„Hang hallatszott Rámában, nagy sírás és jajgatás” Mt 2,16–23
16 Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek túljártak az eszén, nagy haragra lobbant, elküldte embereit, és megöletett Betlehemben és annak egész környékén minden kétesztendős és ennél fiatalabb fiúgyermeket ahhoz az időhöz mérten, melyet a bölcsektől megtudott. 17 Ekkor teljesedett be az, amit Jeremiás prófétált: 18 „Hang hallatszott Rámában, nagy sírás és jajgatás. Ráhel siratta gyermekeit, és nem akart megvigasztalódni, hogy már nincsenek.” 19 Heródes halála után, íme, az Úr angyala álomban megjelent Józsefnek Egyiptomban, 20 és ezt mondta: Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menj Izráel földjére, mert meghaltak azok, akik a gyermek életére törtek. 21 Ő pedig felkelt, vette a gyermeket és anyját, és Izráel földjére ment. 22 Amikor azonban meghallotta, hogy Júdeában Arkhelaosz uralkodik apja, Heródes után, félt oda visszatérni. Miután pedig kijelentést kapott álmában, Galilea vidékére ment; 23 és amikor odaért, egy Názáret nevű városban telepedett le, hogy beteljesedjék, amit a próféták mondtak: „Názáretinek fogják őt nevezni.”
Bibliaolvasó kalauz – Kádár Ferenc igemagyarázata
„Hang hallatszott Rámában, nagy sírás és jajgatás” (18). A heródesi gyűlölet gyilkosságot és sírást hozott Betlehembe. A karácsonyi történet után nagyon sötét ez a kép. Biztat viszont Isten igéje, hiszen azt látjuk, hogy az Atya megmentette a Fiút. Jézus él, és végigmegy az úton, mert ő azért jött, hogy „életét adja váltságul sokakért” (Mt 20,28). Ő nem mást áldozott fel önmagáért, hanem magát adta oda, hogy nekünk örömünk, üdvösségünk legyen.
RÉ 135 MRÉ 135
„…ad neked…” 5Mózes 6,10–19
10 Amikor bevisz téged Istened, az Úr arra a földre, amelyet esküvel ígért atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy neked adja majd – nagy és szép városokba, amelyeket nem te építettél, 11 minden jóval telt házakba, amelyeket nem te töltöttél meg, ásott kutakhoz, amelyeket nem te ástál, szőlőkhöz és olajfákhoz, amelyeket nem te ültettél, és mégis ehetsz róluk jóllakásig –, 12 akkor vigyázz: ne feledkezz meg az Úrról, aki kihozott téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából! 13 Az Urat, a te Istenedet féld, őt tiszteld, és az ő nevére esküdj! 14 Ne kövessetek más isteneket a körülöttetek levő népek istenei közül! 15 Mert az Úr, a te Istened, aki közöttetek van, féltőn szerető Isten: fölgerjed ellened az Úrnak, a te Istenednek haragja, és kipusztít a föld színéről. 16 Ne kísértsétek Isteneteket, az Urat, ahogyan megkísértettétek Masszában. 17 Tartsátok meg hűségesen Isteneteknek, az Úrnak a parancsolatait, intelmeit és rendelkezéseit, amelyeket megparancsolt nektek. 18 Azt tedd, amit helyesnek és jónak lát az Úr, hogy jó dolgod legyen, hogy bemehess, és birtokba vehesd azt a jó földet, amelyet esküvel ígért atyáidnak az Úr, 19 elűzve előled minden ellenségedet, ahogyan megígérte az Úr.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(10) „…ad neked…” (5Mózes 6,10–19)
Mit adott nekünk az Úr? Újra halljuk a hitvalló összefoglalást Isten népének történetéről: szolga volt ez a nép, de a szabadító Isten kihozta őket onnan, az ellenség számára nagy és félelmetes csodákkal, és bevitte őket az Ígéret Földjére (6,21–23), ahol minden jókkal élhettek – városokkal, házakkal, kutakkal, szőlőkkel –, amelyekért nem ők fáradtak, hanem ajándékba kapták azokat (10–11).
Gondoljuk át, mit adott nekünk az Úr, ebben az esztendőben és eddigi életünk során! Csak a hit szeme látja, még a sok külső nehézség és próbatétel mögött is, az Úr ajándékait, amelyekért valójában nem mi fáradtunk, hanem az Úr kegyelméből kaptuk azokat. Persze, lehetséges, hogy sokat fáradoztunk, de éppen az az ajándék, hogy fáradozásunkon ott nyugodott az Úr áldása, így az nem lett hiábavalóvá. Bizony kaptunk konkrét szabadulásokat, beteljesedett ígéreteket, minden jókat; kaptunk erőt, bölcsességet, türelmet, reménységet a küzdelmekhez, és közben örömöt… Itt, ebben a hálaadásban, konkrét eseményekre és tapasztalásokra gondoljunk.
Az Úr azonban ezeknél is többet adott nekünk! Őtőle való ajándék, kegyelmi állapot, hogy Ő megtartott bennünket az istenfélelemben (12–19), mert bármit tettünk, Őt félhettük és tisztelhettük, vigyázhattunk, nem engedtünk a kísértéseknek, a sokféle idegen „istennek és istentelenségnek”, hanem megtarthattuk rendelkezéseit – azokat, amelyeket Ő jónak tart, és ami nekünk is egyedül a jó –, valamint továbbadhattuk azokat gyermekeinknek (6,20). Bizony az engedelmességet is az Isten féltő szeretete viszi végbe bennünk (13). Ez a féltő szeretet tart meg minket az istenfélelemben – a hitben, a szeretetben, a reménységben, az engedelmességben – egy kísértésekkel teli világban. Nem vagyunk tökéletesek, de szentek vagyunk (6,25), mert az Úr féltő szeretete, az eseményeket is így igazgatva, megtart bennünket az üdvözítő úton.
Az Úr még az eddig elmondottaknál is sokkal többet ajándékozott nekünk, hiszen a feltámadott Jézus Krisztusban Isten ajándékai örökkévaló értelmet nyertek. Ettől kezdve látjuk az igazi távlatokat és azt, hogy az itteni ajándékok csak előképei az örök, végső, maradéktalan megérkezésnek. Isten megáld minket ebben a világban, de az Ő ajándékai mindig túlmutatnak ezen a világon, az örök életre. Éppen az örök élet bizonyossága teszi áldássá a földi életet is. Minden más, ami ettől kevesebb, az legyen akármilyen szép, valójában halálosan kevés. „Több az élet!” (Lukács 12,23)