„Miért nem tűritek el inkább a kárt?” 1Kor 6,1–8
1 Hogyan merészel közületek valaki, akinek a másikkal peres ügye van, a hitetlenek előtt pereskedni, és nem a szentek előtt? 2 Vagy nem tudjátok, hogy a szentek a világ felett fognak ítélkezni? És ha ti a világ felett ítélkeztek, arra talán méltatlanok vagytok, hogy jelentéktelen ügyekben ítélkezzetek? 3 Vagy nem tudjátok, hogy angyalok fölött is ítélkezünk majd? Akkor mennyivel inkább ítélkezhetünk a mindennapi élet dolgaiban! 4 Ha tehát a mindennapi élet ügyeiben pereskedtek, akkor azokat ültetitek a bírói székbe, akik semmit sem számítanak a gyülekezet előtt? 5 Megszégyenítésül mondom nektek! Ennyire nincs közöttetek egyetlen bölcs sem, aki igazságot tudna tenni testvérei között? 6 Sőt testvér a testvérrel pereskedik, méghozzá hitetlenek előtt?! 7 Egyáltalán már az is nagy kudarc, hogy pereskedtek egymással. Miért nem szenveditek el inkább a sérelmet? Miért nem tűritek el inkább a kárt? 8 Sőt ti okoztok sérelmet és kárt, mégpedig testvéreknek!
„Miért nem tűritek el inkább a kárt?” (7). A per testi veszteség után lelki kárt is eredményez, mégpedig a testvérnek. A megbocsátás (Mt 18,21) és Krisztus követése azt is jelenti: „...engedd át neki a felsőt is!” (Mt 5,40). Jövőbeli szerepünk, állapotunk gyökeresen meg kell hogy határozza jelen életvitelünket (1Jn 3,3). Melyiket választjuk: a kapzsi megtorlást vagy az elengedő megbocsátást? A testi szenvedés után a lelki nyereséget? (Mk 8,36; 1Tim 6,6). Így még barátokat is gyűjthetünk vele a mennyben (Lk 16,9).
RÉ 205 RÉ21 163
Napi ének | 770 | Az Úr csodásan működik
„… nem lesz többé özönvíz, hogy elpusztítsa a földet.” 1Móz 9
1 Isten megáldotta Nóét és fiait, és ezt mondta nekik: Szaporodjatok, sokasodjatok, és töltsétek be a földet! 2 Féljen és rettegjen tőletek minden földi állat és minden égi madár, kezetekbe adom őket minden földi csúszómászóval és a tenger minden halával együtt. 3 Minden, ami csak él és mozog, legyen a ti eledeletek! Nektek adom mindezt éppúgy, mint a zöld növényt. 4 De ne egyétek a húst az éltető vérrel együtt! 5 Bizony, számon kérem a benneteket éltető vért! Minden állattól számon kérem azt, és az embertől is számon kérem az ember életét: egyik embertől a másikét. 6 Aki ember vérét ontja, annak vérét ember ontja. Mert Isten a maga képmására alkotta az embert. 7 Ti azért szaporodjatok, sokasodjatok, népesítsétek be a földet, sokasodjatok rajta! 8 Isten azt mondta Nóénak és fiainak: 9 Íme, szövetségre lépek veletek és utódaitokkal, 10 meg minden élőlénnyel, amely veletek van: madárral, jószággal és minden szárazföldi vaddal, mindennel, ami a bárkából kijött, minden földi élőlénnyel. 11 Szövetségre lépek veletek, és egyetlen élőlény sem pusztul el többé özönvíz miatt, mert nem lesz többé özönvíz, hogy elpusztítsa a földet. 12 Majd azt mondta Isten: Ez a jele a szövetségnek, amelyet most szerzek veletek és minden élőlénnyel, amely veletek van, minden nemzedékkel örökre: 13 szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, amelyet most a földdel megkötök. 14 Amikor felhővel borítom be a földet, és feltűnik a szivárvány a felhőn, 15 akkor visszaemlékezem a szövetségemre, amelyet veletek és minden élőlénnyel kötöttem, amely testben él, és nem válik többé a víz özönvízzé minden élőlény pusztulására. 16 Ha ott lesz a szivárvány a felhőn, látni fogom, és visszaemlékezem az örök szövetségre, amelyet Isten kötött minden élőlénnyel, amely testben él a földön. 17 Akkor ezt mondta Isten Nóénak: Ez lesz a jele annak a szövetségnek, amelyet minden földi élőlénnyel kötöttem. 18 Ezek voltak Nóé fiai, akik kijöttek a bárkából: Sém, Hám és Jáfet. Hám Kánaán ősatyja. 19 Ezek hárman Nóé fiai, és ők népesítették be az egész földet. 20 Nóé, a földműves volt az első, aki szőlőt ültetett. 21 Egyszer bort ivott, megrészegedett, és meztelenre vetkőzött a sátrában. 22 Hám, Kánaán ősatyja meglátta apja szemérmét, és elmondta kint levő két testvérének. 23 Akkor Sém és Jáfet fogták a ruháját, a vállukra terítették, s háttal bemenve betakarták apjuk szemérmét, de elfordították arcukat, és így nem látták apjuk szemérmét. 24 Amikor Nóé kijózanodott, és megtudta, hogy mit tett vele a kisebbik fia, 25 ezt mondta: Átkozott Kánaán! Szolgák szolgája legyen testvérei között! 26 Ezután ezt mondta: Áldott az Úr, Sémnek Istene! Legyen Kánaán a szolgája! 27 Terjessze ki Isten Jáfetet, lakjék Sém sátraiban! Legyen Kánaán a szolgája! 28 Az özönvíz után Nóé még háromszázötven évig élt. 29 Nóé teljes életkora kilencszázötven év volt, amikor meghalt.
Az Ige mellett – Hodossy-Takács Előd
(11) „… nem lesz többé özönvíz, hogy elpusztítsa a földet.” (1Móz 9)
Isten ígéretet tett, noha senki nem kényszerítette rá. Ő nem leli örömét a rombolásban. Az égen húzódó szivárvány azóta is erre az ígéretszövetségére emlékezteti Istent és az embert is. Nekünk ez jut eszünkbe a szivárványról. Számos szövetségkötésről beszámol a Szentírás, ezekben az ember soha nem egyenrangú, de máskor mégis aktív résztvevő fél. Ábrahám megértette, hogy a szövetség megköveteli a férfiak körülmetélését, Mózesnek a hegyre kellett felmennie a kőtáblákért. A szivárvány jelével egybeforrt Nóé-szövetség más, itt az ember semmit nem tesz, csak elfogad. Nóé megtapasztalta a teremtés rendjének fejtetőre állását, túlélte a túlélhetetlent. A határok közé szorított vizek a szeme láttára törtek elő, eltűnt a száraz, a földi élőlények lelke kihunyt, ő pedig tehetetlenül ült fénytelen lélekvesztőjében. Egy darabig hallotta víz zúgását, aztán már azt sem. De túlélte. Nem volt még ember a földön, aki nála jobban értette volna, mit jelent ajándékba kapni az életet. Talán nem csoda: ő, a túlélő, a szövetségkötés során (1–17) egyetlen szót sem szól. Néha el kell némulni Isten előtt – az elfogadás nem igényel szavakat.