előző nap következő nap

„A csalárd szív távol áll tőlem, tudni sem akarok a gonoszságról” Zsolt 101

1 Dávid zsoltára. Szeretetedről, törvényedről énekelek, zsoltárt zengek neked, Uram! 2 Ügyelni akarok a tökéletes útra. Mikor jössz hozzám? Tökéletes szívvel akarok élni házamon belül. 3 Nem vetem a tekintetemet haszontalan dolgokra. Gyűlölöm a széthúzókat, semmi közöm hozzájuk! 4 A csalárd szív távol áll tőlem, tudni sem akarok a gonoszságról. 5 Aki titokban rágalmazza felebarátját, azt elnémítom. A fennhéjázót és a kevély szívűt nem tűröm meg. 6 Jól látom a hűségeseket az országban, ők velem maradhatnak. Aki tökéletes úton jár, az szolgálhat engem. 7 Nem maradhat házamban, aki álnokságot művel. Aki hazugságot beszél, nem állhat meg színem előtt. 8 Reggelenként elnémítok minden bűnös embert az országban. Így irtok ki az Úr városából minden gonosztevőt.

Bibliaolvasó kalauz – Sebestyén Győző

„A csalárd szív távol áll tőlem, tudni sem akarok a gonoszságról” (4). Őszintén vizsgálva magam – hogyan is lehetne másként Isten előtti csendemben –, nagyon messze állok ezektől a szavaktól. Tökéletes út, tökéletes szív, széthúzás, nagyravágyás, kevélység nélkül. Én nem, csak a bennem lakó Krisztus, akihez formálódnom, akihez igazodnom kell ma is! Őérette hűséges hozzánk az Atya nemzedékről nemzedékre.

RÉ 101 MRÉ 101

„…ne legyetek sokan tanítók, mert tudjátok, hogy súlyosabb ítéletben lesz részünk.” Jakab 3,1–12

1 Testvéreim, ne legyetek sokan tanítók, hiszen tudjátok, hogy súlyosabb ítéletben lesz részünk. 2 Mert sokat vétkezünk mindnyájan: de ha valaki beszédében nem vétkezik, az tökéletes ember, meg tudja fékezni az egész testét. 3 Ha a lovak szájába zablát vetünk, hogy engedelmeskedjenek nekünk, egész testüket irányíthatjuk. 4 Íme, a hajókat, bármilyen nagyok, és bármilyen erős szelek hajtják is őket, egy egész kis kormányrúddal oda lehet irányítani, ahová a kormányos akarja. 5 Ugyanígy a nyelv is milyen kicsi testrész, mégis nagy dolgokkal kérkedik. Íme, egy parányi tűz milyen nagy erdőt felgyújthat: 6 a nyelv is tűz, a gonoszság egész világa. Olyan a nyelv tagjaink között, hogy egész testünket beszennyezi, és lángba borítja egész életünket, miközben maga is lángba borul a gyehenna tüzétől. 7 Mindenfajta vadállat és madár, csúszómászó és tengeri állat megszelídíthető: meg is szelídíti az ember; 8 a nyelvet azonban az emberek közül senki sem tudja megszelídíteni, fékezhetetlenül gonosz az, telve halálos méreggel. 9 Ezzel áldjuk az Urat és Atyát, és ezzel átkozzuk az Isten hasonlatosságára teremtett embereket: 10 ugyanabból a szájból jön ki az áldás és az átok. Testvéreim, nem kellene ennek így lennie. 11 Vajon a forrás ugyanabból a nyílásból árasztja-e az édes és a keserű vizet? 12 Avagy teremhet-e, testvéreim, a füge olajbogyót, és a szőlő fügét? Sós forrás sem adhat édes vizet.

Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata

(1) „…ne legyetek sokan tanítók, mert tudjátok, hogy súlyosabb ítéletben lesz részünk.” (Jakab 3,1–12)

A tanítóknak Jézus Krisztus evangéliumát kell hirdetni, éppen azt az egyetlen Valakit, akiben az Isten minden jogos, súlyos és még súlyosabb ítéletet levett rólunk, egész gyarló életünk minden vétkét, amit gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással elkövettünk (1). Áldott az a tanító, aki nem beszél mellé, hanem az Isten Igéjéből felragyogó, könyörülő isteni szeretetről szól mindenkor.

Mivel sokan vagyunk tanítók, egyházban, világban, és ma már szinte mindenki tanít, hiszen mindenki „katedrához” jut az internet végtelen felületén, ezért halljuk csak meg a mai Ige intését. Halljuk meg és rettenjünk meg!

Ez a megrettenés csendesítsen el bennünket, ráébredve arra, hogy nem kell mindig szólni, nem kell azonnal és mindenhez hozzászólni, sokkal-sokkal többet kell hallgatni, figyelni, csendben lenni. Intett erről már Jakabon keresztül az Úr, amikor azt hangsúlyozta, hogy legyünk gyorsak a hallásra és késedelmesek a szólásra! (1,19) Szólni, nagy felelősség! Valamibe csak úgy beleszólni, önhitten belefecsegni pedig bűn, súlyos bűn! Minden szavunkkal hatunk, „tanítunk”.

Ez a megrettenés önvizsgálatra hív. Milyen lélek munkál bennünk, amikor szólunk? A nyelvről azt mondja az Ige, hogy ez a parányi szerv a gonoszság egész világa (6): olyan „parányi tűz”, amely erdőket éget fel; olyan méreg, amely kínok között végez beszélővel és kibeszélttel egyaránt; olyan „apró piszok”, amely kárhozatosan beszennyez mindent, mint egy apró tintacsepp az egész tiszta mosást (5–8). Barth Károly azt írja az „Ember és embertárs” című munkájában, hogy legtöbb szavunk üres és barbár szó!

Ez a megrettenés megtérésre hív, hogy csak akkor szólaljunk meg, ha Isten Lelke indít bennünket, és így erővel, szeretettel és józanul tudunk szólni (2Timóteus 1,7); és bármiről tanítunk is, bárhol, abban mégiscsak Jézus Krisztus megváltó szeretete munkál. Lehetetlen, hogy miközben áldjuk az Urat, átkozzuk a másik embert, hiszen tiszta forrásból nem áradhat keserű víz, de még megkeseredett sem (9–12).

A megtérésig pedig zabla kell nekünk a szánkba, és felelős irányítás az egész életünkben! Megtérés nélkül a szabadság értelmezhetetlen. A megtérésig nem szabadság kell nekünk, hanem törvény és rend, mint amikor a nagy hajót, a beláthatatlan óceánon, vita nélkül, a biztos part felé irányítja a kapitány! (3–4)