„Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva...” Mt 4,1–11
1 Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába, hogy megkísértse az ördög. 2 Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. 3 Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta: Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré! 4 Ő így válaszolt: Meg van írva: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” 5 Ezután magával vitte őt az ördög a szent városba, a templom párkányára állította, 6 és így szólt hozzá: Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: „Angyalainak parancsot ad, és kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.” 7 Jézus ezt mondta neki: Viszont meg van írva: „Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!” 8 Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, 9 és ezt mondta neki: Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem. 10 Ekkor így szólt hozzá Jézus: Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” 11 Ekkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok mentek oda, és szolgáltak neki.
Bibliaolvasó kalauz – Kádár Ferenc igemagyarázata
„Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva...” (10). Ez az elmúló év, valljuk meg, a kísértéseinknek is az éve volt. Sokszor bizonyultunk gyengének, olykor el is buktunk, de ez az evangéliumi történet erőt ad nekünk. Jézus a Sátán mindhárom kísértését Isten igéjével verte vissza. Jó, hogy tanulhattuk, olvashattuk ebben az évben – épp a Bibliaolvasó Kalauz segítségével is – az Élet Beszédét! Urunk, add, hogy most, az év fordulóján is igéd pajzsa védjen kísértéseink ellen!
RÉ 280 MRÉ 205
„Emlékezz vissza az egész útra…” 5Mózes 8
1 Tartsátok meg és teljesítsétek mindazokat a parancsolatokat, amelyeket ma parancsolok nektek, hogy éljetek, szaporodjatok, bemenjetek és birtokba vegyétek azt a földet, amelyet az Úr atyáitoknak esküvel megígért. 2 Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr a pusztában negyven éven át, hogy megsanyargatva és próbára téve téged megtudja, mi van a szívedben: megtartod-e parancsolatait, vagy sem? 3 Sanyargatott és éheztetett, de azután mannával táplált, amelyet nem ismertél, és atyáid sem ismertek. Így adta tudtodra, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal él az ember, ami az Úr szájából származik. 4 Ruhád nem szakadt le rólad, lábad sem dagadt meg ez alatt a negyven év alatt. 5 Megértheted ebből, hogy úgy fegyelmez téged Istened, az Úr, ahogyan az ember fegyelmezi a fiát. 6 Tartsd meg tehát Istenednek, az Úrnak a parancsolatait, az ő utain járj, és őt féld! 7 Mert jó földre visz be most téged Istened, az Úr: folyóvizek és mélyből fakadó források földjére, amelyek hegyen-völgyön a felszínre törnek; 8 búzát és árpát, szőlőt, fügét és gránátalmát termő földre, olajfáknak és méznek a földjére. 9 Olyan földre, ahol nem kell szűkösen enned a kenyeret, és nem szenvedsz hiányt semmiben; olyan földre, amelynek köveiben vas van, a hegyeiből pedig rezet bányászhatsz. 10 Ehetsz jóllakásig, és áldani fogod Istenedet, az Urat azért a jó földért, amelyet neked adott. 11 De vigyázz, el ne feledkezz Istenedről, az Úrról, megszegve parancsolatait, törvényeit és rendelkezéseit, amelyeket ma megparancsolok neked! 12 Amikor jóllakásig eszel, szép házakat építesz, és azokban laksz, 13 amikor marháid és juhaid megszaporodnak, lesz sok ezüstöd és aranyad, és bővében leszel mindennek, 14 akkor föl ne fuvalkodjék a szíved, és el ne feledkezz az Úrról, a te Istenedről, aki kihozott téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából! 15 Ő vezetett téged a nagy és félelmetes pusztában, ahol mérges kígyók és skorpiók vannak; a kiszikkadt földön, ahol nincs víz, ő fakasztott neked vizet a kemény kősziklából. 16 Ő táplált a pusztában mannával, amelyet nem ismertek atyáid. Megsanyargatott és próbára tett, hogy végül is jót tegyen veled. 17 Ne gondold tehát majd magadban: Az én erőm és hatalmas kezem szerezte nekem ezt a gazdagságot! 18 Hanem gondolj mindig Istenedre, az Úrra, ő ad neked erőt a gazdagodáshoz, hogy szövetségét, amelyre esküt tett atyáidnak, fenntartsa mind a mai napig. 19 De ha mégis elfeledkezel Istenedről, az Úrról, és más isteneket követsz, azokat tiszteled és azokat imádod, kijelentem nektek már most, hogy menthetetlenül elvesztek! 20 Elpusztultok ugyanúgy, mint azok a népek, amelyeket kipusztít előletek az Úr, mert nem hallgattatok az Úrnak, Isteneteknek a szavára.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(2) „Emlékezz vissza az egész útra…” (5Mózes 8)
Miért tartsuk meg az Úr parancsait? Azért, hogy élhessünk, szaporodhassunk, birtokba vehessük a földet? (1) A teremtéskor is hasonlót olvasunk: Isten megteremtette az embert, megáldotta, és azt mondta neki, hogy szaporodjon és sokasodjon, töltse be és hódítsa meg a földet (1Mózes 1,28). Csakhogy akkor az ember az Isten színe előtt élt, Urával teljes közösségben, így az ember megtapasztalhatta az Isten áldásának zavartalan gazdagságát, az élet teljességét, Isten rendjének bőségét, amelyben a föld meghódítása és a földön való uralkodás valójában a lakott föld felelős művelését és őrzését jelentette (1Mózes 2,15). A bűneset előtt, az Istennel teljes közösségben élve, az ember szívébe volt írva Isten rendje, amelyben az élet örök életet jelentett; a szaporodás szeretettel megélt, gyarapodó életörömöt; a birtoklás pedig boldog felelősséget egymás és életterünk iránt.
Ha vissza kell emlékezni, az egész útra, amelyen vezetett bennünket a mi Urunk (2–10), akkor nem csupán személyes, vagy valamiféle szűkebb, közösségi élettörténetünkről van szó, hanem mindenekelőtt mindnyájunk közös történetéről; benne erről a kezdetről, amelynek elején a teremtő Úr áll, akivel üdvözítő közösségben élhetett az ember. Az ember hűtlenné lett ehhez az üdvözítő közösséghez, de Isten soha nem szűnt meg szeretni az embert és ezt a teremtett világot. A bűn miatt e-világban minden nyög és sóhajtozik, várva a megváltásra, az Istennel való, eredeti és zavartalan közösségre (Róma 8,22–23).
Amikor Isten népe visszaemlékezik az egész útra, akkor itt nem csak róluk van szó! (2–10) Az ő kiválasztásuk, nagy néppé szaporodásuk, fogságból való megszabadulásuk, a pusztában való vezettetésük, minden engedetlenségük ellenére való megtartatásuk, az Ígéret Földjére való bemenetelük áldott jele és kiábrázolása volt annak az isteni szeretetnek, amely Jézus Krisztusban teljessé lett. Őáltal az Isten szeretete minden népet magához ölel, és mindent újjá teremt, visszaállítva majd azt az édeni állapotot (Ézsaiás 11,1–9), amely a teremtéskor is üdvözítő közösséget jelentett az ember számára, Isten boldog rendjében élve.
A köztes időben pedig azért adta Isten a parancsolatait (11–20), hogy azokat megtartva, újra ízelítőt kaphassunk a boldog kezdetből és az Őbenne kiteljesedő üdvösséges végből. De jó tudni, hogy a megváltó Úr a kezdet és a vég, az első és az utolsó (Jelenések 22,13), akinek szeretete végül minden lesz mindenekben (1Korinthus 15,28; Kolossé 3,11). Azért kell megtartani az Úr parancsolatait, hogy mindent erre a végső teljességre nézve tehessünk már „itt”, e-világban; és azért tarthatjuk meg az Úr parancsait, mert ez a végső teljesség, a Jézus Krisztusba vetett hit által, már a miénk! Az Úr nem engedi, hogy elvesszünk! (19–20; János 3,16)
Így emlékezzünk a megtett útra, ebben az üdvösségesen tág, közös emlékezetben! Ebben az emlékezetben aztán már méltó helye lehet szűkebb és akár személyes emlékezetünknek is. Az örökkévalóság távlataiban eddigi életünk eseményei, és az elmúló esztendő minden öröme és kínja szentté lesznek. Emberlétünk valahány szép és gyarló mozzanata, a Jézus Krisztusban többé már nem kár és szemét, hanem mind az isteni, üdvösséges vezetés részeivé formálódnak. Leborulva, magunkat megalázva (14; 17), ugyanakkor a felemeltetés bizonyosságával zengjük: Hála Teneked Urunk, mindenért, a Jézus Krisztusban! Ámen.