„...féltékeny lett Ráhel a nővérére” 1Móz 30,1–24
1 Amikor Ráhel látta, hogy ő nem szülhet Jákóbnak, féltékeny lett Ráhel a nővérére, és ezt mondta Jákóbnak: Adj nekem fiakat, mert ha nem, belehalok! 2 Jákób megharagudott Ráhelre, és így szólt: Talán Isten vagyok én, aki megtagadja tőled az anyaméh gyümölcsét? 3 Ő pedig ezt felelte: Itt van Bilha, a szolgálóleányom, menj be hozzá, és ha majd a térdemen szül, az ő révén nekem is lesz fiam. 4 Így adta hozzá feleségül Bilhát, a szolgálóleányát, Jákób pedig bement ahhoz. 5 Bilha teherbe esett, és fiút szült Jákóbnak. 6 Akkor ezt mondta Ráhel: Ítélt ügyemben Isten, meghallgatta szavamat, és adott nekem fiút. Ezért nevezte el őt Dánnak. 7 Megint teherbe esett Bilha, Ráhel szolgálója, és másik fiút szült Jákóbnak. 8 Ráhel ezt mondta: Isten volt velem a küzdelemben, amikor a nővéremmel küzdöttem, és győztem is. Ezért nevezte el őt Naftálinak. 9 Amikor látta Lea, hogy egy ideje nem szül, fogta a szolgálóleányát, Zilpát, és feleségül adta Jákóbhoz. 10 És Zilpa, Lea szolgálóleánya fiút szült Jákóbnak. 11 Akkor ezt mondta Lea: Szerencsém van! Ezért nevezte el őt Gádnak. 12 Zilpa, Lea szolgálója másik fiút is szült Jákóbnak. 13 Akkor ezt mondta Lea: Boldog vagyok! Bizony, boldognak mondanak engem a leányok. Ezért nevezte el őt Ásérnak. 14 Egyszer Rúben búzaaratáskor kint járt a mezőn, mandragórát talált, és elvitte anyjának, Leának. Ráhel azt mondta Leának: Adj nekem a fiad mandragórájából! 15 De ő azt felelte neki: Nem elég neked, hogy elvetted a férjemet, még a fiam mandragóráját is el akarod venni? Ráhel azt mondta: Veled hálhat az éjszaka a fiad mandragórájáért! 16 Amikor este megjött Jákób a mezőről, Lea eléje ment, és ezt mondta: Hozzám gyere be, mert bérbe vettelek a fiam mandragóráján! És Jákób vele hált azon az éjszakán. 17 Isten pedig meghallgatta Leát, aki teherbe esett, és egy ötödik fiút szült Jákóbnak. 18 Akkor ezt mondta Lea: Megadta Isten annak a bérét, hogy szolgálóleányomat a férjemhez adtam. Ezért nevezte el őt Issakárnak. 19 Megint teherbe esett Lea, és hatodjára is fiút szült Jákóbnak. 20 És ezt mondta Lea: Megajándékozott engem az Isten egy szép ajándékkal: Most már énvelem fog lakni a férjem, mert hat fiút szültem neki! Ezért nevezte el őt Zebulonnak. 21 Azután leányt szült, és Dinának nevezte el. 22 De megemlékezett Isten Ráhelről is, meghallgatta Isten, és megnyitotta a méhét. 23 Ő teherbe esett, fiút szült, és ezt mondta: Elvette Isten a gyalázatomat! 24 És elnevezte Józsefnek, mert ezt mondta: Adjon nekem az Úr még másik fiút is!
Bibliaolvasó Kalauz – Balla Ibolya igemagyarázata
Családi kapcsolataink sokszor bonyolultak, nagyon is emberiek. A nehéz helyzetekben, nyomorúságokban nem mindig látjuk a kiutat, vagy elfogy a türelmünk ahhoz, hogy várjunk Isten szabadítására. Pedig Isten még a mi kusza, tökéletlen, féltékenységből fakadó tetteink ellenére is véghez tudja vinni terveit, áldást tud adni az életünkre.
RÉ21 184 • IÉ 1Pt 2,2–10 • Zsolt 119,129–136
Heti dicséret | 331 | Mi kegyes Atyánk, kit vallunk hitünkben
Heti zsoltárének | 119 AB | Az oly emberek nyilván boldogok
„Milyen jó mindaz, amit tesz!” Mk 7,31–37
31 Jézus ismét elhagyta Tírusz határát, és Szidónon át a Galileai-tengerhez ment a Tízváros vidékén keresztül. 32 Ekkor egy süketnémát vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét. 33 Jézus félrevonta őt a sokaságtól, ujját a süket fülébe dugta, majd ujjára köpve megérintette a nyelvét; 34 azután az égre tekintve fohászkodott, és így szólt hozzá: Effata, azaz: Nyílj meg! 35 És megnyílt a füle, nyelvének bilincse is azonnal megoldódott, úgyhogy rendesen tudott beszélni. 36 Jézus megparancsolta nekik, hogy ezt senkinek se mondják el; de minél inkább tiltotta, annál inkább híresztelték, 37 és szerfölött álmélkodtak, és ezt mondták: Milyen jó mindaz, amit tesz! Képes azt is megtenni, hogy a süketek halljanak, és a némák beszéljenek!
Az Ige mellett – Bereczky Ildikó igemagyarázata
(37) „Milyen jó mindaz, amit tesz!” (Mk 7,31–37)
Újra Galileában találjuk Jézust, ahol sok beteg ment hozzá, és akik megérintették őt, vagy akiket ő érintett meg, azok meggyógyultak. Márk az esetek közül kiemel egyet, amikor a gyógyulás reményében egy süketnémát vittek hozzá, hogy tegye rá a kezét. Látványos lehetett volna, de Jézus félrevonul a beteggel. Nemcsak érinti, hanem belenyúl a fülébe, nyelvére pedig saját nyálát keni. Ezekben a sajátos, az intimitás határát súroló mozdulatokban mégis Jézus mély együttérzése, megindultsága, gyöngéd szeretete nyilvánul meg. Tekintetével az ég felé fordul, és ezzel talán a süketnéma szemét és szívét is felfelé irányítja, hiszen, „minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása”. (Jak 1,17) A fohász meghallgatásra talál, Jézus szava az Atya szavát visszhangozza: „Nyílj meg!” – erre kitágul a látás, hallani kezd a fül, és lehullnak a nyelv bilincsei. Urunk, segíts felemelni a tekintetünket, hadd lássuk mindazt a jót, amit Jézusban értünk cselekedtél! Add, hogy meghalljuk, ha szólsz, és te adj a szánkba bizonyságtevő szavakat!
