„Mert bizony mondom nektek, hogy amíg az ég és a föld el nem múlik,... ” Mt 5,17–26
17 Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat. 18 Mert bizony mondom nektek, hogy amíg az ég és a föld el nem múlik, egy ióta vagy egy vessző sem vész el a törvényből, míg az egész be nem teljesedik. 19 Tehát ha valaki a legkisebb parancsolatok közül akár csak egyet is eltöröl, és úgy tanítja az embereket, az a legkisebb lesz a mennyek országában; ha pedig valaki ezeket megtartja és tanítja, nagy lesz az a mennyek országában. 20 Mert mondom nektek, ha a ti igazságotok nem múlja felül az írástudók és farizeusok igazságát, akkor semmiképpen sem mentek be a mennyek országába. 21 Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: „Ne ölj! Mert aki öl, megérdemli az ítéletet.” 22 Én pedig azt mondom nektek, hogy aki haragszik testvérére, megérdemli az ítéletet, aki pedig azt mondja testvérének: Ostoba! – megérdemli, hogy a nagytanács elé kerüljön; aki pedig azt mondja: Bolond! – méltó a gyehenna tüzére. 23 Amikor tehát áldozati ajándékodat az oltárhoz viszed, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, 24 hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, menj el, békülj ki előbb testvéreddel, és akkor térj vissza, és vidd fel ajándékodat! 25 Békülj meg ellenfeleddel idejében, amíg együtt vagy vele az úton, hogy át ne adjon ellenfeled a bírónak, a bíró pedig a szolgának, és börtönbe ne kerülj! 26 Bizony mondom neked, ki nem jössz onnan, amíg meg nem adod az utolsó fillérig.
Bibliaolvasó kalauz – Pótor Imre igemagyarázata
„Mert bizony mondom nektek, hogy amíg az ég és a föld el nem múlik, egy ióta vagy egy vessző sem vész el a törvényből, míg az egész be nem teljesedik” (18). Üdvözítőnk azért jött, hogy betöltse a törvényt. Földi élete teljesen összhangban van a Szentírással. Valljuk mi is a zsoltárossal: „Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága” (Zsolt 119,105). Ezzel vezet minket Urunk minden nap, ezért figyeljünk a szavára. Boldog az az ember, aki Isten igéjének vezetése szerint gondolkodik és cselekszik Isten dicsőségére és felebarátai javára.
RÉ 283 RÉ 21 437
Napi ének Jézus Krisztus messiási küldetéséről 407 Hogy eljött az időknek teljessége
„…arra a helyre, amelyet kiválaszt Istenetek…” 5Mózes 12,1–19
1 Ezeket a rendelkezéseket és törvényeket kell megtartanotok azon a földön, amelyet atyáid Istene, az Úr ad neked birtokul, és teljesítenetek mindenkor, amíg azon a földön éltek: 2 Pusztítsátok el mindazokat a helyeket, ahol azok a népek, amelyeknek majd elfoglaljátok birtokát, a maguk isteneit szolgálják a magas hegyeken, halmokon és minden zöldellő fa alatt. 3 Romboljátok le oltáraikat, törjétek össze szent oszlopaikat, égessétek el szent fáikat, isteneik bálványszobrait pedig vágjátok darabokra! Még a nevüket is töröljétek ki arról a helyről! 4 Ti ne így szolgáljátok Isteneteket, az Urat, 5 hanem azt a helyet keressétek fel, amelyet kiválaszt Istenetek, az Úr valamennyi törzsetek közül, hogy oda helyezze nevét, és ott lakjék. Oda menjetek, 6 és oda vigyétek égőáldozataitokat és véresáldozataitokat, tizedeiteket és felajánlásaitokat, fogadalmi és önkéntes áldozataitokat, marháitok és juhaitok elsőszülöttjét. 7 Ott egyetek Isteneteknek, az Úrnak a színe előtt, és örvendezzetek házatok népével együtt mindennek, amit szereztetek, amellyel megáldott benneteket Istenetek, az Úr. 8 Ne tegyetek úgy, ahogyan ma itt még megtehetjük, mindenki ahogyan jónak látja, 9 mert még nem mentetek be a nyugalom helyére, az örökségbe, amelyet majd neked ad Istened, az Úr. 10 Majd ha átkeltek a Jordánon, és letelepedtek azon a földön, amelyet örökségül ad nektek Istenetek, az Úr, amikor mindenfelől nyugalmat ad nektek ellenségeitektől, és biztonságban laktok, 11 akkor arra a helyre, amelyet kiválaszt Istenetek, az Úr, hogy ott lakjék a neve, oda vigyétek mindazt, amit parancsolok nektek: égőáldozataitokat és véresáldozataitokat, tizedeiteket és felajánlásaitokat meg válogatott fogadalmi áldozataitokat, amit odaígértetek az Úrnak. 12 Örvendezzetek Isteneteknek, az Úrnak színe előtt fiaitokkal és leányaitokkal, szolgáitokkal és szolgálóleányaitokkal együtt, meg a lévitával együtt, aki a lakóhelyeden van, mert neki nincs örökrésze közöttetek. 13 Vigyázz, ne mutasd be égőáldozataidat bármelyik helyen, amelyet meglátsz, 14 hanem csak azon a helyen, amelyet kiválaszt az Úr egyik törzsedben. Ott mutasd be égőáldozataidat, és ott teljesítsd mindazt, amit megparancsolok neked! 15 Amikor csak kívánod, bármely lakóhelyeden vághatsz és ehetsz húst, amennyivel megáldott és amit adott neked Istened, az Úr. Tisztátalan és tiszta ember egyaránt ehet belőle, mintha gazella vagy szarvas lenne. 16 Csak a vért nem ehetitek meg. Öntsd azt a földre, mint a vizet! 17 Nem szabad megenned lakóhelyeden sem gabonádnak, sem mustodnak, sem olajodnak a tizedét, sem marhádnak és juhodnak az elsőszülöttjét, sem fogadalmi áldozataidat, amelyeket odaígértél, sem önkéntes áldozataidat, sem felajánlásaidat. 18 Csak Istenednek, az Úrnak a színe előtt, azon a helyen, amelyet kiválaszt Istened, az Úr, ott eheted meg azokat fiaddal és leányoddal, szolgáddal és szolgálóleányoddal együtt, meg a lévitával együtt, aki a lakóhelyeden él, és örvendezz Istenednek, az Úrnak színe előtt minden szerzeményednek. 19 Vigyázz, ne feledkezz meg a lévitáról, amíg csak földeden élsz!
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(11) „…arra a helyre, amelyet kiválaszt Istenetek…” (5Mózes 12,1–19)
„Egy helyen mutass be áldozatot! Azon a helyen, amit kiválasztott az Úr!” (11) Mit jelent ez a parancs?
Egy helyen adatik teljes élet, tiszta istentisztelet, építő kultúra, másokat nem terhelő, nem zsaroló, hanem ténylegesen megajándékozó „áldozat”. Kultusz és élet áldott egysége ott virágzik ki, ahol az Úr jelen van.
Tehát, az Ige szavaival élve, nem „sokféle látványos halmokon” adatik az élet teljessége (2–3); nem ott és úgy, ahogy azt mi jónak látjuk (8). Nem minden helyen fakad áldás (13). A „mindenütt, mindent, bármikor, bárkivel, bárhogyan” szabadsága valójában öngyilkosság. Az Úr, féltő szeretettel ettől óv, amikor azt kiáltja nekünk: „Vigyázzunk!” (13)
Egy helyen adatik az ember számára valóságos megoldás, megváltás. Egy vers terjed az interneten, három szó mindössze, mégpedig három, önmagában negatív értelmű kifejezés, amelyeket azonban egymás mellé helyezve, megszólal a teljes evangélium: „Nincs semmi baj!” Az élő Isten közelében adatik az egyetlen hely, ahol rendeződik az életünk. Az Úr színe előtt – mint egyetlen, szent helyen – ehetünk, örülhetünk, házunk népével és minden szerzeményünkkel együtt, mert mindennek szabadon örülhetünk, amit az Úrtól kaptunk (4–7).
Ez az egyetlen hely: Jézus Krisztus keresztje és üres sírja, Isten megváltó szeretetének helye. Mit kezdhet a ma embere ezzel a kizárólagossággal? Erről majd holnap.