„az Úr keze ért el engem” Ruth 1
1 Abban az időben történt, amikor a bírák bíráskodtak, hogy éhínség támadt az országban. Elment ezért a júdai Betlehemből egy férfi, hogy jövevényként Móáb mezején lakjon. Vele volt a felesége és két fia. 2 A férfi neve Elímelek volt, a feleségének Naomi, két fiának pedig Mahlón és Kiljón volt a neve. Efrátaiak voltak, a júdai Betlehemből. El is jutottak Móáb mezejére, és ott éltek. 3 De meghalt Elímelek, Naomi férje, és ott maradt az asszony a két fiával. 4 Ezek móábi leányokat vettek feleségül. Az egyiknek Orpá volt a neve, a másiknak Ruth. Ott laktak mintegy tíz esztendeig. 5 De meghaltak ők is mind a ketten, Mahlón és Kiljón is, úgyhogy az asszony ott maradt a két fia és a férje nélkül. 6 Ekkor útra kelt a menyeivel, hogy hazatérjen Móáb mezejéről, mert meghallotta Móáb mezején, hogy ismét gondjaiba vette népét az Úr, és kenyeret adott neki. 7 Elindult tehát arról a helyről, ahol élt, és vele a két menye. Ahogy mentek az úton, hogy visszatérjenek Júda földjére, 8 ezt mondta Naomi a két menyének: Menjetek, forduljatok vissza, ki-ki az anyja házába! Bánjon veletek az Úr olyan szeretettel, amilyennel ti bántatok a meghaltakkal és velem! 9 Adja meg nektek az Úr, hogy mindkettőtök nyugalmat találjon majd férjének házában! Azután megcsókolta őket. Ők azonban hangos sírásra fakadtak, 10 és azt mondták neki: Bizony, hazatérünk veled a te népedhez. 11 De Naomi ezt felelte: Forduljatok vissza, leányaim! Miért jönnétek velem? Lehetnek-e még fiak a méhemben, akik férjeitek lennének? 12 Forduljatok vissza, leányaim, menjetek, mert én már öreg vagyok ahhoz, hogy férjhez menjek. De ha azt mondanám is, hogy van még reménységem, és ha ma éjjel férjhez mennék is, és fiakat szülnék, 13 várhattok-e rájuk, amíg felnőnek? Szabad-e benneteket visszatartani attól, hogy férjhez menjetek? Nem, leányaim! Az én sorsom túl keserves volna a számotokra! Hiszen az Úr keze ért el engem. 14 Azok erre még hangosabban kezdtek el sírni, majd Orpá megcsókolta az anyósát. Ruth azonban továbbra is ragaszkodott hozzá. 15 Naomi azt mondta: Látod, a sógornőd visszatért népéhez és isteneihez. Térj vissza te is a sógornőddel együtt! 16 De Ruth azt felelte: Ne unszolj engem, hogy elhagyjalak, és visszatérjek tőled! Mert ahová te mégy, oda megyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg én is. Néped az én népem, és Istened az én Istenem. 17 Ahol te meghalsz, ott haljak meg én is, és ott temessenek el! Úgy bánjon velem az Úr most és ezután is, hogy csak a halál választ el engem tőled! 18 Amikor látta Naomi, hogy mindenáron vele akar menni, nem győzködte őt tovább. 19 Együtt, ketten mentek tehát tovább, amíg Betlehembe nem értek. Amikor Betlehembe értek, az egész város felbolydult miattuk, és az asszonyok azt kérdezgették: Csakugyan Naomi ez? 20 Ő azonban azt mondta nekik: Ne hívjatok engem Naominak, hívjatok inkább Márának, mert nagyon megkeserítette sorsomat a Mindenható. 21 Egész családommal mentem el, és kifosztottan hozott vissza az Úr. Miért hívnátok engem Naominak, hiszen megalázott engem az Úr, és bajba döntött a Mindenható. 22 Így tért vissza Naomi, és vele együtt jött menye, a móábi Ruth is Móáb mezejéről. Éppen az árpaaratás kezdetén érkeztek meg Betlehembe.
Bibliaolvasó Kalauz – Lenkey István igemagyarázata
„Elért engem az Úr keze” – mondja Naomi. Alázatáról tanúskodik, hogy képes belátni, a rossz lehet akár bűnei büntetése is – hisz a nehézségben elhagyta Isten népét –, de a büntetésként felfogott fájdalom ellenére nem távolodik tovább az Úrtól, hanem visszatér Isten népébe. Mi már Isten kegyelmét is látjuk e történetben, hisz Isten még e család „pogány kitérőjén” keresztül is Jézus születését és így megváltásunkat készítette elő.
RÉ21 61 RÉ 61
Napi ének | 590 | Az Egyháznak a Jézus a fundámentuma
„Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten hatalma az…” Róm 1,1–17
1 Pál, Krisztus Jézus szolgája, elhívott apostol, akit Isten kiválasztott arra, hogy hirdesse evangéliumát, 2 amelyet prófétái által a szent iratokban előre megígért, 3 az ő Fiáról, aki test szerint Dávid utódaitól származott, 4 a szentség Lelke szerint pedig a halottak közül való feltámadásával Isten hatalmas Fiának bizonyult. Jézus Krisztus a mi Urunk, 5 általa kegyelmet és apostolságot kaptunk arra, hogy az ő nevéért hitre és engedelmességre hívjunk fel minden népet, 6 akik közé tartoztok ti is, Jézus Krisztus elhívottai. 7 Mindazoknak, akik Rómában vagytok, Isten szeretteinek, elhívott szentjeinek: Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. 8 Először is hálát adok az én Istenemnek Jézus Krisztus által mindnyájatokért, hogy hiteteknek az egész világon híre van. 9 Mert Isten a tanúm, akit lelkemből szolgálok Fia evangéliumának hirdetésével, hogy szüntelenül megemlékezem rólatok, 10 mindenkor kérve imádságaimban, hogy Isten akaratából egyszer már el tudjak menni hozzátok. 11 Mert szeretnélek meglátogatni titeket, hogy megerősítésetekre valamilyen lelki ajándékot adjak át nektek, 12 azaz hogy együtt nyerjünk vigasztalást nálatok egymás hite által, a tietek és az enyém által. 13 Tudjátok meg, testvéreim: sokszor elhatároztam már, hogy elmegyek hozzátok, de mindeddig megakadályoztattam abban, hogy munkámnak némi gyümölcse lehessen közöttetek, amint a többi nép között is. 14 Görögöknek és barbároknak, bölcseknek és tudatlanoknak egyaránt adósa vagyok. 15 Azért szívem szerint kész vagyok az evangéliumot hirdetni nektek is, akik Rómában vagytok. 16 Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten hatalma az minden hívőnek üdvösségére, először a zsidóknak, majd pedig a görögöknek. 17 Mert abban Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki hitből hitbe, amint meg van írva: „Az igaz ember pedig hitből fog élni.”
Az Ige mellett – Csűrös András Jakab igemagyarázata
(16) „Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten hatalma az…” (Róm 1,1–17)
Szégyen. Sok jut belőle az embernek, mire felnőtt lesz. Ezt az érzést a magyar közoktatás és annyi, annyi ember belénk táplálja. Szeretünk rászólni a másikra. Hányszor éreztem gyermekként is a felnőttek részéről inkább megszégyenítést, mintsem szeretetet! Hányszor szólunk rá illetéktelenül, kendőzetlenül, s bizony, visszataszító módon is a másikra! Hány „hogy képzeli…” kezdetű mondat zavart ki embereket a templomból, gyülekezetből! Tett idegenné ott, ahol otthonra kellett volna találniuk. Viszont Isten meghív arra, hogy ne szégyenkezzünk. Ne restelljük azt, ha megvalljuk az evangéliumot, azt, hogy életünket átformálja az örömhír. A kínos érzés helyett nekünk Krisztusban öröm jutott. Ne szégyelljük, ha a bűnt bűnnek nevezzük, ha örömünk van Krisztusban! Pál apostol nem szégyellte Krisztus evangéliumát – nincs is miért! Sőt, mennyire szép, ha vállaljuk is azt, hogy megtértek vagyunk. Isten ereje az, amely nemcsak a bajban, a szégyenben segít meg minket, hanem átsegít a dilemmán is, hogy beszéljek-e Krisztusról és az ő szeretetéről. Adja az Úr, hogy megvalljuk szép, örömmel átitatott hitünket!
