„Kelj föl, fogd a feleségedet és két leányodat, akik itt vannak, hogy el ne pusztulj a város bűne miatt! ” 1Móz 19
1 A két angyal estére Sodomába érkezett, Lót pedig éppen Sodoma kapujában ült. Amint meglátta őket Lót, fölkelt, eléjük ment, és arccal a földre borult. 2 Ezt mondta: Térjetek be, Uraim, szolgátok házába, töltsétek itt az éjszakát, mossátok meg a lábatokat! Reggel majd fölkelhettek, és utatokra indulhattok. De ők azt felelték: Nem, hanem itt a szabadban töltjük az éjszakát. 3 Mivel azonban nagyon unszolta őket, betértek hozzá, bementek a házba. Ő pedig lakomát készített nekik, kovásztalan kenyeret süttetett, és ettek. 4 Mielőtt azonban lefeküdtek volna, a város férfiai, a sodomaiak körülvették a házat: ifjak és öregek, az egész nép kivétel nélkül. 5 Bekiáltottak Lótnak, és azt mondták neki: Hol vannak azok a férfiak, akik hozzád jöttek éjszakára? Hozd ki őket hozzánk, hadd háljunk velük! 6 Lót kiment hozzájuk a bejárathoz, de az ajtót bezárta maga mögött, 7 és ezt mondta: Ugyan, barátaim, ne tegyetek rosszat! 8 Van két leányom, akiknek még nem volt dolguk férfival: kihozom őket hozzátok, és tegyetek velük, amit jónak láttok! De ezekkel a férfiakkal ne tegyetek semmit, mivel hajlékomban kerestek oltalmat! 9 De azok így feleltek: Hordd el magad! És azt mondták: Ő az egyetlen jövevény köztünk, és ő akar törvényt szabni? Még jobban elbánunk veled, mint velük! Szorongatni kezdték magát Lótot, és már majdnem betörték az ajtót. 10 De azok a férfiak kinyújtották a kezüket, behúzták Lótot magukhoz a házba, és bezárták az ajtót. 11 Az emberek apraját-nagyját pedig, akik a ház bejárata előtt voltak, vaksággal verték meg, úgyhogy hiába igyekeztek, nem találták meg az ajtót. 12 A férfiak akkor ezt kérdezték Lóttól: Ki van még itt, aki hozzád tartozik? Vődet, fiaidat és leányaidat meg mindenedet, ami a tied a városban, vidd el erről a helyről! 13 Mert mi el fogjuk pusztítani ezt a helyet, mivel eljutott az Úrhoz az a nagy jajkiáltás, amelyet okoztak. Az Úr azért küldött bennünket, hogy elpusztítsuk a várost. 14 Lót tehát kiment, és beszélt a vőivel, akik leányait el akarták venni, és ezt mondta: Keljetek föl, menjetek ki erről a helyről, mert az Úr el fogja pusztítani ezt a várost. De a vői azt hitték, hogy csak tréfál. 15 Amikor hajnalodott, így sürgették az angyalok Lótot: Kelj föl, fogd a feleségedet és két leányodat, akik itt vannak, hogy el ne pusztulj a város bűne miatt! 16 És amikor tétovázott, megragadták a férfiak a kezét meg a feleségének és két leányának a kezét, mert az Úr megszánta őt. Kivitték, és otthagyták a városon kívül. 17 Amikor vitték őket kifelé, ezt mondták: Mentsd az életedet! Ne nézz hátra, és ne állj meg sehol a környéken! A hegyre menekülj, különben elpusztulsz! 18 De Lót azt mondta nekik: Ne oda, Uram! 19 Ha már kegyelmes voltál szolgádhoz, és olyan nagy szeretettel bánsz velem, hogy meg akarod tartani az életemet, akkor ne kelljen a hegyre menekülnöm, mert utolér a veszedelem, és meghalok. 20 Itt van a közelben ez a kis város, hadd fussak oda! Bár kicsi, hadd meneküljek oda, hogy életben maradjak! 21 Ebben a dologban is engedek neked – felelte. – Nem pusztítom el azt a várost, amelyről beszéltél. 22 De gyorsan menekülj oda, mert semmit sem tehetek addig, amíg oda nem érsz! – Ezért hívják azt a várost Cóarnak. 23 A nap éppen fölkelt, amikor Lót Cóarba ért. 24 Az Úr pedig kénköves tüzes esőt bocsátott Sodomára és Gomorára, az Úrtól, az égből. 25 Így pusztította el azokat a városokat és azt az egész környéket, a városok egész lakosságát, sőt a föld növényzetét is. 26 Lót felesége azonban, aki mögötte ment, közben hátranézett, és sóbálvánnyá vált. 27 Reggel fölkelt Ábrahám, hogy arra a helyre menjen, ahol az Úr színe előtt állt. 28 Amint elnézett Sodoma és Gomora felé meg annak az egész környéknek a földje felé, azt látta, hogy füstöl a föld, akár egy olvasztókemence. 29 De amikor Isten elpusztította annak a környéknek a városait, nem feledkezett meg Isten Ábrahámról, és kivezette Lótot a pusztulásból, amikor elpusztította azokat a városokat, ahol Lót lakott. 30 Lót fölment Cóarból, és letelepedett két leányával együtt a hegyen, mert félt Cóarban lakni. Egy barlangban lakott két leányával együtt. 31 Egyszer a nagyobbik leánya ezt mondta a kisebbiknek: Apánk öreg, és nincs ezen a földön férfi, aki hozzánk bejönne, ahogy az egész földön szokás. 32 Gyere, itassuk le apánkat borral, háljunk vele, és támasszunk apánktól utódot! 33 Leitatták tehát az apjukat borral még azon az éjszakán, és bement a nagyobbik, és az apjával hált. Lót pedig nem is tudta, hogy leánya melléfeküdt, majd pedig távozott. 34 Másnap azt mondta a nagyobbik a kisebbiknek: A múlt éjjel én háltam az apámmal. Itassuk le őt ma éjjel is, és menj be te, hálj vele, hogy utódot támasszunk apánktól! 35 Azon az éjszakán is leitatták tehát az apjukat, és a kisebbik is vele hált. Lót pedig nem is tudta, hogy leánya melléfeküdt, majd pedig távozott. 36 Így esett teherbe Lót mindkét leánya az apjától. 37 A nagyobbik fiút szült, és Móábnak nevezte el. Ő a mai Móáb ősatyja. 38 A kisebbik is fiút szült, és Ben-Ammínak nevezte el. Ő a mai ammóniak ősatyja.
Bibliaolvasó kalauz – Szép Eduárd igemagyarázata
Lótnak minden ügyeskedése és okoskodása ellenére (1Móz 13) át kellett élnie, hogy egyedül Isten kegyelme mentheti meg őt és családját. Az angyalok sürgették: „Kelj föl, fogd a feleségedet és két leányodat, akik itt vannak, hogy el ne pusztulj a város bűne miatt! És amikor tétovázott, megragadták a férfiak a kezét meg a feleségének és két leányának a kezét, mert az Úr megszánta őt” (15–16). Meg kell tanulnunk, hogy rá vagyunk utalva Isten megmentő szeretetére, mely ha kell, „kézen fog”, és úgy vezet a szabadulás útján. Mindez Krisztus Urunkban látható a legjobban (Mt 14,31). Adjunk hálát ma is ezért!
RÉ 38 MRÉ 38
„…ne aggódjatok…” Máté 6,25–34
25 Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, se testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? 26 Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem vagytok-e ti értékesebbek azoknál? 27 Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy perccel is? * 28 Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mező liliomait, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, 29 de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. 30 Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek? 31 Ne aggódjatok tehát, és ne kérdezgessétek: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? 32 Ilyesmikért a pogányok törik magukat; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. 33 Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek. 34 Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(25) „…ne aggódjatok…” (Máté 6,25–34)
GOND, GONDOSKODÁS, AGGÓDÁS
– 1. Az emberlét része a gond, annak minden fajtája. Heidegger, a neves filozófus írja, hogy az ember élete halál-felé tartó lét, ezért életének része a gond, a szorongás. Mi lesz velünk, mi lesz a szeretteinkkel; mit hoz a holnap, mit hoz a közeli és a távoli jövő? Mi lesz velünk, ha már nem leszünk? Megélünk, meddig élünk, élünk? (25)
– 2. A gond nem hitetlenségből fakad, hanem éppen ellenkezőleg: a felelős élet gondoskodó élet, ezért felvállalja a gondokat; másokért is. Aki túlzottan nyugodt, és nem vállalja fel a gondokat, az hitetlen és felelőtlen. Jézus tudja, hogy az emberlét része a gond. Nem is erről beszél, amikor arra inti tanítványait, hogy ne aggodalmaskodjanak (25).
– 3. Az aggodalom ugyanis abból fakad, amikor mulandó földi „kincseink” uralkodnak felettünk, és nem az Úr hatalma. Az aggodalom csak az e-világi javakra koncentrál: meg tudom-e szerezni, meg tudom-e tartani? Továbbá: az aggodalom nyomorúsága az, amikor a gondjainkba beleveszünk, és nem tudjuk azokat letenni az Úr gondviselő, életet megtartó, üdvösséget ajándékozó kezébe. Ezért a gondjaink halálra gyötörnek bennünket. Az aggodalmaskodó ember a mindenhatóságában gondviselő és megváltó Isten helyére akarna ülni. Az ember azonban nem mindenható, ezért az aggodalom lesz úrrá rajtunk, amely megöl. „Minden megcsal, amiben bíztam, miközben nem bíztam abban az egyben, aki nem csal meg.” (Ravasz László)
– 5. Jézus arra biztat, hogy gondoskodjál, vállald a gondokat, de ne vessz bele azokba, vagyis ne aggodalmaskodj, hanem gondjaiddal együtt hagyatkozz az Úrra, az Ő megtartó erejére, kegyelmes igazságára! Jézus nemcsak biztat erre, hanem országának polgárait megajándékozza az „Őrá hagyatkozás” csodájával (33). Olyan ez, mint a madarak repte, a virágok pompázása (28–29). Ezek is teszik a „dolgukat”, „gondoskodnak”, de nem aggodalmaskodnak. Olyan az Úrra hagyatkozás csodája, mint amikor repülőre ülünk. Minden perc kegyelem itt (is)! Gondosan előkészítettük az utat, de hiába aggodalmaskodunk a többin… Az Úr mindent jól cselekszik! (27)