előző nap

„…leplet tett Mózes az arcára” 2Móz 34,29–35

29 Azután lejött Mózes a Sínai-hegyről; a bizonyság két táblája Mózes kezében volt, amikor lejött a hegyről. Azt azonban nem tudta Mózes, hogy arcbőre sugárzóvá vált, amikor Istennel beszélt. 30 Amikor Áron és Izráel fiai mind meglátták, hogy sugárzik Mózes arcbőre, nem mertek odamenni hozzá. 31 Mózes azonban odahívta őket, és akkor Áron meg a közösség vezetői mind visszatértek hozzá, Mózes pedig beszélt velük. 32 Azután odamentek hozzá Izráel fiai is mind, ő pedig megparancsolta nekik mindazt, amit az Úr mondott el neki a Sínai-hegyen. 33 Miután mindent elmondott nekik, leplet tett Mózes az arcára. 34 Valahányszor bement Mózes az Úr színe elé, hogy beszéljen vele, levette a leplet, amíg ki nem jött. Azután kijött, és elmondta Izráel fiainak mindazt, amit parancsként kapott. 35 És mivel Izráel fiai látták, hogy Mózes arcbőre sugárzik, ismét arcára borította Mózes a leplet, amíg be nem ment, hogy Istennel beszéljen.

Bibliaolvasó kalauz – Kádár Ferenc igemagyarázata

„...leplet tett Mózes az arcára" (33). A mennyei dicsőség fénye túl vakító volt a földi szemek számára. Ezért került lepel Mózes arcára, miután lejött a Sínai-hegyről. Pál apostol is említi ezt, amikor a Krisztusban felragyogó dicsőségről beszél. Aki megismerte ezt a dicsőséget, ezt a fényt, annak nem kell lepleznie reménységét, sőt inkább „teljes nyíltsággal" tehet bizonyságot róla (2Kor 3,12–18). Legyen a mai nap is a bizonyságtételé!

RÉ 252 MRÉ 363

„…gúnyolták…” Máté 27,3–30

3 Amikor pedig Júdás, aki elárulta őt, látta, hogy elítélték, megbánta tettét, visszavitte a harminc ezüstöt a főpapoknak és a véneknek, 4 és ezt mondta: Vétkeztem, mert ártatlan vért árultam el. De azok ezt mondták: Mi közünk hozzá? A te dolgod. 5 Ekkor ő behajította az ezüstöket a templomba, és eltávozott, majd elment, és felakasztotta magát. 6 A főpapok felszedték az ezüstöket, és így szóltak: Nem szabad a templom kincséhez tenni, mert vérdíj ez. 7 Azután határozatot hoztak, és megvásárolták belőle a Fazekasmezőt, az idegenek számára temetőnek. 8 Ezért hívják ezt a mezőt a mai napig Vérmezőnek. 9 Ekkor teljesedett be Jeremiás próféta mondása: „És vették a harminc ezüstöt, a felbecsültnek árát, akit ennyire becsültek Izráel fiai, 10 és odaadták a Fazekasmezőért, ahogyan megparancsolta nekem az Úr.” 11 Jézust pedig a helytartó elé állították, aki ezt kérdezte tőle: Te vagy a zsidók királya? Jézus pedig ezt felelte: Te mondod. 12 De mikor a főpapok és a vének vádolták, semmit sem válaszolt. 13 Akkor így szólt hozzá Pilátus: Nem hallod, mennyi mindennel vádolnak? 14 Jézus azonban nem felelt egyetlen szavára sem, úgyhogy a helytartó nagyon elcsodálkozott. 15 Ünnepenként a helytartó szabadon szokott bocsátani a sokaságnak egy foglyot, akit ők kívántak. 16 Volt pedig akkor egy nevezetes foglyuk, akit Barabbásnak hívtak. 17 Amikor tehát összegyűltek, Pilátus ezt kérdezte tőlük: Mit akartok, melyiket bocsássam nektek szabadon: Barabbást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak? 18 Tudta ugyanis, hogy Jézust irigységből szolgáltatták ki neki. 19 Mikor pedig a bírói székben ült, felesége ezt üzente neki: Ne avatkozz ennek az igaz embernek a dolgába, mert sokat szenvedtem ma álmomban miatta. 20 A főpapok és a vének azonban rávették a sokaságot, hogy Barabbást kérjék ki, Jézust pedig veszítsék el. 21 A helytartó újra megkérdezte őket: Mit kívántok, a kettő közül melyiket bocsássam nektek szabadon? Azok ezt mondták: Barabbást. 22 Pilátus így szólt hozzájuk: Mit tegyek akkor Jézussal, akit Krisztusnak mondanak? Mindnyájan azt kiáltották: Keresztre vele! 23 Azután ezt kérdezte: De mi rosszat tett? Azok pedig még hangosabban kiáltoztak: Keresztre vele! 24 Amikor Pilátus látta, hogy nem ér el semmit, sőt a zavargás még nagyobb lesz, vizet hozatott, a sokaság előtt megmosta a kezét, és így szólt: Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől. A ti dolgotok! 25 Az egész nép így kiáltott: Az ő vére mirajtunk és a mi gyermekeinken! 26 Akkor szabadon bocsátotta nekik Barabbást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta őt, hogy megfeszítsék. 27 Akkor a helytartó katonái magukkal vitték Jézust a helytartóságra, és az egész őrség köré gyűlt. 28 Levetkőztették, bíborszínű köpenyt adtak rá, 29 tövisből font koronát tettek a fejére, nádszálat adtak a jobb kezébe, és térdet hajtva előtte, gúnyolták őt: Üdvöz légy, zsidók királya! 30 Azután leköpdösték, majd elvették tőle a nádszálat, és a fejét verték vele.

Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata

(29) „…gúnyolták…” (Máté 27,3–30)

JÉZUS MEGCSÚFOLÁSA.

– 1. Jézus szenvedése és kínhalála tükröt tart elénk, emberek elé, milyenek is vagyunk mi valójában. Bizony, ha Jézusra tekintünk, akkor bele kell néznünk ebbe a tükörbe! Ennek a tükörképnek egyik állása: Jézus megcsúfolása. Amikor Jézust átadta Pilátus a római katonáknak, hogy megfeszítsék, akkor az őrség tagjai levetkőztették Jézust, gúnyból királyi köpenybe öltöztették, töviskoronát nyomtak a fejébe, nádszállal verték, térdet hajtva gúnyolták, leköpdösték. Az őrség tagjaira gondolva fohászt mondhatunk: Isten őrizzen meg bennünket a „pici” emberek „pillanatnyi hatalmától”. Persze, ez a gúnyolódás csak a kezdet.

– 2. Ne szépítsük ezt a tükörképet! Most nézzük „csak” úgy ezt a jelenetet, hogy mit képes az ember művelni a másikkal; azzal, aki éppen kiszolgáltatott neki. Egy embert mindig az minősít, hogyan bánik embertársaival akkor, amikor ő van „helyzetben”. Ne legyenek illúzióink: lehettünk bárkik ebben a világban, kiszolgáltatottságunkban már nem számítunk senkinek, és egy határon túl jó, ha valamennyire enyhítik a fájdalmainkat, vagy legalább békén hagynak a fájdalmainkban, nem gúnyolnak, nem gyötörnek, nem kínoznak meg. Mesterei vagyunk a másik bántásának. Észre sem vesszük, amikor „nyeregből” lesajnáljuk a másikat, és irgalmatlanul megalázzuk, lélekben és testben fájdalmat okozva embertársunknak. Az igazi művészet, a valódi szépirodalom szépítés nélkül beszél az emberről. Ottlik Géza, „Iskola a határon” című regényében belénk sajdít a jelenet, amikor Both Benedek a gyerekkori legjobb barátja, Halászi Péter miatt megy ugyanoda katonaiskolába; de Halászi, mint nagy másodéves, szinte meg sem ismeri egykori barátját a „nyeregből”. Ez csak az egyik legenyhébb példa, „tükörkép”, milyenek is vagyunk mi.

– 3. Jézus isteni hatalma abban mutatkozik meg, hogy nemcsak némán tűri az emberi irgalmatlanságot, hanem egyszer és mindenkorra nemet mond minden irgalmatlan kegyetlenségre, az ember bűnére, kicsire és nagyra egyaránt, a gonosz „ganéjának” (Luther) tulajdonítva azt. A mi Urunk rámutat arra: kik is vagyunk valójában! De Ő nem hagy bennünket ebben az állapotban. Ő, isteni hatalmával megszabadít bennünket ebből! Aki irgalmatlan, annak semmi köze sincs az Úrhoz, még akkor sem, ha ajkáról csöpög az áhítat. Az irgalmatlanság, részvétlenség, gőg; az irgalom részvét, alázat, lehetőség szerinti konkrét segítség.