„...a nyilvánosság előtt bizonyította az Írások alapján, hogy Jézus a Krisztus” ApCsel 18,24–28
24 Eközben Efezusba érkezett egy Apollós nevű alexandriai származású zsidó férfi, aki ékesen szóló és az Írásokban jártas ember volt. 25 Ő már tanítást kapott az Úr útjáról, és buzgó lélekkel hirdette, és helyesen tanította a Jézusról szóló igéket, de csak János keresztségét ismerte. 26 Bátran kezdett beszélni a zsinagógában is. Amikor meghallgatta őt Akvila és Priszcilla, maguk mellé vették, és még alaposabban megmagyarázták neki az Isten útját. 27 Amikor pedig át akart menni Akhájába, a testvérek biztatták, és írtak a tanítványoknak, hogy fogadják be őt. Amikor megérkezett, nagy segítségükre volt azoknak, akik a kegyelem által hívőkké lettek. 28 Mert erélyesen cáfolta a zsidókat, és a nyilvánosság előtt bizonyította az Írások alapján, hogy Jézus a Krisztus.
Bibliaolvasó kalauz – Fekete Károly igemagyarázata
Apollós „...a nyilvánosság előtt bizonyította az Írások alapján, hogy Jézus a Krisztus” (28). Ez lett Apollós hitbeli növekedésének csúcspontja. Bár ékesszóló, az Írásokban jártas, buzgó lelkületű igehirdető volt, először csak a bűnismeretre juttatásban volt jó, mint Keresztelő János. Az igazi Krisztus-hitvallásig akkor jutott el, amikor a kegyelem világát is feltárta előtte Akvila és Priszcilla. Az Istenhez vezető út a kegyelem elfogadásán keresztül juttat el Jézustól a Messiásig, a bűnvallástól a megváltó Krisztusig.
RÉ 255 MRÉ 362
„…erősíts meg engem még most az egyszer, én Istenem, hogy bosszút állhassak…” Bírák 16,22–31
22 Sámson haja azonban megint nőni kezdett azután, hogy levágták. 23 Egyszer a filiszteusok városfejedelmei összegyűltek, hogy egy nagy áldozati lakomát rendezzenek istenüknek, Dágónnak, és hogy örvendezzenek. Ezt mondták: Kezünkbe adta istenünk Sámsont, aki ártott nekünk! 24 Amikor meglátta őt a nép, dicsőítették istenüket, és ezt mondták: Kezünkbe adta istenünk őt, aki ártott nekünk, aki pusztította földünket, és aki oly sokat legyilkolt közülünk! 25 Azután olyan jókedvük támadt, hogy ezt mondták: Hívjátok ide Sámsont, hadd szórakoztasson bennünket! Oda is hívták Sámsont a börtönből, hogy szórakoztassa őket. Azután odaállították az oszlopok közé. 26 Sámson ezt mondta annak a fiúnak, aki a kezét fogta: Eressz el, hadd tapogassam ki az oszlopokat, amelyeken a ház nyugszik, és hadd támaszkodjam hozzájuk! 27 A ház tele volt férfiakkal és asszonyokkal, ott volt a filiszteusok összes városfejedelme, a tetőn pedig mintegy háromezer férfi és nő, akik Sámson játékán szórakoztak. 28 Ekkor Sámson az Úrhoz kiáltott, és ezt mondta: Ó, Uram, Uram! Emlékezz meg rólam, és adj nekem erőt csak még most az egyszer, Istenem, hogy utoljára, a két szememért bosszút állhassak a filiszteusokon! 29 Azzal átfogta Sámson a két középső oszlopot, amelyeken a ház nyugodott, az egyiket jobb kezével, a másikat bal kezével, és nekik feszült. 30 Majd ezt mondta Sámson: Hadd haljak meg én is a filiszteusokkal! Azzal megfeszítette erejét, úgyhogy a ház rádőlt a városfejedelmekre meg a népből mindazokra, akik benne voltak. Így többet ölt meg halálával, mint amennyit megölt életében. 31 Ezután elmentek a testvérei és apjának egész háza népe, fölvették és hazavitték. Corá és Estáól között temették el apjának, Mánóahnak a sírjába. Húsz évig volt Izráel bírája.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(28) „…erősíts meg engem még most az egyszer, én Istenem, hogy bosszút állhassak…” (Bírák 16,22–31)
Sámsonnak, az erős embernek, meg kellett tapasztalnia az erőtlenséget, a kiszolgáltatottságot, a totális megalázottságot, ahol a győztesek élvezettel szórakoztak nyomorúságán (22–25). Ma ennek az élvezkedésnek egészen kifinomult változatai vannak.
Sámson nyomorúságában az Úrhoz fordult, Istenhez tért, ahhoz az Istenhez, akinek Lelke eddig is munkált benne (28). Sámson ezért nyerte vissza az erejét, és mivel Istennek szentelt, názír fogadalmát ettől kezdve komolyan vette, a haja is nőni kezdett (22).
Sámson kiáltva kérte az Urat, hogy ne feledkezzen meg róla, és még egyszer erősítse meg, hogy bosszút állhasson a filiszteusokon, két szeméért. Sámson, hatalmas erejével összeroppantotta a pogány templom oszlopait, amely rázuhant a filiszteusok egész gyülekezetére. Sámson maga is meghalt, de többet ölt meg halálával, mint életében (27–31).
Sámson népe szabadítója lett, egy gyarló, konkrét helyzetben, a filisztesok ellen, amikor egymás mészárlása az akkori vallásos kultúrának is része volt. Ez azonban Isten teljes kijelentésének csak a töredéke: Jézus Krisztus nem a saját sérelmein állt bosszút, hanem Jézus Krisztus halála, Sámson halála ellenében, sokakat mentett meg, mégpedig az ellenségei között, saját sérelmeit megbocsátva.
Az a krisztusi ember, aki ilyenné lesz; az ilyen embert pedig nemcsak lélegeztetőgépként funkcionáltatja az Isten Lelke, hanem betölti azt.