„Ha hozzá fordítod szívedet, és felé terjeszted kezedet” Jób 11
1 Megszólalt a naamái Cófár, és ezt mondta: 2 Nem kell-e felelnünk e sok beszédre? A bőbeszédűnek legyen igaza? 3 Elnémíthatja-e fecsegésed az embereket? Gúnyolódsz, és nincs, aki megszégyenítsen? 4 Ezt mondtad: „Tanításom helyes, és ha megvizsgálsz, tisztának találsz!” 5 Bárcsak maga Isten szólalna meg, és nyitná meg ajkait veled szemben! 6 Kijelentené neked a bölcsesség titkait, amelyek az értelem számára felfoghatatlanok. Akkor megtudnád, hogy Isten elnézi bűneid egy részét. 7 Beleláthatsz talán az Isten titkaiba? Felérhetsz-e te a Mindenható tökéletességéhez? 8 Magasabb az az égnél – mit kezdesz vele? Mélyebb a holtak hazájánál – mit is tudhatsz róla? 9 Terjedelme hosszabb a földnél és szélesebb a tengernél. 10 Ha valakit nyomon követ, elfog, és a bírák elé állít, ugyan ki akadályozhatja meg? 11 Hiszen ismeri a hitvány embereket, látja az álnokságot, pedig nem is figyel oda. 12 Az üresfejű ember is válhat értelmessé, a vadszamár csikója is születhet emberré. 13 Ha hozzá fordítod szívedet, és felé terjeszted kezedet, 14 ha álnokság tapad kezedhez, távolítsd el, ne engedd, hogy sátradban csalárdság lakozzék! 15 Akkor szégyen nélkül emelheted föl arcodat, erős leszel, és nem kell félned. 16 Elfelejted a nyomorúságot, úgy gondolsz rá, mint levonult vizekre. 17 Fényesebb lesz életed a déli verőfénynél, a sötétség is olyan lesz, mintha reggel volna. 18 Bizakodás tölt el, mert lesz reménységed, körülnézel, és nyugodtan lefekszel. 19 Ha leheveredsz, senki sem riaszt föl, sőt sokan hízelegnek neked. 20 De a bűnösök szemei elsorvadnak, menedékük elvész; reménységük csak az, hogy majd kilehelik lelküket.
Bibliaolvasó kalauz – Mező István igemagyarázata
„Ha hozzá fordítod szívedet, és felé terjeszted kezedet” (13). Cófár szeretetlen feddéssel beszél a Mindenható Isten csodájának rendkívüli lehetőségéről (12), de Jézus golgotai áldozata óta, annak életében, aki kegyelméért hozzá fordul, a legnagyobb csoda is megtörténhet, latorból is lehet Krisztus megváltott gyermeke (Lk 23,42–43). Megnyílok-e ma az előtt, aki „értem megnyílt” (RÉ 458)? Életemben, szolgálatomban, mások életében ma is kinyújtom-e felé kezemet, hogy tapasztalhassam az ő csodálatos megoldásait?
RÉ 71 MRÉ 71
„…üdvözítő Istenünk tanításának díszére váljanak mindenben.” (Titusz 2,1–10
1 Te azonban azt hirdesd, ami egyezik az egészséges tanítással, 2 hogy az idős emberek legyenek mértékletesek, tisztességesek és józanok, a hitben, a szeretetben és az állhatatosságban egészségesek; 3 ugyanígy az idős asszonyok is szentekhez illően viselkedjenek; senkit se rágalmazzanak, ne legyenek mértéktelen borivás rabjai, tanítsanak a jóra; 4 neveljék józanságra a fiatal asszonyokat, hogy ezek is szeressék a férjüket és gyermekeiket, 5 és józanok, tiszta életűek, háziasak, jók, férjük iránt engedelmesek legyenek, nehogy miattuk érje gyalázat Isten igéjét. 6 Az ifjakat ugyanígy intsd, hogy legyenek józanok mindenben; 7 te magad légy példaképük a jó cselekedetekben, mutass nekik a tanításban romlatlanságot és komolyságot, 8 beszéded legyen feddhetetlen és egészséges, hogy megszégyenüljön az ellenfeled, mivel semmi rosszat sem tud mondani rólunk. 9 A szolgákat intsd, hogy engedelmeskedjenek uraiknak, legyenek készségesek mindenben, ne feleseljenek, 10 ne lopjanak, hanem tanúsítsanak igazi, teljes megbízhatóságot, hogy a mi üdvözítő Istenünk tanításának díszére váljanak mindenben. 11 Mert megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, 12 és arra nevel minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, józanul, igazságosan és kegyesen éljünk e világban, 13 mivel várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését, 14 aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik. 15 Ezt hirdesd! Ints és feddj teljes határozottsággal: senki meg ne vessen téged!
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(10) „…üdvözítő Istenünk tanításának díszére váljanak mindenben.” (Titusz 2,1–10)
A valóságos dísz – ellentétben a giccsel – nem önmagára hívja fel a figyelmet, hanem túlmutat önmagán a viselőjére, még inkább az alkotójára. A dísz ékessége a viselőjének és alkotójának egyaránt. Vannak olyan drága „díszek”, amelyeket mi magunk soha nem tudnánk megvásárolni, csak ajándékba kaphatjuk meg azokat.
Minden dísz ócska giccsé lesz, ha csak a díszen magán akadunk meg, és nem látunk túl azon. Mondjuk egy méregdrága nyakék láttán csak a pénzt szagoljuk ki, és igazából annak sem a viselője, sem az alkotója nem érdekel minket. A giccs az öncélú, tobzódó, embertelen, gonosz, kárbaveszett élet kiábrázolója. Kár, hogy ebben a világban többnyire minden csak erről szól: giccses, öncélú életet élünk. Így élve, az ilyen élet csak kárt hoz ránk! Istenünk azonban nem akarja, hogy ez így legyen és így maradjon!
A keresztyén tanítás és élet olyan ékesség, amely üdvözítő Istenünkre mutat (10). Üdvözítő Istenünk van. Ez a keresztyén üzenet. Ez az evangélium. Ez a karácsonyi üzenet is: Isten az élet Istene, aki Jézus Krisztusban cselekedett érettünk, aki megszabadított és visszaadta nekünk az élet teljességét (János 10,10). Az üdvösség az Úr jelenlétének minden áldását magában foglalja, amelynek nyomán kivirul az emberi élet. Az üdvösség: az, ami maradéktalanul jó nekünk (Máté 17,4; Filippi 1,23). Az üdvösség már ebben a világban a miénk, az Úrban.
Minden egészséges keresztyén tanítás az üdvösség evangéliumának örömét hordozza (1), és az nem pusztán öncélú, szigorú tanrendszer, vagy erkölcsi viselkedési kódex. Ha hitünk tartalma és életünk hitelessége az üdvözítő Isten szeretetére mutat, akkor hitünk és életünk „díszes ékességgé” lesz, amely túlmutat rajtunk a mi megváltó Urunkra (1–9). Az ilyen hit és élet képes arra, hogy még az ellenfelét is szeretettel győzze meg, mert az igaz hit által mindig a szabadítóan éltető Isten munkál (8). Az igaz hit nem tan, hanem szabadulás, gyógyulás, élet! Éppen ezért, a Jézus Krisztusba vetett hitünk és életünk – valamint keresztyén bizonyságtételünk, prédikálásunk (8) – soha nem válhat olyan „giccsé”, amely öncélú tanrendszer és képmutató életmód csupán, így az félelmetessé lesz, nélkülözve minden elevenséget, szent és szabad örömöt.
Ugyanakkor a keresztyén élet rendezettsége, állhatatossága, mértékletessége olyan „dísz”, minden korosztály és társadalmi osztály számára (1–9), amit csak ajándékba kaphat az Úrtól a mi örökké nyughatatlan életünk. Érdemes a kijelölt bibliai igeszakaszban olvasható tulajdonságokat átgondolni: mértékletesség, tisztesség, józanság, szeretet, állhatatosság; tiszta és nem rágalmazó, nem gyalázkodó beszéd; jóság, rendezett házassági és családi élet a férfi és nő, szülő és gyermek viszonylatában; komolyság, engedelmesség, készség mindenféle feleselés nélkül, megbízhatóság, tisztaság. Olvasva ezeket a tulajdonságokat, legfeljebb szépnek tartjuk azokat, de nem megélhetőnek. Többnyire azonban zsigerből tiltakozunk ezek ellen a tulajdonságok ellen; életszerűtlennek tartjuk azokat, sőt korlátozónak, amelyek nem engedik szabadon megélni, kiélni az életet. Manapság már sok egyéb kifogást is emelünk ezekkel szemben… Mivé lett az emberi élet!
Isten kegyelme úgy elevenít meg, hogy közben az Ő üdvözítő rendje szerint megtisztítja és lenyugtatja sokféleképpen tobzódó és dagonyázó életünket. A keresztyénség ezen a téren is paradigmaváltást hozott: a boldog emberi élet egyetlen lehetőségét, amelyet azóta sem fogadott be a világ. Hiszen az Isten üdvözítő rendjében lenyugodni és valóban boldoggá lenni, csak a megváltott ember képes (10). Ez az üzenet is a karácsonyi evangélium része.
Apám, egykor saját kezével áttört, herendi vázája ott ékesedik a polcomon. A hatalmas váza minden millimétere szép rendben áttört, amit apám egyenként szeletelt ki az ékes váza alakjából. Hatalmas, felfelé karcsúsodó, hófehér, gyönyörűséges váza ez, amelyben az ezernyi áttört pontocska – előre megtervezett, eleven rendben – szinte gyöngyökként ékesíti a vázát, pedig semmiféle kristály nem ragyog abban. Nem látni át a vázán, hanem a vázát magát látom, és azon túl az alkotót, a tervezőt. Ez a váza dísz és nem giccs, mert akármilyen törékeny is, mégis túlmutat önmagán, nemcsak apám emlékére, hanem még inkább arra az alkotóra, aki apámat magát is megalkotta, és már negyedévszázada örökkévaló hajlékába, az üdvösségbe hazahívta. Olyan drága egy ilyen, manufaktúrában készített, herendi váza, hogy megvásárolni nem tudnám, apám emlékeként kaptuk ajándékba.
Az üdvösség is ajándék, de ékesíti törékeny és sokféleképpen áttört, megtört életünket, hogy rajtunk keresztül, üdvözítő Istenünkre tekintsenek mások is, valamint arra az üdvösségre, ami már „itt”, ebben a világban boldoggá és ékesen, elevenen is rendezetté formálja az emberi életet. Igen, ez az üzenet is a karácsonyi evangélium része: „Üdvözítő, megtartó született nekünk!” (Lukács 2,11) Gondoljuk végig: milyen gazdagon megtapasztaltuk törékeny, „áttört” testünkben, ebben az esztendőben is, az Úr megtartó kegyelmét, üdvözítő irgalmát! Sőt, Istenünk arra méltatott bennünket, hogy az örök élet kincsét törékeny életünk során hordozzuk, hirdessük és éljük, így üdvözítő Istenünk díszére váljunk mindenben (10). „Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van…” (2Korinthus 4,7) Karácsony ünnepe csak akkor nem giccs, ha túlmutat önmagán, a karácsonyi evangéliumra, a szabadító Úrra, üdvözítő Istenünkre, aki minket is az üdvösség díszes ruhájába öltöztetett.
Legyen most olyan karácsonyunk, amikor elővesszük a Bibliát és kikeressük az olvasandó igeszakaszt – Pál levele Tituszhoz, második fejezet első tíz verse – amelynek alapján ez az ünnepi meditáció született.