„Azután kivitt engem a külső udvarba északi irányban,...” Ez 42
1 Azután kivitt engem a külső udvarba északi irányban, és odavitt azoknak a kamráknak az épületéhez, amelyek az elkülönített hellyel szemben és a melléképülettel szemben északra voltak. 2 Hossza száz könyök volt, szélessége pedig ötven könyök; a bejárat északra nézett. 3 A belső udvar húszkönyöknyi térségével és a külső udvar kövezett részével párhuzamosan teraszok voltak egymással szemben, három szinten. 4 Belül a kamrák előtt tíz könyök széles, száz könyök hosszú járda volt; bejárataik északra néztek. 5 Az építmény felső kamrái rövidebbek voltak az alsó és a középső kamráknál, mert a teraszok helyet vettek el belőlük. 6 Mivel három szinten voltak, és nem voltak olyan oszlopaik, mint az udvari oszlopok, azért kellett az alsókhoz, majd a középsőkhöz képest, a földszinttől fölfelé egyre kisebbre készíteni. 7 Volt kívül egy fal, amely a kamrákkal párhuzamosan a külső udvar irányában húzódott a kamrák mentén, ennek a hossza ötven könyök volt. 8 A kamrák teljes hosszúsága a külső udvar felől ötven könyök volt, a templom felől pedig száz könyök. 9 Ezek alatt a kamrák alatt kelet felől volt egy bejárat azok számára, akik a külső udvar felől érkeztek. 10 Az udvar falának szélességében dél felől is voltak kamrák az elkülönített hellyel és a melléképülettel szemben, 11 és előttük futott egy út. Ugyanolyanok voltak, mint az északi kamrák, ugyanolyan hosszúak és szélesek voltak, azoknak megfelelők voltak a kijárataik és a bejárataik is: 12 olyanok voltak, mint a dél felőli kamrák bejáratai. Az út elejénél egy bejárat volt: ez az út a megfelelő fal előtt volt, amelyen kelet felől lehetett bemenni. 13 Azután ezt mondta nekem: Az északi és a déli kamrák, amelyek az elkülönített hely előtt vannak, szent kamrák. Ott ehetik meg a papok, akik az Úrhoz járulnak, az igen szent áldozatokat. Ott helyezik el az igen szent áldozatokat: az ételáldozatot, a vétekáldozatot és a jóvátételi áldozatot, mert szent az a hely. 14 Ha a papok bemennek oda, nem jöhetnek ki addig a szent területről a külső udvarra, míg ott bent le nem teszik ruháikat, amelyekben a szent szolgálatot végzik, mert szentek azok. Más ruhába kell öltözködniük, úgy mehetnek a nép számára kijelölt helyre. 15 Miután lemérte a belső építményeket, kivitt engem a kelet felé néző kapuhoz, és mérni kezdett körös-körül. 16 Megmérte a keleti oldalt mérőnáddal: ötszáz könyök volt mérőnáddal mérve. Majd megfordult, 17 és megmérte az északi oldalt: ötszáz könyök volt mérőnáddal mérve. Majd megfordult, 18 és a déli oldalt is megmérte: az is ötszáz könyök volt, mérőnáddal mérve. 19 Azután a nyugati oldal felé fordulva megmérte azt: ötszáz könyök volt mérőnáddal mérve. 20 Mind a négy égtáj felől megmérte. Kőfala volt körös-körül, amelynek a hosszúsága is ötszáz, a szélessége is ötszáz könyök volt. Ez választotta el a szent területet a közönségestől.
Bibliaolvasó kalauz – Mucsi Zsófia igemagyarázata
Ezékiel papi származású volt. Számára a látomásnak az a része, amely a papok kamrájába vitte, különösen fontos lehetett. Lesz még papság a helyreállított országban, lesz még templom és istentisztelet. Isten adott neki reményt, lelki erőt és célt, hogy amit igazán értékesnek tart, az meg fog valósulni. Kérjük ezeket mi is Urunktól.
RÉ 116 MRÉ 116
„…enyhülést adjon…” 2Thesszalonika 1
1 Pál, Szilvánusz és Timóteus a thesszalonikaiak gyülekezetének Istenben, a mi Atyánkban és az Úr Jézus Krisztusban: 2 kegyelem nektek és békesség az Atya Istentől és az Úr Jézus Krisztustól. 3 Szüntelen hálával tartozunk Istennek értetek, testvéreim, amint ez méltó is, hiszen hitetek nőttön-nő, és az egymás iránti szeretet gazdagodik mindnyájatokban, 4 úgyhogy mi magunk dicsekszünk Isten gyülekezeteiben veletek, állhatatosságotokkal és hitetekkel, amellyel minden üldöztetést és nyomorúságot elviseltek. 5 Ez annak a jele, hogy Isten igazságosan fog ítélni, amikor titeket méltónak nyilvánít az ő országára, amelyért szenvedtek is. 6 Mert úgy igazságos Isten előtt, hogy gyötrőiteknek gyötrelemmel fizessen, 7 nektek pedig, akiket gyötörtek, enyhülést adjon mivelünk együtt. Mert amikor az Úr Jézus megjelenik a mennyből hatalmának angyalaival, 8 tűz lángjában, bosszút áll azokon, akik nem ismerik Istent, és nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának. 9 Ezek majd örök pusztulással bűnhődnek az Úrtól és az ő dicső hatalmától, 10 amikor eljön azon a napon, hogy megdicsőüljön szentjei között, és csodálják mindazok, akik benne hittek, aminthogy ti is hittel fogadtátok bizonyságtételünket. 11 Ezért aztán mindenkor imádkozunk értetek, hogy a mi Istenünk tegyen titeket méltóvá az elhívásra, és töltsön meg titeket teljesen a jóban való gyönyörködéssel és a hit cselekedeteivel hatalmasan, 12 hogy megdicsőüljön a mi Urunk Jézus Krisztus neve bennetek, és ti is őbenne a mi Istenünk és az Úr Jézus Krisztus kegyelméből.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(7) „…enyhülést adjon…” (2Thesszalonika 1)
A thesszalonikai gyülekezetnek üldöztetést, nyomorúságot kellett megélniük a hitükért, amit állhatatos, egyre növekvő bizonyossággal hordoztak (3–4). Az apostol és a vele lévő testvérek mindenkor könyörögnek az ottani testvérekért, hogy ebben az állhatatosságban megmaradhassanak, a hit minden erejével (11–12).
Az apostol arra is kitér, hogy az üldözők megkapják büntetésüket (5–10).
Isten igazságos, Ő megítéli, számonkéri mindazt, amit ebben a világban műveltünk. Isten ítéletéről azonban csak úgy lehet szólni, hogy az először mindig rám vonatkozik, és nem a másikra. Ez a jogos és félelmetes ítélet megtérésre hív, az Úr irgalmas kegyelmét megragadva.
Tény, hogy itt konkrét üldöztetésről van szó, a Jézus Krisztusba vetett hitért felvállalt szenvedésről beszél az apostol. Az Úrban bízó nép nem reagálhat az üldöztetésre visszavágással, hanem csakis krisztusi módon, azaz a jóban, a Krisztusban való gyönyörködéssel (11). Nagyon fontos mondata ez a mai igeszakasznak.
Ezek után már nem gyengítjük az üzenetet, ha általánosabban is megfogalmazzuk azt, miszerint tartsunk bűnbánatot: kölcsönösen üldözzük egymást, számos módon, Isten népén belül és kívül. Ez a bűn természete, az emberi élet legnagyobb nyomorúsága: a „mindenki háborúja mindenki ellen” (Hobbes). Hányszor vágtunk vissza mi, keresztyén emberek is, hányszor álltunk bosszút, hányszor nem a krisztusi jóban gyönyörködve rendeztük dolgainkat, hanem gyarló emberi indulatból, amit még azzal is súlyosbítunk, hogy folyton csak a másikra akarjuk prédikálni az ítéletet.
Ezzel nem relativizáljuk Isten ítéletét, az nagy hiba lenne: hiszen aki Isten népét bántja, az magát az Urat bántja (Zakariás 2,12), és ezt az Úr nem hagyja következmények nélkül; mint ahogy semmiféle „üldöztetést” és bántást sem, hacsak meg nem térünk és kegyelmébe kapaszkodva meg nem változunk.
Reméljük, hisszük, bizonyosak vagyunk abban, hogy Isten ítélete egyben az enyhülést, a teljes és egyetlen megoldást jelenti a hívő nép számára; megszabadulást minden feszültségtől, amely aztán az új teremtésben kozmikus méretekben is érvényesül. Ez az enyhülés a megváltás, amit csak az Úr igazságos kegyelme ajándékozhat nekünk (7).