„Hiszen vigyáztam az Úr útjára…” 2Sám 22,1–25
1 Dávid ennek az éneknek a szavait mondta el az Úrnak, amikor az Úr kimentette őt minden ellenségének és Saulnak a kezéből. 2 Így mondta: Az Úr az én kőszálam, váram és megmentőm, 3 Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat. Pajzsom, hatalmas szabadítóm és fellegváram, menedékem és szabadítóm, megszabadítasz az erőszaktól. 4 Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől. 5 Mert körülvettek a halál örvényei, pusztító áradat rettent engem. 6 A sír kötelei fonódtak körém, a halál csapdái meredtek rám. 7 Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, kiáltottam az én Istenemhez. Meghallotta hangomat templomában, kiáltásom fülébe jutott. 8 Megrendült és rengett a föld, az egek alapjai megremegtek, megrendültek, mert haragra gyúlt. 9 Füst jött ki orrából, szájából emésztő tűz, parázs izzott benne. 10 Lehajlította az eget, és leszállt, homály volt lába alatt. 11 Kerúbon ülve repült, szelek szárnyán jelent meg. 12 Sötétségből vont sátrat magának, víztömegből, gomolygó fellegekből. 13 Fényözön jár előtte, parázsló tűz izzik. 14 Dörög az Úr az égben, mennydörög a Felséges. 15 Kilőtte nyilait és szétszórta, kiröpítette villámait. 16 Láthatóvá vált a tengerfenék, föltárultak a világ alapjai az Úr dorgálásától, haragos szelének fúvásától. 17 Lenyúlt a magasból, és fölvett, a nagy vizekből kihúzott engem. 18 Megmentett engem ellenségem hatalmából, gyűlölőimtől, bár erősebbek voltak nálam. 19 Rám törhetnek a veszedelem napján, de az Úr az én támaszom. 20 Tágas térre vitt ki engem, megmentett, mert gyönyörködik bennem. 21 Igazságom szerint bánt velem az Úr, kezem tisztasága szerint jutalmazott engem. 22 Hiszen vigyáztam az Úr útjára, és Istenemet nem hagytam el hűtlenül. 23 Minden törvényére ügyeltem, rendelkezéseitől nem tértem el. 24 Feddhetetlen voltam előtte, és őrizkedtem a bűntől. 25 Igazságom szerint jutalmazott meg az Úr, tisztaságom szerint, amit jól lát.
Bibliaolvasó kalauz – Balla Péter igemagyarázata
„Hiszen vigyáztam az Úr útjára…” (22). A megváltás, az örök élet egyedül Jézus érdeméért, Isten kegyelméből a miénk. Ez a megváltás gyümölcsöket terem életünkben. Hálánkat azzal mutathatjuk meg Istennek, hogy írott igéje, rendelkezései szerint élünk (23), és őrizkedünk a bűntől (24). Ez nem jelenti azt, hogy ne érhetne bennünket nyomorúság és üldöztetés, de ezek közben is tudhatjuk, hogy az Úr jelenléte szilárd alap és védelem (3).
RÉ 18 MRÉ 18
„Aki pedig dicsekszik, az Úrral dicsekedjék…” 2Korinthus 10,12–18
12 Mert nem mernénk magunkat azokhoz számítani vagy hasonlítani, akik önmagukat ajánlják, mivel ők önmagukhoz mérik és hasonlítják önmagukat, és így esztelennek bizonyulnak. 13 Mi azonban nem mérték nélkül, hanem annak a határnak a mértéke szerint dicsekszünk, amelyet Isten szabott ki nekünk mértékül, hogy eljussunk hozzátok is. 14 Mert mi nem mentünk túl a nekünk kiszabott határon, mint akik nem jutnak el hozzátok; hiszen hozzátok is eljutottunk Krisztus evangéliumával. 15 Nem mérték nélkül, mások fáradozásával dicsekszünk, de reméljük, hogy hitetek megnövekedésével naggyá leszünk közöttetek a mi munkaterületünkön. 16 Ennélfogva a rajtatok túl eső területeken is hirdetjük az evangéliumot, de nem dicsekszünk olyan munkával, amelyet másutt már elvégeztek. 17 Aki pedig dicsekszik, az Úrral dicsekedjék, 18 mert nem az a megbízható ember, aki önmagát ajánlja, hanem az, akit az Úr ajánl.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(17) „Aki pedig dicsekszik, az Úrral dicsekedjék…” (2Korinthus 10,12–18)
Sok küzdelme volt az apostolnak Korinthusban, az itteni gyülekezettel. A helyzet tipikus: az apostol vitte nekik az evangéliumot, és az így alakult gyülekezetben máris létrejött egy belső mag, aki saját maga belső körét tartotta igazán Krisztushoz tartozónak, másokat nem (10,7–11), valamint ez a csoport a gyülekezet valódi születését is magának tulajdonította. Ezek önmagukat ajánlgatva, önmagukkal dicsekedtek, a maguk mértéke szerint; valójában lenézték Pált: erőtlen alkatát, görög mérték szerint szánalmas beszédét, de ezek szerint a hitét is (10,9–12).
Az apostol egyrészt megfelel ezekre a kihívásokra, mert szó nélkül hagyni alapvető tévedéseket: bűn. Válaszában hangsúlyozza az apostol, hogy neki és a vele lévőknek üdvbizonyossága van, hogy ők is a Krisztuséi (10,7). Ezzel nem mondja azt Pál, hogy csak ők a Krisztuséi, de ők is! Feleletében azt is kiemeli az apostol, hogy az ő mértékük az az isteni mérték, amely alázattal ismeri a saját határait, de az Úr által, számára kijelölt feladatot is ismeri; sőt, annak is tudatában van, hogy minden eredmény kegyelem – a hit terén különösen –, az Úr ajándéka, ezért nincs mivel dicsekedni, de hálával meg lehet említeni azt, amit általuk végzett el az Úr (12–14).
Milyen jó, hogy van egy rajtunk túlmutató, biztos mérték, amit az Úr jelentett ki számunkra, amelyhez bizton igazodhatunk, és amely reménységgel tölti el a szívünket, mert ez a mérték egyben biztos irány is, az üdvösség felé (12–13). Ezért az apostol, noha megfelelt kihívóinak, nem vitatkozott velük, hanem minden további fejleményt az Úrra bízott, és energiaemésztő, meddő viták helyett, hűséggel végezte tovább szolgálatát. Az apostol nem dicsekedett mások eredményeivel, és a magáét is az Úrnak tulajdonítva említette meg. Aki az Úrban dicsekszik, az nem maradhat néma, de nem is veheti fel a kesztyűt eleve értelmetlen viták és harcok provokálásakor, sem a hétköznapokban, sem a szent szolgálatban (15–17).