„...legeltessétek Isten közöttetek levő nyáját...” 1Pt 5
1 A közöttetek levő presbitereket tehát kérem én, a presbitertárs és Krisztus szenvedéseinek tanúja, valamint eljövendő dicsőségének is részese: 2 legeltessétek Isten közöttetek levő nyáját, ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen, 3 ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak. 4 És amikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját. 5 Ugyanúgy, ti, ifjabbak, engedelmeskedjetek az idősebbeknek, egymás iránt pedig valamennyien legyetek alázatosak, mert Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad. 6 Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején. 7 Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok. 8 Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el: 9 álljatok neki ellen a hitben szilárdan, tudva, hogy ugyanazok a szenvedések telnek be testvéreiteken e világban. 10 A minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket Krisztusban az ő örök dicsőségére, miután rövid ideig szenvedtetek, maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni. 11 Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen. 12 Szilvánusz által, aki – mint gondolom – hűséges testvéretek, röviden írtam, bátorítva titeket és bizonyságot téve arról, hogy az az Isten igazi kegyelme, amelyben álltok. 13 Köszönt titeket a veletek együtt kiválasztott babiloni gyülekezet és Márk, az én fiam. 14 Köszöntsétek egymást a szeretet csókjával. Békesség mindnyájatoknak, akik Krisztusban vagytok.
Bibliaolvasó kalauz – Kónya Ákos igemagyarázata
„...legeltessétek Isten közöttetek levő nyáját...” (2). Gyülekezeteinkben a presbiteri szolgálat nagyon fontos. Egy lehetőség, amelynek lelki alapjairól is olvashatunk szakaszunkban (6–10). Isten segítségére van szükségünk ahhoz, hogy ezt hűséggel el tudjuk látni. Néha meg kell aláznunk magunkat, és beismerni Istennek, hogy rossz úton jártunk. Máskor átadhatjuk, megoszthatjuk az Úrral a terheinket.
RÉ 325 MRÉ 204
„…elbeszélte Mózes Izráel fiainak…” 5Mózes 1,1–18
1 Ezeket a beszédeket mondta el Mózes egész Izráelnek a Jordánon túl a pusztában, az Arábá-völgyben, Szúffal szemben, Párán és Tófel, Lábán, Hacérót és Dí-Záháb között. 2 Tizenegy napig tartott az út a Hórebtől Kádés-Barneáig, a Széír-hegyvidéken át. 3 A negyvenedik évben, a tizenegyedik hónap elsején történt, hogy Mózes elbeszélte Izráel fiainak mindazt, amit megparancsolt neki az Úr, 4 miután megverte Szíhónt, az emóriak királyát, aki Hesbónban lakott, meg Ógot, Básán királyát, aki Astárótban lakott, Edreí mellett. 5 Így kezdte Mózes magyarázni ezt a törvényt a Jordánon túl, Móáb földjén: 6 Az Úr, a mi Istenünk, így szólt hozzánk a Hóreben: Elég sokáig maradtatok már e mellett a hegy mellett. 7 Induljatok útnak, és menjetek az emóriak hegyvidékére meg az azzal szomszédos területekre, az Arábá-völgybe, a hegyvidékre és a Sefélá-alföldre, a Délvidékre és a tengerpartra, a kánaániak földjére és a Libánonra, a nagy folyamig, az Eufráteszig. 8 Íme, én nektek adtam ezt a földet. Menjetek hát, és vegyétek birtokba azt a földet, amelyről megesküdött az Úr atyáitoknak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy nekik és utódaiknak adja. 9 Abban az időben ezt mondtam nektek: Nem tudok egyedül gondot viselni rátok. 10 Istenetek, az Úr megsokasított benneteket, és most már oly sokan vagytok, mint égen a csillag. 11 Szaporítson is meg benneteket az Úr, atyáitok Istene ezerszeresen, és áldjon meg, ahogyan megígérte nektek! 12 Hogyan tudnám egyedül magamra vállalni bajaitokat, terheiteket és peres ügyeiteket? 13 Jelöljetek ki törzsenként bölcs, értelmes és tapasztalt embereket, és én elöljáróitokká teszem őket. 14 Ti ezt feleltétek nekem: Helyes, amit mondtál, így kell tenni! 15 Fogtam tehát törzseitek főembereit, bölcs és tapasztalt embereket, és főembereitekké tettem őket: elöljárókká ezer, száz, ötven vagy tíz ember fölött, meg felügyelőkké minden törzsetekben. 16 Bíráitoknak pedig ezt parancsoltam abban az időben: Hallgassátok meg testvéreiteket, és igazságosan ítélkezzetek mindenkinek az ügyében, akár testvérével, akár jövevénnyel van dolga. 17 Ne legyetek személyválogatók az ítélkezésben, a kicsit éppúgy hallgassátok meg, mint a nagyot! Embertől ne tartsatok, mert az ítélet Istené. Ami pedig nektek túl nehéz, azt tárjátok elém, és én majd meghallgatom. 18 Így parancsoltam meg nektek abban az időben mindazt, amit tennetek kell.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(3) „…elbeszélte Mózes Izráel fiainak…” (5Mózes 1,1–18)
Fontos az emlékezés! Kikapcsolódás számomra a nagyok naplóit olvasni. Most éppen Márai Naplóját szemezgetem. Sok személyes részlet ez, felfűzve az emlékező konkrét életének tengelyére, abban a korban, amelyben élt, azzal a szemmel látva élete eseményeit, ahogy csak ő láthatta. Hisszük azonban, hogy az eseményeket, a részleteket is, kézben tartja az Egyetlen Rendező! Így lehet a szubjektív emlékezés minden eleme egy objektív, üdvösségesen rendezett egész. Mózes visszatekintett az eddig megtett útra, a pusztai vándorlás végén, a negyvenedik évben, az Ígéret Földjének határán, még a Jordánon túl, Moáb földjén (1–5).
Mire emlékezünk? Mózes elbeszélte Izráel fiainak mindazt, amit megparancsolt nekik az Úr (3). Mózes az Isten Igéjére emlékezett és emlékeztette a népet is. Isten Igéje többek között konkrét parancsokból állt, mintegy útjelzőkből, amelyek üdvösséges eligazodást adtak a részletek rengetegében. Az isteni parancs mentő fényforrás a sötétben, ösvényünk világossága (Zsoltárok 119,105), korlát az út szélén, biztos útjelző a csomópontoknál. Konkrét Igék is felragyognak bennünk, miközben emlékezünk.
Fontosak-e az emlékezésben a részletek? Isten Igéje azt is kéri, hogy életünk hétköznapi részleteit, azaz „bajainkat, terheinket, peres ügyeinket”, amelyeket egymásnak támasztunk, oldjuk meg mielőbb, hogy aztán a lényegre tudjunk koncentrálni. Visszatekintve az eddig megtett útra, mennyi egykor örömteli, kínos és kínzóan fájdalmas részlet bukkanhat elő az emlékeinkből, de ezek nagy része csak akkor volt fontos, aztán az idő múlásával jelentéktelenekké lettek. Ne engedjük, hogy a hétköznapi ügyek bedarálják a jelent, amelybe beleveszve nem látjuk az ígért jövőt, a krisztusi lényeget, életünk és szolgálatunk értelmét! Ugyanakkor az üdvösség távlataiban a részletek is a helyükre kerülnek és fontosak lesznek (9–18.)
Hogyan, milyen lélekkel emlékezünk? Vegyük észre, hogy Isten vezetett minket, mint Isten népét vezette, kezdettől, a pusztán át, a megérkezésig. Ő az, aki életünk vargabetűit megbocsátja, kiegyenesíti, és nem enged letérni az üdvözítő útról. Ezért életünkben nem voltak véletlenek, mert Isten az eseményeket is a kezében tartotta és a javunkra fordította, hitünkben erősített és egyre közelebb segített minket az örök élethez. Csak hálaadással emlékezhetünk, amelyben – ismét mondjuk – a részletek is megtelnek tartalommal, értelemmel és ilyen értelemben szentté lesznek.
Emlékezzünk az evangéliumra! A teljes Biblia alapján is fontos felszólítás ez (1Korinthus 15,1; 2Timóteus 2,8). Íme, Isten elénk tárta azt a földet, amit nekünk szánt (7–8). Jézus Krisztusban tárult fel igazán az „Ígéret Földje”, az üdvösséges megérkezés hazája, az Isten országának teljessége, az üdvösség boldogsága, amely sokkal inkább jobb mindennél (Filippi 1,23). Ott megszűnnek a bajok, a terhek, a peres ügyek (12), azokból megvált az Úr. Miközben emlékezünk Isten megváltó szeretetének evangéliumára, részesedünk is annak áldásaiból. Ennek nyomán, életünkkel, szavainkkal másokat is emlékeztethetünk Isten Igéjére, annak szabadító cselekvésére, azaz a krisztusi örömhírre.