„Küldd el velem a fiút… hogy életben maradjunk… Én kezeskedem érte…” 1Móz 43
1 Az éhínség egyre súlyosabbá vált az országban. 2 Amikor az Egyiptomból hozott összes gabonát megették, ezt mondta nekik az apjuk: Vásároljatok megint egy kis élelmet! 3 De Júda azt mondta neki: Szigorúan figyelmeztetett bennünket az az ember: Ne kerüljetek a szemem elé, ha nem lesz veletek a testvéretek! 4 Ha tehát hajlandó vagy elküldeni velünk az öcsénket, elmegyünk, és vásárolunk neked élelmet. 5 De ha nem küldöd el, nem megyünk el, mert az az ember megmondta nekünk: Ne kerüljetek a szemem elé, ha nem lesz veletek az öcsétek! 6 Izráel ezt mondta: Miért tettetek velem ilyen rosszat? Miért mondtátok el annak az embernek, hogy van még egy testvéretek? 7 Ők így feleltek: Sokat kérdezősködött az az ember rólunk és családunkról. Él-e még az apátok? Van-e még testvéretek? És ezekre a kérdésekre nekünk válaszolnunk kellett. Honnan tudhattuk volna, hogy majd ezt mondja: Hozzátok ide a testvéreteket! 8 Akkor Júda ezt mondta apjának, Izráelnek: Küldd el velem a fiút, hadd keljünk útra, hogy életben maradjunk, és ne haljunk meg sem mi, sem te, sem a gyermekeink! 9 Én kezeskedem érte, tőlem kérd számon! Ha nem hozom vissza, és nem állítom eléd, egész életemben viseljem vétkem terhét. 10 Bizony, ha nem késlekedünk, már kétszer is megfordulhattunk volna. 11 Apjuk, Izráel ekkor így szólt hozzájuk: Ha már így kell lennie, ezt tegyétek: Rakjatok az ország legjobb termékeiből a zsákjaitokba, és vigyetek ajándékot annak az embernek: egy kis balzsamot, egy kis mézet, gyógyfüvet, mirhát, diót és mandulát. 12 Pénzt pedig kétszer annyit vigyetek magatokkal, mert azt a pénzt, amely visszakerült zsákjaitok szájába, azt is vigyétek vissza! Hátha tévedés volt! 13 Vigyétek az öcséteket is, induljatok, menjetek vissza ahhoz az emberhez! 14 Adja a Mindenható Isten, hogy irgalmas legyen hozzátok az az ember, és visszaengedje veletek a másik testvéreteket és Benjámint. Ha már el kell veszítenem gyermekemet, hát elveszítem. 15 Fogták tehát az ajándékot, magukhoz vettek kétszer annyi pénzt, meg Benjámint, elindultak, és elmentek Egyiptomba, és megjelentek József előtt. 16 Amikor József meglátta köztük Benjámint, így szólt házának felügyelőjéhez: Vidd be ezeket az embereket a házba! Vágj le egy állatot, és készítsd el, mert ma velem ebédelnek ezek az emberek! 17 Az úgy is tett, ahogyan József mondta, és bevezette őket József házába. 18 Az embereket félelem fogta el, amikor József házába vezették őket, és ezt mondták: A pénz miatt hoztak ide bennünket, amely a múltkor visszakerült zsákjainkba. Ránk fognak rontani, ránk fognak támadni, és szolgaságra vetnek bennünket szamarainkkal együtt! 19 Odaléptek tehát József házának felügyelőjéhez, megszólították a ház ajtajában, 20 és ezt mondták: Urunk, jártunk mi már itt a múltkor is élelmet vásárolni. 21 De amikor elérkeztünk éjjeli szállásunkra, és kinyitottuk a zsákjainkat, akkor vettük észre, hogy mindegyikünk pénze a zsákja szájában van: ott volt a pénzünk teljes összegében! Ezt most mi visszahoztuk magunkkal. 22 Most ezen felül is hoztunk pénzt magunkkal, hogy azon élelmet vásároljunk. Nem tudjuk, ki tette pénzünket a zsákjainkba. 23 Ő azt felelte: Legyetek nyugodtak, ne féljetek! Istenetek, atyátok Istene tette azt a kincset a zsákjaitokba. A ti pénzetek pedig eljutott hozzám. Majd kivezette hozzájuk Simeont. 24 Azután bevezette őket József házába, adott vizet, és ők megmosták a lábukat, a szamaraiknak pedig abrakot adott. 25 Ők pedig előkészítették az ajándékot, mielőtt József délben megjött, mert hallották, hogy ott fognak ebédelni. 26 Amikor József hazaérkezett, bevitték neki a házba az ajándékot, amely náluk volt, és földre borultak előtte. 27 Ő pedig szívélyesen köszöntötte őket, és megkérdezte: Jól van-e idős apátok, akiről beszéltetek nekem? Él-e még? 28 Ők így feleltek: Apánk, a te szolgád, jól van, él még. Majd meghajoltak és leborultak. 29 Amikor József megpillantotta testvérét, Benjámint, anyja fiát, ezt kérdezte: Ez a legkisebb testvéretek, akiről beszéltetek nekem? Majd ezt mondta: Legyen kegyelmes hozzád az Isten, fiam! 30 Akkor azonban elsietett József, mert öccsét látva elérzékenyült, és a sírás környékezte. Bement azért a belső szobájába, és ott kisírta magát. 31 Azután megmosta az arcát, és kijött. Uralkodott magán, és ezt mondta: Tálaljátok föl az ételt! 32 De külön tálaltak neki, külön azoknak is és külön a vele együtt étkező egyiptomiaknak is. Az egyiptomiaknak ugyanis nem volt szabad együtt enniük a héberekkel, mert utálatosnak tartották ezt az egyiptomiak. 33 Leültették őket vele szemben: az elsőszülöttet az elsőszülöttnek, a legfiatalabbat a legfiatalabbnak járó helyre. Azok pedig álmélkodva néztek egymásra. 34 A maga előtt lévő ételekből vitetett nekik, de amit Benjáminnak vittek, ötször nagyobb volt mindnyájukénál. Azután ittak, és megmámorosodtak vele együtt.
Bibliaolvasó Kalauz – Sipos-Vizaknai Gergely igemagyarázata
„Küldd el velem a fiút… hogy életben maradjunk… Én kezeskedem érte…” (8–9) Adott szó! Mennyire jellemzi ma keresztyén életünket az ígéreteink, vállalt feladataink, határidőink betartása? Egyik végletünk: Jézus Krisztus megváltott, Ő majd úgyis elfedezi hűtlenségünket; a másik pedig: elég erős vagyok ónmagamban ahhoz, hogy Isten nélkül is megtartsam a szavam. Légy hűséges Uradhoz és szavadhoz egyaránt!
RÉ21 675
Napi ének | 236 | Meghagytad nékünk, Úr Isten
„Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené.” Mk 12,1–17
1 Jézus ekkor példázatokban kezdett szólni hozzájuk: Egy ember szőlőt ültetett, kerítéssel vette körül, borsajtót ásott, és őrtornyot épített. Azután bérbe adta szőlőmunkásoknak, és idegenbe távozott. 2 Majd amikor eljött az ideje, elküldött a munkásokhoz egy szolgát, hogy megkapja tőlük a részét a szőlő terméséből. 3 De azok megragadták a szolgát, megverték, és elküldték üres kézzel. 4 Ismét elküldött hozzájuk egy másik szolgát, ezt pedig agyba-főbe verték, és megalázták. 5 Újból küldött egy szolgát; ezt megölték, azután sok más szolgát is; némelyeket megvertek, másokat pedig megöltek. 6 Volt még egy szeretett fia. Utoljára őt küldte el hozzájuk, mert azt gondolta: A fiamat meg fogják becsülni. 7 A munkások azonban ezt mondták egymás között: Ez az örökös, gyertek, öljük meg, és mienk lesz az örökség! 8 Megragadták, megölték őt, és kidobták a szőlőn kívülre. 9 Mit tesz hát majd a szőlő ura? Eljön, és elpusztítja a munkásokat, azután másoknak adja a szőlőt. 10 Vajon nem olvastátok a Szentírásban: „A kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő; 11 az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben”? 12 Ekkor el akarták őt fogni, de féltek a sokaságtól. Mert megértették, hogy róluk mondta a példázatot. Ezért otthagyták őt, és elmentek. 13 Elküldtek hozzá a farizeusok és a Heródes-pártiak közül néhányat, hogy egy kérdéssel csalják tőrbe. 14 Odamentek tehát, és így szóltak hozzá: Mester, tudjuk, hogy igaz ember vagy, és nem törődsz azzal, hogy ki mit mond, mert nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy sem? Fizessük-e vagy ne fizessük? 15 Ő pedig ismerve képmutatásukat, ezt mondta nekik: Miért kísértetek engem? Hozzatok nekem egy dénárt, hadd lássam! 16 Azok pedig hoztak egyet, és ő megkérdezte: Kié ez a kép és ez a felirat? Ők pedig így feleltek: A császáré. 17 Jézus ezt mondta nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené. És igen elcsodálkoztak rajta.
Az Ige mellett – Bella Péter igemagyarázata
(17) „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené.” (Mk 12,1–17)
Jézust tőrbe akarják csalni. Azt a Jézus, aki mindig egyenes, nyíltan szól és cselekszik, akinek minden tette szeretet, veszélyes. Abszurdnak tűnik, de valójában nagyon is logikus. A fonák világ számára valóban az, mert leleplez, szembesítésre kényszerít, kimondja és megmutatja, mi a jó és a rossz. A fonák világnak mindig veszély Isten Igéje, tehát el kell hallgattatni. a megterhelt lelkiismeret számára veszélyes Jézus szava, mert felkavarja az állóvizet, szembeállíthat saját magunkkal. A vádlók tervét hamar összedönti Jézus. A választ megtalálják az erszényükben: a római pénzérmék. Ott, a templomban, ahová nem lehetne bevinni azokat. Kinek az arca van rajta? A császáré? Akkor ez az övé. És rajtad kinek az arca van? Kinek a képét hordod? Istenét. Akkor kinek a tulajdona van, kinek tartozol elszámolással? Kihez kell igazodnod? A választ nekünk is meg kell adnunk. Az emberarcú Isten kérdez minket, istenarcú embereket. Jézus végső válaszában ott van az, amit meg kell tennünk, hogy visszakerüljünk a helyünkre: odaadni magunkat Istennek, az alkotónknak, a megváltónknak, a megszentelőnknek.
