„Isten azonban eljött Abímelekhez éjjel álmában, és azt mondta neki:...” 1Móz 20
1 Azután elindult onnan Ábrahám a Délvidék felé, letelepedett Kádés és Súr között, és jövevényként élt Gerárban. 2 Ábrahám azt mondta Sáráról, a feleségéről, hogy a húga, ezért Abímelek, Gerár királya érte küldött, és elvitette Sárát. 3 Isten azonban eljött Abímelekhez éjjel álmában, és azt mondta neki: Meg fogsz halni az asszony miatt, akit elvitettél, mert férjes asszony! 4 Abímelek azonban még nem közeledett hozzá, ezért azt mondta: Uram, az igaz népet is megölöd? 5 Hiszen ő mondta nekem, hogy a húga, az asszony meg azt mondta róla, hogy a bátyja! Én tiszta szívvel és ártatlan kézzel tettem ezt. 6 Akkor ezt mondta neki álmában az Isten: Én is tudom, hogy tiszta szívvel tetted ezt. Ezért óvtalak magam is attól, hogy vétkezzél ellenem, ezért nem engedtem, hogy érintsd őt. 7 Most tehát add vissza annak az embernek a feleségét, mert próféta ő, és imádkozik érted, hogy életben maradj! Ha azonban nem adod vissza, tudd meg, hogy meg kell halnod neked és mindenkinek, aki hozzád tartozik! 8 Fölkelt azért Abímelek reggel, hívatta valamennyi udvari emberét, és elbeszélte nekik mindezt. Az emberek nagyon megijedtek. 9 Ekkor hívatta Abímelek Ábrahámot, és ezt mondta neki: Mit tettél velünk? Mit vétettem ellened, hogy ilyen nagy vétekbe akartál belevinni engem és országomat? Olyan dolgokat tettél velem, amilyeneket nem szabad megtenni. 10 Majd ezt kérdezte Abímelek Ábrahámtól: Mire gondoltál, hogy ezt tetted? 11 Ábrahám ezt felelte: Azt gondoltam, hogy nincs istenfélelem ezen a helyen, és megölnek a feleségemért. 12 De ő valóban a húgom is, az apám leánya, csak nem az anyám leánya; így lett a feleségem. 13 Amikor vándorútra indított engem Isten apám házából, ezt kértem tőle: Azzal mutasd meg szeretetedet irántam, hogy bárhová megyünk, mindenütt azt mondod rólam, hogy a bátyád vagyok! 14 Akkor Abímelek juhokat és marhákat, szolgákat és szolgálóleányokat hozatott, és Ábrahámnak adta, Sárát, a feleségét pedig visszaküldte hozzá, 15 és ezt mondta Abímelek: Itt van előtted az országom, lakj ott, ahol jónak látod! 16 Sárához pedig így szólt: Íme, ezer ezüstöt adtam a bátyádnak, ez felment téged mindazok előtt, akik veled vannak, mert így minden tekintetben igazolva vagy. 17 Ábrahám pedig imádkozott Istenhez, és meggyógyította Isten Abímeleket, feleségét és szolgálóleányait, úgyhogy ismét szülhettek. 18 Mert az Úr meddővé tett minden nőt Abímelek házában Sárának, Ábrahám feleségének az esete miatt.
Bibliaolvasó kalauz – Szép Eduárd igemagyarázata
„Isten azonban eljött Abímelekhez éjjel álmában, és azt mondta neki: Meg fogsz halni az asszony miatt, akit elvitettél, mert férjes asszony!” (3). Mily nagy kegyelem, hogy Isten megszólal a bűn elkövetése előtt! Abímeleknek is szólt, és azóta sokaknak, nekünk is. A paráznaság súlyos bűnétől óvja Gerár királyát. Ma is az egyik legelterjedtebb bűn a paráznaság és a házasságtörés. Bennünket is védeni akar tőle. Legyünk engedelmesek, mint Abímelek!
RÉ 510 MRÉ 295
„Ne ítéljetek…” Máté 7,1–6
1 Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! 2 Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal fogtok megítéltetni; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek majd. 3 Miért nézed a szálkát a testvéred szemében, a saját szemedben pedig még a gerendát sem veszed észre? 4 Vagy hogyan mondhatod testvérednek: Hadd vegyem ki a szálkát a szemedből! – miközben ott a gerenda a saját szemedben? 5 Képmutató, vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd testvéred szeméből a szálkát. 6 Ne adjátok azt, ami szent, a kutyáknak, gyöngyeiteket se dobjátok a disznók elé, nehogy lábukkal megtiporják azokat, majd ellenetek fordulva széttépjenek titeket.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(1) „Ne ítéljetek…” (Máté 7,1–6)
ÍTÉLKEZÉSÜNKRŐL
– 1. Az ítéletre szükség van. Az ítélet nem más, mint egy érvényben lévő rend keretei között megkülönböztetni egymástól a dolgokat, majd ez alapján egyértelműen dönteni és cselekedni. Természetesen, az emberi bűn és gonosz határtalansága miatt mindig szükség van törvényekre, valamiféle rendre, mert egyébként a káosz halálra emészt bennünket.
– 2. Amikor Jézus óv bennünket az ítélettől, akkor emberi gyarlóságunkra mutat rá. Szedjük ezeket csokorba!
Mi nem az isteni, örökkévaló rend alapján mérlegelünk és ítélünk, hanem a saját magunk érdekei szerint létrehozott törvények alapján. Ha változik az uralkodó érdekcsoport összetétele, változnak a törvények is.
Az ember csak gyarló ítéletet hozhat.
Az emberi ítélet mindig a másikban látja meg a rosszat, „a szálkát” (3); miközben az ő életében ugyanaz a bűn „gerenda” nagyságú; de az nem számít (4).
Gyakran azt ítéljük meg a másikban, amire rejtetten mi magunk is vágyakozunk, de amit soha nem mertük megtenni. Ezért ítéletünkben nem a tisztaság isteni rendje ragyog fel, hanem amögött pusztán emberi irigység bűzlik. Így valójában egyik is, meg a másik is ítéletre méltó.
Sokszor paragrafusok közé bújtatva képviseljük a saját önző érdekeinket, miközben azt láttatjuk, hogy mi csakis a rend és a törvény őrei vagyunk.
Mi mindent megmagyarázhat a jogászkodó kreativitás, törvényértelmezés.
Aki azonnal a törvénnyel jön, meg ügyvéddel, az értelmes és testvéri egyeztetés helyett, az mindent elmond magáról.
Az emberi ítélkezés halálos gyarlósága az is, hogy aki az ítélet bántó mértékével közeledett a másikhoz, az adott helyzetben máris visszakapja ezt a mértéket, mert az emberi ítélkezés leggyarlóbb természete az, hogy alkalmas pillanatban többszörösen visszakapjuk azt, amit mi okoztunk a másiknak. Itt a számlát mindenért benyújtják, a bosszú nem marad el, ha erre lehetőség nyílik (2).
– 3. Az ítélkezés lelketlen képmutatása helyett a mi Urunk Jézus Krisztus minket, mint a másik felett örökké ítélkezőket, saját bűneink megvallására hív (4–5). Mielőtt kibeszéled, véleményezed, megalázod, megrágalmazod, elítéled a másikat, először te magad borulj le az Úr színe előtt, hogy az Ő világosságában ráébredj, mekkora a te bűnöd és nyomorúságod, amelyért csak büntetést, halált és kárhozatot érdemelnél. Bizony, minél nagyobb „kirakat-hívők” vagyunk, annál kevésbé vagyunk képesek erre; viszont annál inkább ülünk az Úr Isten székébe, és még az üdvösség és kárhozat kérdésében is mi hoznánk határozatot.
– 4. Áldott legyen az Isten, hogy Ő nem olyan mértékkel mért nekünk, amilyennel mi mértünk másoknak (2). Ez a kegyelem. Aki előtt felragyogott a kegyelem, az csak irgalommal járhat ebben a világban. Az ilyen ember nem dobja az evangélium gyöngyeit a sárba, „disznók” elé (6), vagyis nem szól olyan helyen, ahol gyalázatos gúny tárgya lehet Jézus Krisztus ügye. De az ilyen ember mégis határozottan képviseli az isteni rendet „itt”, noha soha nem ül az Isten helyébe, mert a végleges szót csakis az Úr mondhatja ki. Az Isten hozhat egyedül igaz ítéletet, akinek az ítélete – Jézus Krisztusban – kegyelmes ítélet. De aki tényleg kegyelmet nyert, azt újjászüli ez a kegyelem!