„Abrám hitt az Úrnak, és ő ezt számította be neki igazságul” 1Móz 15
1 Ezek után az események után így szólt az Úr Abrámhoz látomásban: Ne félj, Abrám! Én vagyok a pajzsod: jutalmad igen bőséges. 2 De Abrám ezt mondta: Ó, Uram, Uram! Mit adhatsz nekem, hiszen gyermektelen vagyok, és házamat a damaszkuszi Elíézer örökli. 3 Nem adtál nekem utódot – mondta Abrám –, ezért egy házamnál született szolga lesz az örökösöm. 4 Ám ekkor így szólt hozzá az Úr: Nem ő lesz az örökösöd, hanem az lesz az örökösöd, aki tőled fog származni. 5 Majd kivezette az Úr, és azt mondta: Tekints föl az égre, és számold meg a csillagokat, ha meg tudod számolni! Ennyi utódod lesz! – mondta. 6 Abrám hitt az Úrnak, és ő ezt számította be neki igazságul. 7 Azután ezt mondta neki: Én az Úr vagyok, aki kihoztalak Úr-Kaszdímból, hogy neked adjam örökségül ezt a földet. 8 Abrám ezt kérdezte: Ó, Uram, Uram! Miből tudhatnám, hogy én öröklöm azt? 9 Ezt mondta neki: Hozz nekem egy hároméves üszőt, egy hároméves kecskét és egy hároméves kost, egy gerlicét és egy galambot! 10 Elhozta neki mindezeket, azután középen kettéhasította őket, és mindegyiknek a két felét egymással szemben helyezte el; a madarakat azonban nem hasította ketté. 11 Ekkor ragadozó madarak szálltak a húsdarabokra, de Abrám elkergette őket. 12 Napnyugtakor aztán Abrám mély álomba zuhant, és rémítő nagy sötétség borult rá. 13 Ekkor az Úr azt mondta Abrámnak: Tudd meg, hogy a te utódaid jövevények lesznek egy olyan országban, amely nem az övék: rabszolgákká teszik és nyomorgatják őket négyszáz évig. 14 De ítéletet tartok azon a népen is, amelyet szolgálnak, és azután majd nagy vagyonnal kijönnek onnan. 15 Te pedig békességgel térsz őseidhez, és késő vénségedben temetnek el. 16 Csak a negyedik nemzedék tér vissza ide, mert az emóriak gonoszsága még nem telt be. 17 Amikor lement a nap, és koromsötét lett, hirtelen füstölgő kemence és tüzes fáklya ment át ezek között a húsdarabok között. 18 Ezen a napon kötött az Úr szövetséget Abrámmal, és ígérte meg neki: A te utódaidnak adom ezt a földet Egyiptom patakjától a nagy folyamig, az Eufrátesz folyamig, 19 a kénieket, a kenizzieket és a kadmóniakat, 20 a hettitákat, a perizzieket és a refáiakat, 21 az emóriakat és a kánaániakat, a girgásiakat és a jebúsziakat.
Bibliaolvasó kalauz – Szentgyörgyi László igemagy.
Oly sok mindennel próbálja az ember „bebiztosítani” magát. Szeretnénk hozzátenni a magunkét. Kapaszkodj is – mondja a népnyelv. „Bízzál Istenben, és tartsd szárazon a puskaport” – szól a mondás (O. Cromwell). Pedig valójában egy a szükséges dolog. „Abrám hitt az Úrnak, és ő ezt számította be neki igazságul” (6). Isten előtt nem számítanak sem a teljesítményeink, sem az úgynevezett igazságaink, csak az élő hit, amellyel elfogadjuk Krisztus igazságát.
RÉ 234 MRÉ 246
„Szeressétek ellenségeiteket…” Máté 5,43–48
43 Hallottátok, hogy megmondatott: „Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet.” 44 Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, 45 hogy így mennyei Atyátoknak fiai legyetek, mert ő felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak. 46 Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi a jutalmatok? Nem ugyanezt teszik-e a vámszedők is? 47 És ha csak testvéreiteket köszöntitek, mennyivel tesztek többet másoknál? Nem ugyanezt teszik a pogányok is? 48 Ti azért legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(44) „Szeressétek ellenségeiteket…” (Máté 5,43–48)
RAVASZ LÁSZLÓ MAGYARÁZATA VILÁGOS.
– 1. A törvény elrendeli a felebarát szeretetét. A felebarát szeretete azonban az emberi természet romlottsága miatt folyamatosan szűkült, saját népünk fiaira, házunk népére és a legszűkebb családtagokra. Az ember, a szeretet nagy parancsolatát egyre inkább csak erre a kis körre vonatkoztatta, a többire pedig, a közömbösségen túl, az ellenséges magatartást alkalmazta. A nagyon buzgó vallásos ember a maga ellenségét az Isten ellenségének tekintette, és istentiszteletébe is bevonta az ellenség szidalmazását, megátkozását (Zsoltárok 69,23–30).
– 2. Jézus hitetlenségnek tartja, ha csak azokat szeretjük, akik minket szeretnek (46–47). Az ellenség szeretete a tanítványság próbája. Isten felhozza napját jókra és gonoszokra, esőt ad igazaknak és hamisaknak (45). Isten úgy szerette ezt a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte (János 3,16). Isten Fia, Jézus Krisztus még a kereszten is imádkozott az ellenségeiért, áldotta azokat, akik átkozták, jót tett azokkal, akik gyűlölték (44). Ő nem emlegette, hanem cselekedte az Isten szeretetét, mint az irgalmas samaritánus (Lukács 10,36–37).
– 3. Hol találunk ilyen embert? Csak Isten újjászülő kegyelme formálhat bennünket ilyenekké. Az újjászülő Isten azonban megváltó Isten is. Ebben a testben ugyanis mindig távol vagyunk az Úrtól (2Korinthus 5,6). Csakis az Isten tökéletes (48). Nekünk akkor van esélyünk, ha Ő vesz kézbe bennünket. Az evangélium éppen ez: az Ő irgalmassága kézbe vette durva életünket; csiszol, formál, megvált. Már elkezdődött a mi megváltásunk.