„...az Úr megnyitotta a szívét... Sok ütést mértek rájuk, börtönbe vetették őket...” ApCsel 16,11–40
11 Elhajóztunk tehát Tróászból; egyenesen Szamotrakéba mentünk, másnap Neapoliszba, 12 onnan pedig Filippibe, amely Makedónia vidékének első városa, római település volt. Néhány napot ebben a városban töltöttünk. 13 Szombaton kimentünk a városkapun kívülre, egy folyó mellé, ahol tudomásunk szerint imádkozni szoktak. Leültünk, és szóltunk az egybegyűlt asszonyokhoz. 14 Hallgatott minket egy Lídia nevű istenfélő asszony, egy Thiatirából való bíborárus, akinek az Úr megnyitotta a szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál mond. 15 Amikor pedig háza népével együtt megkeresztelkedett, azt kérte: Ha úgy látjátok, hogy az Úr híve vagyok, jöjjetek, és szálljatok meg a házamban! És kérlelt bennünket. 16 Történt pedig egyszer, hogy amikor az imádkozás helyére mentünk, egy szolgálóleány jött velünk szembe, akiben jövendőmondó lélek volt, és jóslásával nagy hasznot hajtott gazdáinak. 17 Követte Pált és minket, és így kiáltozott: Ezek az emberek a magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek! 18 Ezt több napon át művelte. Mivel Pált bosszantotta ez, megfordult, és ezt mondta a léleknek: Parancsolom neked Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle! És az még abban az órában kiment belőle. 19 Amikor pedig látták a gazdái, hogy odalett az, amiből hasznot reméltek, megragadva Pált és Szilászt, a hatóság elé, a főtérre hurcolták őket. 20 Azután az elöljárók elé vezették őket, és ezt mondták: Ezek az emberek felforgatják a városunkat. 21 Zsidók lévén, olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket nekünk nem szabad sem átvennünk, sem követnünk, mert rómaiak vagyunk. 22 Velük együtt a sokaság is rájuk támadt, az elöljárók pedig letépették ruhájukat, és megbotoztatták őket. 23 Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették őket, és megparancsolták a börtönőrnek, hogy gondosan őrizze őket. 24 Az pedig, mivel ilyen parancsot kapott, a belső börtönbe vetette őket, és a lábukat kalodába zárta. 25 Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent, a foglyok pedig hallgatták őket. 26 Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy megrendültek a börtön alapjai, hirtelen kinyílt minden ajtó, és mindegyikükről lehulltak a bilincsek. 27 Amikor a börtönőr felriadt álmából, és meglátta, hogy nyitva vannak a börtönajtók, kivonta a kardját, és végezni akart magával, mert azt hitte, hogy megszöktek a foglyok. 28 Pál azonban hangosan rákiáltott: Ne tégy kárt magadban, mert valamennyien itt vagyunk! 29 Ekkor az világosságot kért, berohant, és remegve borult Pál és Szilász elé; 30 majd kivezette őket, és ezt kérdezte: Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek? Ők pedig így válaszoltak: 31 Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe. 32 Ekkor hirdették az Isten igéjét neki és mindazoknak, akik a házában voltak. * 33 Ő pedig magához fogadta őket az éjszakának még abban az órájában, kimosta sebeiket, és azonnal megkeresztelkedett egész háza népével együtt. 34 Azután házába vitte őket, asztalt terített nekik, és örvendezett, hogy egész háza népével együtt hisz az Istenben. 35 Amikor megvirradt, elküldték az elöljárók a törvényszolgákat, és azt üzenték: Bocsásd szabadon azokat az embereket! 36 A börtönőr tudtára adta Pálnak ezt az üzenetet: Az elöljárók azt a parancsot küldték, hogy bocsássalak szabadon titeket: most tehát távozzatok, menjetek el békességgel! 37 Pál azonban így szólt hozzájuk: Megvertek minket nyilvánosan, ítélet nélkül, és börtönbe vetettek, holott római polgárok vagyunk; most pedig titokban akarnak elküldeni minket? Azt már nem! Jöjjenek ide, és ők maguk vezessenek ki bennünket! 38 A törvényszolgák pedig jelentették ezt az elöljáróknak. Amikor ezek meghallották, hogy rómaiakról van szó, megijedtek. 39 Odamentek, és bocsánatot kértek tőlük, majd kivezették őket, és kérték, hogy távozzanak a városból. 40 Amint kijöttek a börtönből, elmentek Lídiához, ahol találkoztak a testvérekkel, és bátorították őket, majd továbbmentek.
Bibliaolvasó kalauz – Ablonczy Kálmán
„...az Úr megnyitotta a szívét... Sok ütést mértek rájuk, börtönbe vetették őket...” (14.23). Nem feltétlenül az evangelizáció eredményessége igazolja, hogy jó úton járunk. Filippiben Lídia, a börtönőr és házuk népe hitre jut, de nem kevés az ellenálló, szembeforduló lélek. Elbírja-e belső bizonyosságunk a terheket is, hogy az evangélium jó híre nem kell mindenkinek? Kaloda, börtön egykor, a mi időnkben inkább közömbösség, érdektelenség nem gyöngíti-e lépéseinket küldetésünkben?
RÉ 469 MRÉ 447
„Ekkor összegyűjtött Jefte minden gileádi férfit, és megütközött Efraimmal.” Bírák 12
1 Fegyverbe szólították az efraimiakat. Cáfón felé vonultak, és ezt mondták Jeftének: Miért vonultál harcba az ammóniak ellen anélkül, hogy hívtál volna bennünket, hogy menjünk veled? Rád gyújtjuk a házadat! 2 Jefte azt felelte nekik: Nagy perem volt nekem és népemnek az ammóniakkal. Kértem én a segítségeteket, de ti nem szabadítottatok meg a kezükből. 3 Amikor láttam, hogy ti nem szabadítotok meg, kockára tettem a saját életemet, megtámadtam az ammóniakat, az Úr pedig a kezembe adta őket. Miért vonultatok most föl hadakozni velem? 4 Ekkor összegyűjtött Jefte minden gileádi férfit, és megütközött Efraimmal. A gileádi férfiak megverték Efraimot, mert ezek azt mondták: Elfajzott efraimiak vagytok! Gileád ugyanis Efraim és Manassé közé esik. 5 Azután elfoglalták a gileádiak a Jordán gázlóit Efraim elől, és mikor a menekülő efraimiak azt mondták: Hadd menjünk át! – megkérdezték mindegyiktől a gileádi férfiak: Efraimi vagy? És ha azt felelte: Nem! – 6 akkor azt mondták neki: Mondd azt, hogy „sibbólet”! És ha az „szibbólet”-et mondott – mert nem tudta helyesen kiejteni –, akkor megragadták, és legyilkolták a Jordán gázlóinál. Így esett el akkor negyvenkétezer efraimi. 7 Jefte hat évig volt Izráel bírája. Azután meghalt a gileádi Jefte, és eltemették városában, Gileádban. 8 Utána a betlehemi Ibcán volt Izráel bírája. 9 Volt neki harminc fia, és harminc leányát adta férjhez máshova, a fiainak pedig harminc leányt hozott feleségül máshonnan. Hét esztendeig volt Izráel bírája. 10 Azután meghalt Ibcán, és eltemették Betlehemben. 11 Utána a zebuloni Élón lett Izráel bírája. Tíz esztendeig bíráskodott Izráelben. 12 Azután meghalt a zebuloni Élón, és eltemették Ajjálónban, Zebulon földjén. 13 Utána Abdón, a pirátóni Hillél fia lett Izráel bírája. 14 Volt neki negyven fia és harminc unokája, akik hetven szamárcsikón jártak. Nyolc esztendeig volt Izráel bírája. 15 Azután meghalt Abdón, a pirátóni Hillél fia, és eltemették Pirátónban, Efraim földjén, az Amálék-hegyen.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(4) „Ekkor összegyűjtött Jefte minden gileádi férfit, és megütközött Efraimmal.” (Bírák 12)
Isten ereje és bölcsessége kell ahhoz, hogy az Úr által ránk bízott ügyben, a sok belső széthúzás ellenére, az egységet tudjuk képviselni, és az egységes népet az Istennek kedves irányba tudjuk vezetni; vagyis nem egy elvtelen, öncélú egység fenntartásáról van itt szó, hanem Istennek kedves vezetésről, haladásról a mennyei cél felé. Jefte, egész Izráel vezetője volt. Története mégis úgy végződött, hogy Isten népét polgárháborús helyzetbe taszította, amely veszélyeztette népe egységét.
Efraim törzse önhittebb volt a többi törzsnél, de a gőgnek azzal a tipikusságával, hogy amikor adott már a győzelem, akkor ő is odaállt volna ünnepelni. Ezért tettek az efraimiak szemrehányást Jeftének, hogy miért nem szólt nekik, ők is elmentek volna Jeftével együtt harcolni (1). Jefte ugyan azt állította, hogy kérte az efraimiak segítségét, de azok nem tartottak vele az ammóniak elleni harcban (2–3). Az efraimiak ezzel az ügyes provokációval már Gedeont is próbára tették, aki higgadtan megdicsérte az efraimiakat, hogy amit ők tettek, az mindennél több, mit tett ahhoz képest ő, Gedeon? (8,1–3) Itt azonban az efraimiak ugyanazt a provokációt durvábban tálalták Jefte felé: „Nem hívtál bennünket, nem számítunk neked, rád gyújtsuk a házat?” (1) Arról nem is beszélve, hogy Jeftét és a gileádiakat, azaz a Jordánon túli törzseket az efraimiak sértegették, amikor „elfajzott efraiminak” nevezték őket (4). Jefte pedig első indulatában kikérte magának, felértékelte saját érdemeit – ahogy ez a sértett indulat során lenni szokott (3) –, majd megtámadta az efraimikat, legyőzte őket (4), és a Jordán folyón át menekülőket, a beszédük alapján azonosítva – „sz”-szel beszéltek – lemészárolta. Jefte negyvenkétezer efraimit, azaz negyvenkétezer embert ölt meg, a saját népe közül (5–6).
Ki kell mondani, hogy az önhitten másokat sértegető, durván provokáló efraimiak megállítására láttuk már, Gedeon esetében, a bölcs példát (8,1–3). Dicsérj meg valakit, és megjuhászodik. Inkább, mint engedj a – bármilyen durva – provokációnak és az indulataidnak. Ki tudja, hova juttathat ez téged, másokat, a rád bízott ügyet.. Az indulat lavinája életveszélyes. Ha vezető vagy, az Urat képviseled, és annak az ügynek szolgája vagy, amit Ő rád bízott, így építve Isten országát. Nem lehetsz tehát indulatos, sértődött, megbántott; egyébként hűtlen szolga vagy, rombolsz és nem építesz, károkat okozol, valamilyen formában ölsz; nemcsak krisztusi nem vagy, hanem embertelen vagy. Érdemes lenne ezt minden vezetőnek megfontolni! A magunk helyén mindnyájan vezetők vagyunk... Isten nemcsak egy fontos ügyet, hanem azon keresztül mindig embereket bízott rád, néped embereit, azok egységét, gyarapodását, azon keresztül magát Isten országát! Lesz számonkérés! Jöjj, Jézus Krisztus, Te vezess bennünket! Megváltó szereteted járja át gyarló életünket, szolgálatainkat!