A világ másik felén egészen más léptékben mérik a gyülekezethez tartozás útjait: van, aki órákat, mások több ezer kilométert tesznek meg azért, hogy magyarul imádkozhassanak, hallgathassák az Igét, és újra megélhessék a közösség otthonosságát. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke Melbourne-ben és Sydney-ben szolgált az ausztráliai magyar reformátusok között, ahol nemcsak a távolságok nagyságával, hanem a hűség, az emlékezet és az összetartozás erejével is szembesült. Hazatérése után arról beszélgettünk vele, milyen sorsok, találkozások és lelki felismerések formálták az útját, és miért lett számára különösen hangsúlyos üzenetté: keresni kell az embereket, mert minden református fontos.
A detroiti lelkészt, Csákai Lászlót megelőzte a híre: már akkor hallani lehetett róla a gondnok Ilonka nénitől, amikor még csak várta őt a két év óta lelkipásztor nélküli Allen Park-i gyülekezet. Pályaválasztásáról, előző szolgálatairól és az első amerikai hónapok benyomásairól is kérdeztük.
Tizenháromezer kilométert utazott Benedek-Micsinay Mária, az Argentínai Magyar Református Egyház főgondnoka, hogy képviselje gyülekezetét a magyar református egységnapon tartott nőszövetségi konferencián, május 24-én. A Kárpát-medence és a világ számos pontjáról érkező küldöttek megtöltötték a debreceni református nagytemplomot, ahol emelkedett, ünnepi hangulatban találkozhattak. A konferencia után sikerült szóba elegyednünk Benedek-Micsinay Máriával.
Az a lelkipásztor, amelyik hat napon át láthatatlan, a hetedik nap érthetetlen – vallja Péterffy Kund sydney-i lelkipásztor, aki az Ausztráliai Magyar Református Egyházak Szövetségét képviselte a Magyar Református Egyház Közös Zsinatán, Debrecenben. Az ausztrál testvéreket képviselő szervezetet a zsinat befogadta az egyház társult közösségi tagjaként. Péterffy Kunddal arról beszélgettünk a református egység napján, hogy mit jelent nekik ez a döntés, illetve hogy mi a református gyülekezet szerepe az ausztráliai magyarság megőrzésében.
További tartalmak