„Elment a magdalai Mária, és hírül adta a tanítványoknak, hogy látta az Urat,...” Jn 20,1–18
1 A hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől. 2 Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és így szólt hozzájuk: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették. 3 Elindult tehát Péter és a másik tanítvány, és elmentek a sírhoz. 4 Együtt futott a kettő, de a másik tanítvány előrefutott, gyorsabban, mint Péter, és elsőnek ért a sírhoz. 5 Behajolt, és látta, hogy ott fekszenek a lepedők, de nem ment be. 6 Nyomában megérkezett Simon Péter is, bement a sírba, és látta, hogy a leplek ott fekszenek, 7 és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve, egy másik helyen. 8 Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz, és látott, és hitt. 9 Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül. 10 A tanítványok ezután hazamentek. 11 Mária pedig a sírbolton kívül állt és sírt. Amint ott sírt, behajolt a sírboltba, 12 és látta, hogy két angyal ül ott fehér ruhában, ahol előbb Jézus holtteste feküdt; az egyik fejtől, a másik pedig lábtól. 13 Azok így szóltak hozzá: Asszony, miért sírsz? Ő ezt felelte nekik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették. 14 Amikor ezt mondta, hátrafordult, és látta, hogy Jézus ott áll, de nem ismerte fel, hogy Jézus az. 15 Jézus így szólt hozzá: Asszony, miért sírsz? Kit keresel? Ő azt gondolta, hogy a kertész az, ezért így szólt hozzá: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted, és én elhozom. 16 Jézus nevén szólította: Mária! Az megfordult, és így szólt hozzá héberül: Rabbuni! – ami azt jelenti: Mester. 17 Jézus ezt mondta neki: Ne érints engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj az én testvéreimhez, és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez. 18 Elment a magdalai Mária, és hírül adta a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és hogy ezeket mondta neki.
Bibliaolvasó kalauz – Pótor Imre igemagyararázata
„Elment a magdalai Mária, és hírül adta a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és hogy ezeket mondta neki” (18). Máriának mindennél fontosabb, hogy ott legyen Ura közelében. Később kétszer is elment a tanítványokhoz, és hírül adta, amit tudott. Hiteles húsvéti bizonságtételének az alapja: találkozott a Feltámadott Úr Jézus Krisztussal, és beszélt vele. Tanúságtétele egyszerű, természetes és határozott. Hassa át ez a mi húsvéti örömünket is: „Légy örömmondó, békekövet, / Hirdesd: a Szabadító elközelgetett...” (RÉ 397).
RÉ 187 MRÉ 229
„Az közeledhet hozzá, akit kiválasztott.” 4Mózes 16
1 Kórah, aki Jichár fia, aki Kehát fia, aki Lévi fia, összefogott Dátánnal és Abírámmal, Elíáb fiaival meg Ónnal, Pelet fiával, aki Rúben fia volt, 2 és föllázadtak Mózes ellen, kétszázötven emberrel Izráel fiai közül, akik a közösség fejedelmei, a gyülekezet képviselői, közismert emberek voltak. 3 Ezek egybegyűltek Mózes és Áron ellen, és ezt mondták nekik: Elegünk van belőletek! Miért emelitek magatokat az Úr gyülekezete fölé?! Hiszen szent az egész közösség a maga egészében, és közöttük van az Úr! 4 Ezt hallva Mózes arcra borult, 5 majd így szólt Kórahhoz és egész csoportjához: Majd reggel tudtul adja az Úr, hogy ki az övé, ki a szent, és ki közeledhet hozzá. Az közeledhet hozzá, akit kiválasztott. 6 Ezt tegyétek: Fogjátok a szenesserpenyőtöket, Kórah és egész csoportja, 7 tegyetek bele holnap tüzet, és rakjatok rá füstölőszert az Úr színe előtt. Az lesz a szent, akit kiválaszt az Úr. Elegem van belőletek, Lévi fiai! 8 Majd ezt mondta Mózes Kórahnak: Hallgassatok ide, Lévi fiai! 9 Talán keveslitek, hogy Izráel Istene különválasztott benneteket Izráel közösségétől, és ti járulhattok elé, hogy ellássátok a szolgálatot az Úr hajlékánál, és a közösség szolgálatára álljatok?! 10 Megengedte, hogy eléje járulj testvéreiddel, Lévi fiaival együtt; most még a papságot is kívánjátok?! 11 Bizony az Úr ellen fogtatok össze, te és mindazok, akik veled vannak. Mert ki az az Áron, hogy ellene zúgolódtok? 12 Ekkor hívatta Mózes Dátánt és Abírámot, Elíáb fiait, de azok ezt mondták: Nem megyünk! 13 Nem elég, hogy elhoztál bennünket a tejjel és mézzel folyó földről, hogy megölj bennünket a pusztában, hanem még zsarnokoskodni is akarsz rajtunk?! 14 Bizony, nem tejjel és mézzel folyó földre hoztál bennünket, és nem adtál nekünk sem mezőt, sem szőlőt örökségül. Vajon ki akarod szúrni ezeknek az embereknek a szemét?! Nem megyünk! 15 Ekkor nagy haragra gerjedt Mózes, és ezt mondta az Úrnak: Ne tekints áldozatukra! Nem vettem el tőlük még egy szamarat sem, és egyikükkel sem tettem rosszat. 16 Kórahnak pedig azt mondta Mózes: Te és az egész csoportod legyetek holnap az Úr színe előtt: te, ők és Áron! 17 Fogja mindenki a maga szenesserpenyőjét, és tegyetek rájuk füstölőszert. Azután járuljatok az Úr színe elé, ki-ki a maga serpenyőjével, kétszázötven serpenyővel: te is és Áron is a maga serpenyőjével. 18 Fogta azért mindenki a maga szenesserpenyőjét, tüzet tett bele, arra pedig füstölőszert rakott, azután odaálltak a kijelentés sátrának a bejáratához, Mózes meg Áron is. 19 Kórah egybegyűjtötte ellenük az egész közösséget a kijelentés sátrának a bejáratához. Ekkor megjelent az Úr dicsősége az egész közösségnek. 20 Ekkor így beszélt Mózeshez és Áronhoz az Úr: 21 Váljatok külön ettől a közösségtől, hadd semmisítsem meg őket egy pillanat alatt! 22 Ekkor arcra borultak, és ezt mondták: Ó, Isten, aki lelket adsz minden élőlénynek! Miért haragszol az egész közösségre, holott csak egyetlen ember vétkezett? 23 Ekkor így beszélt Mózeshez az Úr: 24 Mondd meg a közösségnek: Menjetek el Kórah, Dátán és Abírám hajlékának a környékéről! 25 Mózes fölkelt, és odament Dátánhoz és Abírámhoz. Vele mentek Izráel vénei is. 26 Így szólt a közösséghez: Távozzatok ezeknek a bűnös embereknek a sátraitól, semmijüket se érintsétek, hogy el ne vesszetek az ő vétkeik miatt! 27 El is mentek Kórah, Dátán és Abírám hajlékának a környékéről. Dátán és Abírám pedig kimentek, és odaálltak sátraik bejáratához feleségeikkel, fiaikkal és kicsiny gyermekeikkel együtt. 28 Akkor ezt mondta Mózes: Ebből tudjátok meg, hogy az Úr küldött engem ezeknek a dolgoknak a véghezvitelére, és hogy nem magamtól cselekszem: 29 Ha úgy halnak meg ezek, ahogy a többi ember szokott, és ha az lesz a sorsuk, ami bárki mással megtörténhetne, akkor nem az Úr küldött engem. 30 De ha az Úr valami rendkívüli dolgot visz véghez, és a föld megnyitja száját, és elnyeli őket mindenükkel együtt, és elevenen szállnak le a holtak hazájába, akkor majd megtudjátok, hogy ezek az emberek semmibe vették az Urat. 31 Alig mondta ki Mózes ezeket a szavakat, meghasadt alattuk a föld. 32 Megnyitotta száját a föld, és elnyelte őket házuk népével együtt, meg Kórah összes emberét mindenükkel, amijük csak volt. 33 Elevenen szálltak le a holtak hazájába mindenükkel együtt, és betemette őket a föld. Így vesztek ki a gyülekezetből. 34 Egész Izráel pedig, amely körülöttük volt, kiáltozásukra elfutott, mert azt gondolták: Még minket is elnyel a föld! 35 Ezután tűz csapott ki az Úrtól, és megemésztette azt a kétszázötven férfit, akik füstölőszerrel közeledtek hozzá.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(5) „Az közeledhet hozzá, akit kiválasztott.” (4Mózes 16)
Mózes és Áron ellen lázadás tört ki, mert a lázadók szerint Isten népe fölé emelik magukat. Kétszázötvenen tartottak a lázadást szervezőkkel, akik magukat okosabbnak, tehetségesebbnek tartották, mint amilyen Mózes és Áron volt. Csakhogy az okosság és a tehetség, egyrészt relatív, másrészt az okos és tehetséges ember önhitt és ez gyakran hitetlen és önmegvalósító utakra visz. Más a tehetség, és más Isten elhívása egy feladatra, amire az Úr alkalmassá is tesz. Ez a feladat is egy ideig tart, az Úr akarata szerint (1–5).
Nincs itt elegendő lehetőségünk arra, hogy ezt a lázadást részletesen elemezzük. Érdemes lenne. Csak bűnbánattal közeledhetünk a mai igeszakasz leírásához. Isten népén belül ma is mennyi lázadás, széthúzás, engedetlenség tapasztalható; akár még egy-egy gyülekezeten belül is. Óemberi mutatvány azt perelni, hogy kinek van igaza, mert többnyire mindenki a saját maga, gyarló igazát képviseli. Ugyanakkor ne tegyünk mindent bizonytalanul viszonylagossá! Isten szava, Igéje, döntése az irányadó. Mózes és Áron sem voltak tökéletesek, ők is hibáztak szolgálatuk során. Isten mégis melléjük állt, mert nem engedte felborítani és káoszba zuhanni azt a rendet, amit az Ő tökéletes kiválasztása és elhívása határozott meg. A bűn: lázadás Isten ellen, aminek számos e-világi, nyomorúságos megtestesülése van (12–19).
Döbbenetes a lázadók büntetése; elnyelte őket a föld, a hozzájuk csatlakozókat pedig a tűz emésztette meg (31–35). Éppen itt szólít meg bennünket a húsvéti örömüzenet. Jézus Krisztus elhordozta a mi lázadó, engedetlen, minden szeretettel visszaélő, ítéletre érett életünk büntetését. Jézus Krisztus meghalt és eltemették, de harmadnapon feltámadott (1Korinthus 15,20), legyőzte a rajtunk lévő jogos ítéletet. Örök életünk van, amely minket új életre indít, hogy a magunk helyén, az Isten rendjében éljünk és szolgáljunk; mégpedig örömmel, hálával, megelégedve tegyük ezt, amíg „itt” kimért időnk tart. Mi nem vagyunk különbek senkinél, de az Úr megtartó kegyelme különbbé tett bennünket, ezért hívő, határozott alázattal különüljünk el azoktól, akik folyton lázadozva szaggatják az Isten rendjét, hogy velük együtt mi is, el ne vesszünk (21; 26).