Augusztus 24–26. között a budapesti Ráday Házban tartotta a Magyarországi Református Egyház Doktorok Kollégiuma az ez évi konferenciáját. A találkozó három napján a szervezet tizenöt szekciójában százhuszonhét tudományos előadás, illetve beszámoló hangzott el, amelyeket élénk megbeszélés követett. A seregszemle fontosságát, az egyes szekciókban folyó munka értékét mutatja a résztvevők magas száma is: kétszázhúszan érkeztek az eseményre, amelyről Vladár Gábor, a Pápai Református Teológiai Akadémia teológusprofesszora, a testület elnöke számolt be.
A plenáris ülés nyitóáhítatát a vendéglátó Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, Balog Zoltán tartotta az Ef 6,10–20 textusa alapján. Bevezetésként hangsúlyozta, hogy a hívő embernek időről időre meg kell állnia és számot kell adnia Istentől kapott életfeladatának teljesítéséről. Ez nemcsak a személyes életünkkel való őszinte szembenézést jelenti, hanem az egyházkormányzás felelőssége is megköveteli a hatéves ciklus végén az őszinte számadást. A textusból kiindulva rámutatott arra, hogy a jövendőre egyedül Jézus Krisztus győzelme felől tekinthetünk. Ezért a dicsőség nem a szenvedés elkerülése, hanem a kereszt felvétele. Isten munkájának valódi terepe a megtöretés és a kiszolgáltatottság helyei. Az egyház küzdelme ugyanis nem emberi erőfitogtatás és nem térfoglalás. Püspöki szolgálatára is tekintve Balog Zoltán hivatkozott egykori tanítómesterének szavaira: az evangéliumnak nem teret kell teremteni, hanem teret kell engedni (G. Sauter).
– Nem mindig kell cselekedni vagy elfoglalni a teret. Nekünk nem emberi tereket kell teremtenünk az evangélium számára, hanem egyszerűen engednünk kell, hogy Isten Igéje végezze a maga munkáját. Mi nem test és vér ellen harcolunk, ezért a gonoszság lelkei elleni küzdelmünket nem fordíthatjuk embertársaink ellen. Nem démonizálhatjuk ellenfeleinket, nem igazolhatjuk vele önmagunkat. Az „Isten fegyverzetének” hiánytalannak kell lennie, mert az nem csupán felvett jelmez, hanem valódi belső átalakulást jelez. Megosztott élet az, ahol a szív ugyan az Istené, de a fej, a kéz, a láb más biztosítékokat keres, vagy éppen világi fegyverek után kapkod – hívta fel a figyelmet a püspök. Ebben az összefüggésben másik tanítómestere, Varga Zsigmond újszövetséges professzor szavait idézte: „Aki másféle támadóeszközt is akar használni az egyházban, az eredményt ugyan nem ér el, de arról bizonyságot tesz, hogy nem hisz igazán Isten igéjének az erejében.” Az egyház ereje ugyanis nem önmagából fakad, hanem Krisztus feltámadásának az erejéből – zárta gondolatmenetét a vendéglátó egyházkerület püspöke.
A konferenciát megnyitó plenáris ülés témája az imádság volt. Vladár Gábor, a Magyarországi Református Egyház (MRE) Doktorok Kollégiumának elnöke köszöntőjében hangsúlyozta, hogy témaválasztásukkal nem csupán egyházunknak a 2026. évre meghirdetett tematikájához kívántak csatlakozni, hanem egyúttal igyekeztek komolyan venni jelen egyházi helyzetünket is. Az MRE Doktorok Kollégiuma elnöke szerint olyan korban élünk, amikor még az egyházon belül is egyre kevesebb elemi ismeretünk van hitről, kegyességről, imádkozó keresztyén életről. Valamikor a keresztyén családban, a szűkebb társadalmi közösségben észrevétlenül épültek be a változatos kegyességi formák az egyén életébe. Ezzel ma már nem számolhatunk, ezért az egyház közösségének kell lépéseket tennie ebben az irányban. Éppen a minden korosztályt érintő imádság kérdésében lehet az MRE Doktorok Kollégiumának is felelőssége. Egy közösség ugyanis képes együtt imádkozni, és képes az imádságról együtt gondolkodni is. A hívő ember Isten előtti létének legszebb modellje az imádkozás – összegezte mondandóját Vladár Gábor.
A plenáris ülés három előadása az imádság tematikáját három különböző szempontból taglalta. Karasszon István professzor, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának oktatója Az ima műfajai a zsoltárokban címen tartott előadást. Abból a megfigyelésből indult ki, hogy bár az Izráelt körülvevő kultúrkörök mindegyikében megtalálható a himnusz műfaja, a bibliai zsoltárköltészet sajátosságát azonban Izráel teológiai tradícióinak erős jelenléte adja. A forma- és műfajtörténeti kutatás által meghatározott műfajok tehát egy hosszabb teológiai eszmélődés eredményeként jöttek létre. A zsoltárkutatás megkülönböztet leíró és elbeszélő himnuszokat, amelyekből később egyéb műfajok is kinőhettek. Az elbeszélő himnuszból például az úgynevezett történeti zsoltárok, ami mutatja, hogy a történeti elem elkülönülhet a kultuszi háttértől. Különösen érdekes a hálaénekek típusa: ezekben a zsoltáros az Istennek tett fogadalmát teljesíti. Az ilyen himnuszokban megszólaló „én” a zsoltárköltészet „paradigmatikus” személyévé válik. A panaszzsoltárok jellegzetessége, hogy bennük a panasz mellett mindig megszólal az Isten iránti bizalom is. A teológiai reflexió folyamata különösen a király- és trónralépési zsoltárokban látszik, hiszen a környező királyideológiákat nem vehette át egészében Isten népe. A zsoltárok utóhatása az előadó szerint az ókori és középkori költészetben is érezhető.
Papp Anette, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának docense az imádság és az imaszöveget ringató dallam kapcsolatát állította a középpontba Imádság és ének című előadásában. Az éneklés nem csupán művészi forma, hanem az ember legősibb kommunikációs eszköze. Az éneklésnek, a zenének minden korban és kultúrában nagy szerepe volt a transzcendens világával való kapcsolattartásban – hangsúlyozta Papp Anette. Isten ugyanis párbeszédes viszonyban van az emberrel, és ennek a kapcsolattartásnak középponti formája az istentisztelet. Az istentiszteletnek tehát az éneklés és a zene nem csupán formai eleme, hanem a hívő imádság egyik formája, amelynek forrása maga Isten. Mindig tudatában kell lennünk annak, hogy Isten földi gyülekezetének éneklése a mennyei istentisztelet visszhangja. A bibliai zsoltárok nem csupán ritmikus szövegek, hanem egyúttal imádságok is. Ezért mindig a szöveghez méltó dallamformákra kell törekednünk, mert Isten dicséretének kifejezési formája nem lehet méltatlan Istenhez – emelte ki a docens. Az előadó mondandóját gazdag és a témához illő, találó idézetekkel illusztrálta.
Barta Zsolt, a Pápai Református Teológiai Akadémia docense Egy szívvel és egy szájjal. A liturgikus imádkozás fő szempontjai című előadásában az istentiszteleti imádság személyes és közösségi jellegének kapcsolatát vizsgálta. Kiindulópontját Jézus tanítása adta: az imádság a szív legbelsőbb ügye, ugyanakkor az egyház közös könyörgése is (vö. Mt 6,5kk). Kálvin (Institutio) és Ravasz László (1927-es Ágendája) iránymutatása, valamint liturgiatörténeti és rítuselméleti szempontok alapján Barta Zsolt kifejtette, hogy a gyülekezeti imádság az egyház közös hitének, emlékezetének és reménységének hordozója. Formáját az imádkozó közösség élethelyzete, az imádság időtartama és gyakorisága is meghatározza. Nyelve a hit világos igazságaira épül, de a Szentírás nyelvezetéből, annak képeiből, történeteiből is merít. A közös imádság akkor éri el célját, ha világos, követhető, teológiailag fegyelmezett, és így a gyülekezet nem csupán hallgatója, hanem saját könyörgéseként mondhat rá áment – fejtette ki a Pápai Református Teológiai Akadémia docense.
Az előadásokat pódiumbeszélgetés követte Darvas István, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem rabbi-mesteroktatója, Dejcsics Konrád OSB, pannonhalmi szerzetes, Szabó Lajos, az Evangélikus Hittudományi Egyetem professzora, valamint Papp Ferenc professzor, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának oktatója részvételével. A beszélgetést Hodossy-Takács Előd, az MRE Doktorok Kollégiuma főtitkára moderálta. A pódiumbeszélgetés alaphangját Luther közismert mondata adta meg: „Imádság nélkül keresztyénnek lenni annyira lehetséges, mint lélegzetvétel nélkül életben maradni.” Szabó Lajos idézte később Bonhoeffer tanácsát is: „Egy nap, amiből hiányzik a reggeli ima, az esti ima és a személyes közbenjárás, valójában értelmetlen és jelentéktelen nap.” Ehhez kapcsolódóan fogalmazta meg Papp Ferenc egy korábbi igehirdetésére hivatkozva: Európa vagy imádkozik, vagy nem lesz.
Darvas István két ószövetségi imádság (1Sám 1,9kk: Anna; 5Móz 3,23kk: Mózes) alapján rámutatott az imádság bensőségességére, és egyúttal hangsúlyozta a zsidó imádkozási hagyomány kötött gyakorlatát. Dejcsics Konrád a meditáció és a zsoltárok szerzetesi közösségen belüli kapcsolatáról szólt. A továbbiakban a kötött és a szabad imádság hasznáról, kölcsönös kapcsolatáról volt szó. A beszélgetőtársak megegyeztek abban, hogy a kötött imádság megóvja az egyéni és közösségi imaéletünket a beszűküléstől, segítheti és gazdagíthatja azt. A hagyományhű liturgikus imádság mind a zsidó, mind pedig a katolikus imaélet központi eleme. A kötött imádság természetesen nem zárja ki a személyes megszólalás lehetőségét, az imádkozás ugyanis nem alkalmi szükséglet, hanem lételem.
Újabb témaként vetődött fel a személyes és a gyülekezeti összefüggéseken túl az imádságnak a médiumokban, illetve az online térben való megjelenése. Döntő fontosságú a beszélgetés résztvevői szerint az elhangzó imádságok minősége, őszintesége és tisztasága, amely óhatatlanul felveti az imádkozó egyház felelősségét. A régen élt „nagy” imádkozók imádsága ma is kiapadhatatlan forrás és kincs, de egyúttal felelősségünk, hogy ezek tovább éljenek és aktívak maradjanak. Amint Szabó Lajos fogalmazott: az imádság személyes megszólalás vállalása, a közösségi örökség féltése, és az igényes liturgikus nyelv gondozása, ápolása. Példaként említette Augustinus egyházatya szentlélekváró imádságát, amelynek minden szava élő és eleven most is:
„Isteni szeretet, szent közössége a mindenható Atyának, a boldog Fiúnak: ó vigasztaló Lélek! Szállj az én lelkem hajlékába hatalmas erőddel, ragyogó világosságod fényével, vidítsd fel elhanyagolt bensőmnek homályos zugait! Ó, kegyes vendég, tedd termékennyé harmatod bőségével a hosszú szárazságtól kiaszott bensőmet, sebesítsd meg szereteted nyilával lelkem belsejét, gyújtsd lángra üdvösséges tüzeddel az én megdermedt szívemet, ragyogd be a szent buzgalom tüzével, és áraszd el testemnek-lelkemnek minden rejtekét! Adj innom gyönyörűséged patakjából, hogy elmenjen a kedvem a világ megmérgezett édességének ízétől! Taníts meg akaratod teljesítésére, mert te vagy az én Istenem!”
A megnyitó napon köszöntőt mondott Trócsányi László, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora, valamint Literáty Zoltán, az intézmény hittudományi karának dékánja is.
A plenáris ülés előadásainak teljes szövegét, a konferencia további menetéről szóló beszámolókat, valamint a különböző szekciókban elhangzott tanulmányokat az MRE Doktorok Kollégiuma periodikájának karácsonyra megjelenő számában lehet majd olvasni.