Okt 31. könyvmisszió 2025

„Az olvasás misszió!”

Közös online kampányba kezdett hat keresztyén könyvkiadó, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy egy keresztyén könyv nem egy egyszerű termék, hanem lelki táplálék, ami gondolatokat ébreszt, valamint arra is, hogy a közvetlen vásárlás a könyvmissziót támogatja.

Tovább a cikkhez
viber_kép_2025-11-10_17-14-02-243

A Református Egyházak Világközösségének 27. nagygyűlése

Október 14–23. között a thaiföldi Chiang Maiban tartotta 27. nagygyűlését a Református Egyházak Világközössége, „Légy állhatatos a bizonyságtételedben!” mottóval. A keresztyén állhatatosságról szóló közös gondolkodás mellett a 115 tagegyház képviselői döntést hoztak a közösség következő hét évét meghatározó munka sarokpontjairól, és megválasztották a 2032-ig a közösség munkáját irányító végrehajtó bizottság tagjait, illetve a szervezet új elnökét és alelnökeit.

Tovább a cikkhez
mrsz boríto 2

Szeretetben gyökerezve – Kárpát-medencei Református Gyermekvédelmi Konferencia

Szeretetben gyökerezve: a családok és a gyermekek között végzett mindennapi szolgálatunk címmel megtartotta évi rendes gyermekvédelmi konferenciáját a Magyar Református Szeretetszolgálat. A rendezvénysorozat célja, hogy a diakóniai szolgálat képviselői minden ősszel összegyűljenek, megosszák jó gyakorlataikat és kapcsolódásra ösztönző beszélgetések alakuljanak ki. A kétnapos konferenciának a berekfürdői Megbékélés Háza adott otthont.

Tovább a cikkhez
Frideczky 2025 Todoroff

Egyházvezető a történelem viharaiban

A Lorántffy Zsuzsanna Nőegylet kezdeményezi Ravasz László doktori címének rehabilitálását – jelentette be Mészárosné Hegedűs Zsuzsanna, a szervezet elnöke szombaton a szabadságtéri egyházközség alagsori színháztermében, a Ravasz László halálának 50. évfordulója alkalmából rendezett Regnum christianum emlékkonferencián, ahol előadásokkal és vándorkiállítással tisztelegtek az egyházvezető teológiai, közéleti és egyházpolitikai munkássága előtt.

Tovább a cikkhez
Utazási kényszer, fotó: Pexels

„Juhaimnak maradékát összegyűjtöm!”

Talán soha nem volt ennyi szórványmissziós feladatunk, mint manapság. Magyar történelmi egyházaink tanácstalanul állnak a rengeteg – lélektől lélekig vezető – missziói teendő előtt. Lassan már nem is tudjuk, hogy a századik juhot kellene-e megkeresni, vagy valójában a kilencvenkilenc tévedt-e el.

Tovább a cikkhez
HekliKatalin

„Bizalmunk erősebb, mint valaha”

A kerítésen át ugrott be kora délután a Rákospalotai Forrás Református Óvoda udvarára egy férfi, akinél kés volt. A rendvédelmi szervek biztonságba helyezték az óvodás gyerekeket és az intézmény dolgozóit. Összesen 58 gyereket és 13 felnőttet a Terrorelhárítási Központ mentett ki az intézményből és kísért át az óvodát fenntartó gyülekezet szomszédos templomába. A gyerekeket az ablakon keresztül adták ki a munkatársak.

Tovább a cikkhez
ökumenikus charta fischl vilmos vaticannews.va

Életbe lépett az új Európai Ökumenikus Charta

Megújított, sőt újrafogalmazott Európai Ökumenikus Charta született a katolikus, protestáns, anglikán és ortodox egyházak együttműködéséről. A huszonöt év múltán megváltozott dokumentumot november 5-én írták alá, 6-án pedig bemutatták a katolikus egyházfőnek, XIV. Leó pápának is.

Tovább a cikkhez
csilla

Minden hang Istenre mutat

A dicsőítésben mindig az Úristennek kell a középpontban maradnia, minden más csak eszköz lehet az ő dicsőségére – vallja Révész Csilla lelkipásztor, a Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálata Dicsőítés – Modern Egyházi Zene Munkacsoportjának lelkészi vezetője, aki szerint az első dicsőítőnap azt akarja megmutatni, a református ének sokféle formában is szólhat egy szívvel Istenhez.

Tovább a cikkhez
Alföldy-Boruss Csilla - orgonával

A jól felépített istentisztelet

Minden egyes alkalom előtt közösen imádkozunk a lelkipásztorral azért, hogy aki eljött a templomba zenét hallgatni, olyasmit kapjon, amivel kinyílik fölfelé. Akár a zene, akár a szöveg hatására, de megnyíljanak a szívek Isten felé. Hiszem, hogy ez meg is történik, de tapasztalom is – tudatja Alföldy-Boruss Csilla orgonaművész, a nagy hagyományú Kelenföldi Barokk Esték koncertsorozat szervezője.

Tovább a cikkhez
Interfilm_amszterdam_oikosneteurope

Keresztyén értékek kortárs filmekben

Az Interfilm elsősorban nem a hollywoodi szuperprodukciókra koncentrál. Sok esetben olyan alkotásokat és rendezőket díjaz, akik más kulturális háttérből érkezve szólaltatnak meg olyan témákat, amelyekre keresztyén hitünk rezonál. Sajnálatos, hogy számos ilyen, általuk jónak ítélt alkotás el sem jut Magyarországra.

Tovább a cikkhez
ez is ref reflap

Ez is református: Reformátusok Lapja (videó)

Csaknem hét évtizede jelenik már meg a Reformátusok Lapja, az egyház hivatalos újságja. Hétről hétre olvashatunk közéleti, kulturális témákról, de mindig Isten Igéjén át szemlélve ezeket. A korábbi nagy, kiteríthető újság mostanra modern, magazinos megjelenésű hetilappá vált, július óta pedig pár kattintással már online is elérhető.

Tovább a cikkhez
Borító szemléletmód

Hinni a láthatatlanban

Kéri-Kertész Vivien szociális munkásként és klienskoordinátorként dolgozik a Szemléletmód Rehabilitációs Központban, ahol látássérült embereket kísér az önállóság felé vezető úton. Szolgálata egyszerre szól szakértelemről, emberségről és hitről. Személyes motivációjáról, mindennapi munkájáról és a lelki kihívásairól, örömeiről beszélgettünk vele.

Tovább a cikkhez
lepramisszió riskóné fazekas márta

„Ez magyar víz!” – lepramissziónk Kongótól Indiáig vív ki elismerést

Leprabeteg, illetve leprahátterű emberek élete változik meg magyar segítségből is, méghozzá gyökeresen – szögezi le Riskóné Fazekas Márta lelkipásztor, az immár ötvenegy éve működő Lepramisszió – Magyarország igazgatója, akinek beszámolója alapján érzékletes képet kapunk a jótékonysági szervezet tevékenységéről, a harmadik világ szenvedő szegényeiről és a külmisszió szépségeiről.

Tovább a cikkhez
Közösségi média, freepik

Meg van írva?

A közösségi médiában gyakran látunk olyan videókat, amelyek azonnali megoldást kínálnak a csüggedtségünkre: „ez mind az isteni terv része”; „ha meg van írva, meg fog történni”, vagy épp „nincs elutasítás, csak iránymutatás”. Ha azonban csak egy-egy jól hangzó, kiragadott mondattal találkoznak a fiatalok az interneten, könnyen szűrhetik le azt az üzenetet, hogy „ha úgyis minden rendben lesz, akkor én hátradőlhetek”.

Tovább a cikkhez
Gáncs Péter Bóna Zoltán Sándor Károli-díj Sebestyén 2025

Misszió az ökumenében, a cserkészetben, a közösségépítésben és a rádióban

A Ráday Ház adott otthont az ünnepélyes díjátadónak november 3-án, amelyet minden évben október 31-éhez, a reformáció napjához közeledve tartanak meg. Az állami kitüntetést Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára és Fürjes Zoltán államtitkár-helyettes adta át a két egyház vezetői tisztségviselőinek a bírálóbizottság tagjainak és a díjazottak hozzátartozóinak jelenlétében.

Tovább a cikkhez
20191008_172641- fotó: Regécz N. Enikő

Erejük megújul

Mindannyian tapasztaljuk, hogy a világ nem tökéletes: látjuk, érezzük a romlottságot, a hibákat, a hiányosságokat, okkal vágyunk a megújulásra. Ézsaiás próféta a legszebben, legbátorítóbban hívogat bennünket ma is az Úr szolgálatára: „Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.”

Tovább a cikkhez
hajdu balint kadosa - sl

A struktúrában rejlő misszió

A Dunamelléki Református Egyházkerület Missziói Támogató Szolgálata három éve segíti a missziói munkát: összekapcsolja a lelkészeket, gyülekezeteket és intézményeket, támogatja az ifjúsági, diakóniai, oktatási és gyülekezeti szolgálatokat, hogy a küldetés élő, egységes hálóként működjön. A szolgálat a háttérben dolgozik, mindig ott, ahol a legnagyobb szükség van rá.

Tovább a cikkhez
teenage-girl-with-praying-peace-hope-dreams-concept

Életünk helyreállítója

Azért fontos a személyes megújulásra vágyakozni, nekünk reformálódni, mert a helyreállt életű tanítványok által újul meg a gyülekezetünk, az egyházunk. Az Úr Jézus által megszabadított, megtisztított, az ő akaratához, Igéjéhez igazított életek válnak a világ számára is bizonyságtétellé. Az Úr arra hív el, hogy világítsunk és sók legyünk, vagyis más legyen az életünk, mint a világ élete.

Tovább a cikkhez
Reggeli a hídon borító 2025 (f.Visit Esztergom)

Találkozzunk a határon!

Értékes időtöltés, amikor leülünk beszélgetni és odafigyelünk egymásra. Milyen témát választanánk, ha egy számunkra idegennel, mégis a szomszédunkkal lenne erre lehetőség? A Reggeli a hídon nevű program esztergomi és párkányi lakosoknak nyújt találkozási lehetőséget a két várost összekötő Mária Valéria hídon, terített asztalnál. Egy résztvevőt, az esztergomi református gyülekezet egyik tagját kértük meg, meséljen a különleges, határon átívelő eseményről.

Tovább a cikkhez
Tisza kripta 2025. október 31-én- Fotó: Pocsai Petra

A reformáció napjára és Tisza Istvánra emlékeztek Geszten

– Tisza István megélte református hitét, szelleme pedig ma is irányítja országunk jövőjét – mondta Nitsch Gábor geszti lelkipásztor a reformáció emléknapján és gróf Tisza István meggyilkolásának évfordulóján tartott megemlékezésen. Az istentisztelet után a résztvevők koszorúkat helyeztek el a Tisza család kriptájában. A nap a Tisza-kastélyban tartott vezetéssel zárult, ahol Tisza Ilona, Tisza István dédunokája mesélt nekünk a család történetéről.

Tovább a cikkhez
hegedűs loránt mellszobor vargosz

Földi mementó a rendszerváltó püspöknek

„Nyitás a végtelenre” – olvasható a felirat Hegedűs Loránt (1930–2013) mellszobrának talapzatán, amelyet a lakiteleki Hungarikum Liget szoborparkjában avattak fel október 31-én délután. Az idézet a néhai dunamelléki püspök egyik legismertebb kötete címéből ered, a bronz mellszobor Lantos Györgyi szobrászművész alkotása.

Tovább a cikkhez

Nézze vissza műsorainkat!

Bannersáv

mmp1752-292efe55e8_borito tiszanagyfalui riport 2025 Magyaródi

Közösség, hitvalló múlt és megtartó erő a Nagy-Morotva partján

Nyíregyházától alig húsz kilométerre található egy település, amely első pillantásra is békét áraszt. A gondozott utcák, az iskola udvarán szaladgáló gyerekek és még az őszi napsütés is mind ezt sugallják, de a falu lelke mégis a református templom körül dobog. Mit jelent ma reformátusnak lenni Tiszanagyfalun? Erről vallanak a gyülekezet tagjai és lelkipásztora. A Kossuth rádió november 2-án, halottak napján Tiszanagyfaluból közvetít istentiszteletet.

Tovább a cikkhez
Szomor Abigél fotos Villányi Zoltán 2025

Az öngyilkosság gyászának terhe

Önkezével vetett véget az életének nyolc évvel ezelőtt Szomor Abigél lelkész édesapja, Mike Zoltán a Partiumban. A családot sokkolóan és váratlanul érte a tragédia, mivel az édesapa elhallgatta depresszióját. A szintén lelkész Abigél a gyászban maga is kiégett lelkileg, de ő keresett és kért segítséget. Ahogy a nagyváradi egyetemi lelkipásztor fogalmaz, találkozott Istennel és megtapasztalta, mit jelentenek a 30. zsoltár szavai: „...leoldoztad gyászruhámat, és örömbe öltöztettél.” A lelkésznőt otthonában, Síterben kerestük fel.

Tovább a cikkhez
MTA homlokzat

Kétszáz éves a tudomány hazai fellegvára

A Magyar Tudományos Akadémia megalapításának bicentenáriumát olyan megemlékezéssorozattal ünneplik, amely nem csupán a múltba tekint, hanem a jelenre reflektál és már a jövő lehetőségeit is keresi. A november 3-ai évforduló kapcsán Kecskeméti Gábor irodalomtörténészt, az MTA rendes tagját kérdeztük.

Tovább a cikkhez
sziklasír

Temetkezés a Biblia korában

A bűneset óta alapvető emberi tapasztalat a halál, amelyet különféle gyászszertartásokkal próbálunk feldolgozni. Rövid összefoglaló írásunk a Szentírás ókori emberének temetkezési és gyászolási szokásait veszi számba, a patriarcháktól a pusztai vándorláson át az Újszövetségi időkig.

Tovább a cikkhez
Reformáció emlekpark sl borító

Ökumenikus imaest a reformáció napján

A reformáció emléknapján tartott ökumenikus istentiszteleten Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára köszöntötte a megjelenteket, és tolmácsolta Steinbach József református püspök üzenetét. Az ünnepi igehirdetést Pataky Albert, a Magyar Pünkösdi Egyház korábbi elnöke tartotta, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a reformáció öröksége ma is életformáló valóság.

Tovább a cikkhez
unnamed

Joó Sándor fiatalkori levele a lelkészi szolgálatról

Joó Sándor lelkipásztort 1940 októberében iktatták be a Budapest- Pasaréti Református Egyházközség lelkészi hivatalába. Ebből az alkalomból idézünk rövid, közérdeklődésre is számot tartó részletet egy 1934-ben, hollandiai missziói lelkészsége idején kelt magánleveléből, amelyet egy pasaréti testvérünk juttatott el hozzánk. A fiatal rokonához írt sorok bepillantást engednek a pályája kezdetén járó Joó Sándor hivatásfelfogásába.

Tovább a cikkhez
GettyImages-1353808129

A halál nem pont, hanem vessző

Mi vár rám? Tényleg ennyi volt? Te hiszel a feltámadásban?”. Rámutattam, hogy aki a feltámadott Krisztusra tekint, máris átment a halálból az életre. Bizonyságot tettem neki arról, hogy a hívők számára ez csak megálló, ahonnan az élet az örökkévalóságban folytatódik. Hozzátettem, hogy bár nem tudhatjuk pontosan, mi vár ránk, azt igen, ki lesz velünk – maga Jézus Krisztus, a szeretet és a feltámadás Ura, aki személyesen készít helyet nekünk.

Tovább a cikkhez
Mélyvíz_apaság_borító Fotó: reformatus.hu

Jó apaminta nélkül nehezebb jó apává válni

Sok apa küzd azzal, hogy ne csak családfenntartóként álljon helyt, hanem érzelmileg is kapcsolódjon a gyerekeihez. Bár azt hihetjük, hogy utóbbinak kedvez a kor, amelyben élünk, a valóság kijózanító: bő száz évvel ezelőtt az apák sokkal jobban benne voltak a család vérkeringésében, mint manapság – sok más mellett ez is kiderül a Mélyvíz – mentőöv mindenkinek legújabb adásából, amelyben Léder László pszichológussal, az Apa Akadémia alapítójával, Süveges Gergő szerkesztő-műsorvezetővel, az Apakulcs tréning megalkotójával és Veres Péter református lelkipásztorral beszélgetett Cseh Ádám.

Tovább a cikkhez
Bethesda díjátadó, Reformáció napi ünnepség 2025, csoportkép (f.Sebestyén László)

A testvéri közösség ünnepe

A reformáció napja alkalmából a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza vezetése elismerésben részesítette az intézmény munkatársait és támogatóit, akik tudásukkal, munkájukkal és pártfogásukkal segítik a kórház gyógyító tevékenységét. A kitüntetettek között volt Mező István Mózes, a Zsinati Hivatal vezetője és Szénási András presbiter.

Tovább a cikkhez
Bizonyságtétel Joó István Freepik

Átjáró egy új jelenbe

Újságíró kollégánk, Joó István négygyermekes családfő akkor betegedett meg váratlanul és súlyosan, amikor gondtalan örömapaságra számított. Halaszthatatlan hasi műtéte után a kórházban, majd otthon lábadozva feljegyezte lelki-hitbeli történéseit, amelyeket utóbb bizonyságtétellé formált.

Tovább a cikkhez
202510_EZISREF_reformafuss_fekvo_borito

Ez is református: ReformáFUSS (videó)

Az Istennel és az egymással való beszélgetésre is remek alkalom a ReformáFUSS futóverseny Törökbálinton. A helyi egyházközség idén is megszervezte az eseményt, amelyen a gyülekezet minden rajthoz álló tagja kiválaszthatta a számára ideális távot: a legkisebbek a templom előtt mérték össze gyorsaságukat, míg az alsós csoport már 1517 métert tett meg, a reformációra emlékezve. A kicsivel több mint öt kilométeres felnőtt távon a lelkipásztor, Kis Gergely Márton is versenyzett. A futófesztivál a sportolás és a közös kikapcsolódás mellett a helybeliek megszólítására is jó lehetőség.

Tovább a cikkhez
Ralatas indexkep 2025.10.31.

Rálátás: A misszió nem program, hanem életforma (videó)

Ebben az epizódban Szanyi György, Csomós József és Ablonczy Áron arról beszélgetnek, miért olyan nehéz a fiataloknak megélni és megosztani a hitüket. Miért félünk attól, hogy a missziót ne csak programként, hanem életstílusként éljük meg? Mit jelent tanítványnak lenni a XXI. században? Hogyan lehet a gyülekezet újra élő, pezsgő, „hegyen épült város”?

Tovább a cikkhez
vizsoly-biblia - fotó: Kalocsai Richárd

Reformáció: a hit- és nyelvújítás forradalma

Ha nincs a protestantizmus, talán egészen másképp használnánk az anyanyelvünket. A reformátorok korán felismerték, hogy Isten Igéjének tiszta, dogmáktól mentes üzenetének megértéséhez közérthető magyarázatok kellenek: így kezdődött a magyar nyelv rendszerének és használatának forradalmi megújítása.

Tovább a cikkhez
Jótékonysági futballmérkőzés - lelkészválogatott - honvédség 2025. október 25. Nagykanizsa - Fotó: Szervezők / Horváth Sámuel

Futballozással is gyűjtenek adományokat a nagydobronyi gyermekotthonnak

Jótékonysági labdarúgó-mérkőzést rendeztek a Nagydobronyi Református Irgalmas Samaritánus Gyermekotthon támogatására a Somogyi Református Egyházmegyében Hella Ferenc esperes szervezésében október 25-én. A mérkőzésen a Kárpát-medencei Református Lelkészválogatott és a Magyar Honvédség Lahner György 2. Ellátóezredének csapata mérte össze erejét.

Tovább a cikkhez
mmp1579-ee7345470d_borito szendrői riport 2025 Magyaródi

Reformáció Szendrőn: két évtizedes építkezés közösségben

A Szendrői Református Egyházközség ma nemcsak templomot és parókiát jelent, hanem bölcsődét, óvodát, iskolát, idősgondozó szolgálatot, énekkart és nőszövetséget is – egy olyan élő közösséget, ahol a hit cselekvéssé válik. Október 31-én, a reformáció ünnepén 10 órakor a szendrői református templomból közvetített istentiszteletet a Kossuth rádió.

Tovább a cikkhez
Intuíció, fotó: Pexels

Halálszag gyászének nélkül

A halál legyőz, leteper, de az Isten érted legyőzi az elmúlást, érted elveszi az erejét. Jézus Krisztus testében megtört a fullánkja, és megsemmisült a borzasztó örökség, hogy csak az utolsó szívdobbanásig tart az emberi élet. A mulandóság rád vigyorog, hogy csak a koporsóig láss, de az Isten életet hirdet: azt, hogy lesz feltámadás.

Tovább a cikkhez
Egyetemi misszió 2025 borítókép

Jézussal a campuson – református egyetemi misszió

Az egyetemisták közötti lelkipásztori szolgálat sokrétű, a lelkigondozástól a közösségi eseményekig lehetőséget nyújt a találkozásra és az evangélium hirdetésére. Budapesti egyetemeken szolgáló református lelkipásztorokat kértünk meg arra, mutassák be a missziójukat.

Tovább a cikkhez
Borító Emlékű

A meg nem születettek emlékére

A Farkasréti temető egyik csendes sarkában új emlékmű hív egy pillanatnyi megállásra mindenkit, aki valaha veszteséget élt át. A meg nem született gyermekek emlékére állított alkotás nem csupán kő és márvány – sokkal inkább a megbékélés, a hit és a feldolgozás szimbóluma. Az emlékmű üzenetéről és a kezdeményezés hátteréről Takács Ferenc újságíróval, önkéntes református misszionáriussal, valamint Csávás Imrével, a Magyar Keresztény Misszió Alapítvány elnökével beszélgettünk.

Tovább a cikkhez
tábori lelkészet 2. (f.Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálat)

Katonák közötti pásztori szolgálat, a digitális térben is

A XXI. század a digitális hadviselés és a digitális katona korszaka. Mégis, valahol legbelül, a digitális katona mögött ott van az ember. Az ember, a katona, akinek ma is kérdései vannak, aki ma is keresi a mindenható Istent. A digitális kor viszont azt is igényli, hogy a katonák között szolgáló tábori lelkészek is megjelenjenek a digitális világban. Elkezdte szolgálatát a Honvédelmi Minisztérium Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálatának honlapja, a ptlsz.hu.

Tovább a cikkhez
bónazoltán4

Az újpogányságra páli választ kell adni: mentő szeretetet

Sokkal következetesebben kellene közösen kiállnunk mindazért, amire a Szentírás kötelez minket – állapítja meg a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa egykori főtitkára, Bóna Zoltán. A nyugalmazott dunavarsányi lelkipásztort, a protestáns cserkészet máig aktív vezető személyiségét szerteágazó pályája mellett arról is kérdeztük, hogyan egyezteti össze magában markáns reformátusságát és ökumenikus beállítottságát.

Tovább a cikkhez
kirk sz

Lelkipásztori gondolatok Charlie Kirk temetése kapcsán

Szólaljon meg végre az egyház! Lelkipásztorként sokszor kapom meg ezt a felszólítást a hívektől, de akár barátoktól, ismerősöktől is. Legutóbb Charlie Kirk halálakor szembesültem ezzel az elvárással. Ahogyan a világ nagy részét, engem is sokkoltak a történtek, de közben azon járt az eszem, mit is mondhatnék. A temetését látva több gondolat is megfogalmazódott bennem. Ezeket fűztem össze. – Czeglédi Péter Pál lelkipásztor írása.

Tovább a cikkhez
mmp1287-32f7b7e16c_csoportkép Pesthidegkút 2025 Magyaródi

Nemzedékek hite a budai hegyek között

A Hidegkúti út mentén, a budai hegyek egy kisebb magaslatán található a pesthidegkúti református templom. A gyülekezet története és jelene a hit, a szolgálat és a közösség erejéről szól. Kovács Gergely esperes-lelkész vezetésével egy olyan gyülekezet formálódott, ahol a nemzedékek egymásra figyelnek, a diakóniai munka, valamint az imádság mindennapivá vált, és a közösség a városi környezetben is otthont teremt. Ismerjék meg ezt a közösséget, ahonnan október 26-án 10 órakor istentiszteletet hallhatnak a Kossuth rádióban!

Tovább a cikkhez
202510_EZISREF_Szeretethid_fekvo_borito

Ez is református: Szeretethíd

A Magyar Református Szeretetszolgálat 2009 óta minden évben megrendezi Kárpát-medence-szerte a Szeretethíd nevű programját. Az esemény idehaza és a határokon túl összesen mintegy tizenötezer embert mozgat meg évente.

Tovább a cikkhez
251021_PRUSZKONF_1_TothAttila

A Szentlélek online is megérinthet!

Vannak, akik napi nyolc órát töltenek az online közösségi oldalakon. Kevesebb, mint két másodperc alatt döntjük el, hogy egy tartalom érdekel-e bennünket, vagy sem. Durva, elképesztő tényeket hallhattak napjaink online médiafogyasztási szokásairól azok, akik részt vettek a Protestáns Újságírók Szövetségének konferenciáján. A szakemberek a meghökkentő valóság ismertetése mellett egyetértettek abban, hogy a keresztyén újságíróknak feladatuk jelen lenni a különböző platformokon. Ez azért is fontos, mert a fogyasztók egyre nagyobb része keresi az értékteremtő cikkeket, videókat, podcastokat.

Tovább a cikkhez
könyv

Betűbe zárt szabadság

Az ENSZ-ben „nagyszerű beszédek hangzanak el Magyarország érdekében”, de senki nem tesz semmit. S változatlan rémhírek: „Magyarország elveszett! Sírós hangulat.” Márai Sándorék fogadott fia, János tolmácsolja a közvélekedést: ha az oroszok hagyják, a többi megszállt ország is követi a példát. Ezt a vereséget nem engedhetik meg maguknak, de majd „fognak engedni egy könnyebb kormányt és jobb életfeltételeket”.

Tovább a cikkhez
1956.október 26 mosómagyaróvár

Hittel, tettel a zsarnokság ellen

Az 1956-os forradalom és szabadságharc egybeesett a reformáció ünnepével. De miként ünnepelt a maga is megújulásra szoruló egyház? Mit tanulhatunk az elődeinktől, akik az ember helyett Istenre bízták az ítélkezést? A protestáns egyházi kötődésű emberek tevőleges és sokrétű módon kapcsolódtak a forradalomhoz. Az elnyomó hatalom ellen fellázadó hithőseinkre Kovács Kálmán Árpád történész segítségével emlékezünk.

Tovább a cikkhez
szabadságharc_PNSZ

Szabadság

Október utolsó hetében szokatlan izgalom lett úrrá a parókián, Apánk minden idejét kora reggeltől késő éjszakáig a világvevő rádiója előtt töltötte. Recsegett-ropogott a készülék, a Kossuth rádió mintha pincéből sugározta volna ki-kimaradó adásait, olykor bizonytalan ideig elhallgatott, és csak talányosan hullámzó sistergést közvetített. Ilyenkor Apánk a Szabad Európa Rádió nyomába eredt a recézett kereső gombbal...

Tovább a cikkhez
Szólj be a papnak 2025 október 20. Elköteleződés - Fotó: Hurta Hajnalka

Felszabadító elköteleződés

Tudatos döntés, amely keretet ad az életünknek, együtt jár a lemondással, miközben horgonyt jelent az élet hánykolódásai között – így definiálta az elköteleződést október 20-án a Szólj be a papnak! budapesti alkalmán Keczkó Szilvia evangélikus lelkész, Hajdú Zoltán Levente református lelkipásztor és Kő Boldizsár grafikus, játszótértervező. A Református Közéleti és Kulturális Alapítvány szervezte, Zila Gábor moderálta beszélgetés a sokféle, hitet, értékeket, hivatást és házasságot érintő fajsúlyos elköteleződés csodáit, kihívásait, határait, tanulhatóságát és taníthatóságát járta körül.

Tovább a cikkhez
Karácsonyi álom 2024 - Fotó: MRSZ

Reményt adni és gyermekek álmait teljesíteni

Rászoruló gyerekek karácsonyi álmait segít valóra váltani idén is a Magyar Református Szeretetszolgálat. Október 17-én kezdődött el a Karácsonyi álom névre hallgató gyűjtés, amelyben az adományozók közvetlenül választhatják ki a több mint kétezer gyermek közül, hogy melyikük karácsonyi ajándékát szeretnék megvásárolni. – Ezekkel az ajándékokkal arra bátorítjuk a gyerekeket, hogy ne az anyagi helyzetük határozza meg őket, hanem merjenek többet remélni, álmodni – mondta Győri Judit programkoordinátor.

Tovább a cikkhez

Csillagpont

20250718_EZISREF_Csillagpont_fekvo_borito_logo_nelkul

Ez is református: Csillagpont (videó)

„Lélegezz fel!” – ez a mottója az idei Csillagpont fesztiválnak, amely ez alkalommal kiemelten foglalkozik a fiatalokat érintő egyik legaktuálisabb kérdéskörrel, a különféle szorongásokkal. A református egyház kétévente megszervezett rendezvényén tapasztalt lelki vezetők áhítatokon, kiscsoportos beszélgetéseken, előadásokon adnak evangéliumi válaszokat, esténként pedig könnyűzenei koncertek szórakoztatják a táborozókat. Idén is a világ számos pontjáról – a tengeren túlról vagy épp a Közel-Keletről – érkeztek résztvevők. A szervezők fontosnak tartják, hogy a háborútól szenvedő kárpátaljai fiatalok is részesei lehessenek ennek az élménynek, ezért közülük kétszázan teljesen ingyen vehetnek részt a hatnapos fesztiválon.

Tovább a cikkhez
Steinbach József Csillagpont 2025 - Fotó: Todoroff Lázár

Beszélni kell a fiatalok nyelvét

Halott Pénzt, Platon Karataevet és Bagossy Brothers Companyt hallgatott a Csillagpont előtt Steinbach József dunántúli püspök, a Zsinat lelkészi elnöke. Szerinte el kell felejteni a „bezzeg az én időmben” gondolatokat, és a fiatalokat nem kioktatni kell, hanem meghallgatni, megérteni és szeretni. Ha pedig már a bizalmi kapcsolat kiépült, akkor lehet tanácsot adni. Az alapvető kérdések a mai fiatalok életében is ugyanazok, mint régen, de a világ nagyon megváltozott, sokkal több a lehetőség, de a veszély is – vallja a püspök, aki beszélt saját fiatalságáról, az egyház és a fiatalok kapcsolatáról és arról is, hogy a szorongásból végső fellélegzés és megoldás csak a halált legyőző Krisztusban van.

Tovább a cikkhez

„Lélegezz fel!”

20250714-c-tokos-csabi1014-1da6ac8e58_borito osszefoglalo

Van valami a levegőben – lelki utam a Csillagponton

Egy hátizsáknyi felszereléssel és kérdésekkel tele indultam el a 2025-ös Csillagpont fesztiválra, Zánkára, bízva abban, hogy hat nap alatt nemcsak élmények, hanem válaszok is várnak rám. A lelki elmélyülés, az inspiráló beszélgetések, az őszinte tanítások és a koncertek egyaránt segítettek fellélegezni. Ez a hét nem csupán fesztivál volt, hanem találkozás Istennel és egy kicsit önmagammal is.

Tovább a cikkhez

Ötven éves a Lepramisszió - Magyarország, százötven éves a Nemzetközi Lepramisszió

Egyházkerületi hírek

Dunamelléki Egyházkerület

A meghallgatott ima

Mintegy tíz év után újra beiktatott lelkipásztornak örülhet a Komlói Református Egyházközség. Ünnepi istentiszteleten iktatták be november 8-án Friderikusz Mártont, aki feleségével, Friderikusz-Szabó Lizával végzi …

Dunántúli Egyházkerület

Meghívó könyvbemutatóra

Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek Könyvtára könyvbemutató tart a Jókai.emlékévhez kapcsolódóan. 2025 november 11-én. 17.00 órakor mutatják be a Mezei Zsolt által szerkesztett, a Református …

Tiszáninneni Egyházkerület

Tiszántúli Egyházkerület

Megjelent az Igazság és Élet 2025/2. száma

A lap április-május-június hónapokra (Böjt ötödik vasárnapjától a Szentháromság utáni második vasárnapig) tartalmaz igetanulmányokat és prédikációvázlatokat a vasárnapi és ünnepnapi igehirdetésekhez, továbbá segítséget nyújt a …

Isten szólt

„Ha nem metélkedtek körül a mózesi szokás szerint, nem üdvözülhettek.”

ApCsel 15,1–5

Ingyenesen letölthető Androidra és iOS-re:

Média

Videóink, képeink, hanganyagaink, közösségimédia-csatornáink legjava.

További anyagaink
Következő (5)

Bárka, amin mindenki elfér

Csaknem ezer kis matróz, többségében hátrányos helyzetű gyermek szállt fedélzetre idén a református Bárka tábor turnusaiban. Játékos tanulás a Balaton partján.

Bárka, amin mindenki elfér

Csaknem ezer kis matróz, többségében hátrányos helyzetű gyermek szállt fedélzetre idén a református Bárka tábor turnusaiban. Játékos tanulás a Balaton partján.

Kálvin Kiadó Kiadványai

Hivatas_es_elhivas_B1_400 7×12_B1_400_kvnl Vezérfonal Negy imadsag_B1_400 A Biblia nagy tortenete_B1_400 Isten_Igeje_B1_400 Megmaradni_B1_400 Bevezetes az Oszov_B1_400 Remenytovis_B1_400 Hitbol_jovo_Vallaspedagogia_Web Megolelnem_B1_400 A legelso karacsony_B1_400 Az igazak utjan_Dobos_B1_400 Egyhazkozsegi diagnosztika_B1_400 Nyilj meg_400

Könyvvásár a Győri Könyvszalonban

Szeretettel várjuk az érdeklődőket november 14. és 16. között a Győri Könyvszalonra, a Magyar Bibliatársulat és a Kálvin Kiadó könyves standjához és a Reménytövis – zenés versfüzér Istenről c. előadásra (november 14., péntek 18.30, Kisfaludy terem)!

Győri Könyvszalon

Szeretettel várjuk az érdeklődőket 2025. november 14. és 16. között a Győri Könyvszalonra, a Magyar Bibliatársulat és a Kálvin Kiadó könyves standjához és a Reménytövis – zenés versfüzér Istenről c. előadásra (november 14., péntek 18.30, Kisfaludy terem)!

Arcképmás: Pál Sándor

TV21 Ungvár
Arcképmás: Pál Sándor

„Ha bármilyen gazdagságot kaptunk az Úrtól, azt azért kaptuk, hogy tovább adjuk.” A Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány korábbi kuratóriumi elnöke ugyan nem Kárpátalja szülötte, de immár tizenöt éve segíti az ott élőket.
2021. május 15.

lelekmento.jpg

Facebook
LélekemelŐ ajándék

Útjára indultak az abaújvári gyülekezetből a karcagi kórház hétszáz dolgozójának szánt LélekemelŐ szívecskék.
2021. április 14.

A maga képmására

Csak énekeljetek!

Hozzatok dalt emlékül, a hajdan / Lomb- s virággal gazdag tájirúl; / Zengjétek meg a jövőt, ha majdan / E kopár föld ujra felvirúl. (Tompa Mihály: A madár, fiaihoz)
Kapás Csilla

telefon budapest_husvet fold-oraja.jpg segesvar.jpg

Van egy jól sikerült képe egy gyülekezeti alkalomról, ünnepről, a helyi templomról? Küldje el nekünk a reformatus.hu@reformatus.hu címre!