előző nap következő nap

„Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja e világ világosságát,...” Jn 11,1–16

1 Volt pedig egy beteg ember, Lázár, Betániából, Máriának és testvérének, Mártának a falujából. 2 Mária volt az, aki megkente az Urat olajjal, és megtörölte a lábát a hajával. Az ő testvére, Lázár volt a beteg. 3 A nővérei megüzenték Jézusnak: Uram, íme, akit szeretsz, beteg. 4 Amikor Jézus ezt meghallotta, ezt mondta: Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségét szolgálja, hogy általa megdicsőüljön az Isten Fia. 5 Jézus szerette Mártát, ennek nővérét és Lázárt. 6 Amikor tehát meghallotta, hogy beteg, még két napig azon a helyen maradt, ahol volt, 7 de azután így szólt a tanítványaihoz: Menjünk ismét Júdeába! 8 A tanítványok ezt mondták neki: Mester, most akartak megkövezni a zsidók, és ismét oda mégy? 9 Jézus így válaszolt: Nem tizenkét órája van a nappalnak? Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja e világ világosságát, 10 de ha valaki éjjel jár, megbotlik, mert nincs világossága. 11 Ezeket mondta, azután így szólt hozzájuk: Lázár, a mi barátunk elaludt, de elmegyek, hogy felébresszem. 12 A tanítványok ezt felelték: Uram, ha elaludt, meggyógyul. 13 Pedig Jézus Lázár haláláról beszélt, de ők azt gondolták, hogy álomba merülésről szól. 14 Akkor azután Jézus nyíltan megmondta nekik: Lázár meghalt. 15 Örülök, hogy nem voltam ott: tiértetek, hogy higgyetek. De menjünk el hozzá! 16 Tamás, akit Ikernek neveztek, azt mondta tanítványtársainak: Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele együtt!

Bibliaolvasó kalauz – Kaszó Gyula igemagyarázata

Akárcsak életünk napjaiban, a mai igénkben is sok minden kavarog: betegség, család, testvéri és baráti szeretet, késlekedés, halálhír, félreértés... A nagy kavargásból különösen is jó Jézus világosságának fényébe lépni: „Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja e világ világosságát, de ha valaki éjjel jár, megbotlik, mert nincs világossága” (9–10).

RÉ 408 MRÉ 327

„…ezt kiáltsa: tisztátalan, tisztátalan!” 3Mózes 13,29–59

29 Ha egy férfinak vagy asszonynak kiütés támad a fejbőrén vagy a szakállában, 30 nézze meg a pap a kiütést. És ha a felülete belemélyed a bőrbe, a szőr vagy a haj pedig sárgás és vékony, akkor mondja ki róla a pap, hogy tisztátalan. Ótvar az, a fejbőrnek vagy a szakállnak a poklossága. 31 De ha a pap úgy látja, hogy az ótvaros kiütés felülete nem mélyed bele a bőrbe, és nincs benne fekete szőr vagy haj, akkor különítse el a pap hét napig azt, akinek ótvaros kiütése van. 32 A hetedik napon nézze meg a pap a kiütést, és ha nem terjedt tovább az ótvar, nincs benne sárgás szőr vagy haj, és az ótvar felülete nem mélyed bele a bőrbe, 33 akkor borotváltassa le a fejét, de az ótvart ne borotválja le. A pap pedig másodszor is különítse el hét napig az ótvaros embert. 34 A hetedik napon nézze meg a pap az ótvaros embert. És ha az ótvar nem terjedt tovább a bőrön, és a felülete sem mélyed bele a bőrbe, akkor mondja ki róla a pap, hogy tiszta. Az pedig mossa ki a ruháját, és tiszta lesz. 35 De ha az ótvar mégiscsak továbbterjed a bőrön, miután tisztának mondták ki őt, 36 akkor nézze meg a pap. És ha csakugyan továbbterjedt az ótvar a bőrön, akkor nem is kell a papnak a sárgás szőrt vagy hajat keresnie: tisztátalan az. 37 Ha viszont úgy látja, hogy megállapodott az ótvar, és fekete szőr vagy haj sarjadt benne, akkor meggyógyult az ótvar. Az illető tiszta: mondja ki a pap, hogy tiszta. 38 Ha egy férfinak vagy asszonynak a bőrén foltok támadnak, fehér foltok, 39 akkor nézze meg a pap, és ha a bőrükön a foltok halvány fehérek, sömör az, amely a bőrön fakadt; az illető tiszta. 40 Ha valakinek kihullik a haja, úgyhogy kopasz lesz a feje tetején, tiszta az. 41 Ha elöl hullik ki a haja, úgyhogy a homlokánál lesz kopasz, tiszta az. 42 De ha a feje tetején vagy a homlokánál levő kopasz részen rózsaszínű kiütés támad, akkor kiütéses poklosság az, amely a feje tetején vagy a homlokán levő kopasz részen fejlődött ki. 43 Ha úgy látja a pap, hogy a kitüremkedő kiütés a fejtetőn vagy a homloknál levő kopaszságon rózsaszínű, mint a test bőrének poklos felülete, 44 akkor az illető poklos, tisztátalan. Mondja ki róla a pap, hogy tisztátalan a fején levő kiütés miatt. 45 A poklos embernek pedig, akin kiütés van, legyen a ruhája megszaggatva, a haja gondozatlan, takarja el a bajuszát, és ezt kiabálja: Tisztátalan, tisztátalan! 46 Tisztátalan mindaddig, amíg rajta van a kiütés. Tisztátalan: elkülönítve lakjék, a táboron kívül legyen a lakása. 47 Ha valamilyen ruhán támad poklos kiütés: gyapjúruhán vagy lenruhán, 48 lenvásznon vagy gyapjúszöveten, bőrön vagy akármilyen bőrkészítményen, 49 ha az a kiütés zöldes vagy pirosas a ruhán, a bőrön, a vásznon, a szöveten vagy bármilyen bőrholmin, az poklos kiütés: mutassák meg a papnak. 50 Nézze meg a pap a kiütést, és különítse el a kiütéses holmit hét napig. 51 A hetedik napon nézze meg a kiütést, és ha továbbterjedt a kiütés a ruhán, a vásznon, a szöveten vagy a bőrön vagy bármin, amit bőrből készítettek: rosszindulatú poklosság az a kiütés, tisztátalan az. 52 El kell égetni azt a ruhát vagy vásznat, a gyapjú- vagy lenszövetet és minden bőrholmit, amelyen a kiütés van, mert rosszindulatú poklosság az. Égessék el azt! 53 De ha úgy látja a pap, hogy nem terjedt tovább a kiütés a ruhán, vásznon, szöveten és bármilyen bőrholmin, 54 akkor parancsolja meg a pap, hogy mossák ki a kiütéses holmit, és különítse el újabb hét napig. 55 Ha kimosták a kiütéses holmit, és a pap úgy látja, hogy a kiütés színe nem változott, még ha nem terjedt is tovább a kiütés: tisztátalan az. El kell égetni. Foltosodás az, akár a visszáján van, akár a színén. 56 De ha a pap úgy látja, hogy a mosás után halványabb lett a kiütés, akkor vágja ki azt a ruhából, a bőrből, a vászonból vagy a szövetből. 57 Ha pedig ismét kiütés mutatkozik a ruhán, a vásznon, a szöveten vagy bármilyen bőrholmin, akkor kiújuló poklosság az. El kell azt égetni, amin ilyen kiütés van. 58 Az olyan kimosott ruhát, vásznat, szövetet vagy bármilyen bőrholmit pedig, amelyről eltűnt a kiütés, újból ki kell mosni, és akkor tiszta lesz. 59 Ez a gyapjú- vagy lenruhán, vásznon, szöveten vagy bármilyen bőrholmin levő poklos kiütés törvénye; ennek alapján kell tisztának vagy tisztátalannak nyilvánítani.

Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata

(45) „…ezt kiáltsa: tisztátalan, tisztátalan!” (3Mózes 13,29–59)

Vajon tettek-e valamit a fertőző bőrbetegségben szenvedő, és ezért elkülönített betegért? Vajon legalább imádkoztak-e érte? Itt csak azt olvassuk, hogy a különböző bőrbetegséggel kapcsolatos esetekre nézve mi a törvény előírása. Azt be kellett tartani, a többiek egészsége érdekében. A poklos, kiütéses betegnek pedig tépett ruhában, egyedül, elkülönítve, a lakott területen kívül kellett élnie, és ha közeledett volna arra valaki, akkor messziről kellett kiáltoznia: „Tisztátalan, tisztátalan!” A törvény biztosítja a rendet, az egészségesek életét, ezért a törvény betartása az életet szolgálja. Ugyanakkor a törvény lelketlen betartása még nem elég, több kell! (29–46)

A leírásból kiderül, hogy a pap nem írt elő gyógykezelést. Az elkülönített beteget magára hagyták, sorsára bízták. Itt arról sincs szó, hogy az Isten akaratára bízták. Itt csak a parancsolatok betartásáról van szó. A beteg már nem számít, mert tisztátalanná lett, kultikus értelemben is. A törvény az egészségeseket védte, az életet, a tisztaságot, a szentséget! Ez a törvény feladata, a törvény nem is tud többet tenni. Sokat változott azóta a világ, hivatalosan a betegség nem számít tisztátalanságnak, noha a szentség sem közbeszéd témája a mi társadalmunkban, óriásit fejlődött az orvostudomány is, elvált egymástól a kultusz és az egészségügy, ezerfelé differenciálódtak területek; de egyvalami nem változott. A beteg ma is magára hagyatott, egyedül van, elkülönítve várja a sorsát. Még maga az egykori orvos is megdöbben azon, hogy amikor beteg lesz, onnantól kezdve ő beteg, ez szerepel a kartonján és nem számít többé. Ha súlyos betegek leszünk, ez a magány csak fokozódik, a szeretteink sem tudnak segíteni, mi pedig rettegünk a szenvedéstől, a magánytól, és attól, hogy teherré leszünk. Mindezeknek lelki hozadéka olyan összetett, hogy igazából nem is hozható szóba. Ezeket a gyötrelmeket a hívő ember is átéli, noha nem meri bevallani. Egyszer egy hívő, haldokló testvérem mondta nekem: „Köszönöm, hogy imádkoztok értem, hogy drukkoltok nekem, de ezen a pályán emberileg csak én vagyok egyedül!” Valóban imádkoztunk, részvéttel ott voltunk, aztán hazamentünk és tettük a dolgunkat, mintha mi sem történt volna…

Ehhez még hozzátehetjük a ruhaféléken található poklosságok leírását. Nyilván a tisztaság kultikus jellege mellett az egészségügyi jellegről is szó van itt. Egy régi ruha, egy koszos ruha sok kellemetlenséget és nagy bajt okozhat. A lelki tisztaság és külső tisztaság abban az értelemben kapcsolatban vannak egymással, hogy a hit odafigyel arra, hogy külsőleg is tiszta és rendezett legyen az élete, a ruhája, a megjelenése. Persze, ha valakinek megbomlik az elméje, ezek az összefüggések már nem kérhetők számon. Akkor kezd valaki, például a nyugdíjbavonulás után leépülni, amikor elkezd megkoszosodni: mert bizony minden reggel időben imádkozni kell, és időben fel kell kelni, tiszta ruhába kell öltözni, ünnepnapon ünneplőbe, ezzel is kifejezve hitbéli reménységünket. Lomtalanításkor sok zsákot találtunk, benne régi ruhákkal: ezernyi emlék fakadt fel belőlünk, de a ruhákat ki kellett dobni, nemcsak azért, mert moshatatlanok voltak, hanem azért is, mert lejárt az idejük, ahogy visszavonhatatlanul elmúlt az az időszak, amire emlékeztettek. Lejár az életidőnk is, itt a földön. Örök reménység kell, amit csak az Úr adhat (47–59).

Az az evangéliumi jelenet jut eszünkbe, a törvény sorait olvasva, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus megérintette a beteget, megszüntette az elkülönítését, közösségét vállalt vele, kijelentette, hogy a testi betegség nem tesz tisztátalanná, és isteni hatalmával meggyógyította a leprást (Márk 1,41–45). Jézus Krisztus feltámadott a halálból. Ő, ma is megérint, amikor a betegségben, minden segítség ellenére is, valójában egyedül vagyunk. Ő velünk van! Ő ma is tehet csodát, ma is adhat és ad is gyógyulást. A betegségeinkkel együtt járó minden gyarló lelki gyötrelem ellenére bizonyosságunk van az Úrban arra nézve, hogy a maradéktalan gyógyulás „odaát” adatik nekünk. „Itt” is meggyógyulhatunk, de „itt” mindig a halálra gyógyulunk meg.

Itt még a törvény világában élünk, de élő hit által már miénk az evangélium.