Hálaadó istentisztelettel egybekötött ünnepségen adták át a belül átalakított és korszerűsített gönci református templomot, illetve a szomszédságában található, megújult és kibővített bibliamúzeumot, ezzel lezárult a másfél éven át tartó Károlyi Gáspár Program.
November 7-én a gönci református templomban ünnepi istentiszteleten adtak hálát Károlyi Gáspár és társai 425 évvel ezelőtti bibliafordító munkájáért. Az esemény egyben a tavaly április óta tartó Károlyi Gáspár Program lezárása volt, melynek keretében megújultak a ma is gyülekezeti használatban lévő történelmi helyszínek.
Az evangélikus, katolikus és református egyház püspökei november 4-i találkozójukon megemlékeztek az 1956-os forradalom áldozatairól, a család és a teremtett világ védelmének fontosságát hangsúlyozták, valamint megerősítették az ökumenikus ifjúsági munka iránti elkötelezettségüket.
Molnár Miklós nagytiszteletű úr személyében a magyar református lelkipásztori kar áldott életű és példamutató szolgája ment el a minden élők útján és tért haza Megváltó Urához – Fekete Károly püspök írása.
Megemlékeztek az 1956-os forradalom áldozatairól, a család és a teremtett világ védelmének fontosságát hangsúlyozták, valamint megerősítették az ökumenikus ifjúsági munka iránti elkötelezettségüket az evangélikus, katolikus és református egyház püspökei, akik november 4-én a Magyarországi Református Egyház Zsinati Székházában találkoztak.
Végre napirendre került a sokak által régóta áhított mindennapos iskolai éneklés ügye. A kérdés kapcsán a világszerte ismert és elismert Kodály-módszer hazai helyzetéről is sok szó esik mostanában. De tudjuk-e, hogy a nagy zeneszerzőről elnevezett zenepedagógiai metódust valójában egyik tanítványa, egy református atyánkfia, Ádám Jenő zeneszerző, karnagy, népdalgyűjtő és zenepedagógus dolgozta ki?
Liszt az eredetileg zenekarra készült kompozíciót Dániel fia emlékére írta, aki 1860-ban huszonkét évesen hunyt el. Méhes Balázs gondolatai Liszt Ferenc Gyászódájáról.
Jogerős határozat született ifj. Hegedűs Loránt két éve húzódó fegyelmi ügyében, mely a 2013. november 3-án tartott, szoboravatással egybekötött Szabadság-téri istentisztelet után indult. Az ügyben eljáró egyházkerületi bíróság megismételt eljárásban, másodfokon is megerősítette a korábbi döntést.
„Keresztyén emberként újra és újra át kell gondolni a reformáció tanítását és azt ma is meg kell valósítani életünkben" – mondta köszöntőjében Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára a MEÖT október 31-i, a budapesti Reformációi Emlékparkban tartott ünnepségén.
Van rendszer abban, ahogyan oltogatja és gyújtogatja az életek csillagait? Keresem az emberi logikámmal. De az értelmemnek adott válasz helyett érzések jönnek. Félelem és remény. Sebestyén Katalin írása.
A keresztyénség protestáns arculata a hétköznapi életben is felfedezhető, Bogárdi Szabó István püspök szerint a protestáns emberek kevésbé hajlamosak a luxusra mint mások, de ez nem jelenti azt, hogy ne szeretnék a szépet. A reformáció napja alkalmából a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnökével a Parókia Portál készített interjút.
„Akkor tud az egyház időszerűen szolgálni, ha a tradíciókat élő segítséggé tudja változtatni" – a reformáció üzenetéről beszélt Balog Zoltán miniszter a Károli Gáspár-díj átadásán. A protestáns örökség megtartásáért és megújításáért ezúttal Kósa Lászlót, Zentai Tündét és Tölli Balázst tüntették ki.
A kelet-szibériai orosz hadifogolytáborokban sínylődő református és evangélikus honvédek protestáns gyülekezetet alapítottak az első világháború idején. A szolgálatot olyanok vállalták, akik itthon már részt vettek a gyülekezeti, felekezeti iskolai, evangéliumi egyesületi életben. Voltak közöttük tanítók, tanárok és más értelmiségiek is. Egyikük még összecsukható harmóniumot is épített.
Az élő bolygót olyan állapotban kell az utódokra hagyni, ahogy kaptuk – hangsúlyozta az államfő október 28-án, amikor Veres András római katolikus és Szabó István református püspököket fogadta hivatalában.
Alapításának 90. évfordulóját ünnepli a Theológiai Szemle. A szaklap ünnepi számának témájául a migrációt választotta a szerkesztőbizottság. A lap története során mindig reagált az aktualitásokra, ezért döntöttek most úgy, hogy a menekültkérdéssel foglalkoznak.
A zsidó vallás, a római katolikus, ortodox, evangélikus és református keresztények egyéni és közösségi bibliaolvasási szokásait mutatták be a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Hittudományi Karának Vallástörténeti és Bibliateológiai Tanszéke, a KRE Bölcsészettudományi Karának Hermeneutikai Kutatóközpontja és a Magyar Bibliatársulat Alapítvány által szervezett konferencián.