„...és a megismert igazsághoz szilárdan ragaszkodtok.” 2Pt 1,12–21
12 Ezért ezekre mindig emlékeztetni foglak titeket, bár ismeritek mindezt, és a megismert igazsághoz szilárdan ragaszkodtok. 13 De helyesnek tartom, hogy míg ebben a földi porsátorban vagyok, emlékeztetéssel ébresztgesselek titeket. 14 Mert tudom, hogy hamar leteszem porsátoromat, amint a mi Urunk Jézus Krisztus is kijelentette nekem. 15 Igyekszem azonban, hogy elköltözésem után is mindig megemlékezhessetek ezekről. 16 Mert nem kitalált meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem úgy, hogy szemtanúi voltunk isteni fenségének. 17 Mert amikor az Atya Istentől tisztességet és dicsőséget nyert, és ilyen szózatot intézett hozzá a felséges dicsőség: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm”, 18 mi hallottuk ezt a mennyből jött szózatot, mert együtt voltunk vele a szent hegyen. 19 Ezért egészen bizonyosnak tartjuk a prófétai beszédet, amelyre jól teszitek, ha figyeltek, mint sötét helyen világító lámpásra, amíg felvirrad a nap, és felkel a hajnalcsillag szívetekben. 20 Mindenekelőtt tudnotok kell, hogy az Írás egyetlen próféciája sem ered önkényes magyarázatból, 21 mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szóltak az Istentől küldött emberek.
Bibliaolvasó kalauz – Czanik Péter igemagyarázata
Hitünk ismert és vallott alapigazságai (bűnbocsánat, örök élet, kegyesség) ismételgetésének erősítő és előrevivő hatása van. Ezek olyan igazságok, amelyekből Isten ereje sugárzik. Ezért ez az ismétlés egyik feladata az igehirdetésnek, sőt a magányos csendességnek is (12–15). Jézus Isten Fia, ezért ő az alap (15–18). A mai prófétai szó a róla történő igehirdetés. A gyülekezet feladata az imádkozás, hogy valóban a Szentlélektől indíttatva és Istentől küldve szóljanak az igehirdetők (19–21).
RÉ 89 MRÉ 89
„…kerülgettük a Széír-hegyet.” 5Mózes 2,1–25
1 Ezután megfordultunk, és elindultunk a pusztába, a Vörös-tenger felé, ahogyan megmondta nekem az Úr, és sokáig kerülgettük a Széír-hegyvidéket. 2 Majd ezt mondta nekem az Úr: 3 Elég sokáig kerülgettétek ezt a hegyvidéket, forduljatok észak felé! 4 Parancsold meg azért a népnek: Ti most elvonultok testvéreiteknek, Ézsau fiainak a határa mellett, akik Széírben laknak. Ők ugyan félnek tőletek, de nagyon vigyázzatok: 5 ne indítsatok háborút ellenük! Mert egy talpalatnyi földet sem adok nektek az övékből, hiszen a Széír-hegyvidéket Ézsau birtokába adtam. 6 Ha enni akartok, pénzért vegyetek tőlük ennivalót, és ha inni akartok, vizet is pénzért vegyetek tőlük. 7 Mert megáldotta kezed minden munkáját Istened, az Úr, tudta, hogy itt jársz e nagy pusztában. Negyven esztendeje már, hogy veled van Istened, az Úr, és nem szűkölködtél semmiben. 8 Így vonultunk el tehát testvéreink, Ézsau fiai mellett, akik Széírben laknak, letérve az Arábá-völgyön át vezető útról, amely Élatból és Ecjón-Geberből indul. Megfordultunk, és Móáb pusztája felé mentünk tovább. 9 Akkor ezt mondta nekem az Úr: Ne támadjátok meg Móábot, és ne indítsatok ellene háborút! Mert nem adok neked birtokot az ő földjéből, hiszen Árt Lót fiainak a birtokába adtam. 10 Az émiek laktak ott azelőtt, olyan nagy, számos és szálas nép, mint az anákiak. 11 A refáiak közé tartoztak ők is, mint az anákiak, csak a móábiak émieknek nevezték őket. 12 Széírben meg a hóriak laktak azelőtt, de Ézsau fiai elfoglalták a birtokukat, kiirtották maguk elől őket, és a helyükbe telepedtek, ugyanúgy, ahogyan Izráel bánt azzal a földdel, amelyet az Úr adott neki birtokul. 13 Most azért induljatok, keljetek át a Zered-patakon! Át is keltünk a Zered-patakon. 14 Harmincnyolc év telt el azóta, hogy elindultunk Kádés-Barneából addig, hogy átkeltünk a Zered-patakon, míg ki nem veszett a táborból a harcosok egész nemzedéke, ahogyan megesküdött nekik az Úr. 15 Bizony, az Úr keze nehezedett rájuk, míg mind egy szálig ki nem vesztek a táborból. 16 Amikor ezek a harcosok mind egy szálig kihaltak a nép közül, 17 így szólt hozzám az Úr: 18 Te ma átvonulsz Árnál Móáb határán. 19 Amikor Ammón fiai közelébe jutsz, ne támadd meg őket, és ne indíts ellenük háborút! Mert nem adok neked birtokot Ammón fiainak a földjéből, hiszen azt Lót fiainak a birtokába adtam. 20 Ez is a refáiak földjéhez tartozott: refáiak laktak ott azelőtt, csak az ammóniak zamzummiaknak nevezték őket. 21 Olyan nagy, számos és szálas nép volt ez, mint az anákiak, de az Úr kiirtotta őket az ammóniak elől; és ezek elfoglalták a birtokukat, és a helyükbe telepedtek 22 ugyanúgy, ahogyan Ézsau Széírben lakó fiaival tette az Úr: kiirtotta előlük a hóriakat, azok pedig elfoglalták a birtokukat, és a helyükbe telepedtek; ott laknak még ma is. 23 Az avviak falvakban laktak, egészen Gázáig, de kiirtották őket a kaftóriak, akik Kaftórból jöttek, és a helyükbe telepedtek. 24 Induljatok hát útnak, és keljetek át az Arnón-patakon! Íme, kezedbe adom az emóri Szíhónt, Hesbón királyát országával együtt. Ott kezdd el a honfoglalást, és indíts ellene háborút! 25 A mai naptól kezdve rettegést és félelmet keltek a népekben előtted mindenütt az ég alatt, hogy ha híredet hallják, remegjenek és reszkessenek tőled.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(1) „…kerülgettük a Széír-hegyet.” (5Mózes 2,1–25)
Isten népe egy ideig visszafelé haladt, illetve kerülgetett egy helyet, Széír hegyvidékét, amely a Holt-tengertől délre, egészen az Akabai-öbölig húzódó terület. A „körözés” közben évtizedek teltek el (14), és kihalt az az engedetlen nemzedék, amely – Isten ítélete szerint – nem mehetett be az Ígéret Földjére. Csak hitben járva szűnik meg a fárasztó egyhelyben topogás. Egyedül a hit adhat kimenekedést a halálos zsákutcákból. Csak hit által lehet kitörni az élet végtelenül unalmas és reménytelenül ciklikus ismétlődéséből. Ez az ismétlődés ugyan egy rendezett, biztonságot adó „körözésnek” tűnhet, pedig ítélet rajtunk. Isten megtartó kegyelméért hálát adva, és mégis szorongva gondolok bele, hogy január egytől pontosan ugyanazt kell végigcsinálni, amit tavaly is, meg amit már évtizedek óta végigverklizünk. A ciklikusság hamis biztonságába menekülünk. Az élő Isten szabadító hatalmában részesülve áll üdvösséges irányban az életünk, látva az Úr által kijelölt távlatokat és az örökkévaló célt. Az Úr mozdíthat ki bennünket a holtpontról. Így indulhat el aztán Isten népe végre észak felé, ténylegesen is közelítve az Ígéret Földje felé.
Ez a megváltásra váró ismétlődés abban is megmutatkozik, ahogy a mai igeszakasz felsorolja azokat a rokon népeket, akik mellett Isten népe elhaladt, és akik ugyanúgy kiirtották az előttük ott lakókat, miként majd Isten népe teszi ezt az Ígéret Földjén lakókkal. Az edomiták, Ézsau leszármazottai, a hóriak helyén telepedtek le (12); a moábiták, Lót utódai, az émieket űzték el lakóhelyükről (10); az ammoniták, szintén Lót leszármazottai pedig egy zamzummiaknak nevezett nép kárán találtak helyet maguknak e-világban (20); a Kaftórból érkező filiszteusok pedig a tengerpart mentén, az avviakat kergették el (23). Amikor Isten népe végre kitörhetett az egyhelyben topogásból és elindulhatott az Ígéret Földje felé, akkor Isten parancsa szerint, a rokon népek mellett békességgel haladt el (3; 9; 18). Így hagyta el a nép Edóm, Móáb és Ammón országát, átkelve a Zered- és az Arnón-patakon, Móáb, majd Ammón országának határán. Később azonban Isten népe is felvette a harcot, ott ahol az Ígéret Földje kezdődött. Isten parancsa és felhatalmazása alapján történik az, amikor Isten népe harcolni kezd (24–25). Azt azonban – a teljes Írás bizonyságtétele alapján – kimondhatjuk, hogy az Isten eredeti és végső gondolata nem ez!
Jézus Krisztusban szakad meg ez a fárasztó és sokszor halálosan gyarló ismétlődés. A feltámadott Úr legyőzte a halált, és örök célt, távlatot, biztos irányt ajándékozott nekünk, pontos útjelzőkkel, a közeledés és a megérkezés reménységével. Őbenne a halálos „körözés” ítélete levétetett rólunk, megváltott emberek vagyunk, akik hétköznapjaik ismétlődését is – ezt a már áldott, békés rendként megélt ismétlődést is –, ezzel a távlatos reménységgel élik meg. Miközben Isten megváltott népe, a harcaiban már csakis krisztusi módon küzdhet, Isten országát képviselve, senki helyére nem vágyakozva, hiszen a megváltott népnek bizonyossága van, örök és üdvösséges helye van! Nem kell több!