„Krisztus… átokká lett értünk…”
Gal 3,6–18 Tovább az igemagyarázatra

Mily gyönyörű a testvérek egysége
Tizenhét éves püspöki szolgálatom alatt a legnagyobb ajándék a Kárpát-medencei Magyar Református Egyház létrejötte volt 2009-ben, amely aztán magához ölelte az európai és a tengerentúli magyar református testvéreket is. Ez a közösség élő: azóta is rendszeresen találkozunk, és megtapasztaljuk, milyen nagy szükségünk van egymásra. Steinbach József püspök, a Zsinat lelkészi elnökének gondolatai a Reformátusok Lapjából.
Tovább a cikkhez
A Zsinat elnökségének köszönetnyilvánítása
Áldott legyen az Úr, hogy minden ékesen történhetett. Megrendítő volt látni, hogy gyülekezeteink rendben vannak, egységes és buzgó közösségben. A záró istentiszteleten, a Kossuth téren nem látszott a sokaság vége, miközben tele volt a Nagytemplom is. Megbizonyosodtunk arról, hogy Krisztus Egyházának, és benne leginkább a református hitünk identitásának része, hogy ellent áll történelmi tragédiáknak, minden gyarlóságnak és nyomorúságnak!
Tovább a cikkhez
Támogatás mint életforma
Van, aki betegen leborul Isten elé és imára kulcsolja a kezét, de sokakból agresszivitást vált ki legyengült állapotuk és kiszolgáltatottságuk. Mennyire hangsúlyos a lelkigondozás a betegellátásban? Hogyan fordulnak a betegek és a dolgozók a kórházlelkészi szolgálathoz? Miből merítenek erőt a segítők? Hodánics Tamás kecskeméti lelkipásztort és az önkéntes beteglátogató Grosch házaspárt kérdeztük a Magyarországi Református Egyház kórházlelkészi szolgálatáról.
Tovább a cikkhez
Nem a gép tanul, hanem az ember
Böszörményi-Nagy Gergely legújabb könyve, A mindenség algoritmusa nem a jövő technológiájáról, hanem a múltból fakadó emberi bölcsességről szól. A Protestáns Újságírók Szövetségének májusi klubestjén Nagy Katalin műsorvezetővel hitről, szépségről, honvédelemről beszélgettek, de szó volt arról is, hogy a világ értelmes és rendezett, ha van szemünk és bátorságunk azt meglátni.
Tovább a cikkhez
Pénteken kezdődik a XX. Református Zenei Fesztivál
Félszáz belépőmentes programot ígér a háromnapos XX. Református Zenei Fesztivál. Mivel a református egyházban 2025 az ifjúság szolgálatának éve, a főváros egyik legnagyobb ingyenes zenei rendezvénye május 30. és június 1. között elsősorban a fiatalokat célozza meg színvonalas repertoárjával Budapesten.
Tovább a cikkhez
Út a rendszeres bibliaolvasásig
Távolról indul az a fiatal, aki nem érti a Bibliát. Hétköznapi akadályok gördülnek elé, és nem könnyű megbirkóznia azzal sem, amikor Isten radikális dolgot kér vagy tesz. Az evangélium iránti igény viszont él ebben a korosztályban is, így szükségük van vezetésre, amikor tennének egy lépést a Szentírást olvasva, követve Isten felé. Győrffy Eszter lelkész–vallástanár, a Szentírás Szövetség Alapítvány vezetője arra is rávilágított beszélgetésünk során, hogy nekünk, felnőtteknek is van mit tisztáznunk saját fogalmaink és a Bibliához való viszonyulásunk terén.
Tovább a cikkhez
Örvendjetek!
A szenvedéséről szóló Jézus mellett jól elbeszélgetünk arról, melyikünk a nagyobb. Vagy a szenvedő Krisztust látva vigadunk, kockát dobva eljátsszuk az Úr köntösét, sorsot vetünk: a kocka el van vetve, mi pedig fel vagyunk dobva. Vagy kigúnyoljuk a szenvedés valóságát és eljátsszuk, hogy egy megvert embert megkoronázunk tövissel, majd elégedetten szemléljük művünket. Barnóczki Anita lelkipásztor gondolatai a Reformátusok Lapjából.
Tovább a cikkhez
Magyar református egységnap, 2025 (videó)
Több ezren gyűltek össze Debrecen főterén és utcáin, hogy református összetartozásukat megünnepeljék. A Magyar Református Egyház Közös Zsinata 2009. május 22-én mondta ki a Kárpát-medencei magyar református egyházrészek alkotmányjogi egységét. Erről minden évben megemlékezünk, de ilyen nagyszabású találkozó most volt harmadszorra. Nemcsak a határon túli magyarlakta területekről érkeztek rengetegen, de az amerikai és az ausztrál kontinensről is. Az egységnap előtt megtartott zsinati ülésen az ausztráliai magyar reformátusok hivatalosan is csatlakoztak a közösséghez, szombaton pedig több ezer református együtt vehetett részt az úrvacsorás istentiszteleten.
Tovább a cikkhez
Hála a megtartó kegyelemért: a református egység ajándék és egyszersmind küldetés
Ünnepi úrvacsorás istentisztelettel zárult a magyar református egységnap központi eseménye. Kolumbán Vilmos József erdélyi püspök hirdette az Igét, prédikációjában a kegyelemből való megigazulásról, az Isten előtti hódolatról és a magyar reformátusok hitbéli egységéről beszélt.
Tovább a cikkhez
A jelenlét és a közösség ünnepe
Nagy számú érdeklődő vett részt az idei debreceni református egységnapon a hűvös idő ellenére. A nagytemplom és környéke adott otthont az eseménynek, amelyen az egyház különböző szolgálatai mellett zenei, ifjúsági és gyermekprogramok, nőszövetségi konferencia gazdagította az egységnapra látogatókat. Az idei találkozóra az egész Kárpát-medencéből és a világ távoli pontjairól, Argentínából, Ausztráliából és az Egyesült Államokból is érkeztek résztvevők.
Tovább a cikkhez
Önazonosságunk közös forrásai
„Otthonról haza” – ezt érzik most az ausztráliai magyar reformátusok, akik immár hivatalosan is a Magyar Református Egyház testvéri közösségének tagjai lettek. Az egyház Közös Zsinata a református egység napja előtt ülésezett, és a fontos döntések mellett megemlékeztek a református egység múltjának fontos állomásairól, miközben hangsúlyozták, nemcsak a múlt közös, hanem a jelen és a jövő is.
Tovább a cikkhez
Rangos elismerésben részesült a pápai Pannonia Reformata Múzeum
A Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek intézménye a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa Magyarország különdíját vehette át a 28. Múzeumok Majálisán. Az elismerést a Pannonia Reformata Múzeum stratégiai alapú megújításáért, a vallási közösségek kulturális örökségének példaértékű megőrzéséért, továbbá a hit és a liturgia témáinak hagyományt és innovációt egyesítő múzeumi feldolgozásáért kapta.
Tovább a cikkhez
Tudunk beszélni?
A fiatalokat érintő aktuális témák, például a filmek közös megbeszélése segítségheti a kritikus gondolkodásukat. Fontos, hogy meg tudják szűrni: valóságos és megalapozott-e, amit lának. Ebben a közösségeknek, ificsoportoknak és a velük foglalkozó felnőtteknek is jelentős szerepük van. A bizalomról, a tizenéveseket érő hatásokról és a Kamaszok című sorozat által felvetett problémák valóságáról is beszélgettünk Nyikos Anna pszichológussal.
Tovább a cikkhez
Isten ügye
Nyolcvan éve ért véget a második világháború Európában, de Magyarországnak nem hozott valódi felszabadulást – az egyik megszállást a másik követte. A református egyház eközben a romjaiból próbált újjáépülni. Ravasz László püspök 1945-ös jelentésében nemcsak a gazdasági és erkölcsi pusztulásról, hanem az isteni gondviselésbe vetett reményről is tanúságot tett.
Tovább a cikkhez
„A művészet erősíti hittudatunkat”
A magyar református egységnaphoz kapcsolódó gálaműsort rendeztek 2025. május 23-án a debreceni Kölcsey Központban. Az összművészeti program zsoltárokkal, egyházi énekekkel, tánccal és versekkel mutatta be a református kultúra sokszínűségét. A műsort a keresztyén ünnepek jegyében állította össze Katona Gábor rendező, koreográfus.
Tovább a cikkhez
Bizonyságtétel és lelki gyógyulás az egységnap – beszélgetés négy püspökkel
Ritkán látni őket egy időben, egy helyen. Pedig miközben mind a négyen vezetik, koordinálják az egyházkerületüket, szinte naponta egyeztetnek és hetente találkoznak, hogy közösen tegyenek a református egyházért. Az együttműködés természetes velejárója az ellentét, de az egyet nem értéseket is egységben, egymásnak engedve igyekeznek feloldani. Közösen készülnek az egységnapra, amelyet nemcsak közösségben, egyházvezetőként, de „egyszerű” Krisztus-hívőként is szeretnék megélni. Steinbach József dunántúli, Balog Zoltán dunamelléki, Fekete Károly tiszántúli és Barna Sándor tiszáninneni püspökkel beszélgettünk.
Tovább a cikkhez
Egy nap a Szeretethídon
A Szeretethíd a Kárpát-medence egyik legnagyobb, református kezdeményezésű önkéntes programja, ahol a résztvevők évről évre különféle közösségi munkákat vállalnak – legyen szó játszóterek rendezéséről, idősotthonok látogatásáról vagy épp állatkertszépítéséről. Mi is csatlakoztunk az egyik programhoz, ahol nemcsak segítettünk, de lelkiekben is gazdagodtunk.
Tovább a cikkhez
Töredékes kép
Annyi mindent kaptunk teremtő Urunktól, amin keresztül megcsillanhat, felragyoghat az ő csodálatos lénye, áttetszhet „arca” – mindazokon át, amik istenképűségünk részletei. Képesek vagyunk alkotni, gondozni, érezni, adni és legfőképpen szeretni. Anyának lenni ilyen ajándék! Sokan egyenesen azt állítják, leginkább az anyai szeretet hasonlít vagy emlékeztet Isten szeretetére.
Tovább a cikkhez
Reménységünk kovácsa, a megpróbáltatás
Vajon szorongónak születünk, vagy a körülményeink, esetleg életmódunk tesz azzá? Hogyan segíthetjük ítéletmentesen, bibliai alapokon gyülekezeteink mentálisan küzdő fiataljait? Tapolyai Emőke klinikai és pasztorálpszichológust a modern népbetegségről, a szorongásról kérdeztük.
Tovább a cikkhez
A legkisebbek hitbeli nevelése (videó)
XXI. századi körülmények között, hitben nevelik a gyerekeket a református óvodákban. Az utóbbi években ráadásul 66 ilyen intézmény épült vagy újult meg a Magyarországi Református Egyház országos óvodaprogramjában, amellyel 3200 új férőhely és 486 új munkahely létesült. Az új intézmények egyike a Balatonalmádi Nádas Református Óvoda, ahová annyian jelentkeznek három évvel ezelőtti alapítása óta, hogy azóta egy újabb csoportot is indítottak már.
Tovább a cikkhez
„Isten megállított”
Mit kezd a vezető a megtöretéssel? Hogyan válik a krízis formáló erővé, és mikor kezdődik a valódi helyreállás? Szolgálat, bűnvallás, kegyelem, közösség és újrakezdés – ezek a kulcsszavai annak az útnak, amelyről Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke beszél a megállás, az újragondolás és az irányváltás fényében. Az elmúlt év megrendülései után nemcsak külső fordulatra, hanem befelé figyelésre is szükség volt, és ebből a folyamatból születhetett meg valami új: helyesebb látás, mélyebb kapcsolódás és letisztultabb szolgálat.
Tovább a cikkhez
Egymilliárd forint a reményért – gyűjtés egy izomsorvadással küzdő kisfiú gyógyítására
Major Ádám mindössze kilencéves, de nap mint nap megküzd az életéért. A gyógyíthatatlan Duchenne-féle izomdisztrófia nemcsak a kisfiú, hanem az egész család életét gyökerestül felforgatta és mindörökre megváltoztatta. Hároméves korában az önfeledt gyermekkort felváltották a kórházi kezelések, a gyógytorna és a folyamatos harc a betegséggel. Szülei minden mozdulatában ott rejlik a féltés, az erő és a remény. Gyűjtésbe kezdtek, hogy a gyereküknek esélye legyen nemcsak túlélni, hanem felnőni is. Az élet reménysugarát az Elevidys nevű génterápiás készítmény jelentheti, ennek ára azonban meghaladja az egymilliárd forintot.
Tovább a cikkhez
Válogatott ifjúsági énekekkel bővült a Bibliapp
Az ifjúság szolgálatának éve részeként ifjúsági énekekkel és gitároskottákkal bővült a Bibliapp. A dalok válogatásának szempontjairól Brandenburg Ádámot kérdeztük, aki azt is elárulta, hogy folyamatosan szeretnék bővíteni az elérhető énekek listáját, és minden korosztálynak szeretnének anyagot biztosítani.
Tovább a cikkhez
Az első egyetemes zsinat
A mai Törökország területén fekvő, ókori Nikaia városában (ma İznik) hívta össze Nagy Konstantin ezerhétszáz éve, Kr. u. 325-ben – felismerve a vallási széthúzás politikai kockázatait – a keresztyén egyház püspökeit az első egyetemes zsinatra. A Római Birodalom császára, Hosius, Córdoba püspöke (aki I. Szilveszter pápa távollétében képviselte az egyházfőt) és a több száz – főleg keleti – egyházatya jelenlétében zajló tanácskozás közel két hónapig tartott.
Tovább a cikkhez
„Lelhesse meg a hazát”
Nincs még egy olyan, általános és középiskolás korosztálynak szóló vetélkedő az országban, amelyet egyház szervez evangéliumi légkörben zömében cigány tanulóknak, akik kizárólag roma irodalmi műveket adnak elő. A Református Szeretetszolgálat Testvéri Szolgálat és Cigánymissziója évek óta ezt kínálja Aranyhíd elnevezésű vers- és prózamondó versenyével.
Tovább a cikkhez
Pszichiátriai betegek és Jézus
Az ördögűzés, az ördögtől való megszállottság mindig is érdekelte az embereket. Ezeknek a kifejezéseknek manapság is van alapja, és párhuzamba hozhatók-e a pszichiátriai zavarokkal? Sisakné Páll Klára szerint a mentális problémákkal küzdő embereknek is szükségük van Isten szeretetére, ezért szolgál közöttük több mint húsz éve, Szentgotthárdon. Egy nem hétköznapi szolgálat nyomában jártunk.
Tovább a cikkhez
„A szolgálat meggazdagít”
Tizenhetedik alkalommal rendezi meg a Magyar Református Szeretetszolgálat a Szeretethíd nevű programot a Kárpát-medencei református önkéntes napokon. Idén május 24-én kerül sor a már jól ismert szolgálati programokra. Ennek alkalmából beszélgettem Csenki Zsuzsával, a Budai Református Egyházközség presbiterével, a Szeretethíd egyik szervezőjével.
Tovább a cikkhez
A Kálvin Kiadó könyvei is elérhetők a Szent István Könyvhéten
Idén is közös standon, kedvezményes áron kínálja kiadványait a református Kálvin Kiadó és a Magyar Bibliatársulat Alapítvány a Szent István Könyvhéten, amelyet a Szent István Társulat évről évre megrendez. A keresztyén könyvkiadók legnagyobb hazai közös eseményén május 23-ig gazdag kulturális programokkal, könyvbemutatókkal és dedikálásokkal várják az érdeklődőket a Ferenciek terén minden este 7 óráig.
Tovább a cikkhez
Honnan van pénze az egyháznak és a gyülekezetnek?
Mit értünk önfenntartás alatt? Milyen bevételei vannak az egyháznak? Hogyan tart fenn intézményt egy gyülekezet? A többi között ezekről a kérdésekről is szólt a Pénz és egyház címmel rendezett előadás-sorozat a Károli Gáspár Református Egyetemen. A Hittudományi Kar Gyakorlati Teológiai Kutatóintézete által szervezett eseményen a résztvevők négy délután, hétfőtől csütörtökig három-három előadáson vehettek részt. Mi csütörtökön látogattunk el az egyetem dísztermébe, amikor Csűrös András gyömrői lelkipásztor, Balog Zoltán dunamelléki püspök és Literáty Zoltán érdligeti lelkipásztor, a hittudományi kar dékánja beszéltek az egyházi és gyülekezeti valóságról a pénzügyek területén.
Tovább a cikkhez
A szenvedély és kétely költője
Vannak költők, akiket már gyermekként is jól ismertünk. Óvodáskorunktól fújjuk a Kicsi vagyok én… kezdetű verset, a Falusi hangverseny állathangjait, tavasszal a Nyitnikék soraival búcsúztattuk a telet. Szabó Lőrinc versei végigkísérték iskoláskorunkat: a szavalóversenyek repertoárján ott szerepeltek a fiáról, Lóciról szóló költeményei vagy a Tücsökzene kötet darabjai. Középiskolásként hüledezve olvastuk az önzés követelését a Semmiért Egészen öt versszakában, s amikor Shakespeare szonettjeivel ismerkedtünk, az ő fordításait lapozgattuk. De református gyökereiről ritkábban esik szó, pedig a családfán lelkészt, földbirtokost, Szatmár vármegyei jegyzőt is találunk.
Tovább a cikkhez
Tekerj vissza az időben!
A Beregi kör nem csupán egy kerékpárút, hanem meghívás egy kulturális utazásra. A Tiszántúli Református Egyházkerület kezdeményezésére 2009-ben kialakított útvonal templomokat, emlékhelyeket és a vidék történeteit fűzi fel egy kerékpároskörre, amely 2024-ben elnyerte az Év Kerékpárútja címet. Idén tavasszal mi is kipróbáltuk, milyen végigtekerni ezen a csodálatos tájon.
Tovább a cikkhez
Elérhető a református egységnap programfüzete
Programok, térkép, hasznos információk és az istentisztelet liturgiája is megtalálható a kiadványban.
Tovább a cikkhez
Vision School – ahol a hit tetté válik
Vision School, vagyis „látásiskola”. Az ember első gondolata, hogy egy optikai vagy szemészeti kurzusról van szó, azonban egy teljesen másfajta képzést – bibliai és missziói oktatást kínálnak az érdeklődőknek. Dobos Ágostonnal, a Vision School magyar, református képviselőjével beszélgettünk arról, hogyan készítik fel a résztvevőket rövid távú külmissziós utakra, hogy az evangéliumot olyan helyeken hirdessék, ahol erre nagy szükség van.
Tovább a cikkhez
Öröm, zene
Minden eddiginél sokszínűbb programokkal várja idén a művészetkedvelőket a XX. Református Zenei Fesztivál Budapest belvárosának különböző helyszínein. A május végi jubileumi programsorozat kihagyhatatlan eseményeiről és a fesztivál céljairól Tóth Endre művészeti vezetővel beszélgettünk.
Tovább a cikkhez
Összhangban, de nem egyformán
Az összetartozás megélését, erősítését szolgáló egységnap ország- és generációs határokon átnyúlva gyűjti egybe a magyar reformátusokat. A fiatal hívők egyházkapcsolatáról az ifjúsági program szervezőit, Gulyás Dórát, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatala Ifjúsági Osztálya vezetőhelyettesét és Püski Gábort, a Debrecen-Nagytemplomi Egyházközség ifjúsági lelkipásztorát kérdeztük.
Tovább a cikkhez
Énekeljünk?
Éneklünk minden istentiszteleten. Cantate vasárnapon talán kicsit többet. Mostanában jelent meg a hírekben, milyen lelkesen fogadták konzultáción vagy konferencián, amikor kezdésül éneklést választott az előadó vagy levezető. No, azért nem egy egész dicséretet, hanem csupán a 42. zsoltár első versét. Ha ennyi is elég, kell-e nekünk nyolcszáznál is több ének, ilyen vastag énekeskönyv?!
Tovább a cikkhez
Újra szólnak a lőszergyártásra használt orgonasípok Makádon
Erősen kell lenyomni a makádi református templom felújított orgonájának billentyűit, hiszen annyira új, hogy az anyag még „kéreti” magát. Az első világháborúban az orgona ónsípjait a templom harangjaihoz hasonlóan be kellett szolgáltatni: lőszert gyártottak belőlük. A második világégés végén némult el teljesen a több mint százhúsz éves hangszer. Mára a templom újra régi fényében ragyog, gyönyörű orgonája pedig éppen olyan szépen szól, mint a millennium évében.
Tovább a cikkhezNézze vissza műsorainkat!

Az alappilléreinkből nem engedünk
– A hallgatói igényekhez kell igazítanunk a képzéseinket – érvel Trócsányi László, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora bizonyos szakok kivezetése kapcsán. A rektor, aki bő három éve érkezett a Károli élére, nyilatkozik a kilenc és fél ezres létszámú egyetem fő értékeiről, fejlődési irányairól, keresztyén arculatáról is.
Tovább a cikkhez
Ahol minden lélegzet számít
Egy éve, hogy a Magyarországi Református Egyház átvette a törökbálinti tüdőintézet fenntartását. A Református Pulmonológiai Centrum néven tovább működő intézmény azóta újra önálló. A fekvőbeteg-ellátás mellett évente több mint kilencvenezer ambuláns vizsgálatot végez, öt mobil állomással több mint százhúszezer embert ér el mellkasszűréseivel. Falai között a lelkiség is kibontakozik.
Tovább a cikkhez
Ötszáz év hűségben
Magyarország legősibb református gyülekezeteinek sorába tartozik az enyingi, 1540 óta tartják számon. Az azóta eltelt ötszáz év igencsak mozgalmasan alakult a számukra: három templomot építettek, iskolát alapítottak, ez utóbbit fél évszázadra elveszítették, de ma már újra folyik kálvinista szellemiségű oktatás Enyingen, ahol különösen szoros a kapcsolat a gyülekezet és az általa fenntartott iskola között.
Tovább a cikkhez
Egy hétvége Isten jelenlétében, közösségben, teljességben
A Dunántúlon szolgáló világi hitoktatóknak hirdetett április első hétvégéjére lelki alkalmat, elvonulást a Magyarországi Református Egyház Oktatási Szolgálata. Nem szakmai képzést kínáltak a szervezők, amivel később gazdagítani tudjuk a ránk bízottakat, hanem bennünket hívtak gazdagodni és töltekezni a csend és imádság tükrében. Feketéné Kanizsay Orsolya, a Fonyód–Balatonfenyvesi Református Misszió Egyházközség hitoktatójának beszámolója.
Tovább a cikkhez
Hal helyett hálót adunk: Diaconia márka
Biztos megélhetést, ezáltal pedig önbecsülést is ad a Magyar Református Szeretetszolgálat azoknak a hátrányos helyzetű településen élőknek, akik a Diaconia-termékeket gyártják: bőröveket, táskákat, kerámiákat és ékszereket.
Tovább a cikkhezHirdetjük, ajánljuk
Programok
Felhívások
Intézményvezetőt keres az Encsi Idősek Otthona
Magyar nyelv és irodalom szakos tanárt és alsó tagozatos tanítónőt keres a Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium
Általános iskolai angoltanárt keresnek Berettyóújfaluban
Tanítót keres a Diószegi Református Iskola
Ügyvezetőt keres a ráckeresztúri drogterápiás otthon
Pályázat iskolalelkészi állásra
Főigazgatói pályázat Tabajdon
Megnyílt Az árvaság szakralitása című kiállítás
Igazgatói pályázatot hirdet a Bárányfelhő Svábhegyi Református Óvoda
Indul az Ifitéka iratmissziós és könyvtári program
Erőt kaptok - XX. online bibliaismereti játék
Lelkipásztori álláslehetőség a Hencidai Református Egyházközségben

„A diakonisszák akkori odaszánásának gyümölcseit ma élvezzük”
Bemutatták a Filadelfia-diakonisszák két diktatúra szorításában című könyvet a Károli Gáspár Református Egyetemen. Steinbach József püspök szerint a könyv nem csak erő és remény forrása, de útmutatás is az egyház vezetőinek.
Tovább a cikkhez
A lélek váltságának őrei
Negyed évezrede születtek Szikszai György örökbecsű sorai, amelyekben a lelkipásztorságról fejtette ki gondolatait: mit vár el az Isten, az egyház, a mindenkori társadalom az elhívott és felszentelt szolgáktól. A Keresztyéni tanítások és imádságok című könyv 1786-ban került az olvasók elé. A XXI. századi szolgálókra érvényesek-e az időnként régies nyelvezettel fogalmazott, ám kristálytiszta gondolatok? Különböző lélekszámú gyülekezetek lelkészeit kérdeztük, ők miként élik meg ezeket a követelményeket.
Tovább a cikkhez
Elhunyt Zsukovszky Miklós, a Beregi Református Egyházmegye volt esperese
Zsukovszky Miklós lelkipásztor, a Derceni Református Egyházközség hűséges szolgája életének 54. évében hazatért teremtő Urához. Temetése május 17-én, szombaton 13 órakor lesz Dercenben.
Tovább a cikkhez
Isten formálta női sorsok
Miért fontos női szemmel is megközelíteni a Biblia üzenetét? Mit tanítanak a Szentírás nőalakjai? Szűcsné Novák Mária hetven bibliai nőalak szimbólumokban gazdag tűzzománc képét alkotta meg, jellemrajzuk kíséretében. A női sorsok ábrázolásában a lelki örökségük a fontos, hogy mit tanulhatunk tőlük, és hogy Isten mit akar rajtuk keresztül mondani – vallotta meg a tűzzománcművész, akinek az alkotásaival az idei debreceni református egységnapon is találkozhatunk.
Tovább a cikkhez
Határok a szabad alkotásért
A szervezetfejlesztés kiemelt területté vált a kommunikáción belül, új iparág épült az elakadással küszködő munkaközösségek megsegítésére. A Harmat Kiadó jóvoltából már ismerős Henry Cloud klinikai pszichológus és vezetési tanácsadó munkássága. A Határok a vezetésben című könyvében Cloud olyan eszközöket és technikákat kínál, amelyekben az idegtudomány legújabb eredményeire támaszkodik. Marjai Éva könyvajánlója.
Tovább a cikkhez
A világ elején...
Földrajzi értelemben a legkisebb, ám elköteleződésében nem marad alul a Tiszáninneni Református Egyházkerület. Barna Sándort az eltelt fél év megerősítette abban, hogy a kétszáznyolcvankilenc anyagyülekezetet számláló egyházkerületet be lehet és be kell emelni az ország egyházi vérkeringésébe. Mire elég hat hónap, amióta a pásztorok pásztoraként irányítja a közösséget? A tiszáninneni püspökkel a gyülekezetek újjászületéséről és az örök élet reménységéről beszélgettünk.
Tovább a cikkhez
Ma éjfélig tart a Csillagpont fesztivál kedvezményes jegyakciója
Ma éjfélkor jár le a Csillagpont fesztivál super early bird jegyakciója! A nyár egyik leginspirálóbb keresztyén ifjúsági eseményén idén is Isten áll a középpontban, de a hit mellett a zene, a közösség és a játék is főszerepet kap.
Tovább a cikkhez
„A gályarabok számunkra koronatanúk”
Háromszázötven évvel ezelőtt harminc magyar protestáns prédikátort adtak el gályarabnak Nápoly kikötőjében, most, évszázadokkal később, magyar zarándokok emlékeztek meg róluk ugyanott. A gályarabok története része a köztudatnak, a református identitásnak és a magyar irodalomnak – mostantól pedig emlékkő formájában Nápoly szívében is helyet kapott. A nápolyi zarándokcsoport testközelből fedezte fel a hitvalló elődök örökségét.
Tovább a cikkhez
Már elérhető az egységnap honlapja
A magyar református egység napját május 24-én gazdag programsorozattal ünneplik meg a magyar reformátusok Debrecenben. Arra emlékeznek, hogy tizenhat évvel ezelőtt, 2009. május 22-én a Magyar Református Egyház alkotmányozó zsinatán, Debrecenben hivatalosan kimondták és megerősítették a határokon átívelő egységüket.
Tovább a cikkhezÖtven éves a Lepramisszió - Magyarország, százötven éves a Nemzetközi Lepramisszió
Egyházkerületi hírek
Dunamelléki Egyházkerület
Nézem Őt – Ő néz engem
Az evangéliumi életforma szeretetalapú – vallja Csoma Judit, a Berekfürdői Református Gyülekezet lelkésze, akivel a szorongás feloldásáról beszélgettünk.
Tisztábban látni és jobb döntéseket hozni
Nemes Évával, Gyökössy Intézet szupervizorával a hivatásgondozásban rejlő lehetőségekről, segítségért kiáltó árulkodó jelekről és a csapatokkal való munka kihívásairól beszélgettünk.
Dunántúli Egyházkerület
A Zsinat elnökségének köszönetnyilvánítása
Több ezren gyűltek össze Debrecen főterén és utcáin, hogy református összetartozásukat megünnepeljék. A Magyar Református Egyház Közös Zsinata 2009. május 22-én mondta ki a Kárpát-medencei …
Huszadjára is Református Zenei Fesztivál Budapesten
Rekordokkal jön az idén jubiláló Református Zenei Fesztivál: félszáz teljesen díjmentes programot kínál a háromnapos rendezvény, amelyre minden korábbinál több látogatót várnak a szervezők. A …
Tiszáninneni Egyházkerület
„Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket.” (Jn 12,32)
„Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket.” (Jn 12,32)
Cantus Firmus Énekkar, a szeretetközösség - videóval
Zenés hálaadó istentisztelettel ünnepelte megalakulásának 45. évfordulóját a Cantus Firmus Énekkar.
Tiszántúli Egyházkerület
Megjelent az Igazság és Élet 2025/2. száma
A lap április-május-június hónapokra (Böjt ötödik vasárnapjától a Szentháromság utáni második vasárnapig) tartalmaz igetanulmányokat és prédikációvázlatokat a vasárnapi és ünnepnapi igehirdetésekhez, továbbá segítséget nyújt a …
A Református Holnapról beszélt Fekete Károly a Debrecen Televízióban
Böjti gazdagítástörténet címmel tart hitmélyítő alkalmakat a Tiszántúli Református Egyházkerület. Fekete Károly püspök a gazdag ifjú története kapcsán vizsgálja a lehetséges és a lehetetlen kérdéskörét. …
Isten szólt
„Krisztus… átokká lett értünk…”
Gal 3,6–18
Média
Videóink, képeink, hanganyagaink, közösségimédia-csatornáink legjava.
További anyagainkÖnnek csak egy gombnyomás, másoknak lehetőség
Bárka, amin mindenki elfér
Életadó gabonaszem
Jövőt építünk
Pünkösdi üzenet a világ reformátusaitól
Önnek csak egy gombnyomás, másoknak lehetőség
Bárka, amin mindenki elfér
Életadó gabonaszem
Jövőt építünk
Pünkösdi üzenet a világ reformátusaitól
Kálvin Kiadó Kiadványai
Elindult IFITÉKA támogatói programunk!
Az ifjúság szolgálatának évében református gyülekezeteket és az egyházi intézményeket támogatunk iratmissziós céljaik elérésében, valamint könyvtári állományuk fejlesztésében.
Kedvezményes könyvvásár a Pécsi Református Kollégium ünnepségén
A Kálvin Kiadó és a Magyar Bibliatársulat Alapítvány kedvezményes könyvvásárt tart május 30-án, pénteken a Pécsi Református Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából tartott ünnepi rendezvény idején. Előzetes megrendeléseket ezúttal is örömmel teljesítünk.

Pulzus
Szabadításod öröme
Pünkösdre készült el a kolozsvári keresztény Pulzus zenekar első videóklipje.
2021. május 23.

Brain Bar
„Első és egyetlen helyre beírtam a teológiát”
Horváth Gáspár, az Irie Maffia társalapítója, a Kelemen Kabátban billentyűs-dalszerzője, zenei producer és DJ református teológusból lett zenész.
2021. május 19.

TV21 Ungvár
Arcképmás: Pál Sándor
„Ha bármilyen gazdagságot kaptunk az Úrtól, azt azért kaptuk, hogy tovább adjuk.” A Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány korábbi kuratóriumi elnöke ugyan nem Kárpátalja szülötte, de immár tizenöt éve segíti az ott élőket.
2021. május 15.

Balog Zoltán
Isten éltesse az édesanyákat!
Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinata lelkészi elnökének anyák napi üzenete
2021. május 2.

Facebook
LélekemelŐ ajándék
Útjára indultak az abaújvári gyülekezetből a karcagi kórház hétszáz dolgozójának szánt LélekemelŐ szívecskék.
2021. április 14.
A maga képmására
Csak énekeljetek!
Hozzatok dalt emlékül, a hajdan / Lomb- s virággal gazdag tájirúl; / Zengjétek meg a jövőt, ha majdan / E kopár föld ujra felvirúl. (Tompa Mihály: A madár, fiaihoz)
Kapás Csilla