznáról minden évben vagy személyesen, vagy „kézbesítve” befutott Dió-díj már csak jóízű ráadás volt mindehhez. Nemrég egy tudományos konferencián beszéltem erről az édesanyja arcvonásait viselő kolozsvári, kora újkort kutató kollégánknak, Sipos Gábornak, aki napjainkban már az MTA Magyarországon kívül élő akadémikusainak egyike, s szüleihez hasonlóan az önzetlenség s a vendégszeretet embere. A Krasznai Dió-díjnak van egy itthoni édestestvére is, egy pontosan negyvenesztendős emlék. Károlyi Gáspár egykori szolgálati helyén, Göncön többször előfordultam vendégelőadóként, hol Károlyi életművét kutató, róla könyveket író férjemmel, hol bibliás témájú verseimmel „szólózva”. Meghívónk az akkori gönci lelkész, Madarassy Kálmán volt. Az egyik ilyen gyülekezeti találkozó alkalmával, amikor a versmondás és az azt követő beszélgetés befejeződött, hozzám lépett egy nagyon kedves, fejkendős néni, ezekkel a szavakkal: „Hallottam ám a rádióban, hogy gyakran süt a gyerekeinek, és el is mondta egy kedves sütögetős versét. Így aztán, mivel maguk Budapesten, egy lakótelepen élnek, hoztam egy kis frissen pucolt diót, meg egy üveg finom baracklekvárt, hadd vigyen a kicsiknek Göncről vásárfiát.” Hetven és fél esztendősen kimondhatom: ezek életem nagybetűs, nem fakuló, igazi Díjai!  PETRŐCZI ÉVA

A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETILAPJA ÁRA: 400 FT

Tiszta lappal 9 771419 856007

AMIKOR RÁJÖSSZ, HOGY ELFELJTETTÉL ITALT VENNI

21048

További információ: REFORMÁTUSOK LAPJA KIADÓHIVATALA 06-1-217-6809

kiado@reflap.hu

MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Reformátusok Lapja című hetilapot ………… példányban egy évre

fél évre

negyedévre.

A megrendelőlapot kérjük a következő címre eljuttatni: Reformátusok Lapja Kiadóhivatala, 1113 Budapest, Tas vezér u. 13. Tel.: 06-30-396-8208 Elektronikus megrendelés: kiado@reflap.hu

Név: ......................................................................................... Cím: ......................................................................................... .................................................................................................. Telefon (nem kötelező): ........................................................... Aláírás: ................................................................................... ReformátusokLapja Lapja 2019. 2021.január augusztus 6. 8. 20 20 Reformátusok





1113 Budapest, Tas vezér u. 13.

| GONDOLATOK |

VÁRADI FERENC

A szó a gondolat hangteste A szerző irodalomtudós, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója

Illusztráció: Kapás Csilla

Ahogyan a humanizmus, majd az ezt követő felvilágosodás mozgalma (részben evangéliumi alapon) megteremtette az emberek közti politikai-filozófiai egyenlőség eszméjét, posztmodern korunk időről időre az ember és állat, sőt, az emberi és a tárgyi világ közti azonosságokat, de legalábbis párhuzamokat is firtatja. Más ez, több, mint a sokunk által jól ismert marxista „történelmi materializmus” – például a ma divatos vegán étrend az elfogyasztott állatok érzelmi élete, tudata és az emberi lelkiállapotok közti hasonlóságot is feltételezi. A folyamatosan erősödő „klímaszorongás” pedig néha olyan szélsőséges né-

zeteket is a felszínre emel, miszerint a megszülető emberi gyermek túlzott terhelést ró a környezetére (pl. energiafelhasználás terén), ezért a felelős döntés az, ha tartózkodunk a gyermekvállalástól. Ezen különös és nyilván divatszerű jelenségek mögött évszázados tendencia, az ember teremtettségével kapcsolatos kétely sejlik fel. Mert valóban, az ember anyagi létezése, viselkedése jelentős részben olyan motívumokból áll össze, melyek így vagy úgy megtalálhatók az emberen kívüli természetben is. Épp ezért különös jelentőségűek azon vonásaink, amelyek kapcsán még a mindig távolságtartó tudomány is kénytelen elfogadni, hogy azok csak és kizárólag az emberi lény különös adottságai. Nyilván ilyen a kultúra egésze, a maga összetettségével – noha annak számos alkotóeleme: az uralmi viszonyok és az együttműködés, a tanulás és játék az állatvilágban is megfigyelhetők. A nyelvhasználat a vele elválaszthatatlanul összefüggő fogalmi gondolkodással viszont egészen kivételes: ezen vonások szikrája sem mutatkozik az emberen kívüli világban. Úgy tudjuk, hogy mióta ember létezik, gondolkodó és beszélő lénynek kellett lennie. A Biblia ezt

a kinyilatkoztatás révén azzal egészíti ki, hogy az isteni teremtő Ige szintén nyelvi természetű, így az ember e téren mégsem társtalan, sőt, a beszéd képességében önmaga istenképűségének bizonyítékát ismerheti fel. Mai digitális eszközeink a beszédet és az írott szöveget a legkülönbözőbb formákban őrzik, továbbítják. A régi korok kutatói viszont (ideértve a Szentírást tanulmányozó testvéreinket is) betekintést nyerhetnek abba az ezredéves valóságba, amelyben a még csak kimondott formában létező szó az életet meghatározó, szinte felülmúlhatatlan erőt képviselt. A kimondott szó az emberi testből kiáramló, megrezegtetett levegő. Magánhangzóink messze zengenek, mássalhangzóink sajátos csengéssel tagolják, ritmizálják beszédünket. A hangsúly, a beszéd dallamának változása nyelvenként eltérő, jellegzetes, de egyúttal a beszélő lelkiállapotának hű és őszinte megjelenítője is. Az, ahogyan a gondolat hangtestet nyer, rejtélyes és fontos, nagy hatású esemény – ám minderről egyre nehezebb gondolkodnunk, mivel írásbeliségen alapuló kultúránk mindezt elrejti előlünk. A magyar verstan egyik legnagyobb hatású kutatója, Kecskés András kandidátusi értekezésében bizonyítja: a különleges jelentőségű, kifejezetten az ősi tudás átadásának igényével létező szólásaink és közmondásaink (a bibliában a Példabeszédek könyve őrzi ezt a műfajt) a népdalokéhoz hasonló beszédritmus révén gyakorolják jellegzetes hatásukat. Ehhez hasonló beszédritmus tagolja a zsoltárok feledhetetlen, sokszor igen személyes, érzelemteli sorait is. Szenczi Molnár Albert hatalmas munkája, az énekelhető zsoltárfordítások szöveganyaga korántsem csupán történelmi emlék: ereje teljében mutatja meg azt a magyar nyelvet, mely az írásbeliség széles körű elterjedése előtt virágzott. A zsoltárfordítások nyelvi, ritmikai, verstani gazdagsága, képeinek szellemessége, stílusa, kifejezőereje Petőfitől József Attilán át kortársainkig kimeríthetetlen erőforrás a nyelv mesteri felhasználói számára. Ha konzervatívnak tűnik is új énekeskönyvünk, az évszázadokon átívelő dallam- és szöveganyag korántsem múzeum: az emberi szóban testet öltő hatalom, az isteni teremtő Ige gyönyörködtető és vigasztaló megvalósulása – már amennyiben valóban megrezdül a levegő, szól az ének.  2021. november 28.

Reformátusok Lapja 21

| INTERJÚ |

Isten szabadítása nem javítgat, tiszta lapot ad ULICZA TAMÁS

„Azért él az ember úgy, mint hal a szatyorban, mert nem a helyén van. Azért vergődsz, azért kínlódsz, mert nem az Isten világosságában élsz. Bujkálsz a sötétben, csinálod a dolgaidat, és csodálkozol, hogy nem megy semmi.” Bóka Laci és Ica még szeptemberben, az Iszákosmentő Misszió visszaemlékező találkozóján mesélték el nekünk, hogyan jutottak el a mélypontra az alkoholizmusban, és Isten hogyan szabadította meg őket. Az Alagi téri csoportalkalmakat vezető házaspár olyan természetességgel és közvetlenséggel adta át, ami velük történt, mintha csak szüleinkkel vagy nagyszüleinkkel beszélgettünk volna egy asztalnál. Ezért is hagytuk meg az interjúban a rendhagyó, tegeződős formát.

Hogyan kerültetek kapcsolatba az Iszákosmentő Misszióval? ICA: Elkezdem én, ahogy nekem fölépül, mert azt szoktam elmondani, hogyan omlott össze az életem, mint a kártyavár, és hogyan dolgozott velem az Isten. Én nagyon békétlen, Isten nélküli családba születtem, két édestestvér közé. A háború után anyám nem tudta hova tenni magát a nővéremmel, összejött apukámmal, megszülettem én, aztán anyám férje visszatért a fogságból. Nagyon szegények voltunk, és örökké cirkuszok voltak. Én ezért nagyon korán elhatároztam, hogy majd én. Majd ha férjhez megyek, ott lesz minden. És ahogy betöltöttem a tizennyolc évemet, azonnal férjhez mentem. Anyósom odaadta a kis nyári konyháját, abban laktunk, a férjem megjárta a katonaságot, majd megszületett a fiunk. Már második osztályba ment, mire végre kaptunk egy szép kis szövetkezeti lakást Újpesten. Végre egy ajtó, amin zár van, végre egy fürdőszoba, ahol folyik a víz. Amikor felkerült az utolsó kép a falra, ott álltam az ajtóban harmincévesen, és néztem azt a kis lakást, amiért nyolc évig éjszakáztam. Azt mondtam, az én életemet én rendezem be, úgy, ahogy szeretném. Az én gyereknevelésem, az én házam tája, házasságom. Aztán szépen lassan minden kifolyt az ujjaim közül, mint a homok, közben az ember megfáradt, megcincálódott. Ráadásul az én fiatalkoromban nagyon sikk volt inni. Néha eszembe jut, hogy milyen silány utánzata az igazi életnek az, hogy az ember ezzel beéri, hogy jól betintázik, füstöl, és közben filozofál és hülyeségeket rág körbe-körbe. És aztán huszadik évébe ért a házasságunk, és azt mondtam, hogy ezt én így nem csinálom tovább, és egy bőrönddel eljöttem otthonról, de még mindig az volt, hogy na, majd én megmutatom. Akkor elmentem vendéglátózni, és öt év alatt értem el a gödör fenekét. Negyvenhárom éves voltam, amikor összeomlott minden, és nem értettem, hogy miért nem megy, miért ilyen nehéz nekem az élet, mikor olyan mérhetetlen energiákat feccölök bele. Azt mondtam, hogy ez így nem mehet tovább. Még mielőtt túl méltatlan helyzeteket megérnénk, és már azért se tudok bemenni dolgozni, hogy legyen mit elinni, azelőtt ezt itt rövidre zárjuk. És akkor bevettem hatvan darab altatót, meg annyi konyakot rá, ami még lement. Mélységes utálattal vettem tudomásul, amikor fölébredtem egy kórházi ágyon, hogy még ez se sikerült. 22 Reformátusok Lapja

2021. november 28.

És hogyan mozdultál ki a mélypontról? ICA: A két testvérem hallott a misszióról. Becsomagoltak, és azt mondták, hogy megyünk egy egyházi gondozásban lévő szanatóriumba. Rettenetes állapotban voltam, ötven kilóra fogy­ tam. Hetes váltásban dolgoztam: a dolgozós héten tizenkétóráztam, akkor tartani kellett magam, nem ittam. De a szabad hetemen mindig belecsúsztam abba, hogy iszok egy kicsit, és sokszor arra eszméltem föl, hogy csütörtök van. És aztán elrendezték a testvéreim, fölvittek Dömösre. Én katolikusnak vagyok keresztelve, de soha nem szerettem a katolikus lét külsőségeit, és nem fogott meg. Amikor mentünk Dömösre, az jutott eszembe, hogy egy pap fogja most itt osztani az észt? Hát ki se csomagoltam a bőröndömet, mondom, én már itt se vagyok. Aztán nagyon meglepődtem. Balog Zoli bácsi olyan elhívott embere volt az Istennek, és annyira hiteles volt. Minden manír nélkül hagyta magán átáramlani az Isten befogadó, elfogadó szeretetét. És azzal együtt nem volt negédes, mert azt ki nem állhatom. És nem is értettem, hogy mit akar ez tőlem, mikor mindenki csak elhúzódott az alkoholistától. Ráadásul roppant értelmes ember volt, és én szeretem, ha valaki használja, ami a nyakán van. Lehetett tőle kérdezni, és mindig türelemmel, két-három mondattal válaszolt, de az ott volt a helyén. Gondoltam: ha ez az öreg tudja jól, és én tudom ezt az egész „Isten-dolgot” rosszul, akkor én nagyon el vagyok keveredve. Jöttek bizonyságtevők, na persze, gondoltam, ezek ilyen megfizetett népek, csak így megy ez, hogy 20-25 év alkoholizmust egyik napról a másikra el lehet hagyni. A szabad hetemen voltam Dömösön, és aztán jött a munkás hetem, reggeltől estig dolgoztam. Vettem Bibliát, forgattam. Jézus akadt nekem bele a szívembe, mint a horog, de nem tudtam hova tenni. Á, hát ez nekem nagyon magas volt. És aztán eljött a szabad hetem, és bementem a közértbe vásárolni, és mikor kijöttem, becsukódott mögöttem az ajtó, és rájöttem, hogy elfelejtettem italt venni. Megálltam ott, a küszöbön, és arra gondoltam, hogyan felejtettem el a piát? Ezt ő csinálta? Mire hazaértem, és elővettem a kulcsomat, azt tudtam kinyögdécselni, hogy hátha ezt neked köszönhetem, és tényleg itt vagy, akkor gyere be velem, ne maradjál kívül, mert akkor nem tudom, mi lesz velem. Persze

| INTERJÚ |

„Döntsd el, kéred-e a szabadítást az alkoholtól! Kétféle válasz van, apám: igen vagy nem. Az, hogy esetleg jó lenne, talán, meg izé, az nem működik.” nem hittem, hogy tudnék én még „jóemberkedni”, de azért csak elővettem a Bibliát, csak olvasgattam, csak mentem az Alagi térre a misszióba, és akkor szépen lassan, lépésről lépésre az ember előrejut. Próbáltam fölidézni az ital ízét, és nem ment. És ha láttam, hogy valaki iszik egy jó párás sört, nem kívántam. Szóval tényleg érdekes, hogy az Isten szabadítása nem radírozgat, nem javítgat. Tiszta lap. És akkor megtudtam, hogy a fiamék kisbabát várnak, fölmentem hozzájuk, és megláttam ott a volt férjemet, és teljesen szíven ütött. Én borzasztóan tudok haragudni, de akkor, érdekes, egy pillanat alatt elmúlt a haragom. Kínált persze itallal, és akkor mondtam, hogy én nem iszom, engem az Úr Jézus megszabadított. Akkor azt mondta nekem, hogy te normális ember voltál, inkább igyál. És akkor mondtam az Úrnak, hogy hát úgy akarnék segíteni rajta. Másfél évig imádkoztam érte, hogy a misszióba elkerüljön, mert olyan ellenállás volt benne, hogy egyszerűen szinte rosszul volt, hogyha én kiejtettem az Isten nevét. Végül mi változtatta meg ezt az ellenállást? LACI: Én nagyon szerettem inni, és tudtam is. Ami bement, az maradjon is ott. Nekem az volt az alkoholista, aki az árokban hevert a piától. Dömösön tudtam meg, hogy szintivó vagyok: ittam reggeltől estig, egy bizonyos szintet elértem, és arra mindig csak rátöltöttem. Későn csúsztam bele a piába, azelőtt legfeljebb egyegy sör csúszott le. Aztán a gyógyszergyárban egyszer négy óra

után elmentek a főnökök, nekiálltunk zsugázni, a többiek meg titokban ittak. Hogy benne legyek a brancsban, és ne gondolják, hogy köpni fogok, én is elkezdtem velük inni. Aztán rendszeres lett. Úgy kezdtük a napot, hogy egy kis gyógyszeres üvegbe kértünk egy forró kávét, és azt tiszta szesszel fölöntöttük, szóval borzasztó volt. Nagyon hamar kialakul a függés. Mondtam, hogy jó, hát majd ha gáz lesz, leteszem. Hát ez az, ami nem megy. Az a baj az alkohollal, nincs ráírva az utolsó pohárra, hogy ez után függő leszel. Aztán már nem tudtam ülni, mert a májam akkora volt. Na, mondom, akkor nem iszok, csak bort. Tehát megmagyarázza magának az ember. Én nem akartam menni Dömösre. Nem volt nekem bajom az Istennel, csak nem foglalkoztam vele. Majd én magam csinálom, és megoldom a dolgomat. Szabadultam volna én az alkoholtól. Meg is próbáltam, hogy legalább délelőtt nem iszok. De nem ment, úgy két-három órát bírtam, és rettenetesen szenvedtem. És akkor Ica egyik mondata jutott eszembe: Dömösre gyere el, jó levegő van, jó kaja van, pihenni lehet. Hát, mondom, mi kell egy ötvenkilós, lerobbant embernek? Nem volt semmiféle vallási előképzettségem, kérdeztem, mit csináltok? „Igét olvasunk.” Hát ezt nem értettem, az iskolában én azt tanultam, hogy az ige cselekvést, történést kifejező szó. De, mondom, elmegyek. Állt az ajtóban egy ember, SZTK-keretes szemüveg, valami kopott ing, színehagyott régi nadrág és egy lyukas bársonypapucs volt rajta. u 2021. november 28.

Reformátusok Lapja 23

| INTERJÚ |

És akkor mondja, hogy ő a Zoli bácsi, és így már tudtam, hogy kicsoda. Ő otthon volt Dömösön, azért volt így öltözve, de akkor elkezdtem magamban vigyorogni, hogy ha ilyen a főnök, akkor ebbe a bandába én szépen beférek. Amúgy az volt a véleményem, hogy ezek is isznak, csak nem annyit. De bementünk, elkezdődött az igehirdetés, és marhára meglepődtem, hogy nem értem, amit az öreg mond, és mégis érdekel, és figyelek. És a következő az volt, hogy nem hiányzik a pia. Mindenórás ivó voltam akkor már, és ugye hajnalban ittam utoljára. Délután mondom, itt valami történt, ezek a keresztények rafináltak, biztos valamit a levesbe belepiszkáltak. De kénytelen voltam bevallani,

van szabadító Istenünk. Kevesen figyelnek, talán azt gondolja mindenki, majd ő megoldja. A fiam se tudta, ő is belecsúszott az alkoholba. ICA: Jártunk együtt bizonyságot tenni a gyerekkel. Gyerek – hát már ötvenkét éves. És mikor hallgatod, hogy neki milyen volt gyerekként, hogy ittunk, kártyáztunk néha otthon, vagy ilyesmi. Azt hitte az ember, hogy mert kaja van, mert rend van, mert ruhája van, akkor neki úgy jó. De aztán hiába látta ezt, a példával sem tudtunk neki segíteni, hogy elkerülje. De az Isten kijózanít, és józanul is tart. És elrendez mindent. Az unokám, aki harmincéves, most vizsgázott fodrásznak, mert ott tud evangé-

„Szóval tényleg érdekes, hogy az Isten szabadítása nem radírozgat, nem javítgat. Tiszta lap. hogy hát mégiscsak fölöttünk gépészkedett valaki. És ha Isten szépen elvette az ivási kényszert, amitől én sokat szenvedtem, akkor jó lesz vele jóban lenni. ICA: Aztán isteni sugallatra újra összeházasodtunk. De nemsokára rá jött Laci gégerákja. Hát, mondom, Uram, ez igen, azért kellett ez, hogy legyen, aki eltemesse? És aztán akkor, amikor kitolták őt a műtőből, újra leesett, hogy itt van velünk az Isten, ebben a nagy bajban. Aztán volt infarktusa, majd jött nekem a hólyagrák, de végül átmentem rajta valahogy. És rengeteg ilyen volt, amikor az ember úgy érzi, hogy kihúzták a lába alól a szőnyeget. Azt hittem, hogy ki van kövezve az út, ki van párnázva, ahova leülök, mert az Istenhez tartozok. De végül is megtapasztaltuk a mindennapi életben, hogy hordoz minket, annyi jót tett velünk. Nekem volt az első gyógyító alkalmon ez ígéret, hogy „mind te, mind a te házad népe”. Mondom, na hiszen, se házam, se népem. És aztán ahogy eltelik huszonöt-harminc év, látja az ember beteljesedni, hogy amit az Isten megígért, az úgy lesz. De ez nem feltétlenül sima, göröngyök nélküli út. ICA: Igen, és amikor jön egy betegség vagy egy haláleset, és akkor sokan azt mondják, hogy nahát, ezt én köszönöm, nem kérem. Egy régi kollégám fia meghalt egy balesetben. Hát neki hiába mondom most, hogy mennyire szeret az Isten, hallani sem akar róla. Azért egy szülőnek a gyermekét eltemetni! LACI: Viszont van ellenpélda is, hogy valaki akkor tér meg. Természetesen hiányzik, aki meghalt, nekem is anyám, aki az egyetlen volt, aki elfogadott szőröstől-bőröstől, de ő van a jó helyen. Mi ragaszkodunk ehhez az élethez, de ez csak az előszoba. Viszont itt kell úgy élni, hogy odakerüljünk. Nem úgy élsz, nem fogsz odakerülni. Ez tényleg ennyire „egyszerű”. És nyugodtan el merem mondani, a keresztény élet sokkal jobb élet. Tudniillik jártunk a másik oldalon, és inkább ezt választottuk. És bármikor, bárhol, bárkinek elmondom ezt, és nemcsak ezt, hanem hogy 24 Reformátusok Lapja

2021. november 28.

lizálni. Őt az Isten erre hívta. És azért az olyan jó, hogy az ember nyugodtan hal meg, mert a legnagyobb örökséget hagyja a családra, az Isten szeretetét. Hogyha most elmennénk egy kocsmába, és bemutatnék egy embert, aki mindennap ott van, mit mondanátok neki? ICA: Tudod, először is megölelném, és lehet nagyon elcsépelt az, hogy azt mondanám, hogy Isten végtelenül sajnálja, amit magaddal művelsz. Minden problémát, minden gondot meg lehet ővele beszélni. Neki kéne mondani, nem az ivócimboráknak, mert azok nem tudnak segíteni. És nem az ital a probléma, mert ahogy az ember megtér, rájön, hogy az Isten nélküliség volt a probléma. Azért él az ember úgy, mint a hal a szatyorban, mert nem a helyén van. Azért vergődsz, azért kínlódsz, mert nem az Isten világosságában élsz. Bujkálsz a sötétben, csinálod a dolgaidat, és csodálkozol, hogy nem megy semmi. LACI: Én megkérdezném tőle, akar-e szabadulni, mert csak akkor érdemes neki erről beszélni, ha ez őt érdekli. Én is olyan voltam, tehát elfogadom, hogy van, aki ha az Isten vagy Jézus szóba kerül, mind a tíz körömmel kapaszkodik és tiltakozik. Mindenbe kapaszkodik, az Isten valahogy nem kell. Nem is erőszakolom. De ha valaki azt mondja, hogy igen, én szeretnék ebből szabadulni, szeretnék más életet, akkor azt mondom: menjél Jézushoz! Tudok olyan helyet, ahol téged meggyógyítanak. Én azt szoktam mondani mindenkinek: gyere el az Alagi térre a csoportalkalmunkra, nézzél körül, és döntsd el, hogy kell-e neked ez, vagy nem! Nagyon sok mindent lehet beszélgetni, de a szabadítást csak Jézus fogja megadni. Akarnod kell és kérned. Mindenkinek el van készítve a kegyelem név szerint. Egy gáz van, neked kell odamenni érte. Döntsd el, kéred-e a szabadítást az alkoholtól! Kétféle válasz van, apám: igen vagy nem. Az, hogy esetleg jó lenne, talán, meg izé, az nem működik. Mi már nem leszünk szociális ivók. Aki egyszer már piás volt, az rohadtul örüljön, ha megkapta a szabadítást, és soha az életben ne fogja meg azt a poharat újra.  FOTÓ: PÁLYI ZSÓFIA

| AKTUÁLIS |

Valóság és virtualitás Ötödik alkalommal tartott mérnöktalálkozót a Dunamelléki Református Egyházkerület és a Mérnökmisszió. A koronavírus-járvány miatt tavaszról őszre halasztott esemény HEGEDŰS BENCE fő témája idén a valóság és virtualitás volt, amelynek aktualitását nem is lehetne jobban igazolni mással, mint azzal, hogy többen vettek részt rajta az online térben, mint személyesen.

gyülekezetek működésében azokat a területeket is, amelyekre nem fordítottak kellő figyelmet az elmúlt években, miközben a világ fejlődése szükségessé tette volna. Esztergály Előd Gábor felsorolta az élő és a felvételről közvetített istentisztelet előnyeit és hátrányait. Szerinte a prédikáció élőbeszédes műfaj, de technikailag könnyebb kivitelezni az előre felvett istentiszteletet, igaz, ez több időt és energiát követel a lelkipásztortól.

BIZALOM ONLINE

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen működő Mérnökmisszió imaterme adott otthont idén az V. Budapesti Református Mérnöktalálkozónak. Az eseményre minden szempontból rányomta bélyegét a koronavírus-járvány. Ezen nemcsak a témaválasztást kell érteni, hanem azt is, hogy a találkozón korlátozott számú résztvevő lehetett csak személyesen jelen, a többieknek az online felületek maradtak.

ÚJ KIHÍVÁSOK Az esemény témaindító előadását Esztergály Előd Gábor, Csömör és Nagytarcsa református gyülekezeteinek lelkipásztora tartotta, aki nem először áll a mérnöktalálkozó közönsége előtt. Két évvel ezelőtt a közgazdász végzettséggel is rendelkező lelkész a kerekasztal-beszélgetések egyik résztvevőjeként számolt be az akkor még épülő csömöri református templom munkálatairól és a munkák alatt szerzett tapasztalatairól. Idén arról értekezett expozéjában, hogy milyen kihívások elé állította a gyülekezeteket a másfél éve tartó koronavírus-járvány. Az egyik ilyen probléma a modernizáció kérdése volt, amire azok a gyülekezetek tudtak jól reagálni, ahol már eddig is közvetítették istentiszteleteiket az interneten, illetve amelyekben fiatalabb lelkészek teljesítenek szolgálatot. Véleménye szerint a koronavírus-járvány feltárta az egyház és a

„A Krisztust követő mérnök törekszik megbízhatónak lenni, okos bizalommal lenni mások iránt és feltétlen bizalommal lenni Isten iránt” – vázolta fel az V. Református Mérnöktalálkozó fórumbeszélgetésének fő gondolatát a találkozó szervezője, Németh Balázs egyetemi lelkész. A kerekasztal résztvevői – Czentnár Simon, a pesthidegkúti református gyülekezet beosztott lelkésze, Kovács Károly Lehel építészmérnök, Mészáros Ferenc közlekedésmérnök és gazdasági mérnök, Tarnai Zoltán villamosmérnök és Veres Sándor, a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnoka, villamosmérnök – egyetértettek abban, hogy a bizalom az online térben nehezebben alakul ki, mint a személyes találkozások alkalmával. Kovács Károly Lehel szerint világosabban és érthetőbben kell fogalmazni az írásos kommunikációban, mert amiről élőszóban a megfelelő hangsúlyozás és metakommunikáció révén egyből kiderül, hogy humor, az leírva sokszor félreértésre és sértődésre ad alapot. Veres Sándor főgondnok szerint éppen ezért meg kell becsülnünk a személyes találkozások lehetőségét, mert bár a testünk és az arcunk nagy része fedve van, de a maszk fölött kilátszik a szem, ami a lélek tükre. – Egy maszkos személyes találkozás még mindig jobb, mint egy maszk nélküli online összejövetel. Czentnár Simon úgy véli, az online alkalmak időszaka rávilágított azokra a dolgokra, amelyek eddig is hiányoztak a személyes jelenlétből, hogy sokszor bár találkoztunk személyesen, mégsem tartottuk számon egymást. A fórumbeszélgetésen online részt vevő Tarnai Zoltán felidézte, hogy az egyik vasárnapi istentisztelet-közvetítés alatt probléma lépett fel. – Végiggondoltam, mi lehetett a gond. Akkor hasított belém, hogy előtte nem fordultam oda Istenhez, nem imádkoztam az alkalomért. Ez nagy figyelmeztetés volt, hogy nem önmagunkért csináljuk ezt, nem azért, hogy elmondhassuk magunkról, milyen ügyesek vagyunk, hanem az Isten dicsőségére.  2021. november 28.

Reformátusok Lapja 25

| MOZAIK |

 KÉSZÍTETTE: NAGY ANDRÁS

Református konyha A tél közeledtével szervezetünknek egyre nagyobb szüksége van a vitaminokra, hogy ellenállóbb legyen a különböző kórokozókkal szemben. Ezen a héten egy igazi házi multivitamin-bombát ajánlunk Olvasóinknak. A savanyú káposztára épülő ízletes étel kevés hozzávalót igényel, és rövid idő alatt elkészíthető. Hegedűs István szerkesztő kollégánk ajánlja receptjét. SÜLT CSIRKECOMB SAVANYÚKÁPOSZTA-ÁGYON

Hozzávalók: 8 db alsó vagy felső csirkecomb, de lehet szárny is, 1 kg gyalult savanyú káposzta, 10 dkg füstölt, apróra vágott bacon szalonna, 3-4 fej vöröshagyma, 1 fej fokhagyma, 1 evő­ kanál kacsazsír, só, őrölt és egész bors.

A csirkecombokat sóval és őrölt borssal fűszerezzük, majd hideg helyen bő fél órát pihentetjük. Közben a tepsit kikenjük kacsazsírral, majd egyenletesen elterítjük rajta a gyalult savanyú káposztát. Ízlés szerint megszórjuk borssal, a vastag cikkekre vágott vöröshagymával és a félbevágott fokhagymagerezdekkel. Az így létrehozott vitaminágyon elhelyezzük a csirkecombokat, majd a tepsit betesszük előmelegített sütőbe. 50 percig hőlégkeveréses sütőben, 180 fokon sütjük.  26 Reformátusok Lapja

2021. november 28.

Jakab apostol leveléből idézünk. Vízszintes: 1. Az idézet első része (L, E, T, E). 13. … Ramazzotti, olasz énekes. 14. Hármas lüktetésű ritmusban a hármas egységgel azonos értékben megszólaltatott két egyenlő hangérték. 15. Író, műfordító (György). 16. Húsoldalon csiszolt bőr. 18. Gyerek páratlan betűi. 19. Brit színésznő (Louisa CLEIN). 20. Presser Gábor együttese. 21. Érdektelen. 24. Lóbetegség. 25. Cselekedet, latin eredetű szóval. 27. Kézzel megfoghatja. 29. Rádium vegyjele. 31. Römi egynemű betűi. 32. Szaval páros betűi. 34. Határozói igenévképző. 35. Basilides Zoltán. 36. Tapasztalni. 39. Divatos. 42. Kossuth- és Liszt-díjas operaénekesnő (Sylvia). 43. Fekete István vidrája. 44. Szégyenít. 45. Igen koros. 47. Kemencesöprű, népies szóval. 49. Némán okoz! 50. Gallium vegyjele. 51. Sebhely. 53. Kínai hosszmérték. 54. Rangjelző szócska. 55. Győr-Sopron-Moson megyei település. 57. Újra. 60. A Renault elektromos autója. 62. Barátságtalan. 64. Vekni­­ szelet! 66. Túlhaladott nagyságú. 68. Van, Bécsben! 69. Marokkói jogász, politikus, miniszter (Mustafa RAMID). 71. Londoni oroszlán! 72. Az Anna francia becézéséből önállósult név. 74. Olimpiai bajnok labdarúgó (Ferenc). Függőleges: 1. A DuPont cég erős és hőálló szintetikus szála. 2. Agg. 3. Árpád fejedelem legkisebb fia. 4. Részben besúg! 5. A zenei alaphangsor 3. és 2. hangja. 6. Palack- vagy hordózáró. 7. Bibliai kispróféta, angol nyelvű környezetben. 8. Meglovasít. 9. Kettőzve: vizek városa. 10. Kollekció része! 11. Népies mutatószó. 12. A gödöllői egyetem korábbi rövidítése. 17. Jártasság. 19. Megkülönböztetetten védett barlang a pilisi Basa-hegy oldalában. 22. Névutó, röv. 23. Almássy László. 26. Kis településhez tartozó. 28. Heverő. 30. Népi hosszmérték. 33. Curriculum …, életrajz. 35. Női név, jelentése: boldog. 36. Az idézet második része (Ö, E, F, Z). 37. Lezser páros betűi. 38. Kis Ilona. 39. A világ egyik vezető integrált vállalatirányítási rendszere. 40. Kel betűi keverve. 41. Kutyafajta. 46. Görög betű. 48. Megharapva elűz. 51. Tengeri hal. 52. … di Bondone, nagy hatású firenzei festő, szobrász és építész. 55. Oxocsoportot tartalmazó szerves vegyület. 56. Éneklő szócska. 58. Ón vegyjele. 59. Hantol. 61. Fémmel vagy nemfémmel alkotott oxigénvegyület. 63. Világ- és Európa-bajnok úszó (László). 65. Idegen filmszínház. 67. Radon és jód vegyjele. 70. Abálás kezdete! 72. Alom egynemű betűi. 73. Témazáró, röv. Az előző rejtvény megfejtése: Kövér gesztenyemosolyok hevében tükröződnek teljes álmaim (Avar Judit: Ő-szök)

| GYERMEKEKNEK |

Úton Jeruzsálem felé A nap még nem látszott a látóhatár felett, csak vörösarany fényét vetette a távoli égboltra és Júdea hegyeire, völgyeire. Zakariás, bár öreg volt, gyorsan haladt, és a szolgafiú tudta, hogyha sikerül tartaniuk a tempót, estére Jeruzsálembe érhetnek. Azzal is tisztában volt, hogy gazdája egész úton magában imádkozik. Hálát ad az Úrnak, hogy most az ő papi rendjére került a sor. Nem gyakran történt ez meg, évente egyszer vagy kétszer, és Zakariás mindig külön kiváltságnak érezte, hogy ő lehet az egyik pap, aki bemutatja az áldozatot az Úrnak. Egy hétig lesznek a templomban, és az áldozat napján Zakariást már kora hajnalban felébreszti az egyik templomszolga. A reggeli tisztálkodás után ilyenkor veszi fel papi ruháját Zakariás. Jisma az öszvér oldalán himbálózó batyura nézett. Abban van Zakariás fehér lenből szőtt alsóruhája, amit Erzsébet a saját kezével mosott ki és fehérített izsóppal, hogy patyolattiszta legyen. Erre veszi fel Zakariás a papi köntöst meg az efódot, ami Jismának kisebb korában nagyon tetszett. Mert az egy dolog, hogy kék színű, de leér majdnem a földig, és az aljára arany gránátalmácskákat és apró csengettyűket varrtak, hogy mindenki hallja, ha Isten embere közeledik. De az igazi csoda csak ezután következik, a hósen, a papi melldísz, amit tizenkét drágakő ékesít Izráel törzseinek megfelelően. És aztán jön a papi süveg, amelynek virágforma aranydíszére az van írva: „Az Úrnak szentel." A papok majd kisorsolják, ki melyik munkát végzi el a napi áldozat bemutatásánál. Lesz, aki arany vödrökbe gyűjti az oltáron lévő hamut, mások megtisztítják a hétágú lámpatartót, és olajat öntenek a lámpásokba. Aztán elővezetik az áldozati állatot, és feláldozzák az Úrnak. De a legizgalmasabb ezután következik. Mert a papok sorsvetéssel kiválasztják, kik léphetnek a szentélybe bemutatni az illatáldozatot. Nem ám mindenki, csupán három pap! És a három közül is csak egyetlenegy maradhat végig bent, amíg elparázslik a tömjén, amelynek jó illatával felszáll az Úrhoz Izráel imádsága. „Lehet, hogy ott kéne imádkoznia gyermekért, a szentélyben – gondolta Jisma, és az idős papra nézett, aki egyre csak

szaporázta lépteit, pedig igencsak meredek kaptatón haladtak fölfelé. – Hátha ott meghallgatná az Úr az imádságát.” Gyorsan a gazdája után futott, és megrángatta a ruhája ujját: – Uram! Uram! Eszembe jutott valami! – No mi? Mondd csak! – Hát csak az, hogyha most téged választana az Úr, hogy belépj a szentélybe, kérd meg őt, hogy teljesítse a szívetek kívánságát. De Zakariás megrázta a fejét: – Nem tehetem, fiam. A pap nem tekintheti szabad zsákmánynak azt, amit kap az Úrtól. Odabent, a szentélyben nem imádkozhatok csak magamért. Az egész népért kell imádkoznom. Ez a feladatom. Jisma bólintott, de nem egészen értette a dolgot. Ő biztosan megpróbálta volna, hátha sikerül. Bár mondjuk ő nem pap. És nem is olyan szent életű, mint Zakariás.  MIKLYA LUZSÁNYI MÓNIKA / MIKLYA ZSOLT, RAJZ: DAMÓ ISTVÁN

2021. november 28.

Reformátusok Lapja 27

| MOZAIK |

Áldás, békesség! Kedves Olvasónk!

Egyedül Istené a dicsőség! Ünnepélyes keretek között avatták fel a Soli Deo Gloria Református Diákszövetség (SDG) alapításának 100. évfordulójára készült emléktáblát Budapesten, a Kálvin tér 8. számú épületen, ahol 1921 és 1949 között huszonnyolc éven át működött a szervezet székhelye. November 19-én, pénteken 14 órától kezdődött a megemlékezés a Budapest-Kálvin téri templomban, majd szabadtéren, az új emléktáblánál fejeződött be. „Kérdezhetnénk, hogy mivel szolgált rá az SDG az emléktáblára. Ha végigtekintjük az 1921 és 1949 közötti történetét, azt láthatjuk, hogy huszonnyolc év alatt kálvinista szellemben nevelte fiataljainkat, és olyan értékrendet mutatott fel, amely a későbbiekben jelentősen hozzájárult a fennmaradásunkhoz. Ezt a szellemiséget követve lettek többen embermentők a második világháború alatt, és más tényezők mellett ez is hozzájárulhatott a nemzettudat túléléshez a kommunizmus ideje alatt. Ez az SDG valódi csúcsteljesítménye, éppen ezért ne csak emlékezzünk, de egyúttal adjunk is hálát tiszta szívből: egyedül Istené a dicsőség!” – mondta az emléktábla ötletgazdája és hivatalos magánkezdeményezője, Döbrőssy Lajos rákkutató professzor, egykori SDG-tag.  FORRÁS: PAROKIA.HU, FOTÓ: FÜLE TAMÁS

ÁLLÁS

Az MRE KIMM ráckeresztúri drogterápiás otthonába elsősorban férfi missziós lelkész munkatársat keres. Előny, ha gitá­rozik, járatos a csoportműködés és személyiségfejlődés területén, esetleg mentálhigiénés képzésben vett részt. Rész­letek, jelentkezés: az eszter@kimm.hu címen. 28 Reformátusok Lapja

2021. november 28.

Köszönjük, hogy hűségesen olvassa a Reformátusok Lapját, és előfizetésével hozzájárul, hogy a magyar református közösségnek hétről hétre színvonalas hetilapja jelenjen meg. Hűségét szeretnénk megköszönni és felajánlani azt a lehetőséget, hogy ha még ebben az évben megújítja előfizetését, vagy új előfizetést vásárol, a jövő évi 500 forintos ár helyett kedvezményesen 450 forintért juthat hozzá a Reformátusok Lapjához. A világpiacon drasztikusan – több száz százalékkal – emelkedett a papír ára, valamint jelentősen növekedtek a nyomdai és postaköltségek is, emiatt szükséges a lap árának megváltoztatása 2022-ben. Mindennap azon dolgozunk, hogy egyházunk és gyülekezeteink életéről átfogó beszámolókat, hitmélyítő írásokat, riportokat, interjúkat olvashassanak. Örülünk, hogy Ön is a Reformátusok Lapjából tájékozódik keresztyén közösségünk fontos híreiről, eseményeiről. Bízunk benne, hogy jövőre is találkozunk a Reformátusok Lapja hasábjain. Kérjük, fizessen elő lapunkra, és ajánlja református testvéreinek újságunkat! Köszönjük. Isten áldását kívánjuk Önre és Családjára! A REFORMÁTUSOK LAPJÁNAK SZERKESZTŐI CSAPATA

HALOTTUNK

A Kisérdi család fájdalmas szívvel, de Isten akaratában megnyugodva tudatja, hogy Kisérdi Dezső József, gyémántdiplomás, templom- és parókiaépítő református lelkipásztor, a Szent Lázár Lovagrend tagja, a Szentpéteri Apródiskola alapító elnöke, Csepelért díjas önkormányzati képviselő, életének 86. évében, 2021. november 4-én visszaadta lelkét Teremtőjének. Temetése szülőhelyén, Kajászón 2021. november 12-én pénteken 12 órakor volt. Gyászolja családja és korábbi szolgálati helyei: a nagymarosi és a csepel-királyerdői református gyülekezetek tagjai, a Szent Lázár Lovagrend, a Szentpéteri Apródiskola Alapítvány tagjai, Budapest-Csepel Önkormányzat Képviselőtestülete. „Mert minden háznak van építője, aki pedig mindent elkészített, az Isten az.” (Zsid 3,4)

| AKTUÁLIS |

Bemutatták a Menekülők című könyvet Győri L. János irodalomtörténész, a Tiszántúli Református Egyházkerület Közgyűjteményeinek igazgatója, és unokahúga, Győri Katalin közösen írták a Menekülők című történelmi drámát, amellyel 2017-ben megnyerték a reformáció 500. évfordulójára kiírt „Akikre nem volt méltó e világ” című pályázatot. A Menekülők egy évadon át sikeresen szerepelt a Csokonai Színház műsorán. Az alkotás a Kálvin kiadó és a Tiszántúli Református Egyházkerület gondozásában idén könyv formájában is megjelent. A könyv bemutatójára november 17-én, szerdán 17 órakor került sor a Debreceni Református Kollégium Dísztermében. A vendégeket – közel százhetven érdeklődőt – Fekete Károly püspök köszöntötte, kitérve a szerzőpáros méltatására, kiemelve, mindig örömteli látni, ahogyan a Debreceni Református Kollégium egykori diákjait az intézmény szellemisége megragadja, nem ereszti, és szeretnének visszaadni valamit abból az ajándékból, amelynek egykor részesei lehettek. A drámával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy Debrecen „aranybetűs korszaka” sem volt felhőtlen, az élet áldozathozatal nélkül nem járható, e nélkül sem egyéni, sem közösségi szinten nincs áldás. A valóság és a mindennapok elől elmenekülni pedig nem érdemes. Beszédében emlékeztette a hallgatóságot a darab egyik aktuális és nagy igazságára, miszerint építeni a jövőt az áldozatok árán vállalt hit által lehet. A művet Baranyai Norbert irodalomtörténész mutatta be, amit a szavak és hangsúlyok játékával kezdett: „Miért jó drámát olvasni?” avagy „Miért? Jó drámát olvasni?” – ezáltal bevezetve a hallgatókat a drámaolvasás világába. Elmondása szerint valóban igaz, hogy dráma nélkül nincs színház, ugyanakkor a dráma mint műfaj önmagában is megállja helyét, jó olvasni, a történet részesévé válhat az olvasó. A Menekülők pedig a korántsem divatos műfajok sorát erősíti: történelmi dráma. Baranyai Norbert Fekete Károly püspökhöz is kapcsolódva hangsúlyozta, hogy az adott történelmi helyzetben Debrecen városa kiszolgáltatott helyzetben volt, amelyben megmaradását egyrészt az áldozathozatal, másrészt Isten kegyelme tette lehetővé. A darab pedig ezt a két mozzanatot együttesen tárja elénk anélkül, hogy didaktikus példázattá válna. Oláh Róbert, a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárának főmunkatársa a kiállításra hívta fel a figyelmet, amelyben olyan darabokat láthattunk, melyek a dráma történelmi hátterét viszik közelebb az olvasókhoz. Végezetül Győri L. Jánossal, a szerzőpáros egyik tagjával Galsi Árpád, a Kálvin Kiadó igazgatója beszélgetett, itt a drá-

ma születésének kulisszatitkaiba nyerhettünk betekintést. Győri L. János elmondta, hogy már régóta foglalkoztatta a darab által megjelenített történelmi helyzet debreceni emlékezetének hiánya, és amint meglátta a pályázat kiírását, tudta, miről szeretne írni. Ez a történelmi írás iránti vágy találkozott Győri Katalin írói tehetségével. A szerzőpáros alkotói dinamikája jól érződik a megszületett alkotásban: a férfi és női szerepek, érzésvilágok megjelenítése olyan történelmi korban, amelyről legtöbbször férfi szereplők által kapunk képet a megszületett művek és dokumentumok által. A dinamika ott van a dráma nyelvezetében is: az archaikus és modern szóhasználat rétegzése vissza-visszafejthető a szerzőpáros személyeire. A beszélgetés második felében a visszaemlékezésé és a jövőbe tekintésé volt a főszerep: a színdarab megvalósulásának emlékei és az alkotás utóéletének reményei hangoztak el. Galsi Árpád az alkalom végén megköszönte Mikáczó Kamilla grafikus és Máthé András fotós közreműködését és munkáját a könyv megjelentetésében.  BOGYÓ ZSÓFIA, FOTÓ: SZIRÁK SÁRA 2021. november 28.

Reformátusok Lapja 29

| PORTRÉ |

Öt kérdés – öt válasz Életüket, munkájukat, szabad óráikat szentelik oda Istennek, a református egyháznak és gyülekezetüknek. Rovatunkban hétről hétre lelkipásztorokat, gondnokokat és presbitereket mutatunk be. Ezúttal Oláh István debrecen-nagytemplomi lelkipásztort kérdeztük.

3

Milyen a gyülekezeti élet a Nagytemplomban? A Nagytemplom egyháztörténeti jelentősége édes teher számunkra. A reformátor elődök hitvalló bátorsága miatt lehet Debrecenben Nagytemplom és Református Kollégium. Az elődök hite bennünket is sarkall, hogy folyamatosan feltegyük a kérdést magunknak: mit cselekedjünk, hogyan mutassuk meg a hitünket? Állandó pezsgés jellemzi a mindennapjainkat. Gyülekezetünk folyamatosan fejlődő, sokszínű, szerteágazó szolgálatot végez, és az a közös cél, hogy az evangéliumot minél több emberhez eljuttassuk. Különleges lehetőség számunkra, hogy 11 fiatal lelkipásztor szolgálhat együtt a negyventagú presbitériummal. A csapatmunka, a közös imádság és együtt gondolkozás része a mindennapoknak.

Oláh István Kisvárdán született, gyermekkorát Mándokon töltötte. A Debreceni Református Hittudományi Egyetemen végzett. Évekig volt az Immánuel Otthon intézményi lelkésze. A Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumának tagja. Feleségével, Eszterrel három gyermekük van.

1

Hogyan emlékszik vissza a gyermekkori évekre? Sokat adott megtapasztalni, mit jelent egy közösség összetartó ereje. A mezőgazdasági munkák sűrűbb időszakában egymást segítették az emberek. Belenőttem abba, hogy a családban mindenki kiveszi a részét a munkából. Gyermekként természetes volt, hogy a kapát forgattam vagy haszonállatokat gondoztam. Nagyszerű volt, ahogy a hit áthatotta a család életét: nagyapám presbiter volt a mándoki gyülekezetben, dédnagymamám rendszeresen olvasta a Szentírást, és mint első dédunokának, először ő mesélt bibliai történeteket.

2

Mikor érezte az elhívást, hogy lelkipásztor szeretne lenni? Mándokról 14 éves koromban Kisvárdára költöztünk. A városban nem ismertem senkit, a helyi református gyülekezetben találtam közösségre. Ifibe jártam, berekfürdői ifjúsági konferenciákon vettem részt, majd a Szent Lászlóról elnevezett egyházi gimnáziumban tanultam tovább. Sokat beszélgettem ott a hit dolgairól a vallástanárral. Egyház és gyülekezet egyre inkább része lett a mindennapi életemnek. Mindezek közben éreztem Isten hívását, és megérett bennem, hogy lelkipásztorként szeretnék szolgálni. 30 Reformátusok Lapja

2021. november 28.

4

Sokat szolgált fogyatékos gyermekek és fiatalok között. Hogyan és miért kapcsolódott ehhez a területhez? Már a teológusévek folyamán ösztöndíjasként tanulhattam a németországi Bielefeld-Bethelben, amely egyik nagy diakóniai központja a Németországi Evangélikus Egyháznak. Ellátnak több ezer fogyatékkal élő embert – sokukkal nap mint nap találkoztam, velük foglalkoztam, sőt, az egyik otthonban gyakorlatot is végeztem. Az ösztöndíjas év után az Immánuel Otthonban lettem lelkipásztor, ahol 10 évig voltam a fogyatékos gyerekek között. Sokat jelentett számomra ez a közösség, megérintett a gyermekek őszinte szeretete, öröme. A mai napig szívesen töltök időt köztük. Hogyan kapcsolódik ki? Ha éppen nem a gyülekezetben vagyok, a családommal töltöm az időt, feleségemmel és három gyermekünkkel. Jó érzés, amikor hazaérek, velük lehetek, az esti játék és meseolvasás soha nem marad el. A főzés is kikapcsolódási forma, örömmel próbálok ki új recepteket. Szeretek olvasni, a rendszeres futást sikerült beiktatnom a mindennapokba, és mindig feltölt, amikor a barátokkal találkozom.  SZIRÁK SÁRA

5