„Mindezt a fölszerelést tiszta rézből kellett elkészítenie Hírám mesternek az Úr háza számára Salamon király megbízásából.”
2Krón 4 Tovább az igemagyarázatra
Belülről fakadó szépség
Keresztyén nőként sokszor dilemmákkal küzdünk a külsőnket illetően. Nem túl rövid a szoknya? Nem túl erős a sminkem? Mit gondolnak majd rólam az emberek? És vajon mit tanít a megjelenésről az egyház? Kun Ágnes Anna lelkipásztor szerint a külsőnk többről szól, mint a ruháról és a sminkről, benne van az önmagunkhoz, másokhoz és végső soron Istenhez való viszonyunk is. Az egyébként operaénekes lelkésszel arról beszélgettünk, hogy hogyan fejezhetjük ki úgy a szépségünket, hogy közben önazonosak maradjunk.
Tovább a cikkhez
Új honlapok segítik a református oktatás és hittanoktatás szereplőit
Könnyebben elérhető információk, átláthatóbb tartalmak és folyamatosan bővülő szakmai háttéranyagok segítik a református oktatás és hittanoktatás szereplőit. Az új felületek célja, hogy az intézmények, fenntartók, pedagógusok, hittanoktatók, családok és érdeklődők egy helyen találjanak megbízható információkat és kapcsolódási lehetőségeket.
Tovább a cikkhez
Átadja a zsinati tanácsosi szolgálatot Gér András László
Több mint egy évtizedes szolgálat után Gér András László lemondott a zsinati tanácsosi tisztségről. Feladatait ügyvivő tanácsosként Mező István Mózes zsinati hivatalvezető veszi át a következő zsinati tanácsos megválasztásáig. Gér András László nem köszön el az egyházi szolgálattól, a közegyházban is vállal feladatot, de beosztott lelkészként Érdligeten is találkozhatnak vele.
Tovább a cikkhez
„Itt naponta csodákat láthatok”
A szenvedélybetegség mögött szinte mindig mély emberi fájdalmak, tragédiák és feldolgozatlan traumák húzódnak meg. De van-e kiút a függőség sötétségéből, amikor a szembesítés már nem elég? Stift János lelkész, a Református Iszákosmentő Misszió vezetője szerint a valódi gyógyulás akkor kezdődik, amikor az ember elhiszi: értékes és szerethető. Stift Jánossal a dömösi misszió elhívásáról, a sorstársi közösség megtartó erejéről, és a Gyógyító igék, gyógyuló életek című könyvben is bemutatott, életeket átformáló kegyelemről beszélgettünk.
Tovább a cikkhez
Egy hét imádság imalánc
A Magyarországi Református Egyház tisztújító választásaihoz közeledve, az imádság évében egy különleges, 168 órás imaláncra hívjuk egyházunk minden gyülekezetét 2026. október 5–11. között. A megszakítás nélküli imalánchoz kiscsoportban, családi körben vagy akár egész gyülekezetként is lehet csatlakozni.
Tovább a cikkhez
Felserken a hajtás
Mohács után a reformáció nélkül nem élt volna meg a nemzet. Amikor Isten összetörte a magyar fajtát, engedte, hogy kinőjön az új élet várományosa: a reformáció. A legrejtettebb erőit hozta fel a reformáció ennek az országnak, a magyar néplélek mélyén szunnyadó erőket. Ebből születik meg a magyar nemzeti irodalom, tudomány, a könyvnyomtatás révén a kultúra, melyet a protestantizmus tett népkultúrává.
Tovább a cikkhez
Közös küldetéssel az új tanévben
A református iskola nem csak tudást ad át: feladata, hogy felkutassa és fejlessze a rábízott gyermekben rejlő értékeket, közösséget formáljon, és továbbadja azt a hitbeli és szellemi örökséget, amelyből maga is él. Erről szólt a 2026/2027-es Kárpát-medencei református tanévnyitó augusztus 31-én Debrecenben. A nagytemplomban tartott, istentisztelettel egybekötött ünnepségen a Kárpát-medence református oktatási intézményeinek képviselői közösen kértek áldást az új tanévre.
Tovább a cikkhez
Küldetése: új szemlélet a hittudományban
Hogyan kapcsolódhat össze a matematika és a fizika a teológiával, és mit tanulhat egymástól a természettudomány és a keresztyén gondolkodás? Gaál Botond Széchenyi-díjas teológus, nyugalmazott professzor ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kereste élete során a választ Debrecenben, Skóciában és az Amerikai Egyesült Államokban is.
Tovább a cikkhez
Az új tanév számvetéssel kezdődik
A tanév kezdetén érdemes feltennünk a kérdést: milyen tartós hatást szeretnénk gyakorolni a református oktatásban? Mit vigyenek magukkal tanítványaink a felnőtt életükbe, családjukba, munkahelyükre és közösségeikbe akkor is, amikor a kémiaórán tanult képletekre vagy egy történelmi esemény pontos évszámára már nem emlékeznek? Milyen emberré szeretnénk segíteni őket válni?
Tovább a cikkhez
Elindulni a keskeny úton
Mit adhat a diákoknak és a szülőknek egy református általános iskola? Valóban védőburkot képez a diákok köré? Egy négygyermekes miskolci apa osztotta meg tapasztalatait az új tanévre készülve. Szabó Zsolt két nagyobb csemetéje a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthonba jár, a két kisebb pedig a Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvodába.
Tovább a cikkhez
Akik nem spórolnak a szeretettel
Az imádság volt a központi témája a Filemon-szolgálat idei konferenciájának. A Magyar Református Szeretetszolgálat harmadik alkalommal szervezte meg a fórumot a balatonszárszói SDG Konferencia-központban. A találkozón csaknem százharmincan vettek részt az ország minden részéből.
Tovább a cikkhez
Mohács 500 – a Zsinat Elnökségének üzenete
Mohács emléke arra int bennünket, hogy a széthúzás gyengít, a közös felelősség erősít – írja a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége, amely arra is felhívja a figyelmet, hogy a 450 évvel ezelőtti hercegszőllősi zsinat öröksége emlékeztet: az Ige köré gyűlő közösség a történelem viharaiban is megtalálhatja küldetését. Az Elnökség egyben arra is hív, hogy tanuljunk a múltból, de ne engedjük, hogy a múlt félelmei határozzák meg a jövőt. Mint fogalmaznak: legyünk olyan nemzedék, amely nem csupán emlékezik, hanem épít; nem csupán gyászol, hanem szolgál; nem csupán kérdez, hanem Istenbe vetett bizalommal útra kel.
Tovább a cikkhez
A tanévkezdet lehetőség a megújulásra gyermeknek, szülőnek és pedagógusnak – beszélgetés Somogyiné Ficsor Krisztina iskolalelkésszel
A szeptember nehéz, de van segítség, Isten nyújtja a kezét, hogy induljunk és járjunk vele – üzeni Somogyiné Ficsor Krisztina, aki a Budapest-Fasori Református Kollégium Julianna Gimnáziuma, Általános Iskolája és Csipkebokor Óvodája intézményi lelkésze már tizenhét éve. Az interjúból kiviláglik az egyházi közoktatási intézmények gyönyörű küldetése, amelynek betöltéséhez nagy szükség van a iskolalelkészek szerteágazó hivatásgyakorlására.
Tovább a cikkhez
Ép testben ép lélek – testedzés a református kollégiumokban
Hidán Csaba történész, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója nemcsak kutatja a régi mozgásformákat: gyermekkorától sportol, történelmi vívóiskolát alapított, és ma is tanít harcművészetet. Felidézi a református kollégiumok testkultúráját, a testedzés egykori szerepét és a továbbörökíthető hagyományokat.
Tovább a cikkhez
Egy padnyi hely a jövőnek
Több mint négy évszázad öröksége, régi templomi tárgyak és egy eltávolított énekeskönyvtartó pad mesél arról Rákospalota-Óvárosban, miként fér meg egymás mellett a hűség és megújulás. A közösséghez ma már szorosan hozzátartozik a régi templom helyén működő Rákospalotai Forrás Református Óvoda is, amelynek családjait a gyülekezet nemcsak megszólítani, hanem befogadni szeretné. A rákospalota-óvárosi református templomból augusztus 30-án, a tanévnyitó istentiszteletről közvetít élőben a Kossuth rádió.
Tovább a cikkhez
Zárt ajtók előtt?
Miért fordul az elő, hogy némelyek legnagyobb álmai is teljesülnek, mások pedig úgy érzik, még legalapvetőbb kéréseikkel is zárt ajtókat döngetnek Istennél? Mi állhat imádságaink meghallgatásának útjában? És hogyan hordozhatjuk ezt a feszültséget anélkül, hogy Istent személyválogatónak, magunkat pedig hibásnak vagy hitetlennek bélyegeznénk?
Tovább a cikkhez
Elhunyt Nádas Péter Kossuth-díjas író
Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Nádas Péter, a kortárs magyar és európai irodalom meghatározó alkotója – közölte az író családja a közösségi oldalán. A Pozsonyi úti református templomban keresztelték meg, felnőttként Kisorosziban konfirmált, a Bibliához fűződő viszonyát pedig gyermekkora óta személyesnek és meghatározónak tartotta.
Tovább a cikkhez
A színházban a türelem maga a szeretet
Seress Zoltán szerint a színész lelke átjáróház, az istentiszteletekre pedig nem a megszokás, hanem a hazavihető mondatok miatt jár. A Jászai Mari-díjas színművész sportpályafutása lezárásáról, az édesapjával való kapcsolatának fordulópontjáról, valamint arról is beszél, hogyan készült a Heidelbergi Káté tanulmányozásával felnőttkori megkeresztelkedésére.
Tovább a cikkhez
Ukrán állami kitüntetést kapott Zán-Fábián Sándor kárpátaljai püspök
A Szolgálatért érdemrend III. fokozatával tüntették ki Zán-Fábián Sándort, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspökét.
Tovább a cikkhez
Több mint ezerháromszáz gyermek tanévkezdését segíti a Magyar Református Szeretetszolgálat
A Magyar Református Szeretetszolgálat Radírozzuk ki a különbségeket! elnevezésű tanszergyűjtő akciójának köszönhetően idén 1321, nehéz helyzetben élő gyermek kap iskolatáskát és tanszereket. Az adományokat ezen a héten száz magyarországi településen, szeptemberben pedig Kárpátalján, a Partiumban és a Délvidéken osztják ki.
Tovább a cikkhez
„Számolgatom, de több a homokszemeknél…”
Nem kívánok aránytévesztő lenni, annál inkább személyes hangvételű, ezért írhatom, az emlékezésben átmelegedett a lelkem. 1976 augusztusában úgy léptem a Ráday közé, hogy kétesztendőnyi céltalan járás-kelést, próbálkozást ide-oda tudtam magam mögött, s nem voltam biztos benne amit a szívem, a lelkem igazán vágyott. Igaz, ott lapult már a lelki-szellemi tarsolyomban a 37. zsoltár néhány erős üzenete.
Tovább a cikkhez
Amerikai tanulmányiösztöndíj-lehetőség lelkészek és presbiterek gyermekeinek
A Virginia államban működő University of Richmond által meghirdetett Jenő Balajthy ösztöndíjalapot Klara B. Yoe hagyatékából hozták létre elhunyt apja tiszteletére. Az ösztöndíjra bármely nappali tagozatos, alapképzésben tanuló diák jelentkezhet, aki legalább jó középiskolai vagy egyetemi átlagot ér el.
Tovább a cikkhez
Négyszázötven éves örökség előtt tisztelegtek Laskón
A hercegszöllősi kánonok megszületésének 450. évfordulójára emlékeztek a drávaszögi Laskón. A hálaadó alkalmon megnyitották a Laskó és a reformáció című egyháztörténeti állandó kiállítást, az ünnepi istentiszteleten pedig az új kenyérért is hálát adtak.
Tovább a cikkhez
„A szeretet átformálja a kapcsolatokat”
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a balatonfenyvesi Bárka táborba látogatott, ahol az e heti turnus ötödik napján találkozott a táborozó gyerekekkel és stábtagokkal. Az áhítaton a miniszter személyesen is megosztotta gondolatait a fiatalokkal, kötetlen beszélgetést folytatott a stábtagokkal, és érdeklődve kísérte figyelemmel a délelőtti csoportos élménypedagógiai foglalkozásokat.
Tovább a cikkhez
Egy pohár víz a sivatagban
Felemelő látni, ahogy a turisták arca megváltozik, a letisztult falak csendjében a lelkük mélyére tekintenek, mondja Bódor Edit, a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség Kulturális Szolgálatának szakmai tanácsadója. Nyári programjaik szervezésekor új műfajokkal is kísérleteztek, amelyek informálisabban szólnak a hívekhez, de a templom lelkületéhez is illeszkednek.
Tovább a cikkhez
„Azt kell továbbadnunk, amit a Jóistentől kaptunk”
Pál Sándor nem kész tervekkel érkezett a Magyar Református Szeretetszolgálat élére, mégis meghatározó alakja lett a szervezetnek, amely idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. A Budafoki Református Gyülekezet diakóniai gondnokával arról beszélgettünk, miként indult a szeretetszolgálat, hogyan formálta életét a debreceni kollégium, miből merít erőt a mindennapos szolgálathoz, és hogyan fér meg a karitatív munka mellett a Forma–1-es boxutca világa vagy a Balaton átúszása.
Tovább a cikkhez
Tanulmányok, utak, élmények, közösségek
Az egyetemi hallgatók tanulmányutai szélesítik világlátásukat, spirituális élményt nyújtanak, segítik őket későbbi szolgálatukban. Lehetővé teszik a közösség igazi megélését, ez szintén beépül a későbbi egyházi munkájukba. Sokat megtudhatunk magunkról egy-egy ilyen túra során, tanulhatunk türelmet, előzékenységet, udvariasságot, szeretetet és gondoskodást, megtapasztalhatjuk a nélkülözést és a bővölködést.
Tovább a cikkhez
Fagyizva dicsérni Istent
Együtt ünnepelték az államalapítás napját augusztus 20-án a Protestáns Sokadalmon a magyarországi baptisták, metodisták, evangélikusok és reformátusok. A negyedik alkalommal megtartott ökumenikus rendezvényen több helyszínen számos programmal találkozhattak a kilátogató felnőttek és gyerekek.
Tovább a cikkhez
Velük együtt épült a hitem
Két erdélyi fiatal, Máté Vivien és Bányai Krisztina Noémi – a Szeretetszolgálat Önkéntes diakóniai év programjának résztvevőiként – fogyatékkal élők, illetve idősek ellátásában szereztek tapasztalatot. A projekt angol nyelvterületen is nyújt szolgálati lehetőséget: az Angliában töltött hónapok élményeiről Dobos Lídia számolt be. Mindnyájan hitben is formálódtak, egyszersmind új ismereteket szereztek.
Tovább a cikkhez
Két kárpátaljai lelkipásztor is Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjat kapott
Sipos József tiszakeresztúri lelkipásztor és civil aktivista, valamint Tóth László beregi esperes, a Nagyberegi Református Líceum lelkészigazgatójának kiemelkedő tevékenységét ismerte el a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium augusztus 20. alkalmából.
Tovább a cikkhez
Cserhalmi György színművész kapta a Magyar Érdemrend nagykeresztjét
„Annyira református nevelést kaptam, hogy gyermekkoromban a lágymányosi Károli Gáspár térre jártam Sebestyén Andor bácsihoz vasárnapi iskolába, rövid nadrágban, magas szárú cipőben” – fogalmazott a reformatus.hu-nak egy korábban adott interjúban a színművész.
Tovább a cikkhez
Székesfehérvár Tiszteletbeli Polgára címet kapott Steinbach József püspök
Az egység megteremtéséért, a testvéri közösségek közötti párbeszéd és kapcsolat erősítéséért, a helyi reformátusságért és az ökumenéért végzett áldozatos szolgálatáért Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Tiszteletbeli Polgár kitüntető címmel tüntette ki Steinbach József püspököt. A díjat augusztus 20-án adták át a Szent István téren tartott ünnepi közgyűlésen.
Tovább a cikkhezNézze vissza műsorainkat!
Hirdetjük, ajánljuk
Programok
Felhívások
Mindenki születésnapja 2026 szeptember 12
Már csak néhány napig lehet jelentkezni az Axioma Akadémiára
Pótfelvételi lehetőség a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Karának szakjaira
A Duchenne-szindrómás Marcell megsegítésére hív a szeretetszolgálat
Műszaki projektvezetőt keres a Dunamelléki Református Egyházkerület Beruházási Főigazgatósága
Pályázat a Miskolc-Diósgyőri Református Egyházközség lelkipásztori állására
Leaders in Training - ír pályázati lehetőség
Óvodapedagógust keres a kispesti református óvoda
Még lehet jelentkezni a hittanoktatók júliusi zarándoklatának várólistájára
Pályázat iskolalelkészi állásra
Intézményi lelkészt keres a drogmisszió drogterápiás otthona
Recepcióst keres a Dunamelléki Református Egyházkerület
Egyházkerületi hírek
Dunamelléki Egyházkerület
Kommentszekció-járvány
„Elég lett volna rászólni arra a gyerekre nem? Minek kellett megütni?”
Az erőtlenek gyengeségeit hordozni
A Mindenki Születésnapja életvédő séta szervezői pozitív üzenetekkel és az érdemi segítségnyújtási lehetőségek megismertetésével szeretnének szemléletet formálni.
Dunántúli Egyházkerület
A szorgalmas életet megáldja az Úr
Az újraindult református oktatás első harminc tanévéért, az elkészült néptáncteremért és a korábbi években megvalósult beruházásokért és fejlesztésekért adtak hálát a Tinódi Lantos Sebestyén Református …
A Református EGYMI új tagintézménye nyílt Móron
Új tagintézménnyel gyarapodott Dunántúlon a Református EGYMI. A móri iroda hálaadó istentisztelettel nyitotta meg kapuit. Steinbach József püspök, a Zsinat lelkészi elnöke az Istenbe vett …
Tiszáninneni Egyházkerület
Százhatvannyolc órás imalánc – Felhívás csatlakozásra
Az imádság évének egyik különleges eseménye az október 5-e és 11-e közötti százhatvannyolc órás imalánc. A megszakítás nélküli imalánchoz kiscsoportban, családi körben vagy akár egész …
Menjetek be kapuin hálaadással! - A Kazincbarcika-Alsói Református Egyházközség nyári tábora
Menjetek be kapuin hálaadással! Minden nap felcsendült ez a lelki ének a Kazincbarcika - Alsói Református Egyházközség templomában július 13-17 között.
Tiszántúli Egyházkerület
Megjelent az Igazság és Élet 2025/2. száma
A lap április-május-június hónapokra (Böjt ötödik vasárnapjától a Szentháromság utáni második vasárnapig) tartalmaz igetanulmányokat és prédikációvázlatokat a vasárnapi és ünnepnapi igehirdetésekhez, továbbá segítséget nyújt a …
A Református Holnapról beszélt Fekete Károly a Debrecen Televízióban
Böjti gazdagítástörténet címmel tart hitmélyítő alkalmakat a Tiszántúli Református Egyházkerület. Fekete Károly püspök a gazdag ifjú története kapcsán vizsgálja a lehetséges és a lehetetlen kérdéskörét. …
Isten szólt
„Mindezt a fölszerelést tiszta rézből kellett elkészítenie Hírám mesternek az Úr háza számára Salamon király megbízásából.”
2Krón 4
Média
Videóink, képeink, hanganyagaink, közösségimédia-csatornáink legjava.
További anyagainkÖnnek csak egy gombnyomás, másoknak lehetőség
Bárka, amin mindenki elfér
Életadó gabonaszem
Jövőt építünk
Pünkösdi üzenet a világ reformátusaitól
Önnek csak egy gombnyomás, másoknak lehetőség
Bárka, amin mindenki elfér
Életadó gabonaszem
Jövőt építünk
Pünkösdi üzenet a világ reformátusaitól
Kálvin Kiadó Kiadványai
Könyvvásár a debreceni Diakóniai Pikniken
Találkozzon a Kálvin Kiadó és a Magyar Bibliatársulat kiadványaival szeptember 4-én, pénteken a debreceni SZUSZ Parkban, a Református Szeretetszolgálat Diakóniai Piknikjén! Az előzetes megrendeléseket mindig nagy örömmel teljesítjük!
Könyvvásár az Országos Katechetikai Konferencián
2026. október 17-én, szombaton a budapesti Ráday Házban várjuk az érdeklődőket kiadványainkkal.
Pulzus
Szabadításod öröme
Pünkösdre készült el a kolozsvári keresztény Pulzus zenekar első videóklipje.
2021. május 23.
Brain Bar
„Első és egyetlen helyre beírtam a teológiát”
Horváth Gáspár, az Irie Maffia társalapítója, a Kelemen Kabátban billentyűs-dalszerzője, zenei producer és DJ református teológusból lett zenész.
2021. május 19.
TV21 Ungvár
Arcképmás: Pál Sándor
„Ha bármilyen gazdagságot kaptunk az Úrtól, azt azért kaptuk, hogy tovább adjuk.” A Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány korábbi kuratóriumi elnöke ugyan nem Kárpátalja szülötte, de immár tizenöt éve segíti az ott élőket.
2021. május 15.
Balog Zoltán
Isten éltesse az édesanyákat!
Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinata lelkészi elnökének anyák napi üzenete
2021. május 2.
Facebook
LélekemelŐ ajándék
Útjára indultak az abaújvári gyülekezetből a karcagi kórház hétszáz dolgozójának szánt LélekemelŐ szívecskék.
2021. április 14.
A maga képmására
Csak énekeljetek!
Hozzatok dalt emlékül, a hajdan / Lomb- s virággal gazdag tájirúl; / Zengjétek meg a jövőt, ha majdan / E kopár föld ujra felvirúl. (Tompa Mihály: A madár, fiaihoz)
Kapás Csilla



















