„...az Atya énbennem van, és én az Atyában.” Jn 10,31–42
31 Ekkor újra köveket ragadtak a zsidók, hogy megkövezzék őt. 32 Jézus megszólalt, és ezt mondta nekik: Sok jó cselekedetet vittem véghez előttetek az én Atyám nevében. Ezek közül melyik miatt köveztek meg engem? 33 A zsidók így feleltek neki: Nem jó cselekedetért kövezünk meg téged, hanem istenkáromlásért, vagyis azért, mert te ember létedre Istenné teszed magad. 34 Jézus így válaszolt: Nincs-e megírva a ti törvényetekben: „Én mondtam: istenek vagytok”? 35 Ha isteneknek mondta azokat, akikhez az Isten igéje szólt, márpedig az Írást nem lehet érvénytelenné tenni, 36 akkor ti hogyan mondhatjátok rólam, akit az Atya megszentelt, és elküldött a világba, hogy káromlást szólok, mert azt mondtam: az Isten Fia vagyok?! 37 Ha nem az én Atyám cselekedeteit teszem, ne higgyetek nekem; 38 de ha azokat teszem, akkor ha nekem nem is hinnétek, higgyetek a cselekedeteknek, hogy felismerjétek és tudjátok: az Atya énbennem van, és én az Atyában. 39 Ekkor ismét el akarták fogni, de ő kimenekült a kezük közül. 40 Jézus újra elment a Jordánon túlra, arra a helyre, ahol korábban János keresztelt, és ott maradt. 41 Sokan mentek oda hozzá, és azt mondták, hogy János nem tett ugyan egyetlen csodát sem, de mindaz, amit János őróla mondott, igaz volt. 42 És ott sokan hittek benne.
Bibliaolvasó kalauz – Kaszó Gyula igemagyarázata
Egyrészt konokul elutasító hitetlenség (31–39), másrészt az Úrhoz való közeledés a hívők társaságában (41–42). Nemcsak a mai igeszakaszunkban, hanem életünkben is mutatkozik ez az ingamozgás. Könnyebben és a jó iránynál állapodunk meg, ha észrevesszük az Úr jó cselekedeteit (32-38), és teret engedünk helyreigazító szavának (34–38).
RÉ 454 MRÉ 424
„…poklos kiütés lesz belőle…” 3Mózes 13,1–28
1 Azután így beszélt Mózeshez és Áronhoz az Úr: 2 Ha egy embernek a bőrén daganat, var vagy fehér folt támad, és poklos kiütés lesz belőle a bőrén, akkor vigyék el Áron paphoz vagy a fiai közül valamelyik paphoz. 3 Nézze meg a pap a bőrén levő kiütést, és ha a szőr a kiütésben kifehéredett, és a kiütés felülete bemélyed a bőrébe, akkor az poklos kiütés. Ha ezt látja a pap, mondja ki, hogy tisztátalan. 4 Ha fehér folt van a bőrén, de a felülete nem mélyed bele a bőrébe, és a szőre sem fehéredett ki, akkor különítse el a pap a kiütéses embert hét napig. 5 A hetedik napon nézze meg a pap, és ha úgy látja, hogy a kiütés megállapodott, és nem terjedt tovább a kiütés a bőrön, akkor különítse el a pap másodszor is hét napig. 6 A hetedik napon nézze meg a pap másodszor is, és ha a kiütés elhalványodott, és nem terjedt tovább a kiütés a bőrön, akkor mondja ki a pap, hogy tiszta, csak varasodás az. Mossa ki a ruháit, és tiszta lesz. 7 De ha a varasodás mégiscsak továbbterjed a bőrön, miután megmutatta magát a papnak azért, hogy tisztának mondják, akkor mutassa meg magát újból a papnak. 8 Ha a pap úgy látja, hogy a varasodás továbbterjedt a bőrön, akkor mondja ki a pap, hogy tisztátalan: poklosság az. 9 Ha poklos kiütés támad egy emberen, vigyék el a paphoz. 10 Ha a pap úgy látja, hogy fehér daganat van a bőrön, és amiatt a szőr kifehéredett, a daganatban pedig vadhús van, 11 akkor idült poklosság az a bőrén; mondja ki tehát a pap, hogy tisztátalan. Ne is különítse el, mert tisztátalan. 12 De ha annyira fejlődik a poklosság a bőrön, hogy egészen elborítja a poklosság a kiütésesnek a bőrét tetőtől talpig, bárhol nézi is a pap, 13 ha tehát úgy látja a pap, hogy egészen elborította a poklosság annak a testét, akkor mondja ki, hogy tiszta az a kiütéses. Tiszta, mert egészen kifehéredett. 14 Csak amikor vadhús mutatkozik rajta, akkor tisztátalan. 15 Ha meglátja a pap a vadhúst, akkor mondja ki, hogy tisztátalan. A vadhús tisztátalan: poklosság az. 16 De ha a vadhús eltűnik és kifehéredik, menjen el a paphoz, 17 és ha a pap úgy látja, hogy a kiütés kifehéredett, mondja ki a pap, hogy a kiütéses tiszta lett; ő akkor tiszta. 18 Ha valakinek a bőrén fekély volt, de begyógyult, 19 és a fekély helyén fehér daganat vagy rózsaszínű folt támad, mutassa meg magát a papnak. 20 Ha úgy látja a pap, hogy a felülete mélyebben van a bőrnél, a szőre pedig kifehéredett, akkor mondja ki a pap, hogy tisztátalan. Poklos kiütés az, amely a fekélyből fejlődött ki. 21 De ha a pap úgy látja, hogy nincs benne fehér szőr, és nincs mélyebben a bőrnél, sőt halványabb is lett, akkor különítse el a pap hét napig. 22 De ha mégiscsak továbbterjedt a bőrén, mondja ki róla a pap, hogy tisztátalan: kiütés az. 23 Ha viszont megmaradt a fehér folt a helyén, és nem terjedt tovább, akkor gyógyuló fekély az. Mondja ki róla a pap, hogy tiszta. 24 Ha pedig valakinek a bőrén égési seb támad, és a seb vadhúsa rózsaszínű vagy fehér foltot képez, 25 nézze meg a pap. És ha a fehér foltban a szőr kifehéredett, felülete pedig belemélyed a bőrbe, akkor poklosság az, amely a sebből fejlődött ki. Mondja ki a pap, hogy tisztátalan, mert poklos kiütés az. 26 De ha úgy látja a pap, hogy nincs a fehér foltban fehér szőr, és nincs mélyebben a bőrnél, sőt halványabbá is vált, akkor különítse el a pap hét napig. 27 A hetedik napon nézze meg a pap, és ha a folt mégiscsak továbbterjedt a bőrön, akkor mondja ki róla a pap, hogy tisztátalan. Poklos kiütés az. 28 Ha viszont megmaradt a helyén a fehér folt, nem terjedt tovább a bőrön, sőt halványabbá is változott, akkor csak az égési seb daganata az. Mondja ki róla a pap, hogy tiszta, mert gyógyuló égési seb az.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(2) „…poklos kiütés lesz belőle…” (3Mózes 13,1–28)
Folytassuk a tegnapi gondolatokat!
A poklosság itt többnyire valami gyógyítható bőrbetegséget jelent. A tisztátalanná nyilvánítás pedig az istentisztelettől való távolmaradást határozta meg, a gyógyulás idejére, nem pedig valami bűnt (1–8). Noha mindennek, a fertőzésveszély miatt egészségügyi okai is voltak, ugyanakkor ennél többről van szó, hiszen a szent Isten elé minden tekintetben csak tisztán lehetett odaállni.
Több üzenetet is megfogalmazhatunk a fentiekkel kapcsolatban.
Egyrészt azt, hogy lám akkoriban az Istenbe vetett hit átjárta az élet minden területét, túllépve a szűkebb értelemben vett istentiszteleten, áthatotta az emberi élet minden területét, a szent megjelent a profánban, hogy azt is szentté tegye. Ennek kifejezéseként kellett a törvény szerint, ezekkel a betegségekkel is a papokhoz fordulni, akik koruk orvosai is voltak egyben, mint Isten eszközei. Mindez azonban azt is hangsúlyozza, hogy minden bajunkkal és örömeinkkel is járuljunk Isten színe elé.
Ma a kettő teljesen szétvált, és ebből sok nyomorúságunk származik, hiszen Isten az egész életünk Ura, beleértve minden rezdülésünket. Nincs áldás hétköznapokon, testen, egészségen, nevelésen, pénzügyeken, közéleten, ha az Urat kihagyjuk azokból. Az Úr nélkül terjed az emberi bűn és nyomorúság fertőzése, mint az akkori poklosság, és eleve elkülönít bennünket egymástól. Egyes emberekre hullott szét a társadalom…
Jézus Krisztusban eljött közénk az evangélium, amely betöltötte a törvényt. Ezért tisztátalan életünkkel úgy járulhatunk az Isten elé, hogy az Ő drága vére megtisztít bennünket. Ha egy időre ilyenkor elkülönít, megállít bennünket a mi Urunk, csakis azért van, hogy hitre jussunk és erősödjünk megnyert hitünkben. Isten, Jézus Krisztusra tekintve, tisztának tart bennünket, megigazít, megszentel, megdicsőít; üdvözít. Áldott, mindenre elégséges reménység ez, amely a mai igeszakaszban is többször megszólal: a beteg elkülönítése a gyógyulását szolgálja, azzal a bizonyossággal, hogy egyszer meggyógyul, és addig nem fertőz másokat sem (6). Hit által ez számunkra beteljesedés, még akkor is, ha nem adatik testi gyógyulás. Jézus Krisztusban vagyunk, meggyógyultunk. Hálaadással élünk, amíg tart az időnk!