„Azután bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógáikban,...” Mt 4,12–25
12 Amikor Jézus meghallotta, hogy Jánost fogságba vetették, visszatért Galileába. 13 Majd elhagyta Názáretet, elment, és letelepedett a tengerparti Kapernaumban, Zebulon és Naftáli területén, 14 hogy beteljesedjék az, amit Ézsaiás prófétált: 15 „Zebulon földje és Naftáli földje, a Tenger melléke, a Jordánon túl, pogányok Galileája! 16 A nép, amely sötétségben él, nagy világosságot lát, és akik a halál árnyékának földjén élnek, azoknak világosság támad.” 17 Ettől fogva kezdte Jézus hirdetni: Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa! 18 Amikor a Galileai-tenger partján járt, meglátott két testvért, Simont, akit Péternek hívtak, és testvérét, Andrást, amint hálójukat a tengerbe vetették, mivel halászok voltak. 19 Így szólt hozzájuk: Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket. 20 Ők pedig azonnal otthagyták hálóikat, és követték őt. 21 Miután továbbment onnan, meglátott két másik testvért, Jakabot, Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, amint a hajóban apjukkal, Zebedeussal együtt rendezgették hálóikat, és őket is elhívta. 22 Ők pedig azonnal otthagyták a hajót és apjukat, és követték őt. 23 Azután bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógáikban, hirdette a mennyek országának evangéliumát, és gyógyított mindenféle betegséget és erőtlenséget a nép körében. 24 El is terjedt a híre egész Szíriában, és hozzá vitték a sokféle betegségtől és kíntól gyötört szenvedőket, a megszállottakat, holdkórosokat és bénákat, és meggyógyította őket. 25 Nagy sokaság követte Galileából, a Tízvárosból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról.
Bibliaolvasó kalauz – Bogárdi Szabó István
Jézus akkor kezdte meg nyilvános szolgálatát, mikor János börtönbe került. De nem egyszerű folytatásról van szó. Jézus és Keresztelő János szolgálata összetartozik, de van köztük egy titokzatos különbség is. Ez pedig az ígéret és a beteljesedés kapcsolata; összetartoznak, de a beteljesítés mindig több és más, mint a váradalom. A különbség voltaképpen maga Jézus, a szeretett Fiú, akiben az Atya gyönyörködik (Mt 3,17).
A János által hirdetett és remélt fejszecsapás elmarad (Mt 3,10), a terméketlen fügefa haladékot (kegyelmet) kap. Év elején érdemes idéznünk: egy esztendőt (Lk 13,1–10)! Jézusban így jött közel az Isten országa: haladékkal, kegyelemmel, áldással, jó szóval (evangéliummal). Ő sem ment fel a bűnök alól, de megment tőlük. János szolgálata már része az evangéliumnak, de még a törvény halálos érvényét hirdeti, amit csak Krisztus áldozata, a kegyelem oldozott fel.
Keresztelő János tisztán prófétai alak, sőt, prófétánál is nagyobb, a Messiás előfutára (Mt 11,9). Vele jut döntő szakaszába az ember megbékítése Istennel. Radikális ítélethirdetése sokkolja a környezetét. Aszkéta, nem merül bele a világ dolgaiba. Jézusnál fordított irányú mozgást látunk. Ő bemegy a világba (eljön), elmegy a lakodalomba, a vizet borrá változtatja, szóba áll a vámszedőkkel és a bűnösökkel, sőt, a viperafajzatokkal is. Tanítványait nem pusztai remetékké, hanem emberhalászokká teszi, és tanítványi közösségét násznépnek nevezi (Mt 9,15).
Keresztelő János kihív a világunkból egy steril helyre, hogy elvont helyen kössön az isteni dolgokhoz. Jézus viszont behozza az isteni erőket a világunkba, és az életünk kellős közepén akar változtatni rajtunk. Térjetek meg – hirdeti, mint János, de a „sokféle betegségtől és kíntól gyötört szenvedők, a megszállottak, holdkórosok és bénák” meggyógyításának, az isteni igazság továbbadásának nem szab előfeltételt. Nem határolódik el a hozzá tódulóktól, mint János teszi (Mt 3,7), hanem amikor meglátta a sokaságot, felment a hegyre, és tanította őket: boldogok... (Mt 5). Boldog, megújító esztendőt!
RÉ 191 RÉ 21 440
Újévi ének 431 Az Úr nagy kegyességét mindnyájan áldjátok
„Folyton lázadoztatok az Úr ellen…” 5Mózes 9
1 Halld meg, Izráel! A mai napon átkelsz a Jordánon, hogy bemenj és elfoglald nálad nagyobb és erősebb népek birtokát, nagy városokat égbe nyúló erődítményekkel; 2 nagy és szálas népét, az anákiakét, akiket magad is ismersz, és akikről ezt hallottad: Ki állhatna meg Anák fiai előtt? 3 Tudd meg azért ma, hogy Istened, az Úr vonul előtted mint emésztő tűz: ő pusztítja el, ő alázza meg őket előtted, te pedig kiűzöd és hamarosan kipusztítod őket, ahogyan megígérte neked az Úr. 4 Amikor tehát elűzi őket előled Istened, az Úr, ne gondold majd magadban: a magam igazságáért hozott be ide engem az Úr, hogy birtokba vegyem ezt a földet. Ezeket a népeket gonoszságuk miatt űzi ki előled az Úr. 5 Nem a magad igazságáért vagy szíved tisztaságáért mégy be oda, hogy birtokba vedd a földjüket, hanem gonoszságuk miatt űzi ki előled Istened, az Úr ezeket a népeket, hogy teljesítse ígéretét, amelyre esküt tett az Úr atyáidnak: Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak. 6 Tudd meg tehát, hogy nem a magad igazságáért adja neked birtokul azt a jó földet Istened, az Úr, hiszen te keménynyakú nép vagy! 7 Emlékezz rá, és el ne felejtsd, hogyan ingerelted haragra Istenedet, az Urat a pusztában attól kezdve, hogy kijöttél Egyiptomból, míg csak el nem jutottatok erre a helyre: folytonosan lázadoztatok az Úr ellen. 8 Már a Hóreben felingereltétek az Urat. Akkor úgy megharagudott rátok az Úr, hogy el akart pusztítani benneteket. 9 Amikor fölmentem a hegyre, hogy átvegyem a kőtáblákat, annak a szövetségnek a tábláit, amelyet az Úr kötött veletek, és a hegyen maradtam negyven nap és negyven éjjel, kenyeret nem ettem, és vizet nem ittam, 10 akkor átadta nekem az Úr az Isten ujjával írt két kőtáblát, és rajtuk voltak mindazok az igék, amelyeket elmondott nektek az Úr a hegyen, a tűz közepéből, amikor ott volt a gyülekezet. 11 A negyven nap és negyven éjjel elteltével adta át nekem az Úr a két kőtáblát, a szövetség tábláit. 12 Akkor ezt mondta nekem az Úr: Indulj, eredj le gyorsan innen, mert megromlott a néped, amelyet kihoztál Egyiptomból. Hamar letértek arról az útról, amelyet megparancsoltam nekik, és bálványszobrot készítettek maguknak. 13 Majd ezt mondta nekem az Úr: Látom, hogy ez a nép keménynyakú nép. 14 Hagyj engem, hadd pusztítsam el őket, és hadd töröljem el még a nevüket is az ég alól! De téged náluk nagyobb és erősebb néppé teszlek. 15 Akkor megfordultam, és lejöttem a hegyről; a hegy tűzben égett, a szövetség két táblája pedig a két kezemben volt. 16 Amint megláttam, hogy vétkeztetek Istenetek, az Úr ellen, mert borjúszobrot készítettetek magatoknak, és hogy milyen hamar letértetek arról az útról, amelyet megparancsolt nektek az Úr, 17 megragadtam a két táblát, ledobtam a két kezemből, és összetörtem a szemetek láttára. 18 Azután odaborultam az Úr elé, és ugyanúgy, mint először, negyven nap és negyven éjjel nem ettem kenyeret, és nem ittam vizet azok miatt a vétkeitek miatt, amelyeket elkövettetek, amikor azt tettétek, amit rossznak lát az Úr, hogy bosszantsátok őt. 19 Mert megrémültem attól az izzó haragtól, amelyre fölgerjedt ellenetek az Úr, és ki akart pusztítani benneteket. De ezúttal is meghallgatott engem az Úr. 20 Áronra is nagyon megharagudott az Úr, és őt is el akarta pusztítani, így hát Áronért is imádkoztam akkor. 21 A borjút pedig, amelyet bűnös módon készítettetek, fogtam és elégettem, összetörtem jó apróra, míg porrá nem vált, és a porát beleszórtam abba a patakba, amely a hegyről folyt alá. 22 Tabérában, Masszában és Kibrót-Taavában is folyton haragra ingereltétek az Urat. 23 Amikor pedig elküldött benneteket az Úr Kádés-Barneából, és ezt mondta: Menjetek, és vegyétek birtokba a földet, amelyet nektek adtam! – akkor is fellázadtatok Isteneteknek, az Úrnak parancsa ellen, nem hittetek neki, és nem hallgattatok a szavára. 24 Folyton lázadoztatok az Úr ellen, amióta csak ismerlek benneteket. 25 Ezért borultam le az Úr előtt. Negyven nap és negyven éjjel maradtam leborulva, mert azt mondta az Úr, hogy kipusztít benneteket. 26 Imádkoztam az Úrhoz, és ezt mondtam: Ó, Uram, Uram, ne irtsd ki népedet, a te örökségedet, amelyet hatalmaddal kiváltottál, és erős kézzel kihoztál Egyiptomból! 27 Emlékezz szolgáidra: Ábrahámra, Izsákra és Jákóbra, ne tekintsd e népnek a nyakasságát, gonoszságát és vétkét! 28 Ne mondhassák abban az országban, ahonnan kihoztál bennünket: Nem tudta az Úr bevinni őket arra a földre, amelyet megígért nekik; meggyűlölte őket, és azért vitte ki innen, hogy megölje őket a pusztában. 29 Pedig a te néped ők, a te örökséged, akiket nagy erőddel és kinyújtott karoddal hoztál ki.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(24) „Folyton lázadoztatok az Úr ellen…” (5Mózes 9)
Isten, Mózesen keresztül, meginti népét. Ennek az intésnek része az, ahogy Mózes emlékezteti Isten népét arra, hogy miközben ők folyamatosan megtapasztalták az Isten kegyelmét, mégis folyamatosan lázadoztak az Úr ellen. Amióta csak élnek, levegőt vesznek, folyton lázadoznak: ez az eredendő bűn (4–24). Tökéletes a diagnózis: minél több szeretetet, irgalmat, segítséget tapasztal az ember, annál szemtelenebb éppen azzal, akitől a sok jót kapja. Aki viszont az orrára koppint, attól tart, azzal nem mer szórakozni. Ilyenek vagyunk: a gyerek a szüleivel, a támogatott a segítőjével, Isten népe az ő megváltó Urával. Isten kegyelmes népéhez, de ebben a kegyelemben joggal ott fenyeget a „bot”, amely az engedetlen nép hátára suhintva soha nem haszontalan. A „bűnös” ember így „működik”, így kész megragadni a kegyelmet.
Ennek az intésnek része az imádság, amellyel Mózes közbenjáró könyörgést mondott népéért. Olyan ez, mint amikor megfeddem a gyermekemet, miközben a szívem szakad meg érte, mert nagyon szeretem; majd egész éjszaka könyörgök érte (25–29). Ilyenkor nemcsak a reggeli harangszót hallva mondom el szószerinti napi imádságomat, mindig ugyanazt –áldottak ezek a kötött imádságok, amikor kilúgozott a gondolkodásunk – hanem valakikért külön is könyörgök. Ezt teszi Mózes a népéért: akit megintünk, azért könyörgünk.
Ennek az intésnek része a határtalan szeretet. Soha nem nevezhető intésnek az, amelyben nincs szeretet. Az intésben lehet jogos indulat, de soha nincsen gyűlölet, harag, pusztítás; csak féltő szeretet. Tehát, ahogy a kegyelemnek mindig része az intés, hogy azzal vissza ne merészeljünk élni; úgy az intés mindig csak szeretetből fakadhat. Nagyapám, amikor felemelte ránk, elkényeztetett kölykökre a botját, abban nyílt indulat tört felszínre, de tiszta szeretettel, minden gyűlölettől mentesen. Milyen hatalmas az Isten szeretete, aki ezt az engedetlen népet átsegíti a Jordánon, beviszi arra a földre, ahol sokkal erősebb és szálkásabb népek laknak, mint ők. Itt a „szálkás” kifejezés nem csupán a testi erőre, hanem a jellembeli tulajdonságokra is vonatkozik. Istenük az, aki előttük vonul. Nem ők az erősek, hanem megváltó Uruk (1–3). Minden intés erre irányul: el ne bízzuk magunkat, és adjunk hálát az Isten szeretetéért!
Shakespeare „A vihar” című színműve kifejti az Istentől való intés természetét. Ebből kiderül, hogy nem lehet elmenekülni az ellenségek és a bajok elől, amelyeket okoztunk egymásnak; sőt, szembe kell néznünk azokkal; de a végén csak Isten szeretetének megbocsátó, elbocsátó ereje old meg mindent: „Most bocsássatok el és bocsássatok meg!”
Jöjj, Urunk, ints meg bennünket úgy, ahogy csak Te tudsz, megváltó szeretettel, amelyből élet támad!