„Ha azonban valaki mint keresztyén szenved, ne szégyenkezzék, hanem dicsőítse Istent ezzel a névvel” 1Pt 4,12–19
12 Szeretteim! A szenvedés tüze miatt, amely megpróbáltatásul támadt közöttetek, ne csodálkozzatok úgy, mintha valami meglepő dolog érne titeket. 13 Sőt, amennyire részesültök Krisztus szenvedésében, annyira örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is ujjongva örülhessetek. 14 Boldogok vagytok, ha gyaláznak titeket Krisztus nevéért, mert a dicsőség Lelke, Isten Lelke megnyugszik rajtatok. 15 Közületek tehát senki se szenvedjen mint gyilkos, mint tolvaj, mint gonosztevő vagy mint más dolgába avatkozó. 16 Ha azonban valaki mint keresztyén szenved, ne szégyenkezzék, hanem dicsőítse Istent ezzel a névvel. 17 Mert itt van az idő, amikor elkezdődik az ítélet Isten háza népén. Ha pedig először rajtunk kezdődik, akkor mi lesz a vége azoknak, akik nem engedelmeskednek Isten evangéliumának? 18 És ha az igaz is alig menekül meg, akkor hova lesz az istentelen és a bűnös? 19 Akik tehát Isten akaratából szenvednek, azok is ajánlják lelküket a hű Teremtőnek, és cselekedjék a jót!
Bibliaolvasó kalauz – Kónya Ákos igemagyarázata
„Ha azonban valaki mint keresztyén szenved, ne szégyenkezzék, hanem dicsőítse Istent ezzel a névvel” (16). A szenvedés emberi sorsunk része. Szakaszunk a hívő ember szenvedéséről szól. Van, amikor a bűn következménye a szenvedés, máskor keresztyénként szenvedhetünk. Itt az utóbbiról van szó. Az írás a mi nehézségeinket összeköti Jézus szenvedésével. Titokzatos módon kapcsolódunk hozzá. Mindenen túl, a fájdalmon áttörve ott lehet az a pozitív érzés, hogy Krisztusért szenvedünk, ő nem hagy el minket. Vele vagyunk, és ő mivelünk.
RÉ 324 MRÉ 202
„…szomorkodnak, mert nem ünnepelhetnek…” Zofóniás 3,9–20
9 Akkor majd megtisztítom a népek ajkát, mindnyájan az Úr nevét hívják segítségül, és őt tisztelik egy akarattal. 10 Etiópia folyamain túlról nekem hoznak áldozatot imádóim: szétszóródott népem. 11 Azon a napon nem kell szégyenkezned tetteid miatt, melyekkel vétkeztél ellenem. Akkor eltávolítom körödből a gőgösen vigadozókat, nem fogsz többé kevélykedni szent hegyemen. 12 De meghagyom közöttetek maradékul a szegény és nincstelen népet, amely az Úr nevében keres oltalmat. 13 Izráel maradéka nem cselekszik hamisan, nem beszél hazugságot, és nem lesz csalárd nyelv a szájában. Olyan lesz, mint egy nyáj, amelyet nem háborgat senki, legelésznek és heverésznek. 14 Ujjongj, Sion leánya! Kiálts örömödben, Izráel! Örvendezz, vigadj teljes szívből, Jeruzsálem leánya! 15 Eltörli az Úr az ítéletedet, eltávolítja ellenségedet. Veled van az Úr, Izráel Királya: nem kell többé veszedelemtől tartanod. 16 Azon a napon így biztatják majd Jeruzsálemet: Ne félj, Sion, ne csüggedj el! 17 Veled van Istened, az Úr, ő erős, és megsegít. Repesve örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked. 18 Összegyűjtöm azokat, akik szomorkodnak, mert nem ünnepelhetnek, bár közületek valók, és gyalázatot kell elszenvedniük. 19 Elbánok majd elnyomóiddal abban az időben. A sántákat megsegítem, és a szétszóródottakat összegyűjtöm, dicsővé és hírnevessé teszem őket az egész földön, ahol gyalázták őket. 20 Abban az időben, amikor összegyűjtelek, haza is hozlak benneteket. Bizony, hírnevessé és dicsővé teszlek benneteket a föld minden népe között. Meglátjátok majd, hogy jóra fordítom sorsotokat! – mondja az Úr.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(18) „…szomorkodnak, mert nem ünnepelhetnek…” (Zofóniás 3,9–20)
Biztató ígérettel zárul Zofóniás próféta könyve. Isten összegyűjti népét abból a fogságból, ahová igazságos ítélete juttatta őket. Isten igazságos ítéletét felülírja szabadító kegyelme. Isten jóra fordítja népe sorsát: elveszi népe elnyomóinak és gyalázóinak erejét, haza segíti őket, valamint dicsőségessé és hírnevessé teszi népét (18–20). Isten népe, megtapasztalva ezt az isteni szabadítást, csakis szabadító Istene hírnevét és dicsőségét szolgálja majd.
Azok tartoznak Isten népéhez, akik szomorkodnak az idegenben, akiknek fáj az a nyomorúság, ahová juttatta őket az ítélet. Azok Isten népének tagjai, akik elkezdenek szenvedni a hitetlen élet nyomorúságában, akik megszomorodnak az „idegen és rideg” valóságban, ezért vágyódnak az Úr szabadítása után, az Úr hajlékának oltalma után, a saját testvéreik közösségében megélt istentisztelet, valamint az ebből fakadó boldog, értelmes, teljes élet után. Isten népének ismertetőjele az, hogy tagjai gyötrődnek azon, hogy az élet nem ünnep, nem teljes, nem istentisztelet és emberszeretet. Isten népéhez az tartozik, aki megszomorodik a jelen láttán, de nem a másikat vádolja, hanem bűnbánatot tartva a szabadító Istenhez fordul, akitől a megoldást várja, valamint a végső ünnep örömét is (18).
Az „idegenben” megszomorodni tudó, így Urához forduló népnek szól az ígéretből fakadó biztatás: „Ne félj, ne csüggedj, veled van az Úr, az erős Isten, aki meg tud segíteni és meg tud újítani szeretetével! Ne félj, hanem örülj!” (14–17) Ki kell mondani, jogos a csüggedés és a félelem, a szabadító Isten ismerete nélkül. Hit nélkül az élet nem más, mint pótcselekvések sorozata, amely a félelem és a csüggedés elől menekül, valójában a halál elől menekül, hiszen az ember a haláltól való félelem miatt egész életében rab (Zsidókhoz írt levél 2,15). Egyetlen megoldás létezik, Isten megváltó szeretetének szabadítása, amely azonban valódi örömmel, biztatással, bizonyossággal ajándékoz meg bennünket, minden helyzetben!
Ez lett nyilvánvalóvá az első karácsonyon: „Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenése által, aki megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet.” (2Timóteus 1,10) Ez az üzenet mindenkinek szól, ahogy ezt Zofóniás próféta is kiemeli. Ez az örömhír, Isten népén keresztül, el akar jutni minden néphez, meg akarja tisztítani minden nép életét, kiemelve őket a gőgből, felemelve őket a szegénységből, megszabadítva őket a halálból! Az evangélium egyetemes és egyetemes békességet munkál, a nyáj békességét (13). Csodálatos ez a kép: a nyáj békessége; minden e képhez tapadt zavaró gondolat ellenére is az.