„Erősítették a tanítványok lelkét, és bátorították őket, hogy maradjanak meg a hitben, ...” ApCsel 14,21–28
21 Miután hirdették az evangéliumot ebben a városban, és sokakat tanítvánnyá tettek, visszatértek Lisztrába, Ikóniumba és Antiókhiába. 22 Erősítették a tanítványok lelkét, és bátorították őket, hogy maradjanak meg a hitben, mivel sok nyomorúságon át kell bemennünk az Isten országába. 23 Miután pedig gyülekezetenként elöljárókat választottak nekik, böjtölve és imádkozva ajánlották őket az Úrnak, akiben hittek. 24 Azután Piszidián áthaladva eljutottak Pamfíliába, 25 hirdették az igét Pergében, és lementek Attáliába. 26 Innen Antiókhiába hajóztak, ahonnan Isten kegyelmébe ajánlva indították el őket a most elvégzett munkára. 27 Amikor megérkeztek, összehívták a gyülekezetet, és elbeszélték, milyen nagy dolgokat tett velük az Isten, és hogy kaput nyitott a pogányoknak a hitre. 28 Azután hosszabb időt töltöttek ott a tanítványokkal.
Bibliaolvasó kalauz – Csűry István igemagyarázata
„Erősítették a tanítványok lelkét, és bátorították őket, hogy maradjanak meg a hitben, mivel sok nyomorúságon át kell bemennünk az Isten országába” (22). Pünkösd vasárnapján felemelő az a hír, hogy vannak megerősítő apostolok és megerősített tanítványok. Nem a megosztás kérdése ez, hanem Isten Szentlelkének a jelenléte, mert általa vagyok erősítő vagy erősített. Valamennyien szorongatott életűek vagyunk, ugyanakkor útban Isten országa felé. A Szentlélek a lelkünket erősíti, mert belső erővel haladunk akadályokon át a mennybe.
RÉ 189 MRÉ 245
Bírák 9,7–21 „Légy a mi királyunk!”
7 Amikor hírül adták ezt Jótámnak, elment, megállt a Garizím-hegy csúcsán, és harsány hangon kiáltva ezt mondta nekik: Sikem polgárai, hallgassatok rám, hogy Isten is hallgasson rátok! 8 Elmentek egyszer a fák, hogy királyt kenjenek föl maguknak. Mondták az olajfának: Légy a mi királyunk! 9 De az olajfa ezt mondta nekik: Talán elvesztettem olajomat, amelyért tisztelnek istenek és emberek, hogy menjek hajladozni a fák fölött? 10 Ekkor a fügefának mondták a fák: Jöjj te, és légy a királyunk! 11 De a fügefa azt mondta nekik: Talán elvesztettem édességemet meg pompás gyümölcsömet, hogy menjek hajladozni a fák fölött? 12 Ekkor a szőlőnek mondták a fák: Jöjj te, és légy a királyunk! 13 De a szőlő ezt mondta nekik: Talán elvesztettem mustomat, amely örömre derít isteneket és embereket, hogy menjek hajladozni a fák fölött? 14 Végül a tüskebokornak mondták mind a fák: Jöjj te, és légy a királyunk! 15 A tüskebokor azt mondta a fáknak: Ha igazán királyotokká akartok engem kenni, gyertek, húzódjatok árnyékomba; mert ha nem úgy lesz, akkor tűz csap ki a tüskebokorból, és megemészti a Libánon cédrusait! 16 Ti most igaz módon és feddhetetlenül jártatok-e el, amikor királlyá tettétek Abímeleket, helyesen bántatok-e Jerubbaallal és háza népével, és úgy bántatok-e vele, ahogyan megérdemelte? 17 Hiszen értetek harcolt apám, sőt az életét is kockára tette, amikor kimentett benneteket Midján kezéből. 18 Ti pedig most fölkeltetek apám háza népe ellen, legyilkoltátok fiait, hetven férfit egy kövön, és királlyá tettétek Sikem polgárai fölött Abímeleket, a szolgálóleánya fiát, mert ő a ti testvéretek! 19 Ha tehát most igaz módon és feddhetetlenül bántatok Jerubbaallal és háza népével, akkor örüljetek Abímeleknek, és örüljön ő is nektek! 20 De ha nem, akkor tűz fog kicsapni Abímelekből, és megemészti Sikem polgárait meg a fellegvár lakóit, és tűz fog kicsapni Sikem polgáraiból meg a fellegvár lakóiból, és megemészti Abímeleket! 21 Ezután elmenekült Jótám, és futva ment Beérbe. Ott telepedett le, mert félt a testvérétől, Abímelektől.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(8) „Légy a mi királyunk!” (Bírák 9,7–21)
Gedeon két fia, két embertípus. Az egyik – Abímelek – irgalmatlanul gázol át, még a féltestvérein is, a hatalomért. A másik – Jótám – az Isten megtartó kegyelméből menekülhet meg, hogy az Úr példázatos üzenetét átadja, amely minden „kánaáni típusú királyság” kritikája. Jótám példázata szerint a fák igényesek, amikor királyt választanak maguknak, mert méltó, alkalmas királyt akarnak maguknak. Mind az olajfa, mind a fügefa, mind a szőlő visszautasítja a királyságot, mert valóságos, tápláló gyümölcseik zamatát többre értékelik saját maguk kelletésénél, a mások feje fölött, a királyság üres fennköltségében.
A királyság dilemmája jelen van az egész Bibliában. Isten a népe királya. A nagy törés, szakadás, amit a Biblia bűnnek nevez, tette lehetővé, aztán szükségessé a királyságot, mint a törvény, a rend fenntartójának biztosítóját, aki nélkül mindent megemésztene az emberi bűn.
Isten azonban elküldte egyszülött Fiát, akiben megmutatta, milyen az a király, aki az Úr nevében jön: szolgai formát vett fel, hatalma megváltó szeretetében mutatkozott meg, búzamagként a földbe temetve nem önmagának él és hal, hanem sok gyümölcsöt terem (János 12,24). Meg kell térnünk ahhoz, hogy ilyen királyságban élhessünk, hogy ez a királyság „elég” legyen nekünk, hogy ilyen királyért könyörögjünk és ne magunk akarjunk tündökölni. Jézus Krisztusban újjászületve már nem önmagunknak élünk és halunk, hanem az Úrnak, Őbenne egymásnak, hatalmunk pedig szolgálat (Róma 14,8).
Jöjj, Isten Szentlelke, cselekedd, hogy a feltámadott Úr legyen a mi királyunk!