„Ha azonban valaki mint keresztyén szenved, ne szégyenkezzék, hanem dicsőítse Istent ezzel a névvel.” 1Pt 4,12–19
12 Szeretteim! A szenvedés tüze miatt, amely megpróbáltatásul támadt közöttetek, ne csodálkozzatok úgy, mintha valami meglepő dolog érne titeket. 13 Sőt, amennyire részesültök Krisztus szenvedésében, annyira örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is ujjongva örülhessetek. 14 Boldogok vagytok, ha gyaláznak titeket Krisztus nevéért, mert a dicsőség Lelke, Isten Lelke megnyugszik rajtatok. 15 Közületek tehát senki se szenvedjen mint gyilkos, mint tolvaj, mint gonosztevő vagy mint más dolgába avatkozó. 16 Ha azonban valaki mint keresztyén szenved, ne szégyenkezzék, hanem dicsőítse Istent ezzel a névvel. 17 Mert itt van az idő, amikor elkezdődik az ítélet Isten háza népén. Ha pedig először rajtunk kezdődik, akkor mi lesz a vége azoknak, akik nem engedelmeskednek Isten evangéliumának? 18 És ha az igaz is alig menekül meg, akkor hova lesz az istentelen és a bűnös? 19 Akik tehát Isten akaratából szenvednek, azok is ajánlják lelküket a hű Teremtőnek, és cselekedjék a jót!
Bibliaolvasó Kalauz – Sándor Balázs igemagyarázata
A jelen világ és különösen a fennálló korszak kerüli a szenvedést. Fél a fájdalomtól, szégyelli a sikertelenséget. Az apostol arról ír, hogy a szenvedés örömöt kell, hogy jelentsen Krisztus követőinek. Tudunk-e szemléletet váltani? Képesek vagyunk-e örülni annak, ha betölthetjük krisztusi küldetésünket, és hitünkért szenvedésben lehet részünk?
RÉ21 603
A Szentháromság dicsérete | 565 | A menny Urának tisztelet
„Élhet valaki kétezer évig is, ha nem tud gyönyörködni a jóban! Végül is egy helyre kerül mindenki.” Préd 6
1 Láttam, hogy van egy rossz dolog a nap alatt, amely elhatalmasodhat az emberen: 2 Ha Isten valakinek gazdagságot, kincseket és tekintélyt ad, úgyhogy nem hiányzik neki semmi, bármit is kívánna, de Isten nem engedi meg, hogy élvezze azt, hanem idegen ember élvezi, az hiábavaló és fájdalmasan rossz dolog. 3 Ha valakinek száz gyermeke születik is, ha sok évig él is, magas kort érve meg, de ha nem tudja élvezni javait, sőt méltó temetés sem jut neki, akkor azt gondolom, hogy jobb az elvetéltnek, mint neki. 4 Mert az hiábavalóságra jött, sötétben megy el, és nevét sötétség takarja. 5 Még a napot sem pillantotta meg, nem tudta meg, milyen az, de nyugodtabb sors jutott neki, mint amannak. 6 Élhet valaki kétezer évig is, ha nem tud gyönyörködni a jóban! Végül is egy helyre kerül mindenki. 7 Az ember egyre a szájáért fáradozik, de kívánsága csak nem teljesül. 8 Mert mi előnye van a bölcsnek az ostobával szemben, és a szegénynek azzal szemben, aki tudja, hogyan kell élni az életet? 9 Többet ér az, amit lát a szem, mint ami után sóvárog a lélek. Ez is hiábavalóság és hasztalan erőlködés.10 Régtől fogva megvan a neve annak, ami létezik, és tudott dolog a sorsa. Ezért nem szállhat perbe az ember azzal, aki fölötte áll. 11 Sok beszéd van, amely csak a hiábavalóságot szaporítja: mi haszna van belőle az embernek? 12 Mert ki tudja, mi jó az embernek az életben? Hiábavaló életének napjai meg vannak számlálva, árnyékként tölti el azokat. Ugyan ki mondhatná meg az embernek, hogy mi történik utána a nap alatt?
Az Ige mellett – Karsay Eszter igemagyarázata
(6) „Élhet valaki kétezer évig is, ha nem tud gyönyörködni a jóban! Végül is egy helyre kerül mindenki.” (Préd 6)
A halandóság és a halál sötét témája tér vissza ebben a fejezetben. Hogyan is lehetne elfeledni végességünket? Mivel tudná vigasztalni magát az ember, ha nem tud a feltámadásról, csak a halottak birodalmáról, ahová bölcsek és ostobák, gazdagok és szegények egyaránt jutnak? Tapasztaljuk azt is, hogy az ember vágyai nem mindig teljesülhetnek a földön (7). De még fájdalmasabb, ha valaki mindent megnyer, amire csak vágyik, kincseket és hatalmat, Isten valamiért mégsem engedi meg, hogy élvezze azokat, és idegen kezébe jutnak. A csalódás a hiábavalóság érzését erősíti benne (1–6). Az ember azonban csak teremtmény, nem szállhat perbe Istennel. A szenvedő Jób ugyan gyötrelmében megtette (Jób 13,21–22; 31,35–37), és Jeremiás is a bűnösök szerencsés sorsán gyötrődve (Jer 12,1–4). A prédikátor nem perlekedik, csak megállapítja a tényt: Isten az erősebb, hiábavaló a vitatkozás, nem győznénk szavakkal (10–11). Ő alkotott, nevén szólított minden létezőt, ő tudja, mi a cél, mi a jó nekünk. Hiábavaló az élet, ha nem tudjuk, meddig tart? (12) Hisszük, hogy a gondviselő Isten tartja kezében a jövőt, és mi Krisztus feltámadására nézünk, és örök életet remélünk.
