előző nap következő nap

„...elbeszélték, milyen nagy dolgokat tett velük Isten” ApCsel 15,1–5

1 Némelyek pedig, akik Júdeából jöttek le, így tanították a testvéreket: Ha nem metélkedtek körül a mózesi szokás szerint, nem üdvözülhettek. 2 Mivel pedig Pálnak és Barnabásnak nem kis viszálya és vitája támadt velük, úgy rendelkeztek, hogy ebben a vitás ügyben Pál, Barnabás és néhányan mások is menjenek fel az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe. 3 Miután a gyülekezet útnak indította őket, áthaladtak Fönícián és Samárián, elbeszélték a pogányok megtérését, és nagy örömet szereztek minden testvérnek. 4 Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, örömmel fogadta őket a gyülekezet, az apostolok és a vének, ők pedig elbeszélték, milyen nagy dolgokat tett velük Isten. 5 Előálltak azonban néhányan, akik a farizeusok pártjából lettek hívőkké, és azt mondták, hogy körül kell metélni azokat, és meg kell parancsolni nekik, hogy tartsák meg Mózes törvényét.

Bibliaolvasó kalauz – Csűry István igemagyarázata

A pogányok előtt nyitva a gyülekezet ajtaja. Megszűnt az ősi átok! Pál és munkatársai „...elbeszélték, milyen nagy dolgokat tett velük Isten” (4). A nagy dolgokban és a legkisebbekben is jelen van a Szentlélek. A kedvünkre valókban és a kedvünk ellenére lévőkben is felfedezhetjük a mennyei szeretetet. Az ünnep akkor lesz teljes, ha felismerjük a számunkra láthatatlan, de mindig, mindenütt jelenvaló Mindenhatót.

RÉ 376 MRÉ 243

„…hűtlenekké lettek…” Bírák 9,22–49

22 Abímelek három évig volt Izráel fejedelme. 23 De Isten egy gonosz lelket küldött Abímelek és Sikem polgárai közé, ezért Sikem polgárai hűtlenek lettek Abímelekhez. 24 Így torolta meg Isten a Jerubbaal hetven fián elkövetett erőszakot, és így hárította vérüket testvérükre, Abímelekre, aki meggyilkolta őket, meg Sikem polgáraira, akik támogatták őt testvérei meggyilkolásában. 25 Sikem polgárai lesben álltak a hegytetőkön, és kiraboltak mindenkit, aki elment mellettük az úton. Ezt hírül adták Abímeleknek. 26 Azután eljött Gaal, Ebed fia testvéreivel együtt, és Sikembe költözött. Sikem polgárai megbíztak benne. 27 Amikor kimentek a mezőre, leszüretelték a szőlőjüket, kitaposták, és örömünnepet tartottak; bementek Istenük házába, ettek, ittak, és ócsárolták Abímeleket. 28 Gaal, Ebed fia ezt mondta: Ki ez az Abímelek, hogy mi, sikemiek szolgáljunk neki?! Hiszen ez a Jerubbaal fia, Zebul meg a helytartója! Szolgáljátok inkább Sikem atyjának, Hamórnak az embereit! Miért szolgáljuk mi őt? 29 Volna csak az én kezemben ez a nép, majd elkergetném Abímeleket! Megüzenném annak az Abímeleknek: Szedd össze a seregedet, és állj ki ellenem! 30 Amikor meghallotta Zebul, a város parancsnoka Gaalnak, Ebed fiának a szavait, haragra lobbant. 31 Követeket küldött Abímelekhez Tormába ezzel az üzenettel: Gaal, Ebed fia és testvérei Sikembe jöttek, és ellened lázítják a várost. 32 Indulj el tehát éjszaka seregeddel együtt, és állj lesbe a mezőn! 33 Reggel pedig, mihelyt fölkel a nap, törj rá azonnal a városra! Mikor azután Gaal és a serege kivonul ellened, bánj el vele úgy, ahogy tőled telik! 34 Abímelek elindult éjszaka egész seregével, és lesbe álltak Sikem ellen négy csapatban. 35 Amikor Gaal, Ebed fia kivonult és fölállt a város kapuja előtt, Abímelek is elindult a leshelyről seregével együtt. 36 Amint Gaal meglátta a sereget, azt mondta Zebulnak: Nézd! Egy sereg vonul le a hegytetőkről! Zebul azonban ezt mondta neki: A hegyek árnyékát nézed embereknek. 37 De Gaal megint csak így szólt: Nézd! Egy sereg vonul erre az ország közepe felől, egy másik csapat pedig a Jóslás Tölgye felől jön. 38 Akkor ezt mondta neki Zebul: Hol van most az a nagy szád, amellyel így beszéltél: Ki az az Abímelek, hogy szolgáljunk neki? Ez az a nép, amelyet lebecsültél. Most hát vonulj ki ellene, és ütközz meg vele! 39 Gaal kivonult Sikem polgárai élén, és megütközött Abímelekkel. 40 De megfutamodott, Abímelek pedig üldözőbe vette. Sokan hullottak el halálra sebzetten a kapu bejáratáig. 41 Abímelek Arúmában maradt, Zebul pedig elűzte Gaalt és testvéreit, nem maradhattak Sikemben. 42 Másnap azután a nép kiment a mezőre. Ezt hírül vitték Abímeleknek, 43 ő pedig összeszedte a seregét, három csapatra osztotta, és lesbe állt a mezőn. Amikor látta, hogy a nép kijött a városból, rájuk támadt, és legyilkolta őket. 44 Abímelek ugyanis előretört a vele levő csapatokkal, és elállta a városkapu bejáratát. A másik két csapat pedig rátört mindazokra, akik a mezőn voltak, és legyilkolta őket. 45 Abímelek egész nap harcolt a város ellen, és elfoglalta a várost. A benne levő népet fölkoncolta, a várost pedig lerombolta, és bevetette sóval. 46 Amikor meghallották ezt Sikem fellegvárának a polgárai, mindnyájan Él-Berít templomának belső termébe menekültek. * 47 De hírül adták Abímeleknek, hogy Sikem fellegvárának a polgárai mind együtt vannak. 48 Abímelek fölment a Calmón-hegyre egész seregével. Fejszét vett Abímelek a kezébe, levágott egy faágat, fölvette, a vállára tette, és azt mondta a seregének: Láttátok, hogy mit csináltam; hamar tegyetek ti is így! 49 Vágott tehát a seregből is mindenki egy-egy ágat magának, azután követték Abímeleket. A fát lerakták a belső terem mellett, és felgyújtották vele a nagytermet. Minden ember meghalt Sikem fellegvárában, mintegy ezer férfi és nő.

Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata

(23) „…hűtlenekké lettek…” (Bírák 9,22–49)

A hűtlenség viszályt teremt, és a viszálykodás mindent megemészt, mint a tűz. Pont úgy, ahogy azt Jótám példázatában olvastuk (9,15). Aki hűtlenné lesz Istenhez, és ennek nyomán a másik emberhez, ahhoz szintén hűtlenné lesznek. A hűtlenség a gonosz lélek műve. Istentől csak jó érkezhet!

Amikor azt olvassuk, hogy Isten egy gonosz lelket küld Abímelek és Sikem polgárai közé (23), akkor azzal azt jelzi az igevers: Íme, Isten rámutat állapotunkra, amiben Őnélküle vagyunk, a gonosz hatalma alatt. Ugyanakkor ez az igevers jelzi Isten szuverén hatalmát, aki a gonosz felett is Úr.

A hűtlenség viszálykodást eredményez, mindent megemészt, sok-sok áldozattal jár. Így lett hűtlenné Sikem városa Abímelekhez, korábbi szövetségeséhez. Ne feledjük, hogy ez a „kapcsolat” eleve már egy korábbi hűtlenség eredménye (23). Abímelek sok hűtlen gonoszságot művelt eddig. Isten megítélte őt ezért, amikor engedte, hogy a gonosz lélek elhatalmasodjon az életében. Van isteni számonkérés, van ítélet, nem tehetünk következmények nélkül azt, amit akarunk (24).

A hűtlenségből támadt „szövetségek” mind csak rövid ideig tarthatnak. Abímelek és Sikem városának „kapcsolata” is három év után tönkrement (22). Innentől kezdve fokozatosan halálossá érnek a hűtlenség gyümölcsei. A hűtlenségből fakadó rettenet valósága minden filmbéli rettenetet felülmúlhat. Hányszor igazolta már ezt az emberiség történelme. A sikemiek bizalmatlanok lettek Abímelek iránt, megbízott embereik, „lesben” állva átvették a városba vezető kereskedelmi utak feletti ellenőrzést, jelezve, hogy itt már nem Abímelek uralkodik, hiszen nincs rend (25). Majd a sikemiek átpártoltak egy Gaal nevű, „messziről jött” emberhez, és gyalázták Abímeleket (26–29). Abímelek erre kegyetlen bosszút állt, helytartójával, Zebullal együtt: először csellel elűzték Gaalt (34–41), majd megölték az áruló sikemieket (42–45), kegyetlenül végezve azokkal is, akik innen Sikem védettnek hitt rejtekhelyére menekültek; rájuk gyújtották a búvóhelyet, ezer emberre (46–49). Hova lehet elbújni, elrejtőzni? Csak az Úr ad szent elrejtettséget, akkor is, ha a földit halálosan feldúlják.

Jöjj, Isten Lelke, ajándékozz nekünk hitből fakadó hűséget! Hűséget Tehozzád, hűséget azokhoz, akiket Te kezdettől fogva ránk bíztál. Aki a sajátjaihoz hűséges, az lehet hűségesen megbízható a világ számos színterén is, hogy a mindent elemésztő, gonosz viszályok helyett az Isten békességes országa épüljön bennünk, közöttünk, általunk; a Jézus Krisztusban.