„…ha pedig másért nem, magukért a cselekedetekért higgyetek!” Jn 14,7–11
7 Ha ismernétek engem, ismernétek az én Atyámat is: mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok őt. 8 Fülöp így szólt hozzá: Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk. 9 Jézus erre ezt mondta: Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát. Hogyan mondhatod: Mutasd meg nekünk az Atyát? 10 Talán nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van? Azokat a beszédeket, amelyeket én mondok nektek, nem önmagamtól mondom; az Atya, aki énbennem van, ő viszi végbe a maga cselekedeteit. 11 Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van; ha pedig másért nem, magukért a cselekedetekért higgyetek!
Bibliaolvasó kalauz – Pecsuk Ottó igemagyarázata
„…ha pedig másért nem, magukért a cselekedetekért higgyetek!” (11). Mennyire elértéktelenedtek a szavaink, amelyekkel Jézusról tanúskodni szeretnénk! És mennyire félreérthetetlenül „ragyognak” a cselekedeteink, amelyekkel naponként cáfoljuk a szavainkat! Sok misszionárius számolt be arról, hogy a távoli törzsek, amelyek értetlenül vagy közömbösen fogadják az örök élet beszédét, hallva Jézus cselekedeteiről, valahogy mégis csalhatatlanul megértik, hogy ki volt ő, és így jutnak közelebb hozzá. Cselekedj úgy, mint ő.
RÉ 174 MRÉ 156
„…hogy Istenük legyek.” 3Mózes 26,40–46
40 De ha megvallják bűnüket és atyáik bűnét, hogy hűtlenséget követtek el ellenem, meg azt, hogy szembeszálltak velem, 41 ami miatt én is szembeszálltam velük, és elvittem őket ellenségeik földjére; ha majd megalázkodik körülmetéletlen szívük, és békével hordozzák büntetésüket, 42 akkor visszaemlékezem a Jákóbbal kötött szövetségemre, az Izsákkal kötött szövetségemre meg az Ábrahámmal kötött szövetségemre, és visszaemlékezem az országra is. 43 El kell ugyan hagyniuk földjüket, hadd élvezze nyugalmát, amíg pusztán hever nélkülük, nekik pedig békével kell hordozniuk büntetésüket, mivel újra meg újra megvetették törvényeimet, és megutálták rendelkezéseimet. 44 De akkor sem vetem meg őket, amikor ellenségeik földjén lesznek, és nem utálom meg őket annyira, hogy véget vessek nekik, megszegvén a velük kötött szövetségemet, mert én, az Úr vagyok az ő Istenük. 45 És visszaemlékezem az elődeikkel kötött szövetségre, akiket kihoztam Egyiptom földjéről a többi nép szeme láttára, hogy Istenük legyek. Én vagyok az Úr. 46 Ezek azok a rendelkezések, előírások és törvények, amelyeket az Úr Mózes által szerzett a Sínai-hegyen maga és Izráel fiai között.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(45) „…hogy Istenük legyek.” (3Mózes 26,40–46)
Isten büntetése, kiválasztott népe számára kegyelem. Isten büntetése felrázza népét, megtérésre segíti őket, hogy ráébredjenek Istenük megváltó, megtartó, soha el nem múló szeretetére.
Aki számára Isten büntetésében felragyog a kegyelem, megtérve az Úrhoz, az Isten gyermeke, az Isten népének tagja, arra nézve visszavonhatatlanul érvényesek az ígéretek. A kiválasztottság jele többek között ez, amely soha nem tehet gőgössé, csakis olyanná, amiről a mai igerész szól.
A megtérő megvallja bűneit, hűtlenségeit; azt, hogy nem számolt az Úrral, sőt szembeszállt Ővele (40). A megtérő megalázkodik és békével hordozza büntetését (41–43). Ahol megtérés adatik, ott megtisztulnak zavaros emberi kapcsolatok, megbékülnek életek; még a lakott föld is megpihen, fellélegzik (43), ha határtalan önzésünkben megállít és megtérésre vezet bennünket az Isten.
A megtérő megtapasztalja az emberi értelemmel felfoghatatlan csodát, Isten bűnbocsátó kegyelmét. Isten visszaemlékezik soha el nem felejtett szövetségére (42). Ő soha nem felejtett el minket, csak mi felejtettük el Őt. Megtérve éppen ezt a bűnt valljuk meg, miközben hálát adunk azért, hogy az Úr nem vetett el és nem utált meg minket végérvényesen, mert Ő a mi Urunk. Az Ő szeretetétől senki és semmi el nem választhat minket (Róma 8,38–39).
A mai igerész utolsó előtti, külön mondata így hangzik: Ő mindeneknek Istene; „Én vagyok az Úr!” (45) Bizony, minden nép Ura Ő, mindenek Ura! Tehát csakis reménységgel teli szolgálattal közelítsünk mindenki felé. Áldott reménység ez, amit emberi értelemmel nem is lehet továbbgondolni, nem is kell! Isten Igéjének örömüzenete nekünk elég. Nemcsak mi, mások is lehetnek az Úr megtérő gyermekei. Még akkor se hagyjon el bennünket ez a reménység, amikor testi szemekkel, számokban, statisztikákban Isten népének zsugorodását látjuk, sokféle hitetlenséggel, hamis hitek garmadájával!