„...a testvérek azonnal továbbküldték Pált... Szilász és Timóteus azonban ott maradt” ApCsel 17,10–15
10 A testvérek pedig még aznap éjjel elküldték Pált Szilásszal együtt Béreába. Amikor megérkeztek, bementek a zsidók zsinagógájába. 11 Ezek nemesebb lelkűek voltak, mint a thesszalonikaiak, teljes készséggel fogadták az igét, és napról napra kutatták az Írásokat, hogy igaz-e, amit Pál mond. 12 Sokan hittek tehát közülük, sőt a tekintélyes görög asszonyok és férfiak közül sem kevesen. 13 De amint megtudták a thesszalonikai zsidók, hogy Pál Béreában is hirdeti az Isten igéjét, odajöttek, és ott is fellázították és felizgatták a sokaságot. 14 Akkor a testvérek azonnal továbbküldték Pált, hogy menjen a tengerpartra. Szilász és Timóteus azonban ott maradt. 15 Pált pedig elvitték kísérői egészen Athénig, majd visszatértek azzal az utasítással, hogy Szilász és Timóteus minél hamarabb menjen hozzá.
Bibliaolvasó kalauz – Ablonczy Kálmán
„...a testvérek azonnal továbbküldték Pált... Szilász és Timóteus azonban ott maradt” (14). Maradni vagy menni? Hol a helyünk? Sokszor túl könnyen indulunk, máskor semmi ki nem mozdíthat bennünket körülményeinkből. Kérdés csak az, akkor maradunk-e, amikor maradni kell, s indulunk, amikor indulnunk kell? Van-e olyan „béreai testvéri közösségünk”, amely segíteni tud ebben, kellően szeret és félt minket, hogy tudunk hallgatni rájuk? Minden igaz, segítő koinóniáért hála legyen!
RÉ 258 MRÉ 333
„…az Úrtól van ez…” Bírák 14,1–9
1 Egyszer elment Sámson Timnába, és meglátott Timnában egy filiszteus nőt. 2 Hazament, és ezt mondta apjának és anyjának: Láttam Timnában egy filiszteus nőt, kérjétek meg azt nekem feleségül! 3 De apja és anyja ezt felelte neki: Hát nincs feleségnek való a rokon leányok közt vagy egész népemben, hogy a körülmetéletlen filiszteusok közül akarsz feleséget venni? De Sámson így felelt apjának: Őt kérd meg nekem, mert csak ő tetszik nekem! 4 Apja és anyja nem tudta, hogy az Úrtól van ez, és csak ürügyet keres a filiszteusok ellen. Abban az időben ugyanis a filiszteusok uralkodtak Izráelen. 5 Elment tehát Sámson apjával és anyjával együtt Timnába. Amikor a timnai szőlőkhöz értek, egy fiatal, ordító oroszlánnal találta magát szemben. 6 Akkor megszállta őt az Úr lelke, és puszta kézzel kettészakította azt, mintha csak egy kecskegidát szakított volna ketté. De apjának és anyjának nem mondta el, hogy mit csinált. 7 Azután megérkezett, elbeszélgetett azzal a nővel, és az még jobban megtetszett Sámsonnak. 8 Néhány nap múlva ismét eljött, hogy elvegye. Közben letért az útról, hogy megnézze az oroszlán tetemét. Hát az oroszlán hullájában egy méhraj volt és méz! 9 Kiszedte a markába, és útközben azt eszegette. Odament az apjához és anyjához, nekik is adott, és ők is ettek. De nem mondta meg nekik, hogy az oroszlán hullájából szedte ki a mézet.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(4) „…az Úrtól van ez…” (Bírák 14,1–9)
Sámson ízig-vérig ember volt. Megtetszett neki egy filiszteus nő, a „micsoda egy nő!” élményével; és minden isteni törvény ellenére (5Mózes 7,3), neki csak az a nő kellett (1–3). Amikor a szüleivel együtt elmentek a lány szüleihez, mert a házassági szerződéseket a szülők kötötték (1Mózes 21,21), útközben lemaradt a szüleitől, és egy ordító oroszlánkölyköt tépett szét puszta kézzel, hatalmas erejével; aztán megérkezett a filiszteus nőhöz, akivel hosszan beszélgetett, mert szemrevaló volt (5–7). A filiszteus nőhöz vezető, második útja során megnézte a korábban széttépett oroszlán tetemét, és az abban talált méhraj mézéből evett, majd – a részleteket nem taglalva – adott a szüleinek is az oroszlán hullájából kiszedett mézből (8–9), megszegve ezzel názírfogadalmát (4Mózes 6,6).
Milyen gyarló ez a Sámson! Milyen gyarló lehet az Isten kiválasztott embere is. Hiszen az Isten embere is ember. A Biblia nem idealizálja az Isten embereit, elénk tárja azokat minden gyarlóságukkal együtt: húsból, vérből vannak, mindenféle vágyak által hajtottak, indulatok által tombol az erejük, édes étkeket és italokat kívánó az ajkuk, a szabályok pedig mindig csak a másikra vonatkoznak; ha ők maguk, vagy a nekik kedvesek megszegik azokat, akkor mindig meg tudják magyarázni a törvényszegést, amit a másiknál megítélnek…
Milyen hatalmas és felfoghatatlan az Isten kiválasztó kegyelme, amely egy ilyen embert használni tud, mint amilyen Sámson volt; vagy olyanokat tud eszközeivé tenni, mint amilyen én vagyok és amilyen te vagy, Testvérem! A leglehetetlenebb helyzetben is ott munkál az Úr, Sámson életének minden rezdülésében, megtartó irgalma hordozza, fedezi őt, elfedezi nyomorúságait és a szent ügy javára fordítja azokat (Példabeszédek 11,13). A „timnai filiszteus nőügy” kapcsán azt olvassuk, hogy az Úrtól van ez, hogy Sámson a szolgálatát elkezdhesse, és népét a filiszteusoktól megszabadíthassa (4). Az oroszlánt széttépő, hirtelen ijedelemből kipattanó erőről azt olvassuk, hogy Sámsont megszállta az Úr Lelke (6). Sámson a hullában is élőt, életet, édeset talált és élt is vele, túl minden szabályon; az Isten pedig egyelőre nem lépett közbe (9). Sámson apja és anyja nem tudta azt, hogy fiúkban milyen kegyelem munkál (4). Mi észrevesszük a gyarlóságban is megtartó kegyelmet? Alázatossá formál ez bennünket, mint akik az Urat magasztalják ezért?
Boruljunk le az Úr kiválasztó kegyelme előtt, amely folyamatosan érlelte Sámsont, hordozta, fedezte, vezette, tisztogatta, nem vetette el; végül méltóvá is tette őt erre a kiválasztó kegyelemre. Sámson, népét valóban megszabadította, életét sem kímélve. A gyarló Sámson krisztusivá lett (16,28).