„A hozzáértő emberek vezetésével elkészítették a hajlékot.”
2Móz 36 Tovább az igemagyarázatra

Istentisztelettel kezdődött a reformáció hónapja
Megtartották az Október a reformáció hónapja programsorozat nyitó istentiszteletét a Kálvin téri református templomban. Az istentiszteleten Igét hirdetett Barna Sándor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke. Közreműködött az Újpesti Baptista Gyülekezet énekkara, a Kelenföldi Református Énekkar, a Pünkösdi Zenei Misszió Égi Szólamok Kórusa, a miskolci metodista Esterházy és az Avasi Gimnázium összevont kórusa, valamint az evangélikus Lutheránia Énekkar.

„Idősnek lenni áldás, csak meg kell tanulni elfogadni”
Az idősek világnapja, október 1-je alkalmából ellátogattunk a Schweitzer Albert Református Szeretetotthonba, ahol a szépkorúak életének tapasztalata és bölcsessége tárul fel a velük való találkozások során. Az osztályvezető, Aszalos Gyöngyi gondoskodó kezei minden nap ott vannak a lakók vállán, alázattal és szeretettel kísérve őket a hétköznapok megpróbáltatásain át egészen az utolsó lélegzetvételig. Szondy Zsuzsanna mély megbecsüléssel mesél arról, milyen erőt ad a segítők áldozatos gondoskodása, és hogyan formálja mindezt a szeretetotthon református szellemisége.
Tovább a cikkhez
Az elfeledett tanítvány – Ádám Jenő zeneszerző öröksége
Japántól Amerikáig rengeteg zenepedagógus ismeri Ádám Jenő zeneszerző, karmester nevét, számos országban az ő könyvei alapján tanítják az ének-zenét egyes intézmények. Tamás Margit, a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Karának oktatója Ádám Jenő kulcsfontosságú szerepét vizsgálja a Kodály Zoltánnal közösen kidolgozott énektanítási módszerrel kapcsolatban, amelyet világszerte hirdetett. A szigetszentmiklósi Helytörténeti Gyűjtemény Ádám Jenő Emlékházában jártunk.
Tovább a cikkhez
Idős-koros-öreg-érett
Gyülekezeteinkben gyarapodnak a már nem fiatalok. Vajon az imádkozók is? Mert ha igen, akkor az ő továbbadott hitük, megőrzött reménységük, Istenben megélt derűjük készíti a következő nemzedék visszatérését. Az imádkozó idősek válhatnak biztos alappá egyházunk szolgálatában. Ők, akik sokat megéltek már – ezért még sokkal inkább tudhatják, milyen hatalmas Isten: neki semmi sem lehetetlen.
Tovább a cikkhez
Zsoltárokkal Isten felé címmel online bibliaismereti versenyt hirdet a Bibliatársulat
A Magyar Bibliatársulat Alapítvány online bibliaismereti versenyt hirdet Zsoltárokkal Isten felé címmel, amelyre középiskolásokat, valamint főiskolásokat, egyetemistákat és más fiatal(os) felnőtteket is szeretettel várunk. A vetélkedő a zarándokénekekre (Zsolt 120–134) és megzenésített zsoltárokra épül.
Tovább a cikkhez
Mindig Istenhez futottunk
Az aleppói Pamela Shammas számára gyerekkorától természetes életmód volt a szolgálat, presbiteriánus gyülekezete még a 2011-ben kezdődött polgárháború borzalmai folyamán is gondoskodott egymásról. Pamelát hitéről, otthoni és magyarországi közösségeiről, valamint a szíriai keresztyének kitartásáról kérdeztük.
Tovább a cikkhez
A Lélek kiáradása közösséget és természetet is megújít – a teremtés hete
Fák, magaságyások és élőképek Majosházán – így tanítja a teremtésvédelem mindennapi gyakorlatát Kégli Erzsébet intézményvezető. Szűcs Boglárka, a Teremtés hete munkacsoport vezetője pedig arról beszél, hogyan újíthat meg közösséget és természetet is a Lélek kiáradása.
Tovább a cikkhez
A közösség és a remény a Felzárkózó települések program legfontosabb erőforrásai
– Isten sem messziről nézett bennünket, hanem emberi formát vett fel, és eljött közénk, ez az igazi jelenlét – mondta Katona Viktória lelkipásztor, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója szeptember 25-én Budapesten, a Jelenlét és innováció a felzárkózásban című tudományos konferencián.
Tovább a cikkhez
„Pedig mi vártunk az esküvőig…”
Ha nem tudjuk is mindig teljesen feloldani a mai párkapcsolati kultúra és a keresztyén értékrend feszültségét, érdemes erről beszélni, gyermekeinkkel is; mindenkivel az értési-érzelmi fokának megfelelően – véli Nagyné Végh Csenge blogszerző. Segítségével körüljártuk, hogyan illeszkedik a szex Isten nagy tervébe. Szó esett a házaspárok előtt hegyként magasodó mítoszokról, hamis elvárásokról is.
Tovább a cikkhez
Az új sportpályáért adtak hálát a kárpátaljai Glória Ifjúsági és Missziós Központban
Szeptember 25-én adták át Tiszabökényben a Glória Ifjúsági és Missziós Központ új sportpályáját. A másfél év alatt megvalósult beruházást Magyarország kormánya mellett a Dunamelléki Református Egyházkerület támogatta nagyobb összeggel, de sokan álltak a kezdeményezés mellé, amely egy célt szolgál: a gyermekeket Istenhez vezetni.
Tovább a cikkhez
Végül kiárad ránk a Lélek – elkezdődött a teremtés hete
A teremtés hetét 2025-ben Magyarországon szeptember 28. és október 5. között rendezik. Az idei téma, amely köré a hét szerveződik: „Végül kiárad ránk a Lélek” (Ézs 32,15). Elbukás, megtérés, újjáteremtés.
Tovább a cikkhez
Kezeink munkáját tedd maradandóvá!
A Kárpát-medence református termelői és a finom ízek kedvelői október elején újra összegyűlnek Hegyközszentmiklóson, hogy ínycsiklandó tálak felett tapasztalatot cseréljenek, közösen dicsérjék a Teremtőt áldásaiért. – A hívő tanulékony, figyel a másikra, és ha az valamit jobbat tud, azonosul vele – mondja a Református Ízek Találkozója lelki hátteréről beszámoló ötletgazda, Szenn Péter püspök.
Tovább a cikkhez
Megújul ifjúságod, mint a sasé!
A mai református iskolában hétnyitó áhítatok, napi imák, közös éneklések, bibliaolvasás és dicsőítő programok segítik a tanulókat Istenhez közel kerülni – hangsúlyozta Szőnyi Tamás esperes a Borsod-Gömöri Ifjúsági Találkozón, Kazincbarcikán. A rendezvény résztvevői közös dicsőítésben, beszélgetésben, bizonyságtételben osztották meg egymással: mit jelent nekik a hitük alakulásában, elmélyítésében a református közösséghez tartozás.
Tovább a cikkhez
Robotok és álmok a tatai refiben
A Tatai Református Gimnázium robotikaszakköre tíz éve bizonyítja, hogy a játékos tanulásból világversenyek dobogója is elérhető. Zsiguli névre keresztelt csapatuk Ljubljanában bronzot szerzett a World Robot Olympiadon, Pekingben pedig győztek a tataiak. Robotok és álmok találkoznak a jövőt építő diákokkal.
Tovább a cikkhez
Ez is református: gyülekezeti orgonák felújítása
Az egyház szellemi örökségének továbbadása mellett fontos feladat a tárgyi értékek megőrzése is: ilyenek a gyülekezeti orgonák is.
Tovább a cikkhez
Új oktatási stratégia Jézussal
A Magyarországi Református Egyház Oktatási Szolgálata és a Református Pedagógiai Intézet szeptember 22-én konferenciát tartott a református egyház új oktatási stratégiájáról és törvényi változásairól.
Tovább a cikkhez
Jókedvű szolgálat – körkép az ifjúság vasárnapjáról
Az ifjúság szolgálatáról szóló tematikus év egyik kiemelt programja az ifjúság vasárnapja volt. Szeptember 21-én az ország számos gyülekezetében különleges alkalmat tartottak: szolgáltak, bizonyságot tettek, énekeltek a fiatalok. Nemcsak számukra, de az idősebb korosztály számára is áldásos volt ez a nap. Szerkesztőségünk kérésére több résztvevő is beszámolt az istentiszteletükről.
Tovább a cikkhez
Isten lelke ott munkál, ahol emberileg kevés a remény
A börtönök falai között számtalan beszélgetés és csendes ima született, istentisztelet és zenés dicsőítés hangzott el. Sok könny hullott és vallomás hangzott el, de megannyi felszabadító szó is. A református lelkipásztorok huszonöt évvel ezelőtt kezdhették meg szolgálatukat hivatalosan a hazai börtönökben. A jubileum alkalmából átfogó könyv jelent meg a szolgálatról és közös ünnepségen adtak hálát a történelmi egyházak és a büntetés-végrehajtás képviselői.
Tovább a cikkhez
Az ifjúság vasárnapja, 2025. szeptember 21. (videó)
Az ifjúság vasárnapján országszerte a fiataloké volt a főszerep: ők is bekapcsolódhattak szolgálóként az igehirdetésbe, és minden korosztályt megmozgató programokkal fűzhették szorosabbra kapcsolatunkat a gyülekezetükkel.
Tovább a cikkhez
Az öröm és elégedettség ünnepe: Szatmár Határok Nélkül
Tizenötödik alkalommal találkoztak a szatmári reformátusok határon innen és túl, hogy közösen erősítsék hitüket és testvéri kötelékeiket. Szeptember 20-án Nagyecsed adott otthont a Szatmár Határok Nélkül rendezvénynek, ahol Fekete Károly tiszántúli püspök az öröm felszabadító erejéről, Bogdán Szabolcs János királyhágómelléki püspök pedig az elégedettség krisztusi titkáról hirdette az Igét. Az ünnepi istentiszteleten átadták a Milotai Nyilas István-díjat, délután pedig különféle szabadtéri programok várták a résztvevőket.
Tovább a cikkhez
Párbeszéd őszintén és bölcsen
Hétköznapi beszélgetéseink többsége spontán zajlik: nem tervezgetjük előre, nem aggódunk a következmények miatt, sokszor el is felejtjük, mit mondtunk valakinek pár napja. A nézeteltérés vállalásához bátorságra van szükség, a jó megoldás megtalálásához bölcsességre. Henry Cloud és John Townsend könyve e nehéznek ígérkező dialógusokhoz kínál biblikus tanácsokat.
Tovább a cikkhez
Házasság és egyedülállóság
A bibliai házasság teremtési rend, férfi és nő életre szóló szövetségi kapcsolata. E szövetségi kapcsolatnak lényege: a házasságra lépők függetlenségük nagy részéről önként lemondanak, és egymásnak ajándékozzák magukat. Ez a szeretet legmagasabb foka, amelyben az ember a házastársán kívül mindenki másról lemond. Ezáltal válnak egy testté.
Tovább a cikkhez
„Nem az én ötletem volt, Istentől kaptam…”
A Magyar Művészeti Akadémia székházában mutatták be a Reménytövis – Kortárs keresztény versantológia című, Kisfaludy Zsófia szerkesztette kötetet. Ő a Magyar Színház színművésze, az elmúlt években emellett a kreatív, egyéni alkotófolyamatok felé orientálódott. A kortárs magyar költészet lett a központi témája.
Tovább a cikkhez
Aki nemcsak az egyházzal, hanem Istennel is szerződést kötött
Egy keresztyén vezetőnek gyakran kerül mérlegre a keresztyénsége. Vass Pál is így van ezzel, mint mondja, nem egyszer elbukott már benne, és nem egyszer volt sikerélménye. A többi mellett a lobogó húsleves példázatáról, az istenkép és a boldogság kapcsolatáról, valamint a saját életéről beszélgettünk a balatonszárszói SDG Konferencia-központ ügyvezető intézményvezetőjével.
Tovább a cikkhez
Védőnői hivatás mérnöki tanulmányok helyett
Kiss Zsófiát az Év kórházi védőnőjének választották. Kettős megítélésűnek véli hivatását: – Amíg minden rendben, addig gyakran úgy viszonyulnak hozzá a családok: miért jön a védőnő? Ne ellenőrizzen! Ám ha probléma adódik, az első kérdés: hol volt a védőnő? Nem egyszerű ez, főleg hátrányos helyzetű településen vagy városrészben. Másrészt számos kedvező visszajelzést kapunk az anyukáktól, és az is ajándék, ahogy látjuk a gyerekeket felnőni.
Tovább a cikkhez
Ez is református: reformatus.hu (videó)
Nézzen be a reformatus.hu kulisszái mögé! Az egyház hivatalos online oldalán nemcsak híreket szolgáltatunk, hanem különféle társadalmi kérdéseket, mélyebb témákat is feldolgozunk. Napról napra olyan tartalmakat adunk követőinknek, amelyek az istenhívőket és a hitbeli elköteleződés előtt állókat is egyaránt megszólítják. A szerkesztőség családias csapata újságírókból, fotósokból, videós és rádiós szerkesztőkből áll, akik munkájukra szolgálatként is tekintenek.
Tovább a cikkhez
Rálátás: Ki beszél a fiatalokkal a szexről, ha nem mi?!
Ebben az adásban a szexuális nevelés és intimitás kérdését járjuk körül: hogyan tudnak a szülők, tanárok és közösségek felelősen és támogatóan beszélni a fiatalokkal ezekről a kényes, mégis alapvető témákról?
Tovább a cikkhez
Ízek és áldás egy asztalnál – Református Ízek Találkozója
Gasztronómiai és közösségi élmények fonódnak össze október 10–12. között a partiumi Hegyközszentmiklóson. A Református Ízek Találkozóján főzőversennyel, kirakodóvásárral és hálaadó istentisztelettel várják az érdeklődőket.
Tovább a cikkhez
„Nem velünk kezdődött, nem is velünk ér véget” – múlt és jövő találkozása Galambokon
A zalai dombok között megbúvó Galambok nem tartozik a nagy, országos hírű települések közé. Református gyülekezete sem a lélekszámával tűnik ki, sokkal inkább azzal a szeretetteljes közösséggel, amelyet a tagjai évtizedek, sőt évszázadok óta építenek. Az egyházközség történetéről, jelenéről és jövőjéről beszélgettünk a gyülekezet gondnokával, lelkipásztorával, egyik fiatal tagjával, valamint egy presbiterrel, akik azt is megfogalmazták, mit jelent nekik a galamboki reformátusság. Ismerjék meg a közösséget, ahonnan szeptember 21-én 10 órakor istentiszteletet közvetít a Kossuth rádió.
Tovább a cikkhez
Közösségi ünnep és missziós lehetőség: mit hozhat az ifjúság vasárnapja?
Különleges vasárnapra készülnek Kárpát-medence-szerte a református gyülekezetek: szeptember 21-én, az ifjúság vasárnapján a fiatalok nemcsak hallgatói, hanem aktív megszólalói is lehetnek az istentiszteletnek. A Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának Ifjúsági Osztálya emellett segédanyagokkal és pályázati lehetőséggel is támogatja a közösségeket. Gulyás Dóra, az ifjúsági osztály vezetőhelyettese arról is beszélt, hogyan válhat ez az alkalom új kezdetek forrásává..
Tovább a cikkhez
„…itt van újra…”
Látni akarom a ködös reggelben az esélyt a napsütésre. A normális kerékvágásban az Isten csodamód velünk lévő gondviselését – hitem szerint Krisztusért! És azt is akarom, hogy mások is lássák, láthassák ezt velem együtt! Azt akarom, hogy egyre többen legyenek, akik nem úgy látják az életet, mint „amiben nincs semmi látnivaló”! Mert az élet pompás! Az élet színes!
Tovább a cikkhez
Aki fényt akar adni
A kilencvennégy esztendős iparművész, textiltervező Hager Ritta a pályája kezdete óta teszi megannyi ember lelkét gazdagabbá elgondolkodtató, imádságos töltetű alkotásaival. A nyilvános elismerésekre azonban a rendszerváltozásig kellett várnia, az aczéli kultúrpolitika nem támogatta ugyanis a művészetét. Via Lucis – Belső fény címmel láthatták az érdeklődők a Kossuth-díjas, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett alkotó kiállítását Székesfehérváron.
Tovább a cikkhez
Szörnyen szimpatikus?
Képzeljük el azt a világot, ahol a szörnyek nem rémisztenek, hanem bájosan mosolyognak: démonok színes frizurával, fülbemászó dalokkal vagy plüssfiguraként érkeznek. Ez ma a popkultúra valósága: a hongkongi művész Labubu-figurája világsztárokat hódított meg, a Netflixen a KPop Demon Hunters idolcsapata varázslatos dallamokkal tarol. De miért vonz minket a sötétség játékos álarca, és mit árul el rólunk?
Tovább a cikkhez
Egy lélekért se érjen vádja téged!
Több mint három évtizede járják az országot az Evangéliumot Minden Otthonba alapítvány önkéntesei. Válogatás nélkül minden házba becsöngetnek, hiszen örömhírt hoznak: Jézus feltámadt és él! Riportunkból a misszió küldetése mellett megismerhetik a munkatársakat is, vagy ahogyan magukat hívják: „az Úr Jézus postásait”.
Tovább a cikkhezNézze vissza műsorainkat!

„Nem magunkért, hanem a magyar társadalomért tesszük”
Újabb mérföldkőhöz érkezett a rendszerváltás óta dinamikusan fejlődő református oktatás. A következő négy évben a minőségi oktatás és a missziós küldetés megerősítése áll a középpontban – hangsúlyozta a Magyarországi Református Egyház Oktatási Szolgálatának főigazgatója. Bruckner László riportunkban az elmúlt évek tapasztalatairól, a pedagógusok támogatásáról és a 2026–2030 közötti időszak új stratégiájáról is beszélt.
Tovább a cikkhez
Isten jelenléte a Csillagponton
Több mint háromezer fiatal részvételével zajlott idén nyáron a Csillagpont fesztivál. A hatnapos találkozót csaknem harminc helyszín, több mint száz program tette különlegessé. A találkozó nemcsak közösségi és lelki programokkal kínált maradandó élményt, hanem számos fiatalnak fordulópontot is jelentett. Sokan fogalmazták meg bizonyságtételüket, ezek közül válogattunk néhányat.
Tovább a cikkhez
Mid van, mit nem Istentől kaptál?
Egyedül a menny dicsőségére végzi presbiteri szolgálatát majd' hét évtizede a szanki származású Bazsa Mihály. Életútportrénkból kiderül, miként volt az alföldi tanyavilág életének szerves része a hit, valamint az is, hogy az idős presbiter milyen hitvalló tanácsokat tűz a „kezdő” elöljárók szívére.
Tovább a cikkhez
Lelkészcsaládom három koncentrikus köre
Egy faluban a lelkész jórészt maga tehet a státusza kialakításáért. Apukám közvetlen volt, megszólító, sokat látogatott, szolgálati biciklivel mindkét egyházközségben, ahol szolgált (Seregélyes, Velence). Anyukám pedig a tanítás mellett vezette a helyi könyvtárat is. Én helyettesítettem időnként. Beleillettünk a nagy egészbe, noha mindenki tudta, nem a szocializmust építjük, hanem egy másik országot.
Tovább a cikkhez
Ötven éve halt meg Ravasz László
A XX. századi magyar protestantizmus kiemelkedő személyisége csaknem harminc évig töltötte be a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöki tisztségét. Ravasz László szolgálatával a református egyház Trianon utáni újjászervezésének meghatározó alakjává vált. Tanárként, püspökként, zsinati elnökként egyszerre töltött be vezető szerepet, képes volt összefogni az egyházat megosztó irányzatokat, mozgalmakat.
Tovább a cikkhez
Egy éjszaka, száz történet
Minden helyszíntől várják a templom és a gyülekezet bemutatását, továbbá lehetőséget a kérdezésre és a nézelődésre. A Templomok Éjszakája másfél évtizedes hagyományáról és az idén szeptember 20-án tartandó túrák részleteiről Kovács Teofil, a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárának tudományos főmunkatársa, az esemény szervezője beszélt.
Tovább a cikkhezHirdetjük, ajánljuk
Programok
Felhívások
Zsoltárokkal Isten felé címmel online bibliaismereti versenyt hirdet a Bibliatársulat
Lelkiség a presbitériumban, a Magyaroszági Református Presbiteri Szövetség őszi hétvégéje
Hercegszöllős 450 képzőművészeti pályázat
Esetfelelős munkatársat keres a református drogmisszió
Táncpedagógust és pedagógiai asszisztenst keresnek Pápa környéki munkavégzéssel
Recepciós munkatársat keres a Dunamelléki Református Egyházkerület
Őszi külmissziós képzésre várják a jelentkezőket
Református fiatalok jelentkezését is várja a keresztyén szellemiségű Axioma Akadémia
Református lelkész vezeti a Mária Rádió őszi lelkigyakorlatát Balatonalmádiban
Gondozásra szoruló idősek és munkatársak jelentkezését is várja az új Református Idősek Otthona Hirden
Lelkigyakorlat duciknak – Erdős Eszter lelkipásztor új projektje
Hitéleti és nem hitéleti szakokon is várják a diákok jelentkezését a sárospataki egyetem pótfelvételijén

Válaszúthoz érkezett a zöldátállás folyamata – nemzetközi energiajogi konferenciát tartottak a Károlin
Az egyetemi képzés, a szabályozás, az oktatás és a tudatos társadalmi gondolkodás együtt teszik lehetővé, hogy a zöld átmenet ne szép ígéret legyen, hanem működő valóság – fogalmazták meg a Károli Gáspár Református Egyetem és az Európai Energetikai Jogi Társaságok Szövetsége (European Federation of Energy Law Associations) közös szervezésében zajlott budapesti konferencia résztvevői, ahol az is elhangzott, hogy az egyetem Állam‑ és Jogtudományi Kara aktív alakítója is kíván lenni ennek a folyamatnak.
Tovább a cikkhez
Mindenre elégséges ajándék
A Bodajki Református Egyházközség 300. évfordulójára emlékeztek szeptember 13-án. Istentiszteleten adtak hálát az Úrnak évszázadokon átívelő megtartó kegyelméért. Igét hirdetett Steinbach József püspök, a Zsinat lelkészi elnöke: Jézus áldott eljövetelének ajándéka, hogy lehet szabadulásunk, örömünk, kedvességünk és békességünk.
Tovább a cikkhez
Elhunyt Virágh Pál
Virágh Pál, a Tiszántúli Református Egyházkerület egykori főgondnoka, életének 86. évében visszaadta lelkét teremtőjének. Földes község díszpolgáraként, gyémántdiplomás jogászként önzetlenül szolgálta szűkebb és tágabb családját, nemes lelkülettel hazáját, szeretettel református egyházát, valamint felvidéki és partiumi felmenői révén magyar nemzetét. Temetése szeptember 22-én lesz.
Tovább a cikkhez
Engedem, hogy szeressen az Isten – Draskóczy Lídia zenész stroke-ról, felépülésről, életpályáról
Draskóczy Lídia élvonalbeli népzenész, a Tázló és a HolddalaNap zenekar prímása. Szakadatlanul hajtós életével összefüggésben év elején stroke-ot kapott. Az élő hitű művész fokról fokra mind betegségében, mind gyógyulásában felismerte Isten tervét. Az interjúban bizonyságot tesz arról is, hogy a beszorítottság miként teremt tágabb teret az adni tudásra.
Tovább a cikkhez
Ez is református: Ráday-napok (videó)
A Ráday-napok az egyik legnagyobb egyházkerületi ünnep, ahol a Dunamelléki Református Egyházkerület hívei találkozhatnak. Idén október 2. és 4. között a Ráday Ház ad otthont az első két nap programjainak, a gyülekezeti nap idén Dunaszentgyörgyön lesz. A rendezvény minden korosztályhoz szól, de az Ifjúság Szolgálatának Évében a fiatalokon van a fókusz: őket kihelyezett találkozókkal várják Kecskeméten és Pakson. Ez az alkalom lehetőséget adhat arra, hogy megerősödjön a dunamelléki reformátusok összetartása és talán a világ felé is mutatja: bár sokan, sokfélék vagyunk, mégis egy a hitünk.
Tovább a cikkhez
A megálmodott formálódás
A tanévnyitóra érkezve még a „Jó napot kívánok!”, kifelé már az „Áldás, békesség!” köszöntés hangzott el a balatonfenyvesi általános iskolában – idézte fel több résztvevő. Idén szeptembertől kilenc iskola került a református egyház fenntartásába. Mitől válik egy iskola reformátussá a táblacserét követően? Milyen missziós jelentősége van egy oktatási intézménynek? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ.
Tovább a cikkhez
Keresztyén újságíró-szövetségek közös közleménye
A Protestáns Újságírók Szövetsége, valamint a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége aggodalommal figyeli az utóbbi időben – a választások közeledtével – egyre gyakoribbá váló, újságírók ellen irányuló agresszív fellépést. Politikai pártállástól függetlenül határozottan kiállunk kollégáink mellett, keresztény meggyőződésünk alapján elutasítjuk az erőszak minden formáját.
Tovább a cikkhez
Felfelé: Hirdetem az Úr tetteit (videó)
Mi történik, ha már egészen fiatalon átadod az életed Krisztusnak? Onnantól csak jó dolgok fognak veled történni? Ebben a Felfelé részben megismerhetitek Leventét, aki arról mesél, hogy volt jelen Isten az ő éltében a kezdetektől, a kilátástalan és bizonytalan helyzetekben, és miként vezette őt a mostani önmagához, hogy Isten hatalmas tetteit és szeretetét hirdeti másoknak.
Tovább a cikkhez
Testvérek
Testvér – szinte simára koptatott szava kegyességünknek. Ez persze nehéz ügy. Szoktuk is mondogatni, hogy a barátait megválaszthatja az ember, ám a rokonait – köztük a szülei többi leszármazottját – nem, s bár én ezt tapasztalatból nem tudom, mert áldott jó testvérem van, de találkoztam már olyan emberrel, akinek az életét a testvérviszály keserítette meg, s ezt az ellentétet épp a vérségi kötelék tette igazán keserűvé.
Tovább a cikkhez
Három gyerek, három szerep, egy küldetés: a Nebuló
A Nebuló Magyar Nyelviskola Clevelandben nem csupán hétvégi tanoda, hanem valódi találkozási pont: a gyerekek magyarul tanulnak olvasni, a szülők barátokra lelnek, az ünnepek „otthoni ízt” kapnak. A háttérben Krasznai Beáta pedagógus és pszichológus áll: iskola- és közösségszervező is. Férje, Krasznai Csaba püspökként és tiszteletbeli magyar konzulként szolgálja a helyi magyarságot. A Nebulóban összeér család, hit, hivatás és magyarság.
Tovább a cikkhez
Búra vagy valóság?
Az iskolakezdés visszatérés abba a ritmusba, amely szolgálhatja az oda járók egészséges fejlődését, ha szeretetteljes pedagógusok és befogadó kortárs közösség veszi körül őket. Az iskolában érintkeznek egymással a gyermekek, mozognak, játszanak. Feladatokat és felelősséget kapnak, nehézségekkel szembesülnek (ha a tanárok nem óvják túl őket), és konfliktusokat oldanak meg.
Tovább a cikkhez
Akiket az életmentés hajt
A Magyar Református Szeretetszolgálat kutató-mentő csapatának tagjai civilként élik mindennapjaikat, de ha jön a riasztás, azonnal indulnak. Belföldön és külföldön egyaránt szembenéznek a legnehezebb helyzetekkel, legyen szó földrengés sújtotta romokról vagy hazai tragédiákról. A másokért való küzdelem, bajtársiasság és lelki teher határozza meg a mindennapjaikat – ahogy ők mondják: a mentés élménye a szolgálat rabjává teszi az embert. Hegedűs Gábort, a csapat vezetőjét kérdeztük a munkájukról.
Tovább a cikkhez
Legyünk mi is vízcseppek!
Rácsodálkozni Isten jelenlétére egy banánosdoboznyi kacat segítségével? Az örök kíváncsi és kísérletező Mészáros Péter fizika–informatika szakos tanár bemutatóin ez lehetséges. A pedagógus a hit és tudomány összefüggéseit jeleníti meg látványos fizika kísérletekkel a legkülönbözőbb helyszíneken. Küldetésének tekinti, hogy a fizikát élménydúsan, érthetően, a lelkünket is gazdagítva ismertesse meg.
Tovább a cikkhez
Szeretetszolgálat Délvidéken
A Magyar Református Szeretetszolgálat és a Szerbiai Református Keresztyén Egyház 2025. szeptember 9-én Bácsfeketehegyen írta alá együttműködési megállapodását. Ennek legfőbb célja, hogy a határon túli missziós szolgálat hatékony és szervezett támogatása megerősödve folytatódhasson, valamint a szeretetszolgálat hathatós segítséget tudjon nyújtani a Délvidéken élő rászorulóknak.
Tovább a cikkhez
A külhoni misszió kihívásai és tapasztalatai
A XXI. századi külhoni misszió jelentősége Nyugat-Európában témában tartotta meg az éves közgyűlését a Nyugat-Európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetsége szeptember első hetében. Hét ország magyar diaszpórájának gyülekezeteit ötven résztvevő képviselte. A konferenciát a helyi magyar gyülekezet szervezésében az augsburgi Diakóniai Otthonban tartották meg.
Tovább a cikkhez
Rekordszámú rollerest láttak el nyáron a református Bethesda Gyermekkórházban
A Bethesda Gyermekkórházban idén március és szeptember között több mint kétszáz gyermeket kellett ellátni elektromos rollerrel összefüggő baleset miatt. Egy-egy ügyeletben öt-hat gyermek is érkezett elektromos rollerezés közben elszenvedett komoly sérülésekkel. A legtöbb sérülés júliusban történt, amikor ötvenegy gyermek szorult sürgősségi ellátásra.
Tovább a cikkhez
Díszpolgári címet kapott Berekfürdőn Molnár János főgondnok
A Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának presbiteri elnöke több mint harminc éve aktív résztvevője a település közéletének és vezeti a Megbékélés Háza Református Konferencia-központot. A méltatás kiemelte, hogy önzetlen tevékenysége, elhivatottsága példamutató a közösség minden tagja számára.
Tovább a cikkhez
Lesz elég hely?
Az ifjú kánai pár kétségkívül elszámolta magát, amikor a bort beszerezték. Igen nagy lakodalom lehetett, ha Jézus és családja mellett a tizenkét tanítványt is meghívták a vendégseregbe. Próbáljunk elképzelni valami hasonlót mai közegben: mintha a rokon vagy közeli barát lelkésszel együtt az összes konfirmandusát is meghívná valaki az esküvőjére.
Tovább a cikkhez
George Whitefield, a Nagy Vándor
Három évtizedes prédikátori szolgálata során több mint tizenötezer prédikációt tartott, akár napi négy alkalommal, kora reggeltől késő estig hirdette Isten Igéjét. Tüzes hangú, érzelemmel telített, jegyzet nélkül mondott beszédeit ezrek hallgatták, ennek köszönhetően egyik kulcsalakjává vált az első nagy ébredés időszakának a XVIII. században. George Whitefield, a népszerű prédikátor életének jártunk utána.
Tovább a cikkhez
Óriások és törpék – tényleg ennyire messze lennénk egymástól?
Mit kezd egymással a digitalizált fiatalság és a bölcsességet hordozó idősebb nemzedék? Faggyas Sándor Óriások és törpék című publicisztikája az idei szárszói konferencia kulcstémájára tapint rá: hogyan élhetnek és működhetnek együtt a különböző generációk – nemcsak egymás mellett, hanem valódi kapcsolatban?
Tovább a cikkhezCsillagpont

Ez is református: Csillagpont (videó)
„Lélegezz fel!” – ez a mottója az idei Csillagpont fesztiválnak, amely ez alkalommal kiemelten foglalkozik a fiatalokat érintő egyik legaktuálisabb kérdéskörrel, a különféle szorongásokkal. A református egyház kétévente megszervezett rendezvényén tapasztalt lelki vezetők áhítatokon, kiscsoportos beszélgetéseken, előadásokon adnak evangéliumi válaszokat, esténként pedig könnyűzenei koncertek szórakoztatják a táborozókat. Idén is a világ számos pontjáról – a tengeren túlról vagy épp a Közel-Keletről – érkeztek résztvevők. A szervezők fontosnak tartják, hogy a háborútól szenvedő kárpátaljai fiatalok is részesei lehessenek ennek az élménynek, ezért közülük kétszázan teljesen ingyen vehetnek részt a hatnapos fesztiválon.
Tovább a cikkhez
Beszélni kell a fiatalok nyelvét
Halott Pénzt, Platon Karataevet és Bagossy Brothers Companyt hallgatott a Csillagpont előtt Steinbach József dunántúli püspök, a Zsinat lelkészi elnöke. Szerinte el kell felejteni a „bezzeg az én időmben” gondolatokat, és a fiatalokat nem kioktatni kell, hanem meghallgatni, megérteni és szeretni. Ha pedig már a bizalmi kapcsolat kiépült, akkor lehet tanácsot adni. Az alapvető kérdések a mai fiatalok életében is ugyanazok, mint régen, de a világ nagyon megváltozott, sokkal több a lehetőség, de a veszély is – vallja a püspök, aki beszélt saját fiatalságáról, az egyház és a fiatalok kapcsolatáról és arról is, hogy a szorongásból végső fellélegzés és megoldás csak a halált legyőző Krisztusban van.
Tovább a cikkhez„Lélegezz fel!”

Van valami a levegőben – lelki utam a Csillagponton
Egy hátizsáknyi felszereléssel és kérdésekkel tele indultam el a 2025-ös Csillagpont fesztiválra, Zánkára, bízva abban, hogy hat nap alatt nemcsak élmények, hanem válaszok is várnak rám. A lelki elmélyülés, az inspiráló beszélgetések, az őszinte tanítások és a koncertek egyaránt segítettek fellélegezni. Ez a hét nem csupán fesztivál volt, hanem találkozás Istennel és egy kicsit önmagammal is.
Tovább a cikkhezVisszanéző
Nézze vissza Csillagpont fesztivál péntek esti istentiszteletét!
Nézze vissza a Csillagpont fesztivál péntek reggeli istentiszteletét!
Nézze vissza a Csillagpont fesztivál csütörtök esti istentiszteletét!
Nézze vissza a Csillagpont fesztivál csütörtök reggeli istentiszteletét!
Nézze vissza a Csillagpont fesztivál szerda esti istentiszteletét!
Nézze vissza a Csillagpont fesztivál szerda reggeli istentiszteletét!
Nézze vissza a Csillagpont fesztivál kedd esti istentiszteletét!
Nézze vissza a Csillagpont fesztivál kedd reggeli istentiszteletét!
Nézze vissza a Csillagpont fesztivál nyitó istentiszteletét!
Napról napra
Fellélegeztünk és újraindultunk: véget ért a 2025-ös Csillagpont fesztivál
Hit, humor, hip-hop – Isten sokféleképpen üzen a Csillagponton
Az imádság nem kólaautomata – töredékek a Csillagpontról
Ima, közösségi élmény és Bagossy Brothers a Csillagponton
„Egyszer nyertem tippmixen: az számít valamit, Uram?”
„Nem vagy egyedül a szorongásban” – fellélegezhetünk
Ötven éves a Lepramisszió - Magyarország, százötven éves a Nemzetközi Lepramisszió
Egyházkerületi hírek
Dunamelléki Egyházkerület
Vigasztalás életben és halálban
Mindenkinek meg kell tudnia birkóznia azzal a kérdéssel: miért hiszek?
„Végül kiárad ránk a Lélek” (Ézs 32,15)
Immár 15. alkalommal készült egy rendkívül sokoldalú segédanyag a teremtés hete megünnepléséhez.
Dunántúli Egyházkerület
Az emlékezés kövei
Az Alsóörsi Református Gyülekezet fenntartásában működő iskola két ütemben több tanteremmel és egy új épületszárnnyal gazdagodott. A 140 millió forintos állami támogatással készült beruházásra azért …
Keresztyén szabadság, eleve elrendeltetés
Égető teológiai problémáink: kegyelmi kiválasztás, predestináció, keresztyén szabadság. Ezzel a címmel hirdette meg a Pápai Református Teológiai Akadémia őszi lelkésztovábbképzőjét. A 2025. szeptember 25-26-án megtartott …
Tiszáninneni Egyházkerület
„A Lévay az odajáró diákoktól a Lévay” – interjú dr. Simon Zoltánnal, a Lévay új főigazgatójával
Szeptembertől dr. Simon Zoltán tölti be a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon főigazgatói tisztségét. A korábbi vezető, dr. Ábrám Tibor több mint három évtizedes, …
Együtt haladni a közös úton – Tokár Sándor Levente beiktatása
Ünnepi istentiszteletre hívogattak a harangok szeptember 21-én délután 3 órakor a mezőkeresztesi templomba, ahol Gordos Atilla, az Egervölgyi Egyházmegye esperese beiktatta szolgálatába Tokár Sándor Levente …
Tiszántúli Egyházkerület
Megjelent az Igazság és Élet 2025/2. száma
A lap április-május-június hónapokra (Böjt ötödik vasárnapjától a Szentháromság utáni második vasárnapig) tartalmaz igetanulmányokat és prédikációvázlatokat a vasárnapi és ünnepnapi igehirdetésekhez, továbbá segítséget nyújt a …
A Református Holnapról beszélt Fekete Károly a Debrecen Televízióban
Böjti gazdagítástörténet címmel tart hitmélyítő alkalmakat a Tiszántúli Református Egyházkerület. Fekete Károly püspök a gazdag ifjú története kapcsán vizsgálja a lehetséges és a lehetetlen kérdéskörét. …
Isten szólt
„A hozzáértő emberek vezetésével elkészítették a hajlékot.”
2Móz 36
Média
Videóink, képeink, hanganyagaink, közösségimédia-csatornáink legjava.
További anyagainkÖnnek csak egy gombnyomás, másoknak lehetőség
Bárka, amin mindenki elfér
Életadó gabonaszem
Jövőt építünk
Pünkösdi üzenet a világ reformátusaitól
Önnek csak egy gombnyomás, másoknak lehetőség
Bárka, amin mindenki elfér
Életadó gabonaszem
Jövőt építünk
Pünkösdi üzenet a világ reformátusaitól
Kálvin Kiadó Kiadványai
Kálvin Kiadó és a Bibliatársulat a Nemzetközi Könyvfesztiválon
A 30. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált 2025. október 02. és 05. között rendezik meg a Bálna Honvédelmi Központban. Minden érdeklődőt szeretettel várunk a Magyar Bibliatársulat és a Kálvin Kiadó G27-es standjához! A belépés ingyenes!
Karakteres beszélgetések a Karakter 10. születésnapja alkalmából
Október 9-én a Kálvin Kiadó és a Magyar Bibliatársulat a 10 éves Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézó vendégeként délelőtt és este kettős könyvbemutatót tart.

Pulzus
Szabadításod öröme
Pünkösdre készült el a kolozsvári keresztény Pulzus zenekar első videóklipje.
2021. május 23.

Brain Bar
„Első és egyetlen helyre beírtam a teológiát”
Horváth Gáspár, az Irie Maffia társalapítója, a Kelemen Kabátban billentyűs-dalszerzője, zenei producer és DJ református teológusból lett zenész.
2021. május 19.

TV21 Ungvár
Arcképmás: Pál Sándor
„Ha bármilyen gazdagságot kaptunk az Úrtól, azt azért kaptuk, hogy tovább adjuk.” A Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány korábbi kuratóriumi elnöke ugyan nem Kárpátalja szülötte, de immár tizenöt éve segíti az ott élőket.
2021. május 15.

Balog Zoltán
Isten éltesse az édesanyákat!
Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinata lelkészi elnökének anyák napi üzenete
2021. május 2.

Facebook
LélekemelŐ ajándék
Útjára indultak az abaújvári gyülekezetből a karcagi kórház hétszáz dolgozójának szánt LélekemelŐ szívecskék.
2021. április 14.
A maga képmására
Csak énekeljetek!
Hozzatok dalt emlékül, a hajdan / Lomb- s virággal gazdag tájirúl; / Zengjétek meg a jövőt, ha majdan / E kopár föld ujra felvirúl. (Tompa Mihály: A madár, fiaihoz)
Kapás Csilla