„Épségben van-e az a fiú, Absolon?” 2Sám 18,19–32
19 Ahímaac, Cádók fia ezt mondta: Futok, megviszem az örömhírt a királynak, hogy igazságot szolgáltatott neki ellenségeivel szemben az Úr. 20 De Jóáb ezt mondta neki: Ne légy te ma hírvivő, majd máskor vihetsz örömhírt. Ma nem örömhírt vinnél, hiszen meghalt a király fia! 21 Egy etióp embernek azonban ezt parancsolta Jóáb: Menj, jelentsd a királynak, amit láttál! Az etióp ember leborult Jóáb előtt, azután futásnak eredt. 22 Ahímaac, Cádók fia megint ezt mondta Jóábnak: Bármi történjék is, elfutok én is az etióp után! De Jóáb ezt felelte: Miért futnál éppen te, fiam? Nem örömhír ez, amelyért jutalmat kapnál. 23 Bármi történjék is – mondta –, elfutok! Erre azt mondta neki Jóáb: Hát fuss! Futásnak eredt tehát Ahímaac a kikkári úton, és megelőzte az etiópot. 24 Dávid ott ült a két kapu között, az őrálló pedig fölment a kapu tetejére a bástyára, és amikor körülnézett, látta, hogy egy ember fut egyedül. 25 Az őr lekiáltott, és jelentette ezt a királynak. A király ezt mondta: Ha egyedül van, örömhírt hoz. Közben az az ember egyre közeledett. 26 Azután meglátta az őr, hogy fut egy másik ember is. Lekiáltott hát az őr a kapuba: Jön még valaki, az is egyedül fut! A király ezt mondta: Az is örömhírt hoz. 27 Majd ezt mondta az őr: Úgy látom a futása alapján, mintha az első Ahímaac, Cádók fia volna. Akkor ezt mondta a király: Jó ember ő, biztosan jó hírt hoz. 28 Ahímaac ezt kiáltotta a királynak: Békesség! Azután leborult a király elé arccal a földre, és ezt mondta: Áldott az Úr, a te Istened! Kezedbe adta azokat, akik kezet emeltek az én uramra, királyomra. 29 De a király ezt kérdezte: Épségben van-e az a fiú, Absolon? Ahímaac így felelt: Láttam egy nagy tömeget, de Jóáb elküldte a király egyik szolgáját meg a te szolgádat is, ezért nem tudom, mi történt. 30 A király erre ezt mondta: Eredj odébb, állj félre! Ő tehát odébbment, és félreállt. 31 Közben megérkezett az etióp ember is, és így szólt: Jó hírt küldenek, uram, királyom! Igazságot szolgáltatott ma neked az Úr mindazokkal szemben, akik fölkeltek ellened. 32 De a király ezt kérdezte az etióptól: Épségben van-e az a fiú, Absolon? Az etióp így felelt: Úgy járjanak az én uram, királyom ellenségei és mindazok, akik a vesztedre törnek, mint az a fiú!
Bibliaolvasó kalauz – Magyarné Balogh Erzsébet
„Épségben van-e az a fiú, Absolon?” (29.32). Dávid a legfontosabb kérdést teszi fel, mert egy személyben király és apa. A hadsereg parancsnokának, Jóábnak Absolon egy lázadó. Jézus egy személyben Fiú és Király. Absolon mint elutasított fiú lázad. Jézus mint engedelmes Fiú éppen a mi elutasítottságunk árát fizette meg. Nem az elkeseredés, nem a megbántottság, hanem a szeretetben való engedelmesség tanít meg győztes küzdelemre apákat és fiakat, anyákat és leányokat, testvéreket, felekezeteket, nemzedékeket.
RÉ 91 MRÉ 91
„…mint akiknek nincs semmijük és akiké mégis minden.” 2Korinthus 6,1–10
1 Vele együtt munkálkodva intünk is titeket: úgy éljetek, mint akik nem hiába kapták Isten kegyelmét. 2 Mert ő mondja: „A kegyelem idején meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek.” Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja! 3 Senkinek semmiféle megütközést nem okozunk, hogy ne szidalmazzák szolgálatunkat, 4 hanem úgy ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái: sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban, 5 verésekben, bebörtönzésben, nyugtalan időkben, fáradozásban, átvirrasztott éjszakákban, böjtölésben, 6 tisztaságban, ismeretben, türelemben, jóságban, Szentlélekben, képmutatás nélküli szeretetben, 7 az igazság igéjével, Isten erejével, az igazság jobb és bal felől való fegyvereivel, 8 dicsőségben és gyalázatban, rossz hírben és jó hírben, mint ámítók és igazak, 9 mint ismeretlenek és jól ismertek, mint meghalók és íme, élők, mint megfenyítettek és meg nem öltek, 10 mint szomorkodók, de mindig örvendezők, mint szegények, de sokakat gazdagítók, mint akiknek nincsen semmijük és akiké mégis minden.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(10) „…mint akiknek nincs semmijük és akiké mégis minden.” (2Korinthus 6,1–10)
A szolgáló élet kettősségeit sorolja az apostol: dicsőségben és gyalázatban, rossz hírben és jó hírben, ismeretlenek és jól ismertek, megfenyítettek és meg nem öltek, szomorkodók és mindig örvendezők, szegények és sokakat gazdagítók; mint akiknek nincs semmijük, és akiké mégis minden.
Minden ember, ebben a világban, ezeket a kettősségeket éli át, ha kapott rá az Úrtól valamiféle reflexiós képességet. De mégis más e kettősségek megélése a puszta emberlétben; és alapvetően más hitben járva, a Jézus Krisztusban.
Akik nem hitben járnak, azok menekülnek – amíg tehetik –, ezek elől a kettősségek elől, az élet, a tapasztalati testi-lelki jó irányába. Ez önmagában érthető, hiszen folyamatosan a problémákkal, a „halál árnyéka völgyének” nyers valóságával szembesülve elsorvad az életünk. Mégis ámítás minden ilyen menekülés. A bajokat – amíg tehetjük – elütjük magunktól; vagy emberi technikákkal, pszichológiai, vallásos és egyéb köntösbe öltöztetett önáltatással próbáljuk kezelni azokat. Hiszen valójában megváltásra van szükségünk!
Hitben járva azonban, Isten szolgái ezt a sok-sok kettősséget, reménységben élik meg. Ezek is látják a problémákat, két lábbal a földön járnak, nincsenek rózsaszín ködös illúzióik, de mégsem keserednek bele azokba, mert reménységük van, győzelmük van a Jézus Krisztusban.
Hitben járva tényleg olyanok vagyunk, mint akiknek semmijük sincs, mindent odaadnak; és akiké mégis minden az örök életben, az üdvösségben; így „onnan” visszafelé tekintenek erre a földi életre.