„…hogy ki ne oltsd Izráel mécsesét” 2Sám 21,15–22
15 Újból harc tört ki a filiszteusok és Izráel között. Dávid is elment embereivel együtt, és megütközött a filiszteusokkal. Dávid azonban elfáradt. 16 Akkor Jisbí-Benób, a refáiak leszármazottja, akinek a lándzsája háromszáz sekel súlyú rézből készült, és vadonatúj fölszerelése volt, azt gondolta, hogy leteríti Dávidot. 17 Segítségére sietett azonban Abísaj, Cerújá fia, aki leterítette és megölte a filiszteust. Akkor ilyen esküt tettek Dávidnak a hívei: Nem jöhetsz többé velünk az ütközetbe, hogy ki ne oltsd Izráel mécsesét. 18 Majd újabb ütközetre került sor a filiszteusokkal Góbnál. Akkor vágta le a húsái Szibbekaj a refáiak leszármazottai közül való Szafot. 19 Ezután újabb ütközetre került sor a filiszteusokkal Góbnál, és Elhánán, a betlehemi Jaré-Óregím fia levágta a gáti Góliátot, akinek a lándzsanyele olyan vastag volt, mint a szövőszék tartófája. 20 Gátnál is sor került egy ütközetre. Volt ott egy nagy termetű férfi, akinek a kezén is meg a lábán is hat-hat ujja volt, összesen huszonnégy. Ő is a refáiak leszármazottja volt. 21 Ez gyalázta Izráelt, de levágta őt Jónátán, Dávid bátyjának, Sammának a fia. 22 Ez a négy ember a gáti refáiak leszármazottja volt, és Dávidnak vagy embereinek a keze által estek el.
Bibliaolvasó kalauz – Balla Péter igemagyarázata
„…hogy ki ne oltsd Izráel mécsesét” (17). A hívő ember is megfáradhat a küzdelmekben. Jó, ha mások ezt észreveszik, és megvédik őt a veszélyektől. Dávid király olyan volt népének, mint egy Istentől küldött, világító „mécses”. Becsüljük meg vezetőinket egyházunk és népünk közösségében is. Imádkozzunk értük, hogy az Úr világossá-gát képviselhessék közöttünk. Dáviddal együtt mi is az Urat valljuk mécsesünknek (2Sám 22,29).
RÉ 33 MRÉ 33
„A Krisztus szelídségével és gyöngédségével kérlek titeket…” 2Korinthus 10,1–11
1 Krisztus szelídségével és gyöngédségével kérlek titeket én, Pál, aki – némelyek szerint – szemtől szemben ugyan alázatos vagyok közöttetek, de távollétemben erélyes vagyok hozzátok; 2 kérlek, ne kényszerítsetek arra, hogy ottlétemkor erélyes legyek, mert úgy gondolom, bátran felléphetnék azokkal szemben, akik úgy vélekednek, hogy mi test szerint élünk. 3 Mert testben élünk, de nem test szerint hadakozunk; 4 hadakozásunk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására. 5 Ezekkel rombolunk le minden okoskodást és minden magaslatot, amelyet az Isten ismeretével szemben emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre, 6 és készek vagyunk megbüntetni minden engedetlenséget, ha ti teljesen engedelmesek lesztek. 7 Arra nézzetek, ami a szemetek előtt van! Ha valaki meg van győződve arról, hogy Krisztusé, azt is gondolja meg önmagában, hogy amint ő Krisztusé, ugyanúgy mi is. 8 Mert ha kissé túlozva dicsekszem is a hatalmunkkal, amelyet az Úr építésetekre, és nem rombolásotokra adott, nem szégyenülök meg, 9 nem akarva azt a látszatot kelteni, mintha levelemmel csak fenyegetnélek titeket. 10 Mert levelei, mondják, súlyosak és kemények ugyan, de testi megjelenése erőtlen, és beszéde szánalmas. 11 Azt pedig gondolja meg az ilyen ember, hogy amilyenek vagyunk a távollétünkben írt levelünk szavaiban, olyanok leszünk ottlétünkkor tetteinkben is.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(1) „A Krisztus szelídségével és gyöngédségével kérlek titeket…” (2Korinthus 10,1–11)
Most csak a „felszínét” tudom érinteni ennek a gyönyörűséges igeszakasznak, de ez a felszín is fontos üzeneteket láttat.
Kérem, félre ne értsék: a személyes hang, csak példa, eszköz, hogy megszólaljon az üzenet. Gyerekkori házunk utcájából, az egykori lakók közül, szinte mindenki kihalt. Az édesanyám házával szembeni épületet is új lakók vették meg, ahol minden családtagnak külön autója van. „Ezek” teleparkolják az előttünk húzódó utcaszakaszt, és nemhogy nincs esélyem megállni, még a házunk közelében sem; de ami ennél nagyobb probléma, hogy azóta egyszer sem tudtam beállni az udvarunkba, mert nem tudok ráfordulni a nagykapunkra. Ez évek óta gond. Többször udvariasan kértem őket, jelezve a problémát, ám olyan választ kaptam, aminek sem a tartalmát, sem a hangnemét nem részletezem itt.
Átélem a teljes tehetetlenséget! Mit tegyek, mert a krisztusi szelídséggel semmire sem megyek: legyek erélyesebb, ami ilyen helyzetben szintén kockázatos; veszekedjek, pereskedjek?
Ez Pál apostol dilemmája is, amit őszinte nyíltsággal részletez ebben az Igében. A Krisztus szelídségével és gyöngédségével kérleli a korinthusiakat; de nem lát eredményt (1). Ezért felveti az erélyesség lehetőségét, amivel nem szeretne élni, mert minden emberi erélyességben ott a kísértés, hogy az a gonosz játékszerévé lesz: testi hadakozássá (2).
Az apostolnak azonban van egy bizonyossága, amelyet könyörgésként naponta megfogalmazhatunk: e testben élve sem hadakozhatunk test szerint, hanem várunk az élő Isten hatalmas cselekvésére, hiszen aki a halál tehetetlen állapotából kiszabadított bennünket, hogyne tudná a hétköznapi, tehetetlen helyezetek erődítményeit bevenni! (2–6) Engedjünk csak a mi Urunknak, maradjunk krisztusiak, és az Úr majd megbünteti az engedetleneket! Vagyis kellő időben „magától” – az Úr által – megoldódik az ügy (5–6).
Bizony, ez mindig így van: sokszor megtapasztaltam már az efféle szabadítást. Tehát imádkozom és várok. Jó tudni, hogy az Úr nem dob oda a testi indulatnak; noha éles helyzetekben ez gyakran csak egy hajszálon múlik…