„...megértettük: Isten oda hívott minket...” ApCsel 16,6–10
6 Azután átmentek Frígia és Galácia földjén, mivel a Szentlélek nem engedte nekik, hogy hirdessék az igét Ázsiában. 7 Amikor Míszia felé mentek, Bitiniába próbáltak eljutni, de Jézus Lelke nem engedte őket. 8 Ezért Míszián áthaladva lementek Tróászba. 9 Egy éjjel látomás jelent meg Pálnak: egy makedón férfi állt előtte, és ezekkel a szavakkal kérlelte őt: Jöjj át Makedóniába, légy segítségünkre! 10 A látomás után nyomban igyekeztünk elmenni Makedóniába, mert megértettük: Isten oda hívott minket, hogy hirdessük nekik az evangéliumot.
Bibliaolvasó kalauz – Ablonczy Kálmán
„...megértettük: Isten oda hívott minket...” (10). Mi lehet a titka, hogy megérti Isten gyermeke, mit kell tenni, milyen irányban kell tovább haladni? Tapasztalat? Következetesség? Több csend? Lelki érzékenység? Vasárnap van. Ne mondjunk le az istentiszteletről, mert az egyik legfontosabb lelki, szellemi, közösségi tér, ahol a figyelmes hallgatásban „gondolataink foglyul ejtése Krisztusnak” elősegítheti a „ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te, Atyám” igaz könyörgést.
RÉ 241 MRÉ 367
„…megtetette vele azt, amit megfogadott.” Bírák 11,29–40
29 Ekkor az Úr lelke szállt Jeftére, és ő átvonult Gileádon és Manassén, majd átvonult Gileád-Micpén, és Gileád-Micpéből vonult az ammóniak ellen. 30 Fogadalmat tett Jefte az Úrnak, és ezt mondta: Ha valóban kezembe adod az ammóniakat, 31 akkor bárki is jön ki elém a házam ajtaján, amikor épségben visszatérek az ammóniaktól, az Úré lesz az, feláldozom égőáldozatul. 32 Fölvonult Jefte az ammóniak ellen, és megütközött velük. Az Úr pedig a kezébe adta őket. 33 Verte őket Aróértól fogva a Minnítbe vezető útig, húsz városon keresztül egészen Ábél-Kerámímig. Igen nagy vereség volt ez. Így kellett megalázkodniuk az ammóniaknak Izráel fiai előtt. 34 Amikor Jefte megérkezett Micpába a házához, éppen a leánya jött ki eléje dobolva és táncolva. Csak ez az egyetlen gyermeke volt, nem volt rajta kívül se fia, se leánya. 35 Amikor meglátta őt, megszaggatta a ruháját, és ezt mondta: Ó, leányom! Porba sújtottál, szerencsétlenné tettél! Mert én magam adtam szavamat az Úrnak, és nem vonhatom vissza. 36 A leány így felelt neki: Apám, ha szavadat adtad az Úrnak, tedd velem azt, amit kimondtál! Hiszen megengedte az Úr, hogy bosszút állj ellenségeiden, az ammóniakon. 37 Majd ezt mondta apjának: Csak arra az egyre kérlek, ne bánts engem két hónapig: hadd menjek el a hegyek közé elsiratni a szüzességemet barátnőimmel! 38 Az apja azt felelte: Menj! És elbocsátotta két hónapra. Az pedig elment a barátnőivel elsiratni szüzességét a hegyek között. 39 Két hónap múlva visszatért apjához, az pedig megtette vele azt, amit megfogadott. A leány soha nem hált férfival. Azóta vált szokássá Izráelben, 40 hogy évről évre elmennek Izráel leányai, és megéneklik a gileádi Jefte leányát, évente négy napig.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(39) „…megtetette vele azt, amit megfogadott.” (Bírák 11,29–40)
Az Úr Lelke szállt Jeftére, amikor konkrétan abban a feladatban szolgált, amit az Úr rábízott (39), és az Úr Lelke győzelemre is segítette Jeftét. Ha az Úr elhív egy konkrét feladatra, ahhoz Lelkét adja nekünk, vagyis engedelmességet, erőt, vezetést, győzelmet (32–33).
Amikor azonban Jefte nem a konkrét, Istentől kapott feladatában állt, akkor egy gyarló, nehezen elhordozható, tévedéseket, halálos tévedéseket is egymásra halmozó emberré lett. Megdöbbentő, hogy a hit nagy emberei is milyen nehéz és gyarló emberek a hétköznapjaikban, a családjukban; sokszor kifejezetten kellemetlen emberek. Könyörögnünk kell, hogy az Úr Lelke töltsön be bennünket a mindennapjainkban is, ne csak a látványosan nagy feladatainkban, mert miközben megoldjuk a nagy problémákat – nem mi oldjuk meg azokat, hanem az Úr –, a családtagjaink belehalnak a mi látványos csatáinkba és győzelmeinkbe, és még nem is panaszkodhatnak, mert mi magasabb célok elhívott szolgái vagyunk, akik küldetésben járnak…
Jefte fogadalmat tett, mintha az ő fogadalmától függne az Isten szabadító cselekvése. Jefte olyan fogadalmat tett, amit Isten kijelentése már kezdettől fogva megtiltott. Az Igében ugyanis az szerepel, hogy „bárki” jön elé a győzelem után, ő azt „feláldozza” az Úrnak égőáldozatul (30–31). Ez a bárki ember is lehetett, a saját gyermeke is. Az emberáldozat pedig tilos (3Mózes 18,21). Jefte elé a lánya jött ki a győzelem után. Sokan enyhíteni akarják a történetet, hogy itt nem Jefte lányának feláldozásáról van szó, hanem csak annak szüzességi fogadalmáról (30). Az Igében azonban égőáldozat szerepel (31). Amit Jefte meg is tett, mert az emberáldozat tilalmát nem vette komolyan, de az Istennek tett fogadalmak betartásának parancsát igen (39). Tragédia lehet az is, amikor látásmódunk szerint válogatunk az Igékben, a saját érdekeink, akaratunk és véleményünk igazolásává alázva Isten kijelentését (Zsoltárok 50,14).
Megfogalmazhatunk néhány felszínes erkölcsi tanítást is a mai Ige kapcsán: – Ne tégy felelőtlenül fogadalmat; egyáltalán, mindig csendesedj el, mielőtt bármit is szólsz! – Ne áldozd be a családodat! Hányszor beáldozzuk a családunkat, a ránk bízottakat nagy eszmékért, ügyekért, vagy éppen a saját, nagynak gondolt, de kicsinyes dolgainkért. Jézus is figyelmeztet erre a veszélyre, amikor elmarasztalja a farizeusokat, akik adakoznak az Istennek, de nem segítenek a szüleiken, mert áldozati ajándékként már felajánlották azt az Úrnak, amivel segíthetnének rajtuk (Márk 7,9–13). – Ne válogass kedvedre az Igék közül! Sőt, vigyázz arra, hogy minél kevesebbet vedd az Istent, ilyen értelemben is, a szádra! Félelmetes, amikor valaki minden tettét Igékkel igazolja.
Az erkölcsi tanításon túl azonban ennél a történetnél én mindig leborulok az Úr felfoghatatlan, gyarló embert szerető irgalma előtt, hiszen Ő Jézus Krisztust adta értünk, feláldozta egyszülött Fiát érettünk! Ő elment a legvégsőkig, a mi gyarló gondolkodásunkat, gyarló életünket is magára véve, hogy megszabadítson bennünket!