„Nem jó az embernek egyedül lenni…” 1Móz 2,4b–25
4b Amikor az Úristen a földet és az eget megalkotta, 5 még semmiféle mezei fű nem volt a földön, és semmiféle mezei növény nem hajtott ki, mert az Úristen még nem bocsátott esőt a földre. Ember sem volt, aki a földet megművelje. 6 Akkor forrás fakadt a földből, és mindenütt megöntözte a termőföld felszínét. 7 Azután megformálta az Úristen az embert a föld porából, és az élet leheletét lehelte az orrába. Így lett az ember élőlény. 8 Ültetett az Úristen egy kertet Édenben, keleten, és ott helyezte el az embert, akit formált. 9 Sarjasztott az Úristen a földből mindenféle fát, szemre kívánatosat és eledelre jót; az élet fáját is a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának fáját. 10 Édenből pedig fakadt egy folyó, hogy a kertet öntözze; onnan aztán szétágazott, és négy ágra szakadt. 11 Egyiknek Písón a neve. Ez megkerüli Havílá egész földjét, ahol arany van. 12 Ennek a földnek az aranya jó. Van ott illatos gyanta és ónixkő. 13 A második folyónak Gíhón a neve. Ez megkerüli Etiópia egész földjét. 14 A harmadik folyónak Tigris a neve. Ez Assúr keleti részén folyik. A negyedik folyó pedig az Eufrátesz. 15 Fogta tehát az Úristen az embert, és elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze azt. 16 Ezt parancsolta az Úristen az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, 17 de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert azon a napon, amelyen eszel róla, halállal lakolsz. 18 Azután ezt mondta az Úristen: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat. 19 Formált tehát az Úristen a földből mindenféle mezei állatot, mindenféle égi madarat, és odavitte az emberhez, hogy lássa, minek nevezi; mert minden élőlénynek az a neve, aminek az ember elnevezi. 20 Így adott az ember nevet minden jószágnak, az égi madaraknak és minden vadállatnak, de az emberhez illő segítőtársat nem talált. 21 Mély álmot bocsátott azért az Úristen az emberre, és az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját, és húst tett a helyére. 22 Az emberből kivett oldalbordát az Úristen asszonnyá formálta, és odavezette az emberhez. 23 Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett. 24 Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és ezért lesznek egy testté. 25 Még mindketten meztelenek voltak: az ember és a felesége is, de nem szégyellték magukat.
Bibliaolvasó Kalauz – Mucsi Zsófia igemagyarázata
„Nem jó az embernek egyedül lenni…” (18) Ez a mondat úgy született, hogy Isten nézte a magányos embert. Nézte, és elkezdett együttérezni vele. Ma sincs ez másképp. Látja Isten a magányosokat, egyedül lévőket, párt keresőket, és átérzi, hogy miben vannak. Be tudod-e engedni a szívedbe Isten együttérzését, mielőtt tovább olvasnád a mondat folytatását?
RÉ21 842
Zsoltárének | 116 | Szeretem és áldom az Úr Istent
„A Lélek pedig azonnal kivitte őt a pusztába.” Mk 1,12–15
12 A Lélek pedig azonnal kivitte őt a pusztába. 13 Negyven napig volt a pusztában, miközben kísértette a Sátán. Vadállatok között élt, és angyalok szolgáltak neki. 14 Miután Jánost fogságba vetették, elment Jézus Galileába, és így hirdette az Isten evangéliumát: 15 Beteljesedett az idő, és elközelített az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!
Az Ige mellett – Karsay Eszter igemagyarázata
(12) „A Lélek pedig azonnal kivitte őt a pusztába.” (Mk 1,12–15)
A magasztos jelenet után megdöbbentő ellentét, hogy ugyanaz a Lélek elragadja drasztikusan, szinte kiveti a pusztába a kísértések gyötrelmébe. Negyven nap. A teljesség száma mindig sorsdöntő eseményt idéz: a pusztai vándorlás éveit, Mózes negyven napját a Sínai-hegyen, ahol a törvény táblái készülnek (2Móz 24,18). Illés próféta ennyit gyalogol a Hórebig (1Kir 19,8). Hosszú idő. Nem értjük. Lázadunk a kísértések idején, hogy Isten engedi azokat és a bajokat is. Bár mi is tesztelünk mindent, mielőtt használatba vennénk. A kísértés életünk szükséges kelléke. A puszta próbaüzem, hitünk tesztje. A palesztin puszta nem olyan, mint nálunk a Hortobágy. Kietlen. Márk nem részletezi. Tömören annyit ír: „Vadállatok között élt és angyalok szolgáltak neki” (13). Különös így együtt a kettő. Máshol ilyet nem olvasunk. A megszelídített természet és az angyalok erői a messiási kort (Ézs 11,6) vetítik előre. Bátorít a mi kísértéseinkben. Jézus hitelesen tanít imádkozni: „…ne vígy minket kísértésbe” (Mt 6,13). Átélte annak kínjait. János küldetése prófétai sorssal zárul (14), Jézussal egészen új kezdődik: „Beteljesedett az idő, és elközelített az Isten országa.” (15)
