„Távolítsátok el azért a gonoszt magatok közül!” 1Kor 5
1 Mindenfelé az a hír járja, hogy paráznaság van közöttetek, mégpedig olyan, amilyen még a pogányok között sem fordul elő: hogy tudniillik valaki apjának feleségével él. 2 Ti pedig felfuvalkodtatok ahelyett, hogy inkább megszomorodtatok volna, és eltávolítottátok volna magatok közül azt, aki ilyen dolgot cselekedett. 3 Mert én, aki testben távol vagyok, de lélekben jelen, mint jelenlevő már ítéltem afelett, aki így cselekedett. 4 Úgy ítéltem, hogy miután az Úr Jézus nevében összegyűltünk, ti és az én lelkem, a mi Urunk Jézus hatalmával, 5 átadjuk az ilyet a Sátánnak teste pusztulására, hogy lelke üdvözüljön az Úrnak ama napján. 6 Nem jól dicsekedtek ti. Hát nem tudjátok, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megkeleszti? 7 Takarítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek, hiszen ti kovásztalanok vagytok, mert a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus már feláldoztatott. 8 Azért ne régi kovásszal ünnepeljünk, se a rosszaság és gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és igazság kovásztalanságával. 9 Levelemben már megírtam nektek, hogy nem szabad kapcsolatot tartani paráznákkal. 10 De nem általában e világ paráznáival vagy nyerészkedőivel, harácsolóival vagy bálványimádóival, hiszen akkor ki kellene mennetek a világból. 11 Most tehát azt írom nektek, hogy ne tartsatok kapcsolatot azzal, akit bár testvérnek neveznek, de parázna vagy nyerészkedő, bálványimádó vagy rágalmazó, részeges vagy harácsoló. Az ilyennel még együtt se egyetek! 12 Mert mit tartozik rám, hogy a kívül levők felett ítélkezzem? Nem a belül levők felett ítélkeztek-e ti is? 13 A kívül levőket pedig Isten fogja megítélni. Távolítsátok el azért a gonoszt magatok közül!
Bibliaolvasó Kalauz – Mező István igemagyarázata
„Távolítsátok el azért a gonoszt magatok közül!” (13). A bűn sohasem semleges. A gyülekezet Krisztus-központúság helyett nem lehet bűn- vagy én-központú, mert mindkettő szeretetlen közömbösséget eredményez. A rend a bűntől való elszakadásban, és a Krisztushoz való ragaszkodásban áll helyre. El kell választanunk a jót a hitványtól (Jer 15,19)! Az új életben „járás” bennünk és körülöttünk kezdődik.
RÉ 206 RÉ21 475
Napi ének | 743 | Mit Isten akar énvelem
„… az Úr megérezte a kedves illatot …” 1Móz 8
1 Isten azonban nem feledkezett meg Nóéról, sem azokról a vadállatokról és jószágokról, amelyek vele voltak a bárkában. Szelet bocsátott Isten a földre, és a víz apadni kezdett. 2 Bezárultak a mélység forrásai és az ég csatornái; nem esett több eső az égből. 3 Azután a víz egyre jobban visszahúzódott a földről, és százötven nap múlva leapadt a víz. 4 A bárka pedig a hetedik hónap tizenhetedik napján megfeneklett az Ararát hegységben. 5 A víz állandóan fogyott a tizedik hónapig. A tizedik hónap első napján láthatókká váltak a hegyek csúcsai. 6 Negyven nap múlva kinyitotta Nóé a bárka ablakát, amelyet csinált, 7 és kiengedett egy hollót. Az újra meg újra kirepült és visszatért, amíg föl nem száradt a víz a földről. 8 Kiengedett egy galambot is, hogy lássa: vajon leapadt-e a víz a föld színéről. 9 De a galamb nem tudott leszállni, ezért visszatért hozzá a bárkába. Víz borította ugyanis az egész földet. Ő pedig kinyújtotta a kezét, megfogta, és bevette magához a bárkába. 10 Várakozott még újabb hét napig, és ismét kiengedte a galambot a bárkából. 11 Estére megjött hozzá a galamb, és íme, már egy leszakított olajág volt a csőrében. Ebből tudta meg Nóé, hogy leapadt a víz a földről. 12 Várakozott még újabb hét napig, és kiengedte a galambot, de az már nem tért vissza hozzá. 13 A hatszázegyedik esztendőben az első hónap első napjára fölszáradt a víz a földről. Ekkor Nóé eltávolította a bárka fedelét, és látta, hogy már fölszáradt a föld. 14 A második hónap huszonhetedik napjára felszikkadt a föld. 15 Ekkor így szólt Isten Nóéhoz: 16 Jöjj ki a bárkából feleségeddel, fiaiddal és fiaid feleségeivel együtt! 17 Mindenféle élőlényt, amely csak veled van: madarat, szárazföldi állatot és minden földi csúszómászót hozz ki magaddal, hadd nyüzsögjenek a földön, szaporodjanak és sokasodjanak a földön! 18 Kijött tehát Nóé fiaival, feleségével és fiainak feleségeivel együtt. 19 Minden élőlény, minden csúszómászó, minden madár, minden, ami mozog a földön, csoportonként kijött a bárkából. 20 Azután oltárt épített Nóé az Úrnak, majd vett minden tiszta szárazföldi állatból és minden tiszta madárból, és égőáldozatot mutatott be az oltáron. 21 Amikor az Úr megérezte a kedves illatot, ezt mondta magában az Úr: Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt, bár gonosz az ember szívének szándéka ifjúságától fogva, és nem irtok ki többé minden élőt, ahogyan most cselekedtem. 22 Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka.
Az Ige mellett – Hodossy-Takács Előd
(21) „… az Úr megérezte a kedves illatot …” (1Móz 8)
150 nap egy örökkévalóság. Nehéz elképzelni, milyen viszonyok uralkodnak egy állatokkal telizsúfolt bárkában ennyi idő után (7,24). De Istennél más az időszámítás. Az Úr emlékezett Noéra, tudta, a jövő kulcsa ott van bezárva a bárkába, és emlékezni több, mint nem felejteni. Az Úr pontosan tudta, az emberiséget még egy erőteljes megtisztító kísérlettel sem lehet helyes útra terelni. De akkor hogyan őrizhető meg az ember? Ez a bárkába lépéskor még titok, de a szabadulás után az oltárról felszállt a füst, az ég felé. Célba ért az Isten előtt kedves illat, és elhangzott az ígéret: „nem átkozom meg többé a földet” (21).
Az ember maradt, ami volt. Nem lett sem hűségesebb, sem engedelmesebb, sem kitartóbb. Az ember menthetetlen, mégis megmenekült, mert az irgalom kerekedett felül. Ostromoljuk Istent, még tragédiáink után is! Önerőből pusztulásra méltók vagyunk, de Isten irgalma felülmúlhatatlan. Az Úr a kétségtelen gyötrelmek között megőrizte Nóét és a vele lévőket; majd sok nemzedékkel később elküldte Fiát, értünk. Tudta, hogy az ember menthetetlen, de talált megoldást a menthetetlen ember megmentésére. Kell ennél szilárdabb alap? Aligha. Építsük életünket erre a bizonyosságra!