„Jónádáb agyafúrt ember volt” 2Sám 13,1–19
1 Ezek után a következő dolog történt: volt Absolonnak, Dávid fiának egy szép húga, akinek Támár volt a neve. Megszerette őt Amnón, Dávid fia. 2 Amnón annyira epekedett húgáért, Támárért, hogy szinte belebetegedett, mert a leány szűz volt, és Amnón lehetetlennek látta, hogy valamit is tehessen vele. 3 Volt azonban Amnónnak egy Jónádáb nevű barátja, Sammának, Dávid testvérének a fia. Jónádáb agyafúrt ember volt. 4 Ezt mondta neki: Mi az oka, hercegem, hogy napról napra levertebb vagy? Nem mondanád meg nekem? Amnón ezt felelte neki: Támárba, Absolon öcsém húgába vagyok szerelmes. 5 Jónádáb ezt mondta neki: Feküdj ágyba, és tettesd magad betegnek! Ha eljön apád, hogy meglátogasson, ezt mondd neki: Hadd jöjjön ide Támár húgom, hogy ennem adjon! Szemem láttára készítse el az ételt, hogy lássam, és az ő kezéből egyem! 6 Lefeküdt tehát Amnón, és betegnek tettette magát. Amikor elment a király, hogy meglátogassa, ezt mondta Amnón a királynak: Hadd jöjjön ide Támár húgom, és süssön szemem láttára néhány süteményt, az ő kezéből szeretnék enni! 7 Akkor üzenetet küldött Dávid Támárnak a palotába: Menj el Amnón bátyád házába, és készíts neki valami ennivalót! 8 El is ment Támár bátyjának, Amnónnak a házába, aki ágyban volt. Fogta a tésztát, meggyúrta, a szeme láttára kiszaggatta, és megsütötte a süteményt. 9 Azután fogta a serpenyőt, és feltálalta neki, de ő nem akart enni. Majd azt mondta Amnón: Küldjetek ki innen mindenkit! Ki is ment onnan mindenki. 10 Akkor ezt mondta Amnón Támárnak: Hozd be az ételt a hálószobába, a kezedből szeretnék enni! Fogta tehát Támár a süteményt, amelyet készített, és bevitte a hálószobába bátyjának, Amnónnak. 11 Amikor odanyújtotta neki, hogy egyék, az megragadta őt, és ezt mondta neki: Gyere, húgom, hálj velem! 12 Ő azonban ezt mondta neki: Jaj, bátyám, ne kövess el rajtam erőszakot, mert nem szabad így cselekedni Izráelben! Ne kövess el ilyen gyalázatot! 13 Én hová menjek majd szégyenemben? Téged pedig gyalázatosnak fognak tartani Izráelben. Inkább beszélj a királlyal, bizonyára nem tagad meg engem tőled. 14 De ő nem akart hallgatni rá, és mert erősebb volt nála, erőszakot követett el rajta, és vele hált. 15 Utána azonban annyira meggyűlölte őt Amnón, hogy nagyobb lett a gyűlölete, amellyel gyűlölte, annál a szerelemnél, amellyel szerette, és ezt mondta neki Amnón: Kelj fel, eredj innen! 16 De ő ezt felelte neki: Ha elküldesz, akkor még nagyobb gonoszságot követsz el annál, amit már elkövettél rajtam. De ő nem akart hallgatni rá, 17 sőt kiáltott a szolgálatára álló legénynek, és ezt parancsolta: Kergessétek ki innen ezt a lányt az utcára, és zárd be utána az ajtót! 18 Támáron tarka ruha volt, mert ilyen köntösbe szoktak öltözni a király szűz lányai. A szolga kivezette őt az utcára, és bezárta utána az ajtót. 19 Támár ekkor hamut hintett a fejére, és megszaggatta a tarka ruhát, amely rajta volt. Kezét a fejére kulcsolta, és jajveszékelve járt-kelt.
Bibliaolvasó kalauz – Fónagy Miklós igemagyarázata
„Jónádáb agyafúrt ember volt” (3). Micsoda elemi erővel képes az ösztön elragadni az embert, és olyan útra téríteni, ahonnan súlyos sérülések nélkül nincs visszaút! Amnón minden kapcsolatot igénybe vesz bűnös kívánsága beteljesítéséhez. Jónádáb tanácsát követve megkaparintja azt, akit annyira megkívánt, de az eredmény keserű csalódás a férfinak, és súlyos kitaszítottság a leánynak. Mi, emberek képtelenek vagyunk uralkodni ösztöneinken. Ilyenkor nem az agyafúrt barát jelent segítséget, hanem Isten kegyelme, mely elég erős ahhoz is, hogy visszatartson a jóvátehetetlen ballépésektől.
RÉ 57 MRÉ 57
„…mindegyik magnak a neki megfelelő testet.” 1Korinthus 15,35–58
35 De megkérdezhetné valaki: hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testben jelennek meg? 36 Esztelen! Amit elvetsz, nem kel életre, míg előbb meg nem hal, 37 és amikor vetsz, nem a leendő testet veted el, hanem csak a magot, talán búzáét vagy valami másét. 38 De Isten olyan testet ad annak, amilyet elhatározott, mégpedig minden egyes magnak a neki megfelelő testet. 39 Nem minden test egyforma, hanem más az embereké, más az állatoké, más a madaraké, és más a halaké. 40 Vannak mennyei testek, és vannak földi testek, de más a mennyeiek fényessége, és más a földieké. 41 Más a nap fényessége, más a hold fényessége, és más a csillagok fényessége: mert egyik csillag fényességben különbözik a másik csillagtól. 42 Így van a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban; 43 elvettetik gyalázatban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtlenségben, feltámasztatik erőben. 44 Elvettetik földi test, feltámasztatik lelki test. Ha van földi test, van lelki test is. 45 Így is van megírva: „Az első ember, Ádám, élőlénnyé lett”, az utolsó Ádám pedig megelevenítő Lélekké. 46 De nem a lelki az első, hanem a földi, azután a lelki. 47 Az első ember a föld porából való, a második ember mennyből való. 48 Amilyen a földből való, olyanok a földiek is, és amilyen a mennyből való, olyanok a mennyeiek is. 49 És amint viseltük a földinek a képét, úgy fogjuk viselni a mennyeinek a képét is. * 50 Azt mondom, testvéreim, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot. 51 Íme, titkot mondok nektek: nem fogunk ugyan mindnyájan meghalni, de mindnyájan el fogunk változni. * 52 Hirtelen egy szempillantás alatt, az utolsó harsonaszóra; mert meg fog szólalni a harsona, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk. 53 Mert e romlandó testnek romolhatatlanságba kell öltöznie, és e halandónak halhatatlanságba. 54 Amikor pedig ez a romlandó romolhatatlanságba öltözik, és ez a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor teljesül be, ami meg van írva: „Teljes a diadal a halál fölött! 55 Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?” 56 A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. 57 De hála legyen Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által! 58 Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(38) „…mindegyik magnak a neki megfelelő testet.” (1Korinthus 15,35–58)
Az apostol egy képpel szemlélteti a test feltámadásának csodáját.
Ez először is azt jelenti, hogy a keresztyén üzenet lényegi része a test feltámadása. Jézus Krisztus feltámadott, mi is feltámadunk a halálból (15,20).
Ez a feltámadás azonban konkrét: egész valónkban támadunk fel, a testünk is feltámad. Nem ez a test támad fel, amiben most vagyunk. Ez a test elrothad, mint ahogy az elvetett mag is elrothad (36). De kihajt belőle egy új mag, ami a neki megfelelő „testtel” rendelkezik; búzáé, vagy valami másé. A test feltámadása azt jelenti, hogy megőrizzük a „személyazonosságunkat”, konkrét testünk lesz a feltámadásban, amelyben itteni személyünk minden egyedi és megismételhetetlen teremtési csodáját magunkban hordozzuk (37–39).
De Jézus Krisztusban, az Ő kegyelme által, ez a test egy dicsőséges test lesz, „mennyei test”, túl minden romlandóságon, gyalázaton, erőtlenségen, érzékiségen, halandóságon, e-világi testen és véren (40–50).
Pál ezt a csodát még a saját életében várta: ők elváltoznak; a már meghaltak feltámadnak; akik Jézus Krisztusban haltak meg, az örök életre, az üdvösségre támadnak fel. Pál várakozása szinte sürgeti Jézus visszajövetelét, amit mi is óhajtva várunk. Isten országának kiteljesedése ez, áldott „ébresztő”, várva várt harsonaszó (52), amelynek részleteit az apostol is csak hit által megragadható titoknak nevezi (51). Annyit viszont biztosan tudunk, hogy ez a Jézus Krisztussal való közösség (1,9) sokkal inkább jobb lesz mindennél (Filippi 1,23). A test feltámadása, Jézus Krisztus által, teljes diadal lesz a bűn, a halál és a gonosz minden birodalma felett (54–57).
Ezért szilárdak vagyunk, nem magunkban, hanem az Úrban, az Ő ígéretében, az Úr kegyelme által. Ezért tudjuk, hogy ami „itt” olyan hiábavalónak tűnik (Prédikátor 1,1–11), mégsem az (58).