A kesznyéteniek tíz éve használhatatlan állapotú templomukat szeretnék felújítani, hogy újra az épületben tarthassák istentiszteleteiket – ebben segíthetjük őket vasárnapi adományainkkal.
Emléknapot tart szombaton Erdélyi János költő, író, újságíró, főiskolai tanár halálának 150. évfordulója alkalmából a Sárospataki Református Kollégium.
Az Egyházi Ügyfélszolgálati Központ tájékoztatása szerint november 15-ig lehet megújítani a flottatagok korábbi szerződését, de nem érdemes addig várni. Ha Önök még nem kerültek át az új flottába, jelezzék azt az ügyfélszolgálaton!
Négygyermekes édesapa, jogász, az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár. Dr. Fürjes Zoltán szerint Istennek jó humora van, és nagyon messziről fordította őt vissza.
„Bármilyen kevés, amit tenni tudunk egymásért, mégis szabad jót tennünk – hálából Isten legnagyobb jótettéért, Jézus Krisztusért" – emlékeztetett a reformátorok által is felismert igazságra Kondor Péter evangélikus püspök hétfőn, a reformáció hónapjának budapesti nyitó alkalmán.
55 év szolgálat után nyugdíjba vonul Takaró Károly kelenföldi református lelkész. A korábbi tábori püspököt a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki vasárnap.
A keresztyén embernek felelőssége van a teremtett világ megőrzésében. Erre figyelmeztet a Teremtés hete, amelyet idén szeptember 30. és október 7. között tartanak. Szűcs Boglárkát, a Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Mozgalmának referensét kérdeztük a részletekről.
„Célunk volt, hogy ezzel a programmal közelebb hozzuk a gyülekezeteket az itt élő emberekhez. Úgy vélem, hogy így kell felépíteni a missziót: először ismerjenek meg minket” – fogalmazott Hajdú Bálint Kadosa, a pestszentimrei református gyülekezet lelkipásztora az Egy úton elnevezésű rendezvényről, melyre mi is ellátogattunk.
Keresztes Ilona, a Kossuth Rádió szerkesztője, a Vendég a háznál című műsor gazdája kapta elsőként a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított Tőkéczki László-díjat. A Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnokáról elnevezett díjat szeptemberben 24-én adták át Budapesten.
Teljesen felújították a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tornakápolna református templomát. A mindössze hét fős gyülekezet példa nélküli összefogással valósította meg a beruházást, amelyről korábban már beszámoltunk. A munkálatok befejezéséért most ünnepi istentiszteleten adott hálát a gyülekezet.
Az adózók mintegy 997 millió forinttal támogatták idén a Magyarországi Református Egyház társadalmi szolgálatát, 209 ezren ajánlották személyi jövedelemadójuk 1 %-át „egyszerűen református" célra. Köszönjük!
Gyűjtőköri napot szervezett a Magyar Nemzeti Levéltár szeptember 15-én a budapesti Bécsi kapu téri épületében, ahol lehetőség volt az otthon őrzött első világháborús magándokumentumok felajánlására és digitalizálására is. Pintér Tamás történésszel, a Nagy Háború Blog szerkesztőjével, a Károli Gáspár Református Egyetem doktori iskolájának hallgatójával beszélgettünk.
Eljött az igazság pillanata. Ez a mondás jutott eszembe a Sargentini-jelentés manipulatív elfogadtatása után. Ezt a szólást akkor alkalmazzuk, ha valaminek a mibenléte nem egyértelmű, de eljön a pillanat, amikor lehull a lepel, és valamiről, ami rejtőzködő, ami leplezi önmagát – Köntös László írása.