„Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él…” Jn 11,17–32
17 Amikor Jézus odaért, megtudta, hogy már négy napja a sírban van. 18 Betánia pedig közel, mintegy félórányira volt Jeruzsálemhez, * 19 ezért a zsidók közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt. 20 Márta, amint meghallotta, hogy Jézus jön, elébe ment, Mária azonban otthon maradt. 21 Márta így szólt Jézushoz: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. 22 De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten. 23 Jézus ezt mondta neki: Feltámad a testvéred! 24 Márta így válaszolt: Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon. 25 Jézus ekkor ezt mondta neki: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; 26 és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt? 27 Márta így felelt: Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kell jönnie a világba. 28 Miután ezt mondta, elment, és titokban szólt a testvérének, Máriának: A Mester itt van, és hív téged. 29 Ő pedig, amint ezt meghallotta, gyorsan felkelt, és odament hozzá. 30 De Jézus még nem ért be a faluba, hanem azon a helyen volt, ahol Márta találkozott vele. 31 A zsidók, akik Máriával voltak a házban, és vigasztalták, látták, hogy hirtelen feláll és kimegy. Utánamentek tehát, mert azt gondolták, a sírbolthoz megy, hogy ott sírjon. 32 Mária pedig, amint odaért, ahol Jézus volt, meglátta őt, leborult a lába elé, és így szólt hozzá: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.
Bibliaolvasó kalauz – Pecsuk Ottó igemagyarázata
„Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él…” (25). Márta itt is olyan, mint a Lk 10,38–42-ben. Praktikus, sürgő-forgó, nélkülözhetetlen háziasszony, a szerető testvér, aki ráadásul jó hívő (hisz a végső feltámadásban). De a gyakorlatiassága és a vallásossága sem menti meg attól, hogy most teljesen elkeseredjen. Még a végső reménység sem óv meg a végső elkeseredéstől. Csak az segíthet a gyászában, ha felismeri, kicsoda az Úr.
RÉ 32 MRÉ 32
„…megtisztulva a pap elé kerül.” 3Mózes 14,1–32
1 Azután így beszélt Mózeshez az Úr: 2 Ez a poklos emberre vonatkozó törvény, amikor megtisztul: Vigyék el a paphoz, 3 a pap pedig menjen ki a táboron kívülre. És ha úgy látja a pap, hogy meggyógyult a poklos ember a poklos kiütésből, 4 akkor hozzanak a pap parancsára a megtisztulni akaróért két élő tiszta madarat, cédrusfát, bíbor fonalat és izsópot. 5 Azután vágják le a pap parancsára az egyik madarat egy friss vízzel teli cserépedény fölött. 6 Fogja a pap az élő madarat, a cédrusfát, a bíbor fonalat és az izsópot, és mártsa bele azokat az élő madárral együtt a friss víz fölött levágott madár vérébe. 7 Azután hintse meg a poklosságból megtisztulni akarót hétszer, és mondja ki, hogy tiszta. Az élő madarat pedig eressze szabadon a mezőn. 8 A megtisztulni akaró mossa ki ruháját, borotválja le mindenütt a haját és a szőrét, mosakodjék meg vízben, és tiszta lesz. Azután bemehet a táborba, de hét napig maradjon a sátrán kívül. 9 A hetedik napon borotválja le mindenütt a szőrét: a haját, a szakállát, a szemöldökét, és mindenütt másutt is borotválja le a szőrét. Mossa ki a ruháját, és mossa meg a testét vízben, akkor tiszta lesz. 10 A nyolcadik napon hozzon két hibátlan hím meg egy egyéves hibátlan nőstény bárányt, ételáldozatul pedig háromtized véka finomlisztet olajjal gyúrva, meg fél liter olajat. 11 Állítsa oda a tisztítást végző pap a megtisztulni akarót ezekkel együtt az Úr elé, a kijelentés sátrának a bejáratához. 12 Azután fogja a pap az egyik hím bárányt, mutassa be jóvátételi áldozatul a fél liter olajjal együtt: mutassa fel azokat felmutatott áldozatul az Úr színe előtt. 13 A bárányt azon a helyen vágja le, ahol a vétekáldozatot és az égőáldozatot szokták levágni, vagyis a szent helyen, mert a vétekáldozathoz hasonlóan ez a jóvátételi áldozat is a papé. Igen szent ez is. 14 Vegyen a pap a jóvátételi áldozat véréből, és kenje meg azzal a pap a megtisztulni akaró jobb fülcimpáját, jobb hüvelykujját és jobb nagylábujját, 15 azután vegyen a pap a fél liter olajból, öntse azt a maga bal tenyerébe, 16 majd mártsa bele a pap jobb kezének az ujját a bal tenyerében levő olajba, és hintsen ujjával az olajból hétszer az Úr színe elé. 17 A tenyerén maradt olajjal kenje meg a pap a megtisztulni akaró jobb fülcimpáját, jobb hüvelykujját és a jobb nagylábujját, a jóvátételi áldozat vére helyén. 18 A tenyerében maradt olajat pedig kenje a pap a megtisztulni akaró fejére. Így végezzen érte a pap engesztelést az Úr színe előtt. 19 Azután készítse el a pap a vétekáldozatot, és végezzen engesztelést a tisztátalanságból megtisztulni akaróért. Majd vágja le az égőáldozatot. 20 Mutassa be a pap az égőáldozatot meg az ételáldozatot az oltáron. Így végezzen érte engesztelést a pap, és akkor tiszta lesz. 21 De aki szegény, és nem telik neki ennyire, az hozzon egy bárányt jóvátételi áldozatul felmutatásra, hogy engesztelést végezzenek érte, ételáldozatul meg egytized véka olajjal gyúrt finomlisztet és fél liter olajat. 22 Hozzon két gerlét vagy két galambot is, ahogyan telik neki, az egyiket vétekáldozatul, a másikat égőáldozatul. 23 Vigye el azokat tisztulásának nyolcadik napján a paphoz, a kijelentés sátrának a bejáratához az Úr színe elé. 24 Fogja a pap a jóvátételi áldozatra való bárányt és a fél liter olajat, és mutassa fel azokat a pap felmutatott áldozatul az Úr színe előtt. 25 Azután vágja le a jóvátételi áldozatra való bárányt. Vegyen a pap a jóvátételi áldozat véréből, és kenje meg a megtisztulni akaró jobb fülcimpáját, jobb hüvelykujját és a jobb nagylábujját. 26 Öntsön a pap az olajból a maga bal tenyerébe, 27 és a bal tenyerében levő olajból hintsen a pap jobb kezének az ujjával hétszer az Úr színe elé. 28 Azután kenje meg a pap a tenyerében levő olajból a megtisztulni akaró jobb fülcimpáját, jobb hüvelykujját és jobb nagylábujját, a jóvátételi áldozat vére helyén. 29 A tenyerében maradt olajat pedig kenje a pap a megtisztulni akaró fejére. Így végezze el érte az engesztelést az Úr színe előtt. 30 Azután, ha csak arra tellett neki, készítse el az egyik gerlét vagy galambot. 31 Ha csak arra tellett neki, készítse el az egyiket vétekáldozatul, a másikat égőáldozatul az ételáldozattal együtt. Így végezzen a pap engesztelést a megtisztulni akaróért az Úr színe előtt. 32 Ez a törvény vonatkozik arra, akin poklos kiütés volt, de nem telik neki többre, amikor meg akar tisztulni.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(2) „…megtisztulva a pap elé kerül.” (3Mózes 14,1–32)
A fertőző bőrbetegségből meggyógyult embert fokozatos papi tisztulási szertartásokon át vezették vissza a táboron kívülről a közösségbe (1–20). Ezek a szertartások egyszerre szolgálták azt a várakozási időt – táboron kívül; majd a táborban, de sátoron kívül; végül a sátorban –, amely alapján biztosan gyógyultnak nyilváníthatták az illetőt; másrészt szolgálták a kultikus tisztulást, amelynek során az illető visszatérhetett az Istent dicsérő gyülekezet közösségébe. Isten népe életének minden rezdülését átjárta az élő Istennel való kapcsolat fontossága, minden az Ő színe előtt történhetett, minden mozzanatnak egyszerre kultikus jelentése is van.
Amikor Jézus meggyógyította a leprást és tisztán elbocsátotta őt, akkor erre a mózesi törvényre utal: „…menj el, mutasd meg magadat a papnak, és ajánld fel az áldozati ajándékot, amelyet Mózes elrendelt…” (Máté 8,4)
A mózesi törvény nem ad gyógymódokat, mert feladata a tiszta és egészséges közösség védelme volt. Ez fontos. De a törvény szilárd paragrafusai gyógyító orvos után kiáltanak, aki segít a betegen. Aki pedig már volt orvos kezén, az tudja, hogy ennél is többre van szükség: az Úr kegyelmére, szabadító és megváltó irgalmára. Védeni kell a még egészségeset és tisztát; valamint testben, lélekben, hitben gyógyítani kell a beteget. Ez a kettő együtt fontos. A mózesi törvény szertartásai Jézus Krisztus, az áldott orvos után kiáltanak, mert csak az Ő kegyelmes hatalmának oltalmazó közelében tapasztalhatjuk meg együtt ezeket a csodákat.
Amikor a megtisztulni akaró a pap elé állt (2), hogy az megállapítsa tisztaságát, akkor valójában az Úr elé állt. Az áldozatok bemutatása is azt hirdeti (10–20), hogy az Úrtól való a gyógyulás, amely mindig testi és lelki-hitbéli egyszerre. Az áldozatok egyszerre mutatnak rá az ember bűnére, és ugyanakkor hálát adnak Isten szabadításáért. Az Úr Jézus Krisztus a mi gyógyítónk, aki megszabadít, megtisztít, megvált, örök életet ad.
A testi betegség nem bűn, de a bűn zsoldja maga a betegség és a halál (Róma 6,23). Ezért a betegség ma sem választható el az ember alapvetően nyomorúságos, halandó állapotától. Éppen ezért értelmezhető a mai Ige magasabb szinten, átvitt értelemben is.
Döbbenetes, hogy milyen gyorsan bedarálja az Isten közelében élő embert is a tisztátalanság, amely ugyanúgy fertőz. Elkeserítő, hogy milyen esetek történnek közöttünk is. Ezért a tisztát, az egészségeset védeni kell, el kell keríteni. Áldott, védett „rabság” az Úr kerítésén belül lenni. Napi imánk lehet ez: „Uram, ne engedj a szent kerítésen kívül, mert nem tudok megállni, mert elesek, koszos leszek! Ha pedig mégis kint van feladatom, vértezz fel a Te erőddel, hogy megállhassak!”
Ugyanakkor a betegeket – a sokféle nyomorultat, akik nem is tudják, hogy a táboron kívül élnek, csak szenvednek a magánytól, még az emberek tömegében is, összevissza kapcsolatoktól sebzetten, mindenféle tisztátalanságtól terhelten – nem hagyhatjuk magukra. Mindnyájan ilyenek vagyunk, ilyenek voltunk (1Timóteus 1,13).
„Urunk, Jézus Krisztus, aki a táboron kívül értünk szenvedtél (Zsidókhoz írt levél 13,11), aki felvetted az embersorsot érettünk, hogy isteni hatalmaddal rajtunk könyörülj, tisztíts meg bennünket, hogy visszatérhessünk gyógyító közelségedbe és néped közösségébe, oltalmad alá!”