„…hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban” Jn 14,12–14
12 Bizony, bizony, mondom nektek: aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz. Mert én az Atyához megyek, 13 és amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban; 14 ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem.
Bibliaolvasó kalauz – Pecsuk Ottó igemagyarázata
„…hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban” (13). Mennyire világos „itinert” kaptunk Jézustól az élethez! Tegyük azt, amit tőle láttunk, és akkor Isten neve egyre dicsőségesebb lesz itt a földön. Míg önmagunktól csak gyalázatot hoznánk Isten nevére (Róm 2,24), Jézust követve a legnagyobb és még annál is nagyobb lehetségessé válik. Kálvin késői tanítványaiként azt a bátorítást olvashatjuk ki Jézus szavaiból, hogy még mi is élhetünk Isten dicsőségére!
RÉ 178 MRÉ 171
„Ha pedig az, aki odaszentelte, vissza akarja váltani…” 3Mózes 27
1 Azután így beszélt Mózeshez az Úr: 2 Szólj Izráel fiaihoz, és mondd meg nekik: Ha valaki különleges fogadalmat tesz, és a szokásos becsült értékben egy személyt szán az Úrnak, 3 a becsült értéket így kell megállapítani: Ha férfi az, húszévestől hatvanévesig ötven sekel ezüstre becsüld a szent sekel szerint. 4 Ha pedig asszony az, akkor harminc sekelre becsüld. 5 Ha öt és húsz év között van, a fiút húsz sekelre becsüld, a leányt tíz sekelre. 6 Ha egy hónap és öt év között van, akkor a fiút öt sekel ezüstre becsüld, a leányt pedig három sekel ezüstre becsüld. 7 Ha hatvanéves vagy annál idősebb, akkor a férfit tizenöt sekelre becsüld, az asszonyt pedig tíz sekelre. 8 Ha azonban szegény ahhoz, hogy megfizesse a szokásos becsült értéket, akkor a felajánlott személyt állítsák a pap elé, és a pap becsülje fel őt. A fogadalmat tevő vagyonának megfelelően becsülje fel őt a pap. 9 Ha olyan állatról van szó, amilyet be lehet mutatni áldozatul az Úrnak, legyen szent minden, amit az Úrnak adtak. 10 Ne adjanak helyette mást, ne cseréljék ki se a jót rosszabbra, se a rosszat jobbra. Ha mégis kicserélik az állatot egy másik állatra, akkor az is meg a csereállat is legyen szent. 11 Ha pedig valamilyen tisztátalan állatról van szó, amilyet nem lehet áldozatul bemutatni az Úrnak, akkor állítsák oda az állatot a pap elé. 12 Becsülje meg a pap, hogy mennyire jó vagy rossz, és annyi legyen az értéke, amennyire a pap becsülte. 13 De ha mégis vissza akarja azt váltani, akkor tegye hozzá a becsült értékhez annak ötödrészét. 14 Ha valaki a házát szenteli oda szent ajándékul az Úrnak, akkor becsülje meg a pap, hogy az mennyire jó vagy rossz, és annyi legyen az értéke, amennyit a pap megállapít. 15 Ha pedig az, aki odaszentelte, vissza akarja váltani a házát, tegye hozzá a megbecsült árhoz annak ötödrészét, akkor lehet az ismét az övé. 16 Ha valaki ősi birtokából szentel oda valamit az Úrnak, akkor azt a vetőmagja szerint kell felbecsülni; egy hómer árpa vetőmag esetén ötven sekel ezüstöt ér. 17 Ha az örömünnep évétől fogva szenteli oda valaki a mezejét, akkor a teljes becsült értéket kell számítani. 18 De ha az örömünnep után szenteli oda valaki a mezejét, akkor a pap a következő örömünnepig még hátra levő évek számának megfelelően számítsa ki annak az árát: így kell csökkenteni annak becsült értékét. 19 Ha pedig az, aki odaszentelte, vissza akarja váltani a mezejét, tegye hozzá a becsült árhoz annak ötödrészét, akkor lehet ismét az övé. 20 Ha pedig nem váltja vissza a mezőt, hanem eladja azt a mezőt valaki másnak, akkor azt nem lehet többé visszaváltani. 21 Ha az örömünnepen felszabadul a mező, legyen az Úr szent tulajdona mint esküvel odaszentelt mező: a pap birtoka legyen. 22 Ha pedig valaki vásárolt mezőt szentel oda az Úrnak, amely nem ősi birtoka, 23 akkor számítsa ki a pap a becsült érték összegét az örömünnep évéig, és a becsült értéket még azon a napon oda kell adni szent ajándékul az Úrnak. 24 Az örömünnep évében visszaszáll a mező arra, akitől vették, akinek ősi birtoka volt az a föld. 25 Mindent a szent sekel szerint becsüljetek fel; húsz géra legyen egy sekel. 26 Az állatok elsőszülöttjét ne szentelje oda senki, hiszen az mint elsőszülött úgyis az Urat illeti: akár marha, akár juh, az Úré az. 27 Ha azonban áldozatra alkalmatlan az az állat, akkor meg kell váltani becsült értéke szerint, hozzáadva még annak ötödrészét. Ha pedig nem váltják meg, akkor adják el becsült értéke szerint. 28 De amit esküvel szentelt valaki tulajdonából az Úrnak, akár ember, akár állat, akár ősi birtok az, azt nem adhatja el, és nem válthatja vissza. Minden esküvel odaszentelt dolog igen szent tulajdona az Úrnak. 29 Nem lehet kiváltani azt, akit kiirtásra ítéltek: az ilyen ember halállal lakoljon. 30 A föld minden tizede az Úré, a földnek a szemes terméséből és a fa gyümölcséből; az Úr szent tulajdona az. 31 De ha valaki ki akar valamit váltani a tizedéből, tegye még hozzá annak ötödrészét. 32 A marháknak és juhoknak a tizede is, minden tizedik, amely átmegy a pásztorbot alatt, az Úr szent tulajdona legyen. 33 Nem szabad válogatni a jó és a rossz között, sem kicserélni azt. Ha valaki mégis kicseréli, akkor az is meg a csereállat is szent lesz, és nem váltható vissza. 34 Ezek azok a parancsolatok, amelyeket az Úr parancsolt Mózes által Izráel fiainak a Sínai-hegyen.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(15) „Ha pedig az, aki odaszentelte, vissza akarja váltani…” (3Mózes 27)
Ez a fejezet olyan felajánlásokra, fogadalmakra vonatkozik, amelyek nem tartoztak az előírt áldozatokhoz, hanem önkéntesek voltak. Az ilyen fogadalmak közül kiemelkedik Anna fogadalma, aki gyermekért könyörögve felajánlja azt az Úrnak (1Sámuel 1,11). Anna megtartotta a fogadalmát, és Sámuel áldássá lett Isten országának építésében; ha mégis meggondolhatta volna magát, megválthatta volna fogadalmát; húsz sekelt fizetve érte a szent sátor szolgálatára (5). Anna azonban hitből fakadó, imádságos szívvel tett komoly fogadalmat, ezért nem is gondolta meg magát, és fogadalmának gyümölcse áldássá lett. Jefte értelmetlen fogadalmától azonban el kellett volna állni, lányát meg kellett volna váltani, tíz sekellel (4–5; Bírák 11,30–40).
Fordítsuk le ma is érthető üzenetre ezt a fejezetet. Isten Igéje számol az ember gyarlóságával, meggondolatlan lelkesedéséből fakadó fogadalmaival. Bizony tele van ilyenekkel a minden tekintetben – így hangulatban, lelkesedésben, odaszánásban, hitben is – hullámzó életünk. „Itt fel és alá hullámzik minden!” – hangsúlyozta Barth Károly. Soha ne felejtsük el, hogy az Istennel nem számoló világban is az Isten színe előtt történik minden rezdülésünk, és egyszer számot kell adnunk majd minden hiába kimondott szóért is (Júdás 1,15). Egy lelkes, de nem szentlelkes, pillanatunkban tehetünk meggondolatlan ígéreteket. Mindig baj van azzal, ha a saját „felizgatott” lelkünk vezet bennünket a Szentlélek józansága helyett (2Timóteus 1,7). Isten Igéje azt hangsúlyozza ma, hogy mindezeket az emberi hangulatból – legyen az az öröm emelkedettsége, vagy a rosszkedv indulata – hozott értelmetlen, hazug, nem teljesíthető, ígéreteket; hiteltelenül kimondott szavakat bocsánatosan vissza lehet vonni, még időben. Hányszor mondok én magam egy jobb pillanatomban igent egy feladatra, aztán már másnap kiderül, hogy ezt nem kértem el az Úrtól, mert erre a feladatra már nincs sem elegendő időm, sem kellő erőm, és nem is az én feladatom lenne; tehát nemet kellett volna mondani arra.
Áldott legyen az Isten, hogy az Ő hangulata nem hullámzó, Ő mindenkor ugyanaz (Zsidókhoz írt levél 13,8), akinek kimondott szava azonnal cselekvés is. Amit Isten kimondott, kijelentett, megígért, az úgy van, arra biztosan építhetünk! Az Úr ígéretei beteljesedtek, aki egyszülött Fiában megszabadított bennünket minden halálos változástól, és az örök élet állandóságával vértezte fel mulandó életünket. Mi az Úr tulajdonai vagyunk, odaszánt életű emberek, és ez az odaszánás azért örök, soha nem visszavonható, mert Isten Lelkének megtartó cselekvése erre a garancia. Az Úr nem engedi el „szentjei”, övéi kezét. Az Úr megtartja fogadalmát. Ez a mi odaszánt életünk áldott garanciája. Ez a mi mulandó életünk egyetlen biztos pontja. Hiszen mulandó életünkben – lám még az akkori listákban is látjuk – mindennek pénzben kifejezhető értéke van, és például az öregebbnek már egyre kevesebb értéke van (7). Az Úr kezében értékes vagy örökre!