Az egyház és az azt körülvevő, paradigmaváltásokon keresztülmenő kultúra viszonyát újra kell gondolni, a missziós hálót újra kell fonni – véli Pocsaji Miklós, a Budapest-Albertfalva-Kelenvölgyi Református Egyházközség lelkipásztora, a REform – egyház és közélet portál főszerkesztője, aki egy minapi mátraházi tanulmányi héten izgalmas előadást tartott a Budapest-Déli Református Egyházmegye lelkészeinek.
Lelkészeinket sokszor látjuk a szószéken, de hogy hogyan készül egy prédikáció, arról már kevesebbet tudunk. A témában Tikász Ábelt, a budapesti Gyulai Pál utcai református gyülekezet exmisszusát kérdeztük, aki a 2023-as Országos Tudományos Diákköri Konferencián első helyezést ért el Posztmodern és metamodern tendenciák a kortárs homiletikában címmel írt dolgozatával.
Üzenet húsvét után: Jézus nem hagyja az övéit. Utánuk megy, megszólít. Nem aláz meg, nem oktatja ki a tanítványait. A döntést rájuk bízza, komolyan veszik-e vagy sem. Berkesi Gábor, a Budapest-Pozsonyi úti Református Egyházközség lelkipásztorának írása.
– A józanságban megélt szenvedély pedig lehet maga a hit, bármilyen tudatmódosító szer helyett – állítja Bajcsi Norbert, aki hányatatott történetét, a ráckeresztúri drogterápiás otthon lakóinak egyik legmélyebb, legkíméletlenebb életútját tárja fel most megjelent önéletrajzi könyvében.
A Bibliában nem szerepel a „felépülő szenvedélybeteg” vagy a „szerhasználati zavarral küzdő”, mégis fölismerjük ezeket a mintákat, és mivel őket nagyon érdekli, hogyan élhetnek józanul és tisztán Isten segítségével, így ezeket a hangsúlyokat keressük az Igében is – mondja Hodánics Tamás kórházlelkész, addiktológiai konzultáns, az idén huszonöt éves Kecskeméti Kékkereszt Csoport segítője.
Felgyorsult társadalmunkban mindennapossá vált a munkahelyen, az iskolában vagy akár a boltban tapasztalt szorongás, stressz jelensége. Feszültséggel teli helyzeteknek mindannyian ki vagyunk téve. Sokan azonban nem mutatják belső szorongásaik jeleit, és sikeresen veszik az eléjük kerülő akadályokat. Mégis, az átélt stressz egészségük kárára lehet. Mit jelent a magasan funkcionáló stressz? Lehet-e a hit kapaszkodó a feszültséggel teli mindennapokban?
Hogy milyen király vonul be virágvasárnap, az nem kérdés, az viszont igen, meglátjuk-e, hogy nem lovon, hanem szamáron érkezik. Fodor Ferenc lelkipásztor, teológiai tanár szerint Jézus mindig kellő időben jön, nem késve és nem túl korán.
A lelkésznői és a lelkésznéi lét kérdéseiről és megoldási kísérleteiről szól az a rendezvény, amelyet négy református lelkipásztor: Csűrös-Varga Vanda, Vágner-Varga Fanni, Rápolty Dávidné és Hekli Katalin szervez május 17-én a budapesti Ráday Házban. A program egyik háziasszonyát, Csűrös-Varga Vandát kérdeztük.
A XXI. századi ember egyik legnagyobb kihívása, hogy az információs zűrzavarban megállapítsa, kinek és mit higgyen el, mi igaz, mi nem. A média párhuzamos valóságokat teremt, és egyre nehezebb meghatározni, mi számít ténynek. Ennek a krízisnek a leírására, illetve részbeni feloldására vállalkozott Bonnie Kristian keresztyén újságíró, publicista Untrustworthy című könyvében.
Húsvét idején érzékenyek leszünk mindarra, ami a feltámadás, a haláltagadás irányába mutat. A két, nem mindennapian szép, fém könyvsarok egy hatalmas méretű Bibliát óvott évszázadokon át a lapozás roncsoló hatásától. Petrőczi Éva gondolatai.
Hiánypótló kiadványnak nevezte a Túlélőkészlet a Biblia olvasásához című könyvet Galsi Árpád, a Kálvin Kiadó igazgatója. A Magyar Bibliatársulattal közös könyvet nemcsak a fiataloknak, hanem minden hitében elinduló embernek, így minden korosztálynak ajánlják. A könyvbemutatót a Bibliamúzeumban tartották.
Az Országos Református Tanáregyesület (ORTE) alapításának 120., újjászervezésének 30. évfordulója alkalmából kétnapos konferenciát tartanak a Debreceni Református Kollégium dísztermében, április 21-22-én.
Molnár Ambrussal, a Dunamelléki Református Egyházkerület Lelkésztovábbképző Intézetének vezetőjével beszélgettünk a lelkésztovábbképzés céljáról, formájáról és a lelkipásztori hivatás évéről. Beszámolt arról is, hogy 2023-ban milyen tematikával készültek, valamint elárulta, a jövőben teológiai tudásbázis kiépítésével, illetve bibliai szoftverrel is szeretnék támogatni a lelkipásztorok munkáját.
Ezért vagyok én roma nő címmel tartott előadást Maszlag Fanni szociológus a roma integrációs napon a Ráday Házban. Úgy véli, a vallás és a kultúra a cigány identitás megtartó dimenziói a legfiatalabb generációnál.
Sorsunk gyakran eszköz valakinek a kezében. Isten írja azt, mi csak szereplők vagyunk benne, és az összefüggéseket később olvassuk ki – vallotta Kovács Mihály nyugalmazott református esperes. A lelkipásztort hétfőn helyezték örök nyugalomra.
Pszichológusszemmel olvassa a Bibliát, hisz a láthatatlan világban és a Szentlélek vezetésében. Veres Sándor identitáskutató, pszichológus, teológus szerint ha az énképünkben nincs helye istenkapcsolatunknak, akkor az csupán emberi konstrukció. A bibliai definíció szerint az identitásunkat Isten határozza meg, nevet is ő adott nekünk. A Szentírásnak van pszichológiája, nem kell kitalálnunk.
Budapesten tartotta április 15-én országos választói közgyűlését a Magyarországi Református Nőszövetség. A Zsinat üléstermében a küldötteket és a vendégeket P. Tóthné Szakács Zita, a nőszövetség elnöke köszöntötte. Egyben látni, egyben tartani, egységbe szeretni – fogalmazta meg az ülésen Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke a nőszövetség feladatát, munkáját és elhívását.
Teológiai vagy épp a hétköznapi élettel kapcsolatos kérdéseket is megválaszol Csűrös András református lelkipásztor az egyház új műsorában. A Hiszed vagy sem? minden hétfőn 19 órakor jelentkezik a Facebookon és a YouTube-on, de bármikor vissza is nézhetők az adások.
Még ha bóknak szánták is a költői kérdést, inkább sértésként fúródik az egyedülálló szívébe. Mindegy, hogy jó szándékú barát vagy rokon száját hagyja el a kellemetlen érdeklődés, mindenképpen azt feltételezi, nem vagyunk egészen rendben. Egyedülállóként ki ne élte volna át azt a szorongató helyzetet, amikor harmadikként vagy ötödikként kellett feltalálnia magát egy párokból álló csoportban.
Bár sokszor nem egyezik a boldogságról alkotott képünk az istenivel, de közelíthet hozzá. Örömteli és az örömöt nélkülöző helyzeteink szemlélésére Földvári Tibor pasaréti lelkipásztor a „kegyetlen-központú” megközelítés helyett a kegyelemközpontút ajánlja. Úgy véli, bármi történjék, az életünk különböző eseményein keresztül az Istentől kapott szabadság örömét élhetjük meg, mint a sas a levegőben.