„...a hiábavaló dolgokból térjetek meg az élő Istenhez...” ApCsel 14,8–20
8 Lisztrában élt egy sánta lábú ember, aki születésétől fogva sánta volt, és sohasem tudott járni. 9 Ő hallgatta Pál beszédét, aki rátekintett, és látta, hogy van hite ahhoz, hogy meggyógyuljon. 10 Ezért hangosan így szólt hozzá: Állj a lábadra egyenesen! Ekkor az talpra ugrott, és járt. 11 Amikor a sokaság látta, amit Pál tett, likaóniai nyelven így kiáltottak: Az istenek jöttek le hozzánk emberi alakban! 12 Barnabást Zeusznak mondták, Pált pedig Hermésznek, mivel ő volt a szóvivő. 13 Zeusz papja pedig, akinek a temploma a város előtt volt, bikákat és koszorúkat vitt a kapuk elé, és a sokasággal együtt áldozatot akart bemutatni nekik. 14 Amikor meghallották ezt az apostolok, Barnabás és Pál, ruhájukat megszaggatva a sokaság közé futottak, 15 és így kiáltottak: Emberek, miért teszitek ezt? Mi is hozzátok hasonlóan emberek vagyunk, és azt az evangéliumot hirdetjük nektek, hogy ezekből a hiábavaló dolgokból térjetek meg az élő Istenhez, aki teremtette az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van. 16 Ő az előző nemzedékek során megengedte, hogy minden nép a maga útján járjon, 17 bár nem hagyta magát bizonyság nélkül, mert jótevőtök volt, a mennyből esőt adott nektek és termést hozó időket, bőven adott nektek eledelt és szívbéli örömet. 18 Így szóltak, és nagy nehezen lebeszélték a sokaságot arról, hogy áldozatot mutasson be nekik. 19 Antiókhiából és Ikóniumból azonban zsidók érkeztek oda, akik annyira felbujtották a tömeget, hogy megkövezték Pált, és kivonszolták a városon kívülre, mivel halottnak hitték. 20 De amikor körülvették a tanítványok, felkelt, és visszament a városba. Másnap pedig Barnabással együtt elment Derbébe.
Bibliaolvasó kalauz – Varga Róbert igemagyarázata
„...a hiábavaló dolgokból térjetek meg az élő Istenhez...” (15). Ezt sokan Lisztrában is meglátták, megértették, és Jézusnak adták az életüket. Isten ott is a gyógyítás csodája által érint meg beteg és testileg egészséges embereket. Amikor valakit Isten szava elér, megérint, egy dolgot egészen bizonyosan neki kell megtenni: „Állj a lábadra...! Ekkor az talpra ugrott, és járt” (10). Isten olyat kért tőle, amire képtelen volt születése óta, de amikor valaki engedelmeskedik Istennek, a lehetetlen is lehetségessé, valósággá lesz!
RÉ 398 MRÉ 389
„Abímelek, Jerubbaal fia elment Sikembe…” Bírák 9,1–6
1 Abímelek, Jerubbaal fia elment Sikembe anyja testvéreihez, és így szólt hozzájuk meg az egész nemzetséghez, amelyhez anyja családja tartozott: 2 Mondjátok el ezt Sikem valamennyi polgárának: Mi jobb nektek? Az, ha hetven ember, Jerubbaal összes fia uralkodik rajtatok, vagy az, ha egyetlen ember uralkodik rajtatok? Emlékezzetek csak arra, hogy én a ti húsotok és véretek vagyok! 3 Amikor anyja testvérei mindezeket elmondták róla Sikem valamennyi polgárának, azoknak a szíve Abímelek felé hajlott, mert ezt mondták: Testvérünk ő! 4 Adtak hát neki hetven ezüstöt Baal-Berít templomából, Abímelek pedig ezen haszontalan és hitvány embereket bérelt fel, hogy kövessék őt. 5 Majd elment apja házához Ofrába, és meggyilkolta testvéreit, Jerubbaal fiait, hetven férfit egy kövön. De Jótám, Jerubbaal legkisebb fia megmenekült, mert elbújt. 6 Ezután összegyűltek Sikem polgárai meg a fellegvár összes lakója, elmentek, és királlyá tették Abímeleket a sikemi cserfánál, az emlékoszlop mellett.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(1) „Abímelek, Jerubbaal fia elment Sikembe…” (Bírák 9,1–6)
Gedeont ebben a fejezetben végig a másik nevén emlegetik: Jerubbaal. Ez a név kétértelmű, mint ahogy Gedeon élete is az volt, hiszen a név jelentése egyszerre lehet: Baal-hívő ugyanúgy, mint a Baal ellensége. Az Urat emlegető (8,23), de kétértelmű élet, valójában hiteltelen, képmutató és engedetlen élet. Gedeon, a szolgálatban tapasztalt dicsőség közben elhajlott. Urunk, könyörülj rajtunk, hogy hűségesek maradhassunk mindvégig! (Jelenések 2,10)
Gedeon hetven fia közül – ez önmagában is beszédes, a kor háremes szokásait figyelembe véve is az –, Abímelek is hallotta és látta apja viselkedését. Mit látnak tőlünk a gyerekeink? Ez egy olyan moralizáló kérdésnek tűnik. Pedig messze túlmutat ez az unásig megszokott kérdés önmagán. Nekem a mai napig szempont: Mit tenne apám és anyám ebben a helyzetben? A fő kérdés mindig az, hogy mit tenne Jézus Krisztus ebben a helyzetben; de ennek hétköznapi, hiteles és nem álkegyes megvalósulását a szüleimnél láttam, és ezt belém égette az Isten. Abímelek mást látott: apja kétértelmű és elhajló életét, pedig apját szolgálatra hívta el az Isten. Abímelek nevének jelentése is kétértelmű, utalva elhívott apja bukására; győzelmes, kegyetlen, Istent elfelejtő királyságára.
Abímelek, az apja után, király akart lenni Sikemben. Abímelek ennyit tanult meg mindössze! Isten szolgálata helyett csak a királykodást, a hatalmat látta. Ezért a sikemi polgárokat tőrbe csalva, a pogány kultusz pénzéből hitvány és mindenre kapható embereket felbérelve, megölette testvéreit, féltestvéreit; Gedeonnak hetven fia volt. Abímelek hetven férfit gyilkolt meg egy kövön (1–5). Magáról a kegyetlenségről, a mögötte munkáló lélekről nem kívánok szólni, ezt mindenki maga gondolja át. Mennyit számít nekünk a másik ember, a szeretetink, a Krisztusban testvéreink, a többiek? Bizony, sokszor a szemünk sem rebben, amíg nem mi magunk vagyunk soron. Olyan jó vicceket tudunk mesélni egymásnak, temetések után is, hiszen az élet megy tovább... De milyen élet megy tovább?
Abímelek ezeket művelte Sikemben. Abímeleknek már nem számított a múlt, nem számít az elődök, bárki, vagy bármi tisztelete? Csak én! Mintha ma élne. Abímeleknek semmit sem jelentettek azok a beszédes helyszínek, ahol ő maga is élhetett: Ábrahám itt vert először tábort Kánaánban, és egy tölgyfát ültetett az emlékére (1Mózes 12,6–7). Jákób itt szórta el az idegen isteneket és itt fogadta meg, hogy az Úrnak szenteli magát (1Mózes 35,1–4). Az itt tartott sikemi országgyűlés hitvalló fogadalmát már nem is említem (Józsué 24,1–28). Abímelek szent helyeken járt. De neki ez semmit sem jelentett. Olyannyira nem, hogy önmagát tette királlyá a sikemi tölgyfánál (6). A felnövekvő generáció nagy részének semmit sem jelent az egyház. Nem azért, mert az egyház nem halad a korral, nem elég modern. Nem ez az ok! Teológiai okokat is említhetnék, de legyen itt elég egy emberi ok: nem adjuk tovább hitelesen az élő Isten ismeretét, Igéjének ismeretét, látható gyülekezetének ismeretét.
Egyedül a kis Jótám, Jerubbaal legkisebb fia menekült meg (5). Isten megtartó kegyelme a gonosz lenagyobb támadásakor is él, megtart, gondoskodik népe intéséről és megújulásáról. Ez a megtartó kegyelem éltet minket is. Jöjj, Szentlélek Isten, hogy méltók lehessünk erre a kegyelemre!