„kiűzte az Úristen az Éden kertjéből [az embert]” 1Móz 3
1 A kígyó pedig ravaszabb volt minden vadállatnál, amelyet az Úristen alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek? 2 Az asszony így felelt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, 3 csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén áll, mondta Isten: Ne egyetek abból, ne is érintsétek, hogy meg ne haljatok! 4 A kígyó erre így felelt az asszonynak: Dehogy haltok meg! 5 Hanem jól tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó és mi a rossz. 6 Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, hogy csábítja a szemet, és kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított hát a gyümölcséből, és evett. Adott a vele levő férjének is, és ő is evett. 7 Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy meztelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőket készítettek maguknak. 8 Amikor aztán meghallották az Úristen hangját, amint szellős alkonyatkor sétált a kertben, az ember és a felesége elrejtőzött az Úristen elől a kert fái között. 9 De az Úristen kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy? 10 Az ember így felelt: Meghallottam hangodat a kertben, és megijedtem, mert meztelen vagyok, és ezért elrejtőztem. 11 Az Isten erre azt kérdezte: Ki mondta meg neked, hogy meztelen vagy? Talán ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél? 12 Az ember így felelt: Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, ezért ettem. 13 Akkor az Úristen ezt kérdezte az asszonytól: Mit tettél? Az asszony így felelt: A kígyó szedett rá, ezért ettem. 14 Akkor ezt mondta az Úristen a kígyónak: Mivel ezt tetted, átkozott légy minden jószág és minden vadállat között: hasadon járj, és port egyél egész életedben! 15 Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között: ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod. 16 Az asszonynak ezt mondta: Igen megnövelem terhességed fájdalmát, fájdalommal szülöd gyermeked. Vágyakozni fogsz férjed után, ő pedig uralkodni fog rajtad. 17 Az embernek pedig ezt mondta: Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott miattad, fáradsággal élj belőle egész életedben! 18 Tövist és bogáncsot hajtson neked, és a mező növényét egyed! 19 Arcod verejtékével egyed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél! Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba! 20 Az ember Évának nevezte el a feleségét, mert ő lett az anyja minden élőnek. 21 Az Úristen pedig bőrruhát készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket. 22 Azután ezt mondta az Úristen: Íme, az ember olyan lett, mint miközülünk egy: tudja, mi a jó, és mi a rossz. Most azért, hogy ki ne nyújthassa kezét, és ne szakíthasson az élet fájáról is, hogy egyen, és örökké éljen, 23 kiűzte az Úristen az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett. 24 És miután kiűzte az embert, odaállította kelet felől az Éden kertjéhez a kerúbokat és a villogó lángpallost, hogy őrizzék azt az utat, amely az élet fájához vezet.
Bibliaolvasó Kalauz – Kustár Zoltán igemagyarázata
Ádám és Éva olyan akart lenni, mint az Isten. A büntetés ezért arra emlékezteti őket, hogy ez lehetetlen. A férfi csak fáradsággal képes az alkotásra, a nő csak fájdalommal adhat egy gyermeknek életet. Nem vagyunk hát olyanok, mint az Isten, akinek mindehhez elég csak szólnia. Milyen jó, hogy Isten fia emberré lett értünk, és a benne való hit által Isten gyermekei lehetünk! Ennek a lehetősége mindenki előtt nyitva áll – ezt kell hát hittel megragadni!
RÉ21 394 • IÉ Ézs 55,1–5 • Zsolt 13
A vasárnap éneke | 246 | Urunk, ez a hála napja
Heti zsoltár | 7 | Ó, én Uram és én Istenem
„Erre azok a hálókat otthagyva azonnal követték őt.” Mk 1,16–20
16 Amikor a Galileai-tenger partján járt, meglátta Simont és Andrást, Simon testvérét, amint hálót vetettek a tengerbe, mivel halászok voltak; 17 és így szólt hozzájuk Jézus: Kövessetek engem, és én emberhalászokká teszlek titeket. 18 Erre azok a hálókat otthagyva azonnal követték őt. 19 Amikor egy kissé továbbment, meglátta Jakabot, Zebedeus fiát és Jánost, a testvérét, amint a hálóikat rendezgették a hajóban; 20 és azonnal elhívta őket, azok pedig apjukat, Zebedeust a napszámosokkal együtt a hajóban hagyva, elmentek őutána.
Az Ige mellett – Karsay Eszter igemagyarázata
(18) „Erre azok a hálókat otthagyva azonnal követték őt.” (Mk 1,16–20) Jézus elhívja első tanítványait, a két testvérpárt. Meglátja Simont és Andrást, megszólítja őket, amikor éppen bevetették a hálókat: „Kövessetek engem, és én emberhalászokká teszlek titeket.” (17) Erre otthagytak mindent, és vele mentek. A Zebedeus fiait később szólította meg. Munka után mosták hálóikat, apjukat és a velük dolgozó legényeket otthagyva követték őt (20). Közülük hárman lettek a tizenkettőből Jézus belső körének tagjai, Péter, Jakab és János, akiket néha külön is maga mellé vett. Micsoda erő volt Jézus hívásában, hogy ilyen mindent megváltoztató, egzisztenciális döntésre késztette őket! Mi kit követünk ehhez hasonló teljes önátadással? Csak a magunk ösztöneit és pillanatnyi érzelmeit vagy hangos divatdiktátorokat és véleményvezéreket? Harsány szónokokat, felszabadító ígérgetéseket, erőszakos vitákat, amelyek indulatokkal fertőznek meg minket is? Álmainkat, értelmes célokat vagy rövid távú sikereket, gyorsan szerezhető gazdagodást, kényelmet, hogy mindig jól járjunk? Megragadott már Krisztus elhívása úgy, hogy mindent veszni hagyjunk, mint Pál apostol? (L. Fil 3,8) Ő szól. Követjük? Tanuljuk Jézustól, hogyan kell halászni?
