„...megparancsolta a király: Az én kedvemért bánjatok kíméletesen azzal a fiúval, Absolonnal!” 2Sám 18,1–18
1 Ezután számba vette Dávid a vele levő hadinépet, és ezredeseket meg századosokat állított az élükre. 2 Dávid a hadinép egyharmadát Jóábra bízta, egyharmadát Abísajra, Cerújá fiára, Jóáb testvérére, egyharmadát pedig a gáti Ittajra. A király ezt mondta a népnek: Magam is veletek megyek! 3 De a nép így felelt: Nem jöhetsz, mert ha mi megfutamodunk is, az nem számít; sőt ha a sereg fele meg is halna, az sem számít semmit. De te annyit érsz, mint tízezer magunkfajta ember. Jobb tehát, ha a városból segítesz bennünket. 4 A király ezt mondta nekik: Úgy teszek, ahogy jónak látjátok. Majd odaállt a király a kapu mellé, az egész hadinép pedig kivonult századonként és ezredenként. 5 Jóábnak, Abísajnak és Ittajnak megparancsolta a király: Az én kedvemért bánjatok kíméletesen azzal a fiúval, Absolonnal! Hallotta az egész hadinép is, hogy mit parancsolt a király Absolon felől minden vezérének. 6 Azután kivonult a hadinép a mezőre Izráel ellen, de az ütközetre az efraimi erdőben került sor. 7 Ott verték meg az izráeli sereget Dávid emberei. Nagy vereség érte ott őket azon a napon: elesett húszezer ember. 8 Kiterjedt a harc arra az egész vidékre, és a hadinépből sokkal többet pusztított el az erdő azon a napon, mint ahányan a csatatéren pusztultak el. 9 Dávid emberei egyszer csak rábukkantak Absolonra: Absolon egy öszvéren nyargalt; az öszvér beszaladt egy nagy tölgyfa sűrű ágai alá, Absolon pedig hajánál fogva fennakadt a tölgyfán. Ott lógott ég és föld között, mert az öszvér kiszaladt alóla. 10 Meglátta ezt valaki, és jelentette Jóábnak. Ezt mondta: Láttam, hogy Absolon egy tölgyfán függ! 11 Jóáb ezt mondta annak, aki a hírt hozta: Ha láttad, miért nem terítetted mindjárt a földre? Gondom lett volna rá, hogy tíz ezüstöt meg egy övet adjak neked. 12 De az az ember így felelt Jóábnak: Ha ezer ezüst ütné is a markomat, akkor sem emelnék kezet a király fiára. Hiszen fülünk hallatára parancsolta meg a király neked, Abísajnak meg Ittajnak, hogy vigyázzatok arra a fiúra, Absolonra! 13 Ha pedig alattomban elbántam volna vele, te sem fogtad volna a pártomat, hiszen a király előtt semmi sem marad titokban. 14 Jóáb erre így felelt: Mit is vesztegetem veled az időmet?! Majd három dárdát kapott a kezébe, és beledöfte őket Absolon szívébe, aki még életben volt a tölgyfán. 15 Azután körülfogta Absolont Jóáb tíz fegyverhordozó legénye, levágták és megölték. 16 Ekkor Jóáb megfújta a kürtöt, mire a hadinép felhagyott Izráel üldözésével, mert Jóáb megállást parancsolt a népnek. 17 Absolont pedig fogták, beledobták az erdőben egy nagy gödörbe, és egy igen nagy kőrakást hánytak rá. Az izráeliek pedig mind elfutottak, mindenki a maga otthonába. 18 Absolon még életében vett magának egy emlékoszlopot, és felállította azt a Király-völgyben, mert ezt gondolta: Nincs fiam, aki fenntartaná nevem emlékét. Ezért saját magáról nevezte el az oszlopot; Absolon emlékoszlopának hívják azt még ma is.
Bibliaolvasó kalauz – Lenkey István igemagyarázata
Ahítófel tanácsa hatástalan marad. Nemcsak az a része, amit nem fogadtak meg, hanem az a része is, melyet Absolon megfogadott. A tanács célja az volt, hogy Dávid meggyűlölje fiát. Dávid azonban ezt kéri: bánjatok kíméletesen azzal a fiúval. Ez nem egy gyűlölködő ember kérése, noha lett volna oka gyűlölni. A gonoszság nem kell, hogy legyőzze a szeretetet. A szeretet lehet erősebb. Még azt is lehet szeretni, aki az életünkre tör. Még azt is, aki a keresztre szegez. Erre a szeretetre hív meg minket is Jézus példája.
RÉ 480 MRÉ 344
„…a Krisztus szeretete szorongat minket…” 2Korinthus 5,11–21
11 Mivel tehát ismerjük az Úr félelmét, embereket győzünk meg, Isten előtt pedig nyíltan állunk. Remélem azonban, hogy a ti lelkiismeretetek előtt is nyíltan állunk. 12 Nem önmagunkat ajánljuk ismét nektek, hanem lehetőséget adunk nektek a velünk való dicsekedésre, hogy legyen mit felelnetek azoknak, akik azzal dicsekednek, ami csak látszat, és nem azzal, ami a szívben van. 13 Ha ugyanis révületbe estünk, Istenért történt, ha pedig józanok vagyunk, értetek van. 14 Mert Krisztus szeretete szorongat minket, mivel azt tartjuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt; 15 és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt. 16 Úgyhogy mi mostantól fogva senkit nem ismerünk test szerint: ha ismertük is Krisztust test szerint, most már őt sem így ismerjük. 17 Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. 18 Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. 19 Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és ránk bízta a békéltetés igéjét. 20 Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg Istennel! 21 Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(14) „…a Krisztus szeretete szorongat minket…” (2Korinthus 5,11–21)
Sokféleképpen lehet fordítani a „szorongat” kifejezést. Enyhébben fogalmazva így is mondhatjuk: Krisztus szerelme ösztönöz, inspirál, indít, motivál bennünket, így sürgeti a megújulást. Keményebben fogalmazva azonban azt mondhatjuk, hogy Krisztus szerelme nemcsak késztet, hanem kényszerít bennünket!
Olyan ez a kényszerítés, mint amikor hajótörést szenvedtünk mindannyian, és csak egy nagy mentőöv áll rendelkezésünkre, így mindnyájan kénytelenek vagyunk ebbe a mentőövbe kapaszkodni, és az egyetlen látható szigetre, együtt kijutni. Ez az egyetlen mentőöv, ez az egyetlen látható sziget a mi Urunk Jézus Krisztus megváltó szeretete. Egyedül Krisztus (solus Christus)!
Katonaként Marcaliban, a nyolcvanas évek elején, különböző felekezetekből való teológusok, minden fenntartás nélkül, együtt ragadhattuk meg ezt a mentőövet, a mi Urunk Jézus Krisztus megváltó szeretetét. Őbenne megállhattunk, egyébként elmerültünk volna a hullámok között.
Ez a krisztusi szeretet hívott el a szolgálatra; ez a szeretet szorongat, késztet, és naponta megerősítve kényszerít az Úr örömteli szolgálatára. Ez a szolgálat életünk egyetlen értelme, amiben soha nem „éghetünk ki”!